Képek csak úgy…

Hát, gyerekek, nem semmi egy ilyen “médiahack”. Nem volt és nem lesz szokásom “látogatói statisztikákkal” dobálózni, de ez (számomra legalábbis) érdekes… Odafent a “teres” kifejezésre filterezett látogatások (visits, nem page-view, az magasabb) száma látható ezeken az oldalakon (fõleg az images.google.hu -ról, a legutóbbi (2007-es) Szigeten ugyanis lefényképeztem a “kisasszonyt”: Tereskova, középtájon, vagy — ha a “Sziget 2007” kategóriát nézed éppen –, itt lejebb a “Sziget: hatodik” bejegyzésben.)

Azért, mert valaki azt meri mondani, hogy “pina”, hetekig az összes keresõbe az õ nevét írkálják. Eddig hetente beesett talán egy-két “Tereskova” keresés, tegnap egy nap alatt 200. :-o
Jó, tudom, ez sehol sincs egy hírsite látogatottságától, dehát egy “énblog” nemis hírszájt ugyebár :) Nem a darabszám az érdekes itt, hanem a trend.
Tanulságos látni, hogy reagál a nép a médiákokban elhangzó dolgokra…

Kicsit megkésve ugyan, de ezeken a blog-képeken kívül elkészült a Sziget2007 képgaléria is. Jó böngészést!

Az utolsó napot megpróbáltuk korán elkezdeni, de persze nem sikerült :)
A HÉV melletti fal hangulatosabbá tétele folyt megérkezésünkkor:

A Méheket pont sikerült elcsípni (fél8-as kezdés, ennyit a korán jövésrõl :) ), akik kissé kibõvítve léptek színpadra. A nagyhordós csávó olyan beszólásokkal operált, hogy néha a közönség fetrengett egy rövidet. Aki nem ismeri õket, ajánlom a Youtube-ot (bár ott valami hülye szintit rakott mögéjük, na az nem tartozik a mûsorhoz normálisan):

A Világzenén a Värttinä mosott ruhát, és egyéb finn-jellegû zenével árasztotta el a közönségét:

Aztán, sajnos a hét során csak most elõször, meglátogattam a Jazz színpadot, ahol a European Mantra tépte a húrokat. Messze nem Grover Washington jellegû smooth dzsezzre kell ám gondolni, inkább a Másfél áll hozzájuk közel, de mégis teljesen más.

Az utolsó napra egy egész homokváros épült a sármentesítõ anyagból:

Deák Bill elblúzolgatott kicsit a Hammeren:

És itt már bontják a Nagyszínpadot, bár még a buli zajlik a sátrakban.

Vége…

És eljõ a hétfõ, és még mindig bírjuk. A délutáni napfényben a német Sportfreunde Stillernek szurkolnak a honfitársaik a Nagyszínpad körül:

A hátsó úton a véradó sátor mellett találtam ezt a példányt, már csak a csordogáló Sör tartotta életben:

Lovagias ügyeket párbajban intézik el a szigetlakók. Ezek is szépen hátat fordítottak egymásnak, léptek ötöt, megfordultak, és elkezdtek tüzelni egymásra :)

Egy kifejlett példány oldaltarajokkal megerõsítve:

(tavaly egy fiatalabb egyed került a lencse végére)

Zorall a Hammer színpadon táncdalokat nyom “enyhén” rockosítva:

Valahol volt fejépítés, egyre több dizájnos hajjal találkozni:

A sártenger ellen homokkal védekeztek a szervezõk, spontán beach-hangulatot teremtve. Szerencsére valami nagyszemû fajta, az elsõ napok porfelhõje nem ismétlõdik meg. Homokvár+kanos ifjak=homoknõ:

A Nagyszínpadon Tankcsapda, a nézõtéren meg sosem látott mennyiségû kistinédzser (10-12 évesek) “metálos pólóban”. Úgy néz ki, a Tankcsapda egy gyerekzenekar :)

És egy kis Tool. Szerencsétlen fotósok jól megszívták a Tool menedzsmentjét. Elõször is a párszáz fotósból kiválasztottak (ki tudja mi alapján) 30-40-et, hogy csak õk mehetnek. Aztán se szó, se beszéd, ezt is lehúzták durván egy tucatra. És nem a szokásos három, hanem csupán egy szám erejéig lehetett fotózni, ami alatt persze fényt, na azt nem adtak a színpadra…

Tereskova az Open sátorban. Ez egy jól elbújtatott helyszín volt a Bahiával szemben. Mivel nem volt benne a “napi bontás”-ban, csak az tudott róla, aki egyszer már véletlenül betévedt ide jó idõben. Pedig itt volt Üllõi Úti Fuck, Balaton, meg még kitudja. Tereskova és mi, a közönség, mindenesetre élveztük a koncertet, lazult a fesztiválfegyelem is pár “utolsó” szám által:

Itt volt Czaby is, aki a féléves kisfiát jött kiheverni egy kicsit a Szigetre egyenesen Hamburgból. Na jó, ezen poharak nem mindegyike származik tõlünk, de kétségtelen, hogy ezen a napon ittam a legtöbb páleszt. Amúgy a Rézangyal feldughatja magának a sok mézes pálinkáját, mind úgy szar, ahogy van. Sajnálatos módon a legtöbb helyen csak azok voltak. Szerencsére volt pár pálinkázó, ahol aztán olyan szilvórium jellegû üdítõket lehetett kapni, hogy ihaj. Csak sokat kellett érte gyalogolni.

