Archive for the 'Jordánia' Category

Amman, majd vissza Izraelbe (08)

Saturday, February 20th, 2010

A müezzin hajnali imára hívó éneke mellett már harangszót is hallottunk.

Reggelire a szokásos pita – lekvár – olvasztott sajt – vaj – rántotta – instant kávé / tea varázskeveréket kaptuk, majd elindultunk megnézni egy-két ammani nevezetességet.
Amman, Citadella
Taxiháton felvágtattunk a citadellába [borravalóstul volt 1 JD (~1€)! A finn (5,10€), de akár a magyar (1,5€) taxi alapdíjból kétszer körbe lehet furikázni Ammant!], majd kb. másfél órányi nézelõdés után leballagtunk az amfiteátrumhoz. Ott is nézelõdtünk egy fél órát, majd taxival és visszamentünk a szállodánkhoz, ahol a járgányunkat hagytuk.
Amman, Citadella
Kitöltöttük az utolsó fél órát is az ammani közlekedéssel járó élvezetbõl [mostmár mi is rendeltetésszerûen használtuk a dudát], majd miután visszadtuk a járgányt átültünk egy taxiba és lementünk a Jordánhoz a King Hussein / Allenby híd átkelõhöz.

Azt hittük, hogy nagyon olcsóért fogunk átmenni Izraelbe, mert a taxi árát sikerült lealkudni 20 dínárra, de végül mégsem így lett, mert az átkelõ pénteken és szombaton csak reggel 7-tõl és déli 1-ig van nyitva [Vagy délig. De végülis mindegy, mert már kettõ is elmúlt addigra]. Így rövid tanakodás után, újabb 25 dínárért, elindultunk a 90 km-rel északabbra a Sheik Hussein hídhoz (a Jordan Valley átkelõhöz).
Amman, Amfiteátrum
Lent a Jordán völgye végig zöld volt, de ahogy haladtunk észak felé a völgyet keletrõl szegélyezõ domboldalak is kizöldültek.

Az átkelés nem ment a legsimábban, mert a taxi amiben ültünk csak az elsõ útlevélellenõrzésig vihetett. Onnan a következõ 1-1.5 km-n kénytelenek voltunk további 1 dínárért igénybe venni a helyi taxis maffia szolgálatait a jordán oldali vámmentes boltig. Közben sikeresen átestünk a csomagátvilágításon. [Ahol a Holt tengeri sós kõ elõször fennakadt az egyenruhásokon. De elég gyorsan belátták, hogy a só nem korall, meg a világpiac amúgy is tele van "holt tengeri ásványokkal", úgyhogy élve kijutottunk Jordániából.]

A vámmentes furcsamód dollárelszámolású volt és nagyon drága, mint általában azok a szolgáltatások amelyeket a turisták szoktak igénybe venni Jordániában. Viszont a harmadliteres Amstelt már 0.75 dollárért mérték és nyíltan meg is lehetett inni a bolt elõtt.

A vámmentesben vettünk néhány üveg jordán bort és néhány doboz sört, majd arrébb ballagtunk megszerezni a jordán kilépési pecséteket, onnan pedig tovább kutyagoltunk a Jordán hídjához abban a reményben, hogy majd át fogunk sétálni Izraelbe. Ugyanúgy, mint ahogyan néhány napja átsétáltunk Izraelbõl Jordániába. A híd jordániai végénél üldögélõ rendõr azonban elmagyarázta, hogy itt csak busszal lehet átmenni Izraelbe, úgyhogy visszaballagtunk a vámmentes bolthoz és kb. fél óra várakozás után elindultunk busszal Izrael felé [ami újabb másfél dínár volt, és nem ment többet, mint 500 méter. Hiába, a helyi gazdaságot élénkíteni kell...]. A híd izraeli végénél a busz várakozott vagy egy negyed órát, majd végül letett minket az izraeli átkelõnél.

