Képek csak úgy…

Rigában már voltunk párszor, így sok újdonsággal nem szolgált. Viszont itt történt meg, hogy a belváros egyik terén a teraszon kortyolgattunk italokat — sõt még a kabátokat is levettük. A “macskás házon” a Nap csak pont a sast világította meg amikor arra jártunk. Jól nézett ki, ahogy a fény kiemelte a madarat (a pucsító seggû macskák között).
A belváros szélén szálltunk meg az Edvards hotelben. Korrekt kis szálló, de itt már csak a szokásos pici szoba jutott. Viszont csendes és az udvarban lehet parkolni.

Vasárnap még sétafika az óvárosban, aztán hétfõn irány a piac. Azért szar dolog, hogy a legközelebbi valamirevaló piac 350 km-re van Helsinkitõl… Bevásárlás után még tévelyegtünk egy kicsit a városban mire megtaláltuk a Tallin felé vezetõ kiutat (éppen átépítik a híd/felüljáró-rendszert, ahol elvileg le kellett volna kanyarodni). Ezt az akadályt is sikeresen vettük, és pár órával késöbb visszahajóztunk az örök hó hazájába…

Kuldiga már erõsen nyugat-Lettországban van, de így is csak nagyjából 130 km-t kellett autókázunk. Szállásunk — a Hotel Metropole — pont a belváros közepén volt. Jóformán egy lakosztály méretû szobát kaptunk, majdnem tökéletes volt (csak az ágy volt túl puha).
Nem egy ilyen “western” jellegû/építésû házzal találkoztunk, ahol ilyen “szögletes” fõfal mögött rendes sátortetõ bújt meg.

Vasárnapi sétánk közben szûnni nem akaró harangozásra lettünk figyelmesek. A harangozás alatt egy húsvéti körmenetet találtunk. Nem messze volt az ortodox templom, ott elõzõ éjfélkor buliztak — idén egybe esett az ortodox és katolikus húsvét.

Jó kis faházas óvárosa van Kuldigának, kis patak is elõtûnik itt-ott, aztán eléri a belváros szélén a marha széles és igen gyors sodrású Venta folyót (amin európa legszélesebb zúgója [rapid] is van. A szép kis téglás hídról pont rálátni.)

Szombaton Jelgavával folytattuk. Ez egy nagyobbacska város és jól hangzott a “tartalma” is: itt található a balti országok legnagyobb barokk kastélya, amit ugyanaz a Bartolomeo Rastrelli tervezett, aki a szent-pétervári Téli Palotát (Ermitázs) meg Peterhof gyönyörû kastélyát is.
Ehhez képest nem volt nagyon lenyûgözõ a Jelgava palota. Manapság egy egyetem mûködik benne és láthatóan törõdnek is vele, kívülrõl viszont kissé rohad. Bár nyomokban emlékeztetett az Ermitázsra, azért ez nem érte meg a kitérõt.

A belvárosban véletlenül belebotlottunk az ortodox templomba, ahol kígyózó sorok álltak a hátsó kapunál megáldatni a húsvéti kajákat.
Egy gyors (de finom) ebéd után tovarobogtunk Kuldiga irányába.

Siguldában volt az elsõ napi szállásunk, egy nyolcszögletû toronyszoba a Hotel Pils-ben. Csak ajánlani tudom minden erretévedõnek.
Még pénteken körbeloholtam egy kicsit a városkát. Nem messze volt egy kis kastélyocska és egy várrom. Van nekik egy elég nagy bobpályájuk, ami nyáron is üzemel, csak ezt a tavaszi szmöttyöt nem kedvelik (télen igazi bob, nyáron meg a kerekes verzió). Kalandoroknak van még egy kis-közepes sípályája és egy elég jól kinézõ kalandparkja is (az egyikhez késõ a másikhoz korán volt ;) ).

A hegyek között Lettország — állítólag — egyetlen zártkocsis-kötélpályás eszköze (lanovka?) visz át a megáradt folyó felett 50 méteres magasságban Krimuldába. Ahol újabb romok és kastély, meg erdõ és kirándulás. Meg megáradt talajvíz (lásd fent). Ide érdemes lesz majd nyáron visszanézni, mert a környéken van még jópár érdekes rész (barlangok, kilátók), amiket most esõben és közepes ködben nem volt kedvünk megkeresni.
A “hegymászáshoz” sétabot dukál, ezeket a helyiek elég régóta faragják a fáradékony turistáknak. Csináltak is egy kis “emlékparkot” a sétabotoknak.

