Képek csak úgy…

Ma a Lisszaboni Vízmûvek Barbadinhos Gõzszivattyú állomását látogattuk meg. Gigantikus, három emelet magas gõzgépek és szivattyúk sorozata, nagyon szép állapotban megõrizve. A gépeken Windsor felirat van, de mégis franciák. Lehet, hogy az angolok és a franciák képesek voltak valami közös bizniszbe fogni? Mindenesetre ezt az állomást 1880. október 3.-án helyezték üzembe, Alviela folyó vizét szivatták a négy gõzgépével a Lisszaboni csapok felé. 1928-ig “megállás nélkül” dolgoztak.
A szomszéd épületben meg ott ketyegnek a modern elekromotoros szivattyúk és nyomják a vizet a városnak még most is.

Még vasárnap találtam az alfamai sikátorokban sétálva ezt a pici kis kajáldát (4-5 asztal csupán, “A Baiuca“), de reménytelen volt, egy fél seggnyi hely sem jutott. Ma a spanyol kollégával újra megpróbálkoztam, de egy kicsit korábban. Sikerült :) Lassacskán a zenészek is megérkeztek, szépen csendben plönytögtek a gitárokon. A pincérnõ szépen felvette a rendeléseket, kiosztotta az elõételeket; majd lecsavarta a világítást és rázendített egy fado-ra. :) Aztán az este folyamán még néhány járókelõnek látszó személy is odafurakodott, és énekelt egy jókorát. A legmeglepõbb talán az volt, amikor a konyhásnénik zendítettek rá egy refrénre.
Asztaltársainktól megkérdeztem, hogy hogyan akadtak rá a helyre, és azt a profán választ kaptam, hogy az útikönyvbõl… Puff neki, ezek szerint ez nem egy eldugott kis izé, hanem egy “híres” hely. Sebaj, a kaja nem volt rossz, és a zene meg kiváló volt.

Bár a Museo Aqua nincs ma nyitva, ezt a vízvezetéket nem nagyon lehet eldugni :-)
Azt mondják, a 65méteres lábaival az egyik legmagasabb ilyen izé a világon. Impresszív egy építmény, azt meg kell hagyni.

Eredetileg a Vizi Múzeumba igyekeztem, de kiderült, hogy az vasárnap zárva (pedig valami szép õsrégi (gõz-)gépészeti ereklyék lettek volna. Na majd hétköznap megpróbálom elérni…). Így bevetõdtem a Muzeo Militar-ba: szép épület, a homlokzat mögötti szobák meg talpig festve/faragva, freskók meg minden. Fõleg ágyuk voltak kiállítva, de miután nem kértek egy árva vasat sem érte… Sétáltam vissza a város felé, amikor egyszercsak elém toppant a Fado Múzeum: nosza ezt is megnéztem (hogy lehet egy zenének múzeumot csinálni? Ezek szerint lehet :) A hangzó anyag mellé elég sok körítést is ki tudtak állítani). Itt ki is derült a belépõs trükk: vasárnap dél-(ami itt du.2-t jelent)-elött a múzeumok (már amelyik nyitva) ingyen vannak.
Ha szerencsém van ma este megnézem/hallgatom ezt a zenét élõben is, azon a környéken jópár zenés-vacsorázós hely van. Meglássuk.

A P. Commercialon (vagy mifenén) ma a spec. rendõrség napja volt. Kiállított a katasztrófavédelemtõl a bombakeresõ robotig minden. Az itteni rohambácsi például így néz ki. Figyeloda, a pajzsnak kereke is van (jó, mondjuk ezt nem hõzöngõ portugálok, hanem megvadult lövöldözõk ellen vetik be).

Újra Lisszabonban! Az idõ még mindig szép, az emberek még mindig kedvesek és a kaja még mindig olcsó. :-)
Múltkor nem szóltam az utcaképrõl. Nos, itt szinte minden járda ezzel a kis fehér kockakõvel van kirakva. A forgalmasabbja azonban fekete mintákkal díszül. Nem csak a “Váci utcában”, hanem mindenütt, kijjebb is. Teljesen feldobják az ember hangulatát a csempézett házakkal egyetemben. Ma végre találtam egy zöld-csempés házat is a sok portugál-kék között.

Nos, alig egy év alatt sikerült megírni a portugál képekhez a szöveget, ígyaztán végre elkészült a 2006-os Portugál “körutunk” beszámolója.

Korábban már értekeztem a parkolásról, itt mégegy adalék. A város tele van “Privativo” parkolókkal: egy-kettõ a normál parkolóhelyek közül nevesítve van valakinek. Ahol amúgy is egy-kettõ hely volt, vagy “valakibõl” van túl sok, földi halandó számára nem marad legális hely. Viszont ezek a helyek amiktõl félni kell, mert ha odaállsz, megbüntetnek, elviszik és felnégyelik a kocsit. Ha a tilosban állsz (és nem nagyon akadályozod a forgalmat), az senkit nem érdekel. Így alakulhat ki ilyen eset, mint a képen: a parkoló üres, az út közepén meg ott parkolnak az autók :-)

A parti köd elindult a folyó völgyében a város fele, de útközben meggondolta magát, és felkanyarodott a hegyre. Ettõl viszont a szomszéd híd fele eltûnt :)
Másik érdekesség a képen, a jobb szélen látható folyóval párhuzamos híd. Amivel tulajdonképpen a rakpartot tehermentesítették, de akkor is mókás nem keresztben utazni egy folyó felett.

Természetesen nem bírtam megállni, hogy legalább egy pincét meg ne látogassunk. Szerencsére már viszonylag késõ volt, a nagyja már bezárt. Így egy norvég(!) alapítású pincébe, a Wiese & Krohn ajtaján néztünk be egy gyorstalpalóra. Nem bántuk meg, sõt! Amikor késöbb visszanéztem hozzájuk fehér portóit venni, sikerült a 67-es Colheita-jukba is belekóstolni.