[Izraelbe belépni -- mint késöbb kiderült kilépni se -- nem egy leányálom. Elõször jön a faggatózás, ki fia borja vagy, mi a fészkes fenéért akarsz te a szent földre lépni, és -- nem utolsó sorban -- what's the connection between you. "Szerencsénkre" elöttünk egy orosz csoport volt, szépen hosszan, aprólékosan elbeszélgetett az elbeszélgetõ mindenkivel.
A csomagátvilágítás következett, a berendezésre ki volt írva, hogy "ha egy mód van rá, ne mássz fel a szalagra". Furcsa látogatóik lehetnek, hogy ez már tömegesen elõfordult (nyilván nem írnák ki, ha nem lett volna rá precedens :) ). Matusz vetõdött elsõnek: Tiszta, mehet. Tamás következett, a kis hátizsákban talált valamit a szigorú spiné. Útlevél el, lebassza a földre a zsákot, rá az útlevelet, és simán visszaül a többi csomagot vizslatni a röntgen szemeivel... :-o
Kiderült, hogy majd jön egy Józsi és õ már egy kvalifikált szakember, a kesztyûs kezével messzirõl kiszagolja a csúnyaságokat ("open it and step back..."). Közben Matusz már az útlevélellenõrzésnél próbálkozik. Igen ám, de a hátizsákos turista mindenhol gyanús, pláne, ha hotel-foglalása sincs. Akkor legalább mutassa a repülõjegyét! Azon most ne akadjunk fel, hogy manapság már nincs repülõjegy(!) -- minden e-ticket alapú ugyebár -- a felkészült utazó igenis nyomtassa ki a foglalást (megsemmisítve így az "e-" részét a dolognak). Mi persze gondoltunk erre a hülyeségre, és el is tároltuk alaposan a papír alapú e-jegyet. Igen ám, de pont azt a hátizsákot kutatta bõszen a mi Józsink, amiben a "jegyek" lapultak. ;) Matusz holtvágányra került, addig nem kaphatta vissza az útlevelét, amíg az én zsákom nem teljesítette a vizsgát...]
Végül úgy egy óra várakozás, csomagvizsgálat és útlevélkezelés után már Izraelben is voltunk. Szóval minden összeadva úgy 2 és fél órát tartott, ameddig Jordániából Izraelbe értünk.

Rövidel érkezésünk után megegyeztünk egy Tibivel (akirõl késõbb kiderült, hogy a helyi maffia embere lehet, mert az átkelõn kívül várakozó taxisok elõl halássza el a klienseket még a határ területén belül), aki 200 sékelért elvitte Ralloút és Tamást Bet she’an-ba, majd Matuszt tovább Afulába.

Bet sha’an-ból Ralloú és Tamás Jeruzsálembe utazott tovább, Matusz pedig Haifára, majd Nesherbe az osztálytársához.

[Szombat lévén semmi nem volt nyitva, a buszok sem közlekedtek. Bár a Tibi azt mondta, hogy ebbõl a megállóból indul egy busz Jeruzsálembe, pontban 7-kor, ezt semmi külsõ információs forrás nem tudta alátámasztani. A megállóban nem volt menetrend, a szomszéd (helyi)buszok meg másik társasághoz tartoztak, fingjuk nem volt a távolságiakról. Türelmesen rágcsáltuk hát a korábban a vámmentesbõl beszerzett csipszet, közben Ralloú kinézett egy szimpatikus szállást Jeruzsálemben, és le is foglaltuk. Tamás az Egged busztársaság weboldalát bûvölte a mobilon -- hátha kiderül a menetrend --, de az az oldal már annyira webkettes, hogy semelyik brózer nem bírkózott meg vele (standard, Skyfire és Opera volt terítéken)...
Aztán hét elött 5 perccel elkezdtek szállingózni a helyi erõk, majd pontban megérkezett nem egy, hanem rögtön két busz is! Na ezek aztán felváltva álltak meg a megállókban közben meg padlóig nyomták a gázt (biztos ezt is a Toyota szállította). Egy körülöttünk ülõ család nyilván nem elõször utazott ezen a vonalon. Felszálláskor érdeklõdve tekingettünk a halomnyi reklámzacskóra, amit a gyerekek köré csoportosítottak. Aztán csikorgó kerekekkel keresztülvágtattunk egy féltucat körforgalmon. A gyerkõcök már fehéredtek, és még el se hagytuk a várost... Szó se róla, idõben Jeruzsálembe értünk.

