Szeretem az ilyen meeting helyszíneket ;) Egész nap kint “vidéken” unalmas slideshow-k, de közben/utána hó és tenger és napsütés, késöbb pedig jó kis füstös szauna következik majd.
A tenger épp fagy befele, de mivel hirtelen lett -10 fok, a víz még pont elég “meleg” ahhoz, hogy gõzölögjön egy kicsit.
Szerencsés véletlenbõl kifolyólag pont azon a hétvégén jött össze pár (száz) hajdanvolt Westeles, amikor mi is otthon voltunk.
A reptérrõl jövet csak annyi idõre álltunk meg, amíg a bõröndök felugrottak az emeletre, és már indultunk is tovább a belvárosba. Nem mondom azt, hogy a jelenlévõk nagy részét ismertem, de legalább pár ismerõs ott volt, jót beszélgettünk.
A hab a tortán, hogy Sugár Bandi bácsi is ellátogatott az összeröffenésre, és kedvesen körbepacsizott/puszilkodott. Még a pólómról is elismerõen nyilatkozott ;) (korai Westel900/Kapcsolat logós, hasonló, mint a torta odafent, csak az már az 1800-as idõkbõl egy lecsupaszított “Westel/Kapcsolat”-ot ábrázol).
Amirõl mi ugyan elfeledkeztünk — de a szervezõ srác nem –, hogy tegnap (03.24-én) volt a hajdani vezér születésnapja, hát ezért került elõ a torta ;-)
Itt a cégnél az egyik, eddig kevéssé látogatott épületben találtam ezt a “fenyõfát” a nyomtató mellett. (gyk: NYomtatott ÁramKör lapokból áll a mûalkotás).
Ahogy azt korábban már hangoztattam, a “régi” jó kis épületekbõl [az igazán régi, ablaktalan lepukkant épületszárny persze maradt, csak a modern, csupa üveg épületektõl váltunk meg] kipateroltak minket az NSN térigénye miatt, és vadonatúj épület(ek)be települtünk; bár maradtunk a Karaportti campusban.
Elöljáróban annyit, hogy a helyet a “Workplace Resources” tudós munkatársai tervez(tett)ék meg rendkívûl korszerûen és tudományosan, csupán a hely leendõ használóit (illetve azok igényeit) felejtették el megkérdezni elötte…
Az új helyrõl készítettem egy gyors fotósorozatot még beköltözés elött, “csak úgy” ;-) Hátha véletlenül egy “lakberendezõ” szakmunkás ötleteket merít belõle ;-( Ez a minapi HVG-t olvasva sajnos kicsit nagyobb kontraszt, mint gondoltam: “amit a profi ingatlanosok nem tudnak. Ok nem értik, egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cég esetében a munkakörnyezet minimum egyenrangú motivációs tényezo a versenyképes fizetéssel, a kihívást jelento feladatokkal, a kreatív kollégákkal, a minoségi melót honoráló fonökökkel.”
Nagyjából kétféle munkahely létezik az épületben. Az ablakok melletti sorban van az ún. “flexi-space”. Itt lehet elvileg nap, mint nap dolgozni. Reggel beállítgatod a széket, asztalt (modern ám: gombnyomásra motor emeli), monitort; kipakolod a kis szekrénykédbõl a bögrédet, fülhallgatót, laptopot, papírhalmot. Este aztán visszahányod a szekrénykébe, és másnap más helyen újra felépíted a szentélyedet. Ha csak nem vagy 110%-ban rokkant esetleg aszisztens, akkor nincs saját helyed: minden nap egy új kihívás ;-)
Az épület közepe az ún. “drop-in space”. Ezek a kis ívek munkára alkalmatlan kis kucorgóhelyek (bár szintén asztalállító elektronika zümmög bennük). Az ötlet az, hogy a mobil, folyamatosan mítingelõ managerek két fontos megbeszélés között itt gyorsan elintézhetnek egy e-mailt, kinyomtathatnak egy oldalt a napi sajtóból, vagy mittomén. Átmenetileg, egy-két órás használatra, arra jó. Csakhogy kevés az ilyen típusú ember, a szint [illetve az egész épület] nagyrésze viszont ilyen. Természetesen nincs annyi “flexi” hely, mint ahány nem-mobil dógozót a területre beosztottak, tehát lesznek olyanok, akik bizony ezeken a helyeken fognak 8 órát lehúzni. Aztán még nyolcat. Stb… A Workplace Resorurces tudósait ilyen helyen ültetném csak egy-két hétig, tuti sírva menekülnének….
Ha már a meetingroom szóba került. Természetesen, mint azt bármely “open-office”-ban dolgozó mókuska tudja, hogy telefonálni, beszélgetni illetlenség az asztaloknál, mert az igen zavaró bír lenni pár tíz méteren belül (= az egész emelet hallja, amikor bablevest kérsz vacsorára). Ezért ilyenkor az ember elvonul egy kis két-háromfõs zárt szobába, onnan intézi a telefonját, esetleg ott beszéli meg a project elkövetkezendõ öt percét. Ebbõl következõen az összes korábbi helyen temérdek ilyen apró szobácska volt.