A Roma sátorban elvileg ismerõsök doboltak, de mint kiderült, a fõ mûsorszám a DJ volt. Aztán csak egy-két számra tudtak bekapcsolódni szegények, na akkor azért megmutatták mire képesek:

Zárásképpen egy kis Colorstar a wan2-n:

UPDATE: Nos, írjunk szöveget is a képek mellé :) Mégsem vagdalom én szét ezeket külön postokba, jól van ez így egyben.
A Sziget bejáratánál saját magad alatt épített sörösrekeszekre lehetett felmászni. Ez a csaj ügyesen felépítette a 10 rekeszt, és fel is állt a tetejére! Lefelé jövet már kiengedett egy kicsit, és a 9. emeleten kiesett, de így is marha ügyes:

A mára már hírhedt sártenger a Nagyszínpadnál (és gyakorlatilag mindenhol máshol is):

A Babylon Circus fellépése, velük (is) nem olyan régen találkoztunk Helsinkiben a Maailma Kylässä fesztiválon. Pörögtek mint egy propeller:

Sinéad O’Connor, mint nyuszika (gyk. reszelgeti a körmét, és hülyeségeket beszél). Legnagyobb meglepetésre egy Symbianos “kabátka” (van a “fleece”-re jó magyar szó?) volt rajta, azt hittem csak a geek-ek hordanak ilyesmit:

Alpha Blondy Elefántcsontpartól a Világzenén. Rasztafejûek eléggé ellepték a színpad környékét :-)

Vissza a Nagyszínpadra, Faithless zenélgetett nekünk egy kicsit:

Késöbb valamelyik “party arénában” spontán break-dance bemutatót láthatott a kevés odatévedt. Ez a kis ázsiai srác igazán jól nyomta:

A Magic Mirror idei mûsora kissé unalmas lett, egy német “hölgyet” kölcsönöztek “háziasszonynak”. Jó, hogy a Szigetet mindennél több külföldi látogatja, de hogy csak angol nyelvû mûsorral nyomják végig a hetet… Ráadásul nem volt semmi érdekes/poénos a fasziban:

Kis nosztalgia, a Kistehén Tánczenekar, bár idén már messze nem kabalaállat:

És búcsuzásul egy hülye német arc, aki (a haverjaival együtt) közvilágítást csinált magából:

A mai nap esküvõ miatt elmaradt. Pedig akár a Nine Inch Nails-en is lehetett volna fotózni (ami nem adatott meg mindenkinek)…

Ismét csak címszavakban. Pénteken nem volt kifejezett tervezett program, csak lõdörgés — lesz ami lesz alapon.
A Szigeten délután céltalanul áthaladva a Ladánybenébe ütköztem a Wan2-n. A dobos és a mellette levõ “tükör”:

A sátras szekció vadállatokkal védi saját territoriumát:

A Nagyszínpad melletti Szeparé meglepõ dolgokat is tartogat. Az alábbi urak/hölgyek háttal ülnek a Nagyszínpadnak, és azon a méteres plazmaképernyõn nézik a közvetítést — a Nagyszínpadról (?!):

Végre sikerült megtekinteni/hallgatni Wendigo-t (aki mostanában már a Vízlépcsõn magyaráz) a Queen Emlékzenekarral. A Táncdalfesztivál sátorban nyomtak egy jó teltsátras Queen estét!

Aztán persze Nagyszínpad és Madness. Igazából nem jöttem lázba tõlük, rendes iparosmunka az öltönyös zenekar mûsora, semmi több…

Ezért aztán áthaladtunk a Világzenére, ahol Rachid Taha örömzenéje szórakoztatott minket tovább.
Némi lángosok és egyebek arcunkba tolása után (barátok és ismerõsök összevadászása után) letelepedtünk egy napernyõsátor alá. A feltámadó szél figyelmeztetését figyelmen kívül hagyva ott ért minket az égszakadás… Sajnos a sátortetõ vízhatlannak nem volt nevezhetõ, arra volt csak jó, hogy lassabban áztunk szarrá az apró permettõl, amivé az esõcseppeket konvertálta. Pár órát eltöltöttünk itt és a szomszéd kocsma pultjánál (ahol kiderült az is, hogy a sörhûtõ hátulja kellemes meleg levegõt szolgáltat az átázott szigetelõknek), aztán a vízhozam csökkentével hazakullogtunk a szokásos — immáron menetrendszerinti — buszunkkal.