Itt a helyi taxismaffiával kerültünk összetûzésbe. Dél-Jordániában kopasztják ugyan a turistát, de azt legalább "stílusosan" csinálják. Ha rajtakapod, vagy alkudozol, az teljesen rendben van, megállapodtok valahol "kölcsönösen elõnyös" pozícióban. Ammanban meg pofátlanul olcsó a taxaméter és gyakorlatilag kérés nélkül bekapcsolják, nincs vagy elég alacsony a "mutyihányados".
Itt Jeruzsálemben, a taxis az általa mondott árból nem enged, és még õ van vérig sértve, hogy akkor a taxamétert preferáljuk inkább... Fõbe kéne lõni az ilyet. Végül a célhoz viszonylag közel rakott ki, de ez szerintem csak a vak szerencsének volt köszönhetõ...

A szálló egy sétálóutcás környék közepén volt, elég jó, bár nem kifejezetten csendes. Az elsõ éjszaka kicsit hektikus lett, legyen annyi elég, hogy a második szoba már tökéletes volt, a hotelmanagerrel meg többé-kevésbé összehaverkodtunk.]

Al Karak, Holt tenger és Amman (07)

Friday, February 19th, 2010

Valamivel 8 után ébredtünk. Reggeliztünk és elindultunk várat nézni.
Al Karak
Jordániai útunk során egyre szomorúbban tapasztaljuk, hogy milyen nagy hiba volt a közelmúltig egész repülõrakománnyi magyar turistacsoprtokat ide szállítani, mert már minden magára valamit is adó nyugat-jordániai emléktágyárus fújja a “csecsebecse”, “egy dínár”, “akinek a szeme kék”, “nem drága”, “csácsumicsá”, stb. kifejezéseket, ami egy idõ után nagyon fárasztó tud lenni. Kelet Jordániában nem jártunk, de nem lennénk nagyon meglepõdve, ha ott is ez lenne a helyzet.
Al Karak
11-ig megnéztük a várat, majd elindultunk Wadi Mujibhoz a Holt tenger partjára. [Ez jelentõs szerpentinezést jelent, mivel szegény Holt-tenger a tengerszint alatt 400 méterre található -- így a legalacsonyabb hely a Föld felszínén. Gyönyörû sziklák között kanyarogtunk.]
Útban a Holt-tenger felé
Sajnos ez alkalommal nem volt szerencsénk, mert a kanyont csak majd április 1 után lehet meglátogatni, bár a pofánkénti 1 dínáros belépõt kifizettették velünk. [Meglepve láttunk egy román(!) rendszámú mercit a bejáratnál. Ez hogy jutott ide?] Egy keveset nézelõdtünk a kanyon elején — már ameddig be lehetett látni a kanyonba. [Azért a kerítést átmásztuk, hogy egy kicsit tovább jussunk, de a végén hiányzott egy létra ahhoz, hogy a vizet is "megkóstóljuk"], majd elindultunk észak felé egy holt tengeri strandot keresni.
Wadi Mujib
Végül az Amman [Tourist] Beach nevû strandnál álltunk meg, közel a Holt tenger északi partjához. [15 JD elég sok, de hát a Holt víz után nem árt zuhanyozni, itt meg még édes vizes medencék is voltak. Ettõl vagy 10 méterre "balra" volt a helyi strand, az is 7JD lett volna, csak sokkal szerényebb adottságokkal. Furcsa dolog ez a sóstó... Nem konyhasó, hanem valami keserû cucc. Olyan tömény, hogy ha függõlegesen álldogál benne az ember (nem a tó fenekén, csak a vízben lebegve), akkor mellig ér. Nagy küzdéssel le lehet merülni állcsúcsig, de utána visszadob mellig megint ;) ]
Lebegés a Holt-tengeren
2 óra lebegés, zuhanyzás és fagyizás után elindultunk Amman felé (Madabon keresztül). Útközben (4 óra körül) megálltunk a Nebo hegyen. Innen látta meg Mózes az ígéret földjét bár a dolgok jelen állása szerint nem tûnt túlon-túl ígéretesnek [kicsit száraz, sivatagos környék].
Kilátás a Nebo hegyrõl
Ez alkalommal már útközben lefoglaltuk a szállásunkat, ahová 6 körül értünk el. [Amman világváros, egymás sarkán van a legnagyobb mecset és valami keresztény templom. Ennek megfelelõen a müezzin és a harang is ébresztett minket ;) ]
Amman templomok
Ammanba érve még mélyebbre merültünk a jordán közlekedési szokások bugyraiba. A leginkább az volt fárasztó, hogy a sávok száma és a felfestés helyett leginkább az út szélessége a mérvadó annak eldöntésére, hogy hány járgány haladhat párhuzamosan egy irányba. Azokon túl néha az ehhez nem szokottaknak úgy tûnik, hogy a saját sávjukon velük szembe halad egy másik járgány. Azt viszont teljesen kezdjük megszokni, hogy az anyósülésen ülõ anyuka ölében nebulovak szoktak ülni.
[A legszebb az volt, amikor egy körforgalomba behajtva egyszercsak szembõl is elindultak jármûvek. Hasonló volt az elgondolás, mint amikor egy normál keresztezõdésben "nagyívben balra" egyszerre kanyarodnak a szembõl jövõk, csak ezt körforgalomra alkalmazva vicces volt megtapasztalni.]

