Képek csak úgy…

Nna, Rammstein ijesztgette a teltházas helsinki Arénát.
Legutóbb a 2010-es Provinssi fesztiválon láttam õket. Érdekes, hogy a díszlet egy része teljesen ugyanaz, mint ami akkor volt. A technika szintén (a fényes/hangos tápszekrények például konkrétan ugyanaz a szerkezetek voltak).
Nekem õk voltak az elsõ olyan mûsor itt az Arénában, akik hozták magukkal a dízel aggregátorokat, és arról tolták a feszkót, a Helsingin Energia nagy bánatára (Stadionban vagy fesztiválon ez megszokott, de itt az Arénában elvileg van elég delej).

Látványban megint kitettek magukért, már kezdésre is. A lelátón, majd a nézötéren keresztül egy fáklyás csóka felvezetésével vonultak be a csarnok közepére, ahol egy kisszínpad állt. Innen egy, a közönség feje fölé leereszkedõ, prüszkölõ, füstölgõ, rozsdás acélhídon átmeneteltek az igazi színpadra — a saját és a finn zászlóval –, aztán belekezdtek a Sonne-ba.

Volt pirotechnika rogyásig. Nem semmi, hogy azokat a tûzcsóvákat húsz méterrõl is forrónak érzi az ember; milyen meleg lehet, mikor körülötted forog a csóva?
Persze nem csak a színpadból jött tûz, például a (második) ráadás egyik száma (az Engel) alatt az énekesre szerelt jó nagy angyalszárnyak adtak tüzijátékot.

Az alapszakasz végén az utolsó három számot a nézõtér közepén, a kisszínpadon játszották el (Bück Dich, Mann Gegen Mann, Ohne Dich). Ekkor már bent voltunk a színpad mellett, úgyhogy kifejezetten élveztük, hogy nem a nagyszínpadon énekelnek, mert azt nem láttuk volna olyan jól, mint a nézõtér közepét :)
Persze a tömegen csónakázásról megint lemaradtam, csak egy számmal kellett volna korábban bejönnünk (a Haifisch közben tömegszörföl a billentyûs)

Az Ohne Dich volt az elsõ utolsó szám, szépen elbúcsuztak a közönségtõl. Rövid szünet után az Apocalyptica jött fel a színpadra, és velük zenélték a Mein Hertz Brennt-t.

A legutolsó szám természetesen a Pussy volt, búcsuzóul jól beterítette habbal a közönséget ;)

Ez itt a reggeli mûszak köztes eredménye. Jól látszik, hogy a színpad nagy része rácsos, gyakorlatilag bárhol fel lehet tolni egy kis CO2- vagy lángcsóvát. Najó, néha fénycsóva is jött. A kép bal sarkában az a kisszínpad (az kerül majd a nézõtér közepére), a kép elején a FOH (hang/fény vezérlõ) asztalai. A színpad még nincs kész, az “emelvény” része még hiányzik. A jobb szélen az a nagy ventillátor a dobos helye lesz, majd középre-hátra tologatjuk. A két szélen látható bunkerek a színpad mellé kerülnek majd, egyrészrõl megnövelik a színpadot, másrésztõl a mindenféle vezérlõk vannak benne elrejtve. A túloldali a pirotechnikus otthona, ezen az oldalon meg a hangosító lakik.
Régen volt ennyi melós egyszerre a csarnokban, de gyorsan be is fejeztük a szerelést. Befelé 5 óra alatt megvoltunk (egy kis csalással, mert elöttünk nagyonkoránhajnaltól a riggerek (Róbert betûvel)már elvégezték a dolgukat: az összes motor ott csüngött már), kifelé pedig nem kellett három óra se a huszonnéhány kamion megrakásához (rigginggel együtt).

