Képek csak úgy…

A nagyfilmek mellett rövidfilm-bemutatókra is jutott idõ. Kenyeres Bálint Before Dawn címû története – mely tavaly többek közt a közép-finnországi tamperei rövidfilm-fesztiválról elhozta a UIP díját – is feltûnt a mûsorban. A vetítés után a rendezõ-forgatókönyvíró személyesen válaszolt a közönség kérdéseire (bár ez alapvetõen egy hálás feladat egy rendezõnek, ez a rövidfilm 2005 óta több, mint száz fesztiválon szerepelt és több tucatnyi díjjat kapott, talán már fárasztó lehet a sok hasonló kérdésekre reagálni). A közönségnek mindenesetre tetszett az egysnittes film, reméljük a rendezõ hamarosan egy nagyfilmmel is bemutatkozik – ami állítólag már látóhatáron van.

A világ megérett a végre… “Régen” volt egy csap (angoloknak kettõ, de õk nem számítanak), amit igényed szerint beállítottál hidegre, forróra, vagy egyéb neked tetszõ hõmérsékletre. Aztán jött a technológia (meg gondolom a nyitva felejtett csapok), lecserélték õket infrás automata csapokra. Ez arra tökéletesen jó volt, hogy a szomjas vándor már nem volt képes a csapra hajolva enyhíteni a kínt, mert langyos víz csordogált mindenhonnan. [ Zárójelben ide kívánkozik még a sztori a kedves idõs úrról is, aki egy ilyen csap elött jött rá, hogy megfésülné a maradék pár szál haját. Fésû farzsebbõl elõ, csap alá tart, húzogat, bökdös, káromkodik... és nem történik semmi, mert ugye a fésû nem elég meleg az infra-érzékelõnek, a csap ezért nem ad vizet :-) ]
Gondolom a szomjas lázongók száma elért valami kritikus tömeget, az okosok elkezdtek gondolkodni a problémán. És a megoldás nem az lett, hogy “vissza a szabályozható csapokhoz”. Neem, hanem ezentúl két automata csap várja a betérõt, aki attól függõen, hogy inni akar vagy kezet mosni, másik csap alá dugja majd a kezét. Éljen a technológia mindenek felett :-(