Felcipeltük a szobába hátizsákjainkat, majd elindultunk Amman belvárosába megtapasztalni a péntek esti lüktetést. Ma estére már olyan hûvös lett, hogy, Tamás kivételével hosszú ujjú ruhát vettünk magunkra õ pedig hosszú nadrágot. Útközben ittunk egy-egy kávét [ez az öregember fõzte a legjobb kávét utunk során!], majd az egyik kifõzdében falafelt és humust vacsoráztunk. [Olyan jóízûen ettünk, hogy hoztak még egy kis ráadást is a "ház számlájára" ;) ]

Amman elég összevisszának tûnt, habár itt ott nagyszabású építkezések folytak. Nemcsak Ammanban, hanem egész Jordániában rengeteg a befejezetlen épület (úgy tûnt, hogy ha a házra új szintet húznak, akkor máris kiöntik az új szint fölötti szint oszlopait, amik aztán évekig meredeznek). A befejezetteknél is sokszor nem párhuzamosak a falak, az ablakok különbözõ méretûek, és össze-vissza vannak szórva, a homlokzatok ritkán vannak befejezve.
Ammanban az utcakép alapján úgy tûnt, hogy a brit mandátum idején volt egy, úgy ahogy rendezett városkép, amire késõbb ötletszerûen ráépítettek néhány magas épületet. Viszont még a belvárosban is vannak itt ott elhagyatott üres telkek.
Amman
Vacsora után, korábbi elhatározásunkhoz híven megálltunk egy zeneárusnál, aki még audió kazetttákat is árult, és vettünk néhány arab zenés CD-t (igaz, hogy az egyik CD-n libanoni zene van, de ettõl a mi füleinknek ugyanolyan édes lesz mint a jordániai). Arra viszont rájöttünk, hogy ha az ember igazán jó zenét akar és arabul sem tud olvasni, akkor olyan CD-t kell vásárolni, amin vagy a király, vagy a királyi család képe van. [Egész Jordánia tele van a király és/vagy a családja képeivel. Hivatalos épületek homlokzatán még hagyján, de kávézókban, éttermekben is. De hogy jordán zenei válogatáson is a király mosolyogjon :-o ]

Ezek után beültünk vízipipázni egy olyan helyre (az Abu Khalif-al szembe, a Al-Almir Mohammed utcában), ahol élõ zene is volt. A szomszéd asztalnál ülõ fiatalok, már olvasták a “vízipipázás haladóknak” címû könyvet, mi pedig még a “vízipipázás alapjai” címûn sem rágtuk át magunkat, ezért idõnként hangos derültséggel igazgatták a vízipipánkon a parazsat.
Süsü a sárkány
Belvárosi sétánk alatt megtapasztaltuk, hogy nem csak fejkendõs és csadoros jordániai nõszemélyek léteznek, hanem vannak teljesen európai módon öltözködõk is (lehet, hogy ezek inkább keresztények voltak mint muzulmánok).

Valamivel 10 után indultunk vissza szállodánkba (útközben taxira váltottunk [ami amúgy elég olcsó Ammanban -- márha taxiórával megy az ember. A sofõrõk szemrebbenés nélkül kérnének 5 dínárt egy órával 1 dínáros útért.]), majd a szokásos esti fürdés után éjfél körül már le is lefeküdtünk.