Intro
Sonne
Wollt ihr das bett in Flammen Sehen?
Keine Lust
Sehnsucht
Asche zu Asche
Feuer Frei!
Mutter
Mein Teil
Du Riechst So Gut
Links 2-3-4
Du Hast
Haifisch
Bück Dich
Mann Gegen Mann
Ohne Dich
======
Mein Herz Brennt (with Apocalyptica)
Amerika
Ich Will
========
Engel
Pussy

Ilyen rég nem volt, hogy ne valami házibuli-jellegû összejövetelen töltsük az óévbúcsuztatót. Idén viszont úgy alakult, hogy a Barba Negra nevû kalózhajó-zene-kocsmában kötöttünk ki.
Ez a nem túl nagy hely, a XI. kerület egyik eldugott gyárudvarában található, nem messze a volt Westel irodáitól. Belül elég minimalista, de tetszetõs deszka-dekor. A középsõ pult egy hajót stilizál, árbóccal, és DJ pulttal. A szélén még egy pult (kellett is ennyi, mert a kiszolgálás bûn lassú volt — mondjuk a választékra viszont nem lehet panasz), sõt még melegételes rész is van.
December utolsó hetében mindenféle híresebb együttes adta itt egymásnak a kilincset, elég jó koncerthelyszínnek néz ki.

A szilveszteri mûsort a Magic Mosquitoz és a Flitter Sisters bemelegítése kezdte. Ez valami vicc-zenekar, de így koraesti hülyülésnek elég jók voltak.

Az éjfél elötti két órát a Quimby zenélte végig. Megint volt pár új számuk (még a trombitás Józsi is énekelt egy számot, pedig eddig meg se szólalt), de a jó kis régi számaik is elõkerültek — fõleg a ráadásban. Szépen lazán nyomták le a majdnem két órát. Bár Líviusz nem volt egészen fullos aznap, viszont Kis Tibi igen jó formában volt.
A közönség is elég jól viselte a koncertet. Érdekes, hogy bár az összes jegy elkelt, mégsem volt az a fullasztó tömeg érzése az embernek: pont a még könnyedén elviselhetõ sûrûség alakult csak ki.

Aztán az éjféli Himnusz éneklés és pezsgõzés után azonnal a Kiscsillag vette át a színpadot egy jó másfél órára. Lovasi megszõrösödött (mondjuk Líviusz is, csak nála nem volt ennyire feltünõ), és felcsapott valami dizájner-szemüveget is az orrára. Úgy látszik változik az imidzs, így, hogy a Borznak már vége?
Õk is jónéhány új számot játszottak, szerencsére a karácsonyi ajándékhalomban már találkoztunk a CD-jükkel, így nem értek teljesen készületlenül a nóták. Amúgy Mosquitozzal fellépõ három piros Flitter Sisters jó aknamunkát végezhetett a backstage-en, mert végül mindhárom zenekarral felléptek pár szám erejéig.

Erre a helyre még érdemes lesz odafigyelni, jó a zene és egész kellemes a légkör is. Ha a pultosok is felgyorsulnának egy kicsit, akár tökéletes is lehetne.

B.Ú.É.K.!

Paul McCartney egy igennagyon teltházas (az olyan 15k ember) koncerttel járt itt. Majdnem azt mondtam, hogy egy gombostüvet sem lehetett leejteni, de a szemközti szektorban volt egy kábé 25-ös üres luk, valami nagyobb társaság elfelejtett eljönni. De mindenhol máshol ültek, még a ma délután felszabadított extra jegyek is elfogytak estére. Amúgy ez volt az idei év utolsó nagy koncertje, most egy kis pihenés következik.

Masszív cucc, de nagyjából 5 óra alatt felhúztuk az egészet. A fenti kép még az show elött készült, hogy látszódjon a “körítés”: A hangszórók három karéjban, gondolván a színpad mellett/felett ülõkre is. Szintén nekik fent a zsinórpadláson két “kisebb” videofal (nem a szokásos vásznas kivetítõ).
Giga képernyõ hátul (a két fehér hasáb között, itt még nem látszik), mögötte egy hadseregnyi lámpa: érdekes effekteket mutattak be velük ahogy keresztülvilágítottak a LED-ek között. A bazi színpad mögötti képernyõ melletti két nagy csík is videófal volt, ezen közvetítették (vagy 7 kamerával!) a messzi nézõknek az elõadást:

Bár állítólag a Best Live Act díjat is megkapta idén Sir Pauli, azért annyira nem volt egy egetverõ show. Jó, legalább nem szúrta ki a nézõk szemét egy laza másfél órás izével, fél9-tõl 11-ig majdnem megállás nélkül nyomta a 38(!) számot, de azért nem volt extra látványos. Most láttam egy videót egy 2008-as koncertjérõl, dettó tök ugyanaz a stage. Minek újra design-olni, ha egyszer már bevállt :-)
Azt azonban a javára kell írni, hogy többször is megpróbált finnül beszélni. És nem csak a már-már megszokott “köszönöm”, “jó estét” kifejezéseket, hanem néhányszor szép kerek egész mondattal konferálta fel a következõ számot.
A dobos (Abe Laboriel) viszont fenomenális volt. Azok a grimaszok, igazán jó volt nézni. A Dance Tonight alatt — miközben taposta a lábdobot — nekiállt táncolni, sõt közönséget táncoltatni!

A közönség különben egészen meglepõ dolgot mûvelt. A küzdõtér is székesítve volt, ilyenkor általában csak szépen csendben és rendben szabad üldögélni. Itt és most viszont a barikád elé tömörült egy kisebb tömeg valahogy, ez a középsõ szektort felállásra “kényszerítette”, azok meg — ha már álltak — egészen rockkoncertes hangulatot teremtettek ott elöl.

Deep Purple

A Deep Purple a The Songs That Built Rock turné keretében Helsinkiben muzsikált egy szimfonikus zenekarral a hátuk mögött. Hiszen már lassan õk is a “klasszikus zene” kategóriába esnek ;-)
Ian Gillan (ének), Roger Glover (bassz), Ian Paice (dob), Steve Morse (gitár) és Don Airey (keys).

A Smoke On The Water az ‘alapszakasz’ utolsó száma volt, de a többi nélkülözhetetlen szám (Highway Star, Space Truckin’, Woman From Tokyo) is benne volt a setlistben. A szimfonikus zenekar miatt itt-ott egészen “filmzenés” hangzása volt a koncertnek.
Tele volt szórva szólókkal a mûsor: dob, gitár, bassz, szinti/orgona, sõt még az énekes is fitogtatta magát egy kicsit.

2012-ben egy új stúdióalbummal jelentkeznek, de addig még van pont egy hétnyi turné észak-Európában, majd februárban egy kis kanadai kirándulás.

Az utolsó számok egyikénél a prímás (avagy elsõ hegedûs) lecserélte a karmestert a pódiumon, és õ is megmutatta, hogy mit tud, aztán a gitárossal “párbajoztak” egyet, érdekes volt.

Elõzenekar a The Milestones volt, õk tavasszal jönnek ki a negyedik stúdióalbumukkal. Bár a névbõl — meg talán a zenébõl sem — derül ki, de ez egy helsinki zenekar, valódi finnekkel :) És egy egészen jó kis rock&rollt játszanak!

A ki-be rámolás problémamentesen zajlott a német roadiekkal, talán négy kamion volt összesen… Érdekes, hogy amúgy a német srácok nem voltak nagyon toppon az angol nyelvvel. :)

Szerdán egy újabb szomszéd járt itt, a svéd acél (metál) egyik jeles képviselõje, az In Flames töltötte meg a régi Jégcsarnokot.
Az apropó alighanem a nyáron kiadott Sounds of a Playground Fading album — a címadó számmal kezdõdött a setlist, és a mûsor közel fele errõl az albumról hangzott el –, de bõven elõjöttek régebbi, dallamosabb számok is.

A hang jóformán tökéletes volt, szépen tisztán szólt a cájg.
A fények meg igazán szépen megtervezett látványt szolgáltattak. A háttérben 8 mozgatható LED-szekrény mászkált, a színpad fölött 4 truss-t lehetett le-föl mozgatni és dönteni, sõt hátul keresztben az egyik truss egy tucat Showgun-nal is mozgatható volt.
A “képek” fõleg monokrómok voltak (zöld, kék vagy piros), de azokat aztán mindenféle okosságokkal megbolondították. Nem volt egy perc megállás sem, nagyon dinamikus fényjáték kísérte a zenét.