Itt nem… Van két-három “telefonfülke”, ami egyetlen egy székkel van ellátva, így gyors, ad-hoc megbeszélésekre alkalmatlan (bár alapterületébe bõven beleférne további 1-2 szék):
Ezen kívül szintenként (~150 ember) kb. 3-4 nagy (8-16 fõs) mítingrúm található, melyek feltehetõen a nap 24 órájában “foglalt”-nak látszanak majd a “foglalási rendszerben”, de amúgy is csak 2-4 ember lesz egy-egy megbeszélésen (igen hatékony helykihasználás). Csúcstechnológia agyatlanul ismét: a zajos, elavult kivetítõket felváltotta a cool és modern plazma-képernyõ. Igenám, de amíg a kivetítõ a teljes falat bevetítette, és a túlsó sarokból is jól látható volt a lefelé ívelõ grafikon egy szélsz-mítingen, a képernyõk bizony nagyon kicsik ezekhez hatalmas szobákhoz. A legközelebbi székrõl még pont látszanak, de aztán…
Ez persze bizonyos szemponból elõny, hiszen a szoba fala üveg, mindenki belát, titkos, bizalmas anyagok megtárgyalása szóba se jöhet. A másik oldalról (a megbeszélésen résztvevõk felõl) meg a koncentrálást rendkívüli módon zavarja a kinti jövés-menés.
Természetesen a rekreációról se feledkeztek meg bölcs építtetõink. A végeláthatatlan flexi-asztalsort megtöri egy furcsa magastámlás színes kanapé. Funkcióját tekintve — a chil-out-on túl — ez lenne az ad-hoz megbeszélések helye, magas támlája biztosítja, hogy a szófoszlányok nem zavarják a 10 centire ülõ fleximunkásokat, és a 25 centire ülõ drop-in melósokat. Lótúrót, persze hogy kihallatszik, és nem kicsit lehet zavaró emellett dolgozni ;-(
Az épület végén legalább egy üvegfallal elválasztott pihenõ/megbeszélõ övezet. Akár jó ötlet is lehetne, kár, hogy a drop-in asztalok ebbe is belelógnak, zéró privacyt biztosítva mind a megbeszélõknek, mind az ott dolgozni szándékozónak…
Na, hát így néz ki a vadi új iroda. Gyönyörû, dizájnos, csak funkcionálisan alkalmatlan a feladatra.
Egy-két hét használat után jelentkezem majd, hol tart a “change management”, mexoktam-e valahogy avagy sem.
A Karaportti campusban a nagy építkezés a végéhez közeledik, nemsokára átköltözünk az új irodákba. A minap megjelent a lift mellett vagy 150 költözõláda, gondolom a többi szinten is nagyüzem lesz nemsokára.
Ezért persze még nem ragadnék billentyûzetet, ‘hisz hajdanán már a Westel450 is megmondta: “mozgásban az üzlet”, akkor hatékony a munkaerõ, ha folyamatosan átültetjük :)
Igen ám, de most jön a csavar: nem igen lesz hova átülni. Ügyesen beméretezték az új férõhelyeket, 1.6-os szorzóval. Vagyis 1000 helyre durván 1600 ember jut. Mert hogy felmérték tudományosan, a lelkes dógozók nem ülnek ám egész nap a seggükön, és amikor felállnak, oda gyorsan leülhet valaki, hatékonyan kihasználva a “flexi-space” lehetõségeit.
Az indexen ez a vadmarha meg lelkesen rója a kávéházakat mint egy “digitális nomád” és lelkendezik, hogy mindenkinek így kéne dolgozni. Próbálna meg nap mint nap a “drop-in space”-eknek elkeresztelt odakucorgóhelyeken dolgozni — merthogy az irodába így is be kell menni beszélgetni a többiekkel, igen kevés olyan munkakör van, ahol nincs szükség majdnem folyamatos jelenlétre.
Kíváncsian várom október közepét, addigra már az új helyen tömörülünk egymás ölében :-)
Tegnap a szomszéd szálloda kerékpárját, ma egy másik “népszerû” közeli hotel bringáját találtam a cég bejáratnánál. Úgy látszik, már a taxit is erõsen meg kell gondolnia az idelátogató kollegáknak… Ez már a vég kezdete, vagy csak sportosak a látogatók?
Ez egy levélrészlet, amit ma kaptam a cégnél. Csak szegény Kenny bele ne halljon az áramszünetbe :)
Van itt a Nokiában egy új marketing izé (hogy milyen környezettudatosak is vagyunk mi) a Power of We:. We create, we energise, ésatöbbi. Ezt ma láttam a Fõhadiszálláson, egy szép példa a We Recycle szlogenre ;-D
Hát, ma elég érdekes gondolatok kavarogtak bennem :) A karácsonyi glögi és süti mellé kaptunk egy gyerekkórust is a közeli általános iskolából…
Nahát elõszöris a hajdani saját magam jutott eszembe, huszonpár éve én/mi is csináltunk ilyesmit. Csakhát mi hajdanán – jó kisdobosként/úttörõként – mondjuk öregek otthonába jártunk. Vagyis most – a kottaálvány túloldalán ülve – úgy éreztem magam, mintha egy lakó lennék az öregek otthonában. :) Hogy szalad az idõ ;)
Aztán meg csodáltam (talán irigyeltem is õket?), hogy el vannak látva hangszerekkel! 10 évesen minket legfeljebb furulya meg zongora mellé engedtek – annak ellenére, hogy elvileg mi is zenei osztály voltunk -, ezek a srácok meg egy halom hangszeren (fuvola, xylofon, gitár, dob, stb.) játszanak egészen elfogadhatóan. Mint kiderült, azért ez nem “általános” itt a Fingeknél, õk itt egy speckó zenei osztály voltak. De akkoris… ;->