Petra (06)

Thursday, February 18th, 2010

Hajnali 5 körül ébredtünk a müezzin hangjára [volt az már fél 6 is. De aztán háromnegyedkor is, mert ez az énekes komolyan veszi a szakmáját, és hangja a reggeli napfényben hallatszik a legszebbnek.] Reggeliztünk, majd 9-re megérkeztünk Petrába. Már reggelinél kiderült, hogy nagy kövér nyugati turisták vagyunk, mert a szállodás hozott két tányér rántottát, mire Matusz mondta neki, hogy a harmadik tányérral se késlekedjen sokat. Erre a szállodás epésen megjegyezte, hogy már eddig is 6 személyre való rántottát hozott ezen a két tányéron, legyen ennyi elég.
Petra, kanyon
Kis-Petrával ellentétben itt már rengeteg turista várakozott. Megválottuk jegyeinket (elég borsos áron, pofánként 33 dínárért), majd elindultunk A Siq (kanyon) felé. A kanyon bejáratánál örömmel tapasztaltuk, hogy Petrába turistacsoportokat csak korlátozott számban engedik be, és ezért egy turistacsoport szomorúan várakozott a kanyon bejáratánál [míg mi, "egyéni turisták", ellibentünk elõttük].
Petra
A kanyonban rájöttünk, hogy Petra, Wadi Rum és Timna park (Izrael) sziklái ugyanabból a fajta kõzetbõl vannak, legalábbis a felületükre hasonló formák erodálódtak, bár Petra és a Timna park sziklái kissé vörössesebbek.
Petra, sírok
Végigjártuk Petrát egész a Monastery-ig, sõt még azon is túl egy hegytetõig (igaz, hogy csak Tamás és Matusz) ahonnan gyönyörû volt a kilátás. Még a Negev sivatagot is lehetett látni, amire az útmutató táblák fel is hívták a kedves turisták figyelmét (persze az “Israel” szó mind a két táblán össze volt karcolva). A változatosság kedvéért most is találkoztunk a wadi rumbéli olasz csoportal. 10-12 km gyaloglás után délután 4-re értünk vissza a járgányhoz, majd elmentünk abba a vendéglõbe, ahol Matusz a tavalyi látogatásakor ebédelt.
The Monastery, Petra
Ott már evett egy adag turista, de végül minket is odaengedtek a svédasztalhoz. A kaja nem volt túl jó, de a saláta nagyon fincsi volt. [A "saláta" alatt egy nagyjából tízfogásnyi hidegtálat lehet érteni, a padlizsánkrémtõl a humuszon át a kecsupos kuszkuszig és még mindenféle zöldségeket. Meghát volt desszert is, valami arab neve volt, de tulajdonképpen fahéjas tejbegríz kókusz dresszinggel.] Annyit ettünk, hogy vacsorázni sem kellett.
Petra, zöldség
Ebéd után, kb 5-kor indultunk Al Karak-ba. Eleinte még világosban csodáltuk a tájat, aztán besötétedett és a lejtõkbõl és emelkedõkbõl ítélve a táj is szebb lett, de mi csak néhány halványan derengõ hegygerincet láttunk a holdfényben.

Végül 8-ra Al Karakba értünk és már szállást is találtunk. [A GPS szépen felhozott a városba. Az utolsó saroknál rendõrök ugrottak elõ... A "good evening" megint kicsit kizökkentette a napi rutinjából az egyenruhást, inkább gyorsan továbbot intett. Mi meg rögtön a háta mögé le is parkoltunk, addig is vigyáznak a jármûre ;)] Felpakoltunk a szobánkba, majd lementünk és kívülrõl megcsodáltuk a várat. Elég hûvös szellõ fújdogált, ezért Ralloú és Tamás hosszú ujjúban jött, Matusz pedig erõssen bánta, hogy õ nem cselekedett hasonlóképpen. És persze mind a hárman elõre sajnáltuk magunkat a Finnországban ránk váró szeles -14 miatt. Azután a szálloda melletti kocsmában ittunk egy-egy sört, visszamentünk a szobánkba, [ahol egy nagy gázpalackos mobil kályha várt minket a "fertelmes hidegre" való tekintettel. Összehasonlításul, ma többen is igen fájdalmas-vörösen fejezték be a Nappal való barátkozást...].