A lenyûgözõ fényjátéknak meglett azért a böjtje, mert ez azt is jelentette, hogy órákat töltöttünk a lámpák elcsomagolásával… Szerencsére, okosan, trussal együtt kerültek a kocsikra, de még így is sok volt belõlük ;) A svéd crew békésen viszonyult az élethez, meghát másnap szabadnapjuk is volt, nem kellett eszeveszetten sietni.

Svéd popzene bukkant fel itt a legújabbkori Magyarország gyerekkorából: A Roxette. A kilencvenes évek eleje tele volt velük (Listen to your heart, The Look, It Must Have Been Love, Joyride, stb.) de aztán méla csönd. Az énekesnõt (Marie Fredriksson) 2002-ben agydaganattal kezelték, de szerencsésen túlélte azt. Azonban felépülése után sem kezdték újra Per Gessle-lel a Roxettet, hanem inkább külön-külön szólóban nyomták.
Aztán 2009-ben elkezdtek újra együtt zenélni, 2010-ben már-már rendszeresen felléptek, majd idén februárban elkezdõdött a Roxette Charm School – The World Tour. Ennek a végefelé Helsinkiben találkoztunk egymással. Korábban Pesten már jártak, és olyan híreket hallottam, hogy unalmas az elõadás és örökké elfelejtik a szöveget, de ezt nem tapasztaltam, itt nálunk rendesen tudták olvasni a lábuk elött heverõ karaokegéprõl a dalokat. ;-)

Az kétségtelen, hogy a show elég egyszerû volt, és néhány setlistet megnézve kiderül (ez itt a helsinki), hogy az egyetlen változó elem a zenekar bemutatásánál elhangzó “spontán” gitárszóló (otthon a Tavaszi szél vizet áraszt címû nagysikerû dalocskát, itt valamelyik híresebb helyi polkát játszotta el Christoffer Lundquist — a fenti képen a baloldali kalapos gitáros).
A húszéves nóták viszont még mindig fülbemászóak, és ezúttal a közönség is jól énekelt.

Egy idõ után lehullott a hátsó lepel, és az aktuális szám háttere egy csillagos ég lett. Ilyesmit már láttam, azt hittem, hogy pár fehér LED-et belevarrtak a backdropba, és így megvan a csillagosodás. Aztán két szám múlva kiderült, hogy ez annál bonyolultabb lepel, egy egész jó kis low-res színes képernyõt varrtak a háttér drapériába. Ez az ötlet igazán tetszett.

A novemberi Esõ (=finnül “Sade“) becsorgott az Arénába.
Konkrétan a 80-as évek smooth jazz, soul énekese, Sade népszerûsítette az új, Soldier of Love címû albumát.

Az építés érdekesen zajlott, mert a turné Tallinból jött, és elõzõ este kettõig rakodtak, aztán a crew repülõvel(!) átugrott Helsinkibe (ez kábé olyan Fehérvár-Budapest repülést jelentene odahaza), a cucc meg kompolt egyet. Fél 11-re gurultak csak be az Aréna elé, máskor ilyentájt már majdnem készen szoktunk lenni. A crew a repülés miatt nem tudott aludni, csak valami két órát, így nem voltak egészen a toppon…
Azért, ha lassan is, de még idõben összeállt a cucc: egy letisztult, egyszerû (=üres), kicsit döntött fekete színpad néhány lifttel, fölötte-körülötte pedig jó sok fény. Erõs a kontraszt a minap itt járt Britney-vel szemben, aki telerámoltatta a színpadot mindenféle vacakkal, mégse volt ott semmi, ez az 50+ éves “lányzó” pedig megtöltötte a töküres színpadot a hangjával…

A koncert egy dörgõs, villámlós esõs jelenettel kezdõdött, aminek a végén Sade feljött a színpad közepén egy lépcsõn az új Solder of Love dalával. Nem tudom, hogy felvilágosították-e õket, hogy mit jelent finnül a hölgy neve, de mindenesetre ez pont megfelelõ kezdés volt :-)

A zenekari liftekkel jól tudtak játszani, eleinte az elsõ élükön színesedtek, késöbb hol eltûntek a süllyesztõben, hol sokkal feljebb tolták velük a zenekar különbözõ tagjait.
Az egyik blokkban “kamarazenéltek” is, úgy hogy csak két liftet nyomtak fel, odagyûlt az összes zenész, gyakorlatilag megfelezve a színpadot. Amúgy 4 set volt, a második a jól ismert Smooth Operator-ral kezdõdött, a közönség nagy megelégedésére.
A koncert végén a színpad jobb alsó sarkánnál a nézõtéren táncikált egy pár, Sade kiszúrta õket (nem volt azért nagyon nehéz, mert a közönség a seggét a székhez ragasztva ült és maximum erõsen figyelt), oda is ballagott a színpad sarkára, hogy szemkontaktussal köszönetét fejezze ki a nézõtér egyetlen mozgó objektumainak ;)

A háttérben a videófal nem a színpadot “közvetítette”, ahogy amúgy elég sokan csak erre használják (ott voltak az oldalsó kivetítõk nagyítónak), hanem tényleg hangulati, színpadképi klippek mentek rajta. A vetített látványhoz egy fehér-áttetszõ függöny is hozzájárult, amit idõnként leengedtek a színpad köré, és azon is elkezdtek peregni a filmek.

Volt egy hirtelen lehulló piros függönykeret is a mûsorban, sajnos azt már nem láttam, hogyan tüntették el a színrõl. A mûsor legelején a színpadtakaró fekete függönyöket például két nagy “porszívó” szippantotta be fent a truss-on, látványos kezdés volt. Gondolom ezekre a piros drapériákra is kitaláltak valami frappáns megoldást, de sajnos addigra már ki kellett hussannom hátra ;(

Az elrámolás eleinte gyorsan haladt, éjfélre már le is bontottuk a színpadot, de valahogy mégis sikerült kettõig elszöszmötölni a berámolással, mert a sok motor és lánc összerakása és végül kamionba tömörítése beletelt egy kis idõbe.
Innen SzentPétervárra haladnak tovább, november végére Pestre is elérnek, jó szórakozást hozzá, megéri.

Betondnál látható egy videó is és még pár kép.

Britney bébi “remek” playback-show-t mutatott be Helsinkiben, a Femme Fatale turné keretében. A pozitív oldal, hogy a 22 kamiont elég gyorsan ki-, be- és összeraktuk, valamint a show pontosan kezdõdött, a negatív oldal pedig a show volt.
Odafent: a konfettiszóró berendezés még nem foglalta el a végleges helyét.

Egy ilyen eseményre az ember nem az “énekesnõ” hangja miatt megy, hanem maximum a show-ért. Mint ilyen, én egy Lady Gaga-típusú látványos elõadást vártam.
Na, az elsõ szám úgy kezdõdött, hogy a hátsó videófal szétcsúszott (pont úgy, ahogy Tina Turner Golden Eye belépõjében), majd Britney kisasszonyt betolták az emeleten egy bútorszállító izén (pont úgy, ahogy a Disturbed szokta a koncertjeit kezdeni), ott mozgolódott egy kicsit, majd egy pneumatikus egyszemélyes lifttel leereszkedett (pont úgy, ahogy a Rammstein koncerten láttuk múltkor), ugrándozott a táncosai között a földszinten is, majd betoltak egy trónt, ebben helyet foglalt és körbetáncolták (pont úgy, mint Madonna belépõje volt legutóbbi koncertturnéján). És ez még csak az elsõ szám volt… Najó, a második, mert az elsõ csak egy videó volt, ami aztán késöbb is sûrûn elõfordult: az elsõ fél órában (ennyit nézhettem a színpad elõl) kábé a harmada egyszerûen csak videó volt… ;-|

Kifelé is elég rendezett volt a csapat, de megint találkoztunk túlsúlyos színpaddarabbal, amit a “biztonság” kedvéért targoncára helyezett néhány plusz ballaszt felhelyezésével lehetett mozgatni ;-)

Az egyik crew lady, egy idõ után egy baszott nagy szivarral (és amúgy tök lazán) rendezgette a sorokat. Megígértem, hogy nem mutatom meg a képet az anyukájának, úgyhogy légyszi ne forwardoljátok neki ti sem ;-)

Ez a nyár is véget ért, ideje megszabadulni a karperecektõl.
bár csalok, pár napja már leküzdöttük õket a kezemrõl

2010, a tavalyi
2009, az elsõ

És végül itt van a “gyors” vasárnapi Sziget összefoglaló is ;)
A délutánt a Gogol Bordello fergeteges bulija kezdte a Nagyszínpadon. A mai nap — sõt talán a hét — legjobb eseménye ez volt. A közönség is jól rákészült, faltól falig ember volt a mezõn, pedig még öt óra sem volt (az õket követõ koncerten fele ennyien se voltak). Láthatóan Gogolék is bepörögtek és egy jó húsz perccel tovább nyomták. Amit mi egyáltalán nem bántunk, de miután elvileg fél óra volt a következõ zenekar és õ közöttük a cserére, gondolom erõsen felnyomták a stage manager és a crew vérnyomását :-D

A tömeg közben tovább fejlesztette a crowd surfinget: matracon utaznak a tömeg tetején. Az egyik csávó be is érkezett a színpad elötti árokba, ahol az InKal le se szarta, a fotósok szedték le és ott örvendezett a srác a -1. sorban. Aztán a fotósokkal együtt kiterelték ;)

Egész héten láttam ezt a ‘Hangosabban!’ bábut, de csak most sikerült világosban ráközelíteni. Fejlett technológia ám ez a kartondoboz, a kezeivel integetni is tud!

A következõ nagyszínpados a The National, akik megintcsak nem egy idevaló zenekar volt. ( Lecserélhetné már a Sziget a Nagyszínpados programszervezõt… ;( ) Szóval olyan kis langyos tingli-tangli jött ki belõlük. A nézõsereg is erõsen megfogyatkozott, aki maradt, az is csak gondolom megszokásból, hogy mégiscsak ez a legnagyobb színpad a környéken.

Szerencsére a fesztivál másik finn résztvevõje, a Sonata Arctica elég gyorsan következett a Metál színpadon. Hogyan jön ki ilyen vékony hang ebbõl az emberbõl, azt nem tudom.

Idecsõdültek persze a finnek is (idén valahogy nem éreztem, hogy túl sokan lennének), elõkerült a féltve õrzött Jallus üveg. ;)
Bár lehet, hogy ezek mégse az északiak, merthogy egy teljes hétig egy teli üveg alkoholtartalmú folyadék mellett egy finn ember szerintem nem bír megmaradni anélkül, hogy felbontaná (hacsak nem egy egész rekesszel hoztak, de akkor az meg hogy került be a fesztiválra? ;) )

Közvetlenül a metálszínpad mellett amúgy fel voltak készülve a szivacs északi rokonokra, ez volt az italospult cégére:

Nna. Miután kiállatkodtuk magunkat a finn szonáták közepette, pihenésképpen átmentünk a budai oldalra a magyar MR2 színpadhoz Vad Fruttikat hallgatni.

Aztán kombináltuk a keményet a magyarral, és visszakerültünk a Metál színpadhoz, ahol a Tankcsapda csapatta az évi rendes szigetes fellépését.
Tök rendesek voltak, hogy már az elsõ szám alatt robbant a pirotechnika, miközben vagy ötven fotós és egy féltucat InKalos ugrált a töltetektõl pár centire… ;/ Nekem eddigre már kiváló füldugóm volt (azért mégse múlt el nyomtalanul a finn fesztiválok látványa, ahol majd’ mindenki bedugott füllel pogózik), de többen kicsit megrémültek.
Aztán késöbb is jöttek a tûzcsóvák:

Hátul a tömegben volt világító felirat is:

Ahogy haladt elõre a mûsor, Lukácsnak egyre kevesebb hangja lett, de addigra a közönség már gondolom megszokta a reszelõs rekedséget.

A Nagyszínpadot a White Lies zárta idén. Nem rossz, nem rossz, de azért ez is csak valami szintipop volt…

Hát, ennyire futotta a 2011-es, tizenkilencedik Sziget Fesziválból. Köszönjük a lehetõséget! ;)