Idõ hiányában most csak úgy ömlesztve (egyelõre, aztán majd szétvagdalom alkalomadtán).
Második nap egy kicsit töményebb volt, kezdjük elkapni a Sziget-kórt: kóborlás, Sziget-körök egymás után. Persze így lehet olyan meglepõ dolgokra akadni, mint Király Tamás “divatbemutatója”.
Kezdetnek Ska Cubano, akikkel már a Maailma Kylässa fesztiválon találkoztunk Helsinkiben:

Aztán eleredt az esõ, majd leszakadt az ég. A Blues-színpad közönsége feltalálta magát, a környék vendéglátós-sátrait becipelték a színpad elé. Elhangzott a “Köszöntjük a sátrakkal felvonulókat” kiszólás a színpadról :)

Az esõ után irány a Hammerworld, ahol a finn Negative osztotta a perkeléket:

Elértük a Nagyszínpadot is, a The Good, the Bad and the Queen álmosító zenéjét találtuk ott:

Erre-arra tévelyegtünk még, míg egyszercsak a Krisna-sátornál kötöttünk ki, ahol tûzzel (is) játszottak:

Ismét a Nagyszínpad, a Kémiai Testvérek pörgették a biteket, nem értem ehhez minek színpad, pláne a Nagyszínpad… A kép érdekessége baloldalon a hangosító-torony teteje. Az egy “eléggé elzárt” terület, most még az is tömve volt…

Tévelygések közepette éppen az Exit színpadnál jártam, amikor a Rooga nevû osztrák együttes (egyenesen Bécsbõl) a húrok közé csapott. Jól nyomták, õk valami tehetségkutató verseny gyõztesei voltak odahaza.

A be/kijárat környékén egy skótdudás szórakoztatta az egyre csak gyûlõ közönségét. Nagy sikere volt! :)

Alig egy félórás késéssel az efZámbó is rákezdett a Bahián, mérsékelt sátortelítettség mellett:

Kifelé jövet fényes hacukákban Szabadságszobrot és egyéb õrültségeket alakító “mûvészekbe” akadtunk, Király Tamás “divatbemutatója” zajlott éppen az út közepén. Szigetlakókkal interakció is kialalkult:

Esténket a Balkan Fanatic tényleg fanatikus ritmus- és fényjátékával zártuk:

Manu Chao után kis kajálás (ekkor láttuk, hogy nem látunk a Civil soron: a közvilágításon kívül semmi delej nem volt ezen a részen). A sötét Blues színpad (ami szintén itt van) láttán szomorúan konstatáltuk, hogy a Takáts Blues alighanem elmaradt. Ám ekkor kisebb tumultusra figyeltünk fel a közeli kocsmából, amit közelebbrõl fül- majd szemügyre véve mégiscsak rájuk leltünk! :)
Nagyon jó kis testközeli kocsmablúzt nyomtak talán egészen fél kettõig(?) és bizony itt is el-elmendegélt az áram — szerencsére nem túl hosszú idõkre, de a számok közbeni hirtelen vaksötét nem tehet jót a zenészek lelkivilágának sem. Azért Takáts Tamásék jól bírták, a közönség is hálás volt, szóval jó zárása volt a napnak.
Hazafelé kipróbáltuk a buszt, ami a Sziget bejáratától jár szerteszéjjel a városban (mondjuk a Nyugatihoz) egész éjjel (hajnali fél hatig), potom 300Ft-ért “pillanatok alatt” otthon voltunk. Ügyes dolog ez, kényelmes(ebb)é teszi a “hazamenõsök” életét.

Punnyadás után végre Nagyszínpad: a Quimby mutatta be ismét a “biztosítékos” albumát, ami, hát, nem a legkirobbanóbb dalokat tartalmazza. Szerencsére voltak a jól megszokott régebbi dalok is, úgyhogy azért jól éreztük magunkat. Múltkor már nem volt velük a hegedûs Bence a színpadon, most viszont megint ott húzta (nem rosszul, azt meg kell hagyni), szóval úgy néz ki “végleg” zenekartag lett?

Pont egy sörfeltöltésnyi idõ múlva megérkezett az est “sztárcsapata” a Manu Chao. A nézõtérre gyakorlatilag kirakták a táblát: megtelt. Bár mi a lassabb Manu Chao számokat ismertük, azért arra számítottunk, hogy (fõleg) nem azokból fog állni egy esti fõkoncert, hanem pörgésbõl. Így is lett, szinte megállás nélkül végigugrálták az idejüket/ugráltatták a közönséget. 11:08-kor széttárt karokkal jöttek vissza (harmadszorra), és vonogatta Manu a vállát, hogyhát ilyenkor már csendben kell maradni itten, pedig õk még játszanának. Ami ránk is fért volna, hiszen csupán kétszer ment el az áram a Nagyszínpadon a koncertjük közben (lásd a képet fent. Mint késöbb kiderült, a Sziget északi (nyugati) részén még súlyosabb és hosszabb áramkimaradások voltak, a Civil utca pl. gyakorlatilag teljesen bezárt).
Pont bent álltam a színpad közepénél (a torony vonalában) az árokban, amikor az elsõ (hosszabb) áramszünet beütött. A színpaddal szembeni toronyból a tömegelválasztó sávban elkezdett valaki egy fejlámpával ügetni a színpad felé — vicces látvány volt a tök sötétben az az egy pici imbolygó fejlámpa.