Wadi Rum, sivatag, kis Petra (05)

Wednesday, February 17th, 2010

Néhány percel fél 7 elõtt megcsodáltuk a napfelkeltét, majd [próbáltunk kapcsolatba lépni évszazados cimboránkkal, Mohameddel, hogy szerezne egy-két jóülésû tevét. Sajnos azonban a mobilja csak különféle kifogásokkal szórakoztatott minket...] Végül sikerült elérni Mohamedet aki rövidesen utánunk is jött (Tamás lealkudta a Mohamed 40 dínárját is 35-re [szemben a helyiek 50-es ajánlatával]). A házigazdák erõssen meg is lepõdtek tõle (lehet, hogy Finnországban le is lõtték volna), mert úgy tûnt, hogy Mohamed nem elõször húzza át számításaikat.
Wadi Rum
Mikor éppen elindultunk volna, megjött a tegnapi legény is, aki nagyon felháborodott azon, hogy mi végül Mohamednél fizettünk elõ, és elkezdte magyarázni, hogy mennyire nem jó az a jordán kormánynak és a Wadi Rum lakosainak, hogy Mohamed ilyen alacsony árakon dolgozik, mert abból biztos még adót sem fizet. Szerencsére épp megjelent Mohamed is, és így röviden elintézhették a dolgot egymás közt. A végén a tegnapi legény széles mosollyal ajánlotta figyelmünkbe “my cousin Mohamed”-et, aki majd ma megmutatja nekünk a sivatagot.
Wadi Rum
Beültünk Mohamed turistákra szelidített terepjárójába, amibõl eleve ki voltak szerelve a biztonsági övek és így mindenki kényelmesen, a járgányból derékig kilógva fényképezhette a sivatagot. A járgány szerencsére fedett volt, ezért csak oldalról sütött bele a Nap.

Végül fél 10 körül bevetettük magunkat a sivatagba és kb 3 és fél óráig csodáltuk a gyönyörû tájat. Mivel két héttel ottjártunk elõtt esett az esõ, elég sok zöldelõ növényt, többek között virágmezõt is láttunk. Víz már sehol sem volt, csak a kiszáradt [sivatagi] tómedreket láttuk. Mohamed szerint esõ után a tavakban néhol fél méter víz is szokott lenni.
Wadi Rum
Nem sokkal fél egy után visszaértünk Al Disahba, ahol már várt minket két teve, amiket Mohamed útközben, sokadik próbálkozásra, elég hosszasan szervezett nekünk.
Wadi Rum teve
Miután Tamás és Matusz tevehátra pattantak, körbetevegeltük a környezõ utcákat. A tevék sajnos éhesek voltak, ezért minden száraz bokrot meg szerettek volna rágni és ezért nem fordítottak kellõ figyelmet a hátukon ülõkre. Nehezen lehetett õket indulásra bírni, folyamatosan rángatták az õket összekotõ kötelet, mert néha a Matusz tevéje a Tamás tevéjének a nyaka fölött szeretett volna egy kis zöldet harapni. Azokon túl a néha majdnem nekidörzsölték a lábainkat a kerítéseknek, mert túl szûken kanyarodtak.
Wadi Rum teve
A tevék hátáról rövid bepillantást nyerhettünk az amúgy 2-2.5 méter magas falakkal körülkerített al disah-i leányiskola életébe is. Vót nágy meglepetés, amikor két fehér isten megjelent a falak felett ;)

Negyedóra tevegelés után, ami hosszú idõre meg fogja szüntetni az emiatt jelentkezõ elvonási tüneteinket, Mohamed visszavitt Zawaidehbe a járgányunkhoz.

Elbúcsúztunk Wadi Rumtól és kb fél 3-kor már Wadi Musában votunk. Útközben többféle tájon haladtunk. Láttunk sziklasivatagot simára koptatott hegyoldalakkal és olyan, wadi rumbéliekhez hasonló sziklákkal is, amelyeknek felületére a szél különbözõ formákat erodált.