Szerencsére a finneknél nagypéntek és húsvét hétfõ is szabadnap, így adódott egy “rendkívül hosszú” hétvége. Tallin gyakorlatilag már teljesen finn, oda kár átruccanni. Viszont a finnek lusták az ismeretlenbe belecsapni, ezért kicsit délebbre már szinte nulla sûrûséggel fordulnak elõ. Tehát, logikusan :) , egy országgal lejjebb lõttük be az úticélt: irány Lettország. Mint kiderült, tele vannak váracskákkal, ezekbõl néztünk meg néhányat.

Elsõ Cesis volt a sorban. Viszonylag messze a via Balticától, és hát, néhol igen érdekes minõségû utakon száguldoztunk. Érdekes, hogy több fõútvonallal is találkoztunk, mindegyik 2×2 sávos volt (míg az észak-déli via Baltica csak 2×1 — néhol 2×1,5)
Sajnos a várat csak kívülrõl néztük meg, mert húsvétot tartottak (surprise, surprise), de körülötte a park, meg a városka is szép volt — és az esõ sem esett éppen. Nagy reményekkel fedeztük fel a térképen, hogy egy nagy múltú sörfõzde is van a közelben, az azonban láthatóan már csak egy elhagyott gyár volt. Talán nyáron a szezonban még üzemel?
Irány tovább Siguldába!

Valahol a SztPéter templom környékén parkolt ez a ló az autók között.
Ha valaki kíváncsi, hogy hol is van a fent említett templom, a Rigai virtuális kirándulás segítségével megtalálhatja :-)

Rigában töltöttük a következõ két napot. Ebbõl nagyjából egyet (kis megszakításokkal) a piacon. Szép nagy piac, külön Nagycsarnoknyi hangárok a különféle mûfajoknak (zõccség, hús, tej, hal), ezt kiegészíti még a környezõ szabadtéri stand-szekció, szóval volt mibõl válogatni. Azért jutott idõ városnézésre is. Az elsõ képen Roland látható a Városház téren. A kardja hegye volt (vagy tán még mindig) a nullkilométerkõ. Innen mér(t/n)ek minden távolságot Lettországban. Nem messze tõle látható egy emlékplakett a földön, ami az elsõ télünnepi fenyõfa helyét hivatott megörökíteni. A legenda szering 1510-ben történt elõször, hogy az örökzölddel örömködtek az emberek — akkor még az új évet ünnepelve.
Praktikus infók: a Hotel Best-ben találtunk szobát magunknak, ami, hát, nem volt éppen a nevéhez hû. Bár vadi új az épület, egy csomó kényelmetlenség, recsegõ padló, igénytelen álmennyezet és ex-szovjet személyzet rontotta a kedvünket. Mivel a belvárostól kicsit távolabb található (szerencsére közvetlen troli kapcsolattal a Városháztérrel), megnézhettük Riga kevésbe kipucolt részeit is. Bizony van még mit munkálkodni itt is. A letteknél nagyjából 30 százaléknyi orosz él (messze a legtöbb a balti országok között). A mintegy félmillió “nem állampolgár” lakossal (a 2.3 millióból) alighanem elég konfliktussal, sérelmekkel teli lehet errefelé az élet…

Egy nap alatt szépen lenyomtam Lengyelországot, majdnem semmi incidens (értsd útlezárás, útépítés) nem zavart meg, a Varsó feletti szakasz egy részét egy kis, szinte üres, háromjegyû úton száguldoztam végig. Sokkal jobb (és ráadásul rövidebb), mint az egyszámjegyûn kerülgetni a kamionokat.
Kaunas környékén megálltunk, ahol — csak a pihentetés kedvéért — hajnalig tartó mulatságot tartottak a szállásunk (Örmény étterem/motel) különtermében. Még jó, hogy már nagyon nem kellett sietni másnap…
Amikor Riga fölött kiértünk a tengerpartra, meg is álltunk egy kicsit “pancsolni” Saulkrasti avagy Savanyúkáposzta városkában. (Szerencsére már majdnem kész az elkerülõ szakasz, mert amúgy haladni nemcsak nem szabad, de nem is lehet a sok nyaralótól. És a városka marha hosszú negyvennel-ötvennel…)
Szóval egy végeláthatatlan homokos tengerpart van itt, bár csak a víz lenne mondjuk 5 fokkal melegebb, ideális nyaralóhely lenne. Viszont nincs messze Helsinkitõl, ha nem lenne vége a nyárnak, tán még visszajönnénk hétvégézni. :-)