Észak felé a sziklasivatag zöldellõ bokrokkal tarkított homoksivatagba váltott, majd Wadi Musa (Petra) körül ismét feltûntek a sziklák, de itt már gömbölyített formájúak, amiket szûk völgyek és kanyonok szabdaltak.
Egész úton sok volt a meredek emelkedõ (néha meredek lejtõ) és a szûk kanyar.
Little Petra
Ebédeltünk, majd kimentünk Kis-Petrába [amit még my cousin Mohamed ajánlott a figyelmünkbe], (Wadi Musa-tól 6 km-re észkra) és végigsétáltuk a Petránál jóval rövidebb kannyont. Néhány sziklába faragott “épületet” is láttunk. [Jóformán magánlátogatáson vettünk részt (bár a wadi rum-béli olasz csoportal azért összefutottunk), csak itt-ott fordult elõ más is a faragott sziklák között. A kanyon végén egy lépcsõs/sziklás emberpróba volt, de azon túl várt minket.....egy kávézó és karkötõárus bácsika/nénike ;) Na meg a szép kilátás a púpos-hegyes gerincekre.
Little Petra
Odalent a homokos folyómeder csábította Matuszt egy kerülõ-visszaút megtételére, így õ arra mászott lefelé, Tamás meg a járt úton indult vissza összeszedni a már korábban hátrahagyott Ralloút. A parkolóba visszatérve Ralloú és Tamás balra el, Matusz vélhetõ felbukkanása irányába. Kecskét találtak nagy mennyiségben, meg egy angolul elég kommunikatív hatéves forma legénykét, akitõl kiderült, hogy "arra tovább" van egy falu. Ekkor segítségül hívtuk GSM Nagyistent, kerítené elõ végre Matuszt. Így is lett, Matusz egy közepes útakadály miatt visszafordulni kényszerült, és a közben megerkezõ buszos turisták között már baktatott vissza a jól ismert kanyonon.]

Egész nap élvezhettük a jordán közlekedési morált. Kanyarodáskor szinte senki sem indexel ami nagyon jó a körforgalmakban, mert így a kedves turistának folyamatosan meglepetésekben van része. A dudát leginkább egymás köszöntésére használják a népek, a magasabb fekvõrendõrök idõnként a járgányokat segítenek aládúcolni szereléskor, a vidámabb helyiek pedig a falu fõutcáján vágtatnak lovaikkal, mit sem törõdve a forgalommal. [Leginkább egyenesen a turistavezérlésû jármûvek felé szeretik ezt csinálni, a kedves sofõr meg csak reménykedhet, mert se jobbra, se balra nem lehet kitérni az ilyen négylábhajtású száguldozó elõl.]

Mindezek után visszamentünk Wadi Musába. Útközben kétszer is megálltunk megcsodálni a sziklás tájat, majd szállást kerestünk. Ez alkalommal az áthallások csökkentése végett Matusz külön szobában hortyogott. Úgy tûnt, hogy ezen az éjszkán mi vagyunk a teljes vendégsereg [lefoglaltunk egy egész szállodát!]. Amúgy nem is lett volna baj vele, de a második emelet fõbiztosítékját 5 percenként vissza kellett kapcsolni.

Ezek után elindultunk alkoholos sört inni. Találtunk is az egyik szállodában finn áron mért igazi jordán dobozos söröket. A 8%-os félliteres Petrát 5 dínárért mérték, az 5%-os, harmadliteres Philadephiát 3.5 dínárért.
Jordán sörök
Sörivás és vacsora után hazaindultunk, és hogy jobban elmélyíthessük jordániai közlekedési ismereteinket, miközben sétáltunk “hazafelé” a járda mellé parkolt egy 12 éves formájú legényke…

Vízbõl a sivatagba (04)

Tuesday, February 16th, 2010

Ma sajnos nem volt kibutzos jellegû reggeli, csak egy kevés müzli, lekvár és csokikrém.
Vöröstenger
Reggeli után elmentünk snorkelezni [a különösen hideg (a finn öböl júliusra se melegszik így fel) Vörös tengerbe].

Vízbõl kifelé jövet a parton megláttunk néhány partravetett korallt (elhalt korallok mészvázát), amibõl gyorsan össze is gyûjtöttünk jópár darabot olyan címen, hogy az otthoni ismerõsök majd nagyon hálásak lesznek majd, ha mindenféle sivatagi kavics és holt-tengeri sókristály helyett ilyeneket viszünk majd nekik ajándékba. Azon túl pedig egy átlag nappalit is feldob az ilyesmi, fõleg, hogy vasárnap délutánonként olyan kellemesen lehet majd visszagondolni arra a régi szép vörös tengeri snorkelezésre [ezt hogy híjják magyarul? Amikor az ember úszkál a vízben maszkkal és pipával, de nincs rajta búvárszerkó, tehát nem búvárkodik. A "vizipipázást" már ellõtték másra. ;-) ]
Visszataxiztunk a tegnap esti swarmáshoz. A taxis figyelmeztetett, hogy a korallgyûjtés a rendõrség és határõrség szemében egy sokkal kevésbé vicces dolog, mint ahogy az nekünk tûnik, ezért ebéd után fájó szívvel a szálllodánkba vezetõ út menti bokrokban hagytuk a korallokat…

A szállodánkból felvettük a hátizsákjainkat, letaxiztunk a Ytzhak Rabin / Wadi Araba határátkelõhöz, majd átsétáltunk(!) Jordániába. Az átkelõnél igyekeztünk kellõ tisztelettel nézegetni Abdullah király képét, ami a jelek szerrint sikerült is, mert még a tavalyi 45 dolláros beugrót sem kellett kifizessük (bezzeg az izraeli oldalon ki kellett fizessük a 98.5 sékel kilépési illetéket!).

A határon természetesen nem várt az elõre lefoglalt járgányunk. Ellenben felvett minket egy, Ajwad nevû, magyarul is néhány szót beszélõ taxis (itt link a magyar weboldalához) (a 15 dínáros viteldíjból 5 biztos a magyar szavakra ment el), akivel bementünk Aqaba-ba.

Könnyes búcsút vettünk Ajwadtól, aki felajánlotta, hogy bármilyen jordániai galibából ki fog húzni minket, ha felhívjuk. Azokon túl figyelmünkbe ajánlotta a wadi rum-béli kapcsolatait, lévén, hogy õ maga is beduin származású.

Végül megkaptuk a járgányunkat (automata váltósat a foglalásban szereplõ kézi váltós helyett), tankoltunk, kávéztunk, vásároltunk, majd elindultunk Wadi Rumba.

Útközben egy rendõr is megállított, de miután megállapította, hogy nem tudunk arabul, elengedett. Lehet, hogy gyorshajtás is volt a dologban, de amíg ezt nekünk arabul elmagyarázta volna, addig 5 helyit is megbüntethetett.
Wadi Rum megérkezés
A naplementét [a sivatagban, vörös hegyek között] vezetve csodáltuk meg, de így is nagyon tetszett.

Wadi Rumban rögtön a turista infóhoz érkezéskor 2 legény elkezdett gyõzködni, hogy vegyünk részt holnap az általuk szervezett 3-3 és fél órás sivatagi dzsiptúrán, valamint fél órás tevegelésen 50 dínárért (55 euró). Miután befizettük fejenként két dínáros beugrót, Tamás felhívta Ajwad barátunkat, majd Ajwad Mohamed nevû barátját aki 40 dínárért ajánlotta mindezt. A két legénynek azt mondtuk, hogy még meggondoljuk a holnapi mûsort (amint késõbb kiderült õk ezt már ígéretnek vették), de mindenképp náluk alszunk a “beduin táborban”, amiért õk 75 dínárt kértek és végül 60 dínárban egyeztünk meg.

Szerencsétlenségünkre egy erõssen turistaízû, “beduin táborba”, Al Zawaidehbe (közel az Al Disah nevû faluhoz) kerültünk egy busznyi hollandal (õk már elõttünk ott voltak) és még egy busznyi olasszal (õk utánunk jöttek). Elfoglaltuk sivatagi mumusbiztos sátrainkat, utána pedig körbeültük a sivatagi csárdáshoz kialakított (lebetonozott) teret. Szomorúan rájöttünk, hogy bizony Eilatról hozhattunk volna magunkal néhány üveg innivalót az alkoholosabb fajtából, mert itt mindenki a sajátját issza…
Al Zawaideh
Vízipipázás után vacsoráztunk [robbantott csirkét es birkát], majd kimentünk a táborból csillagnézõbe. A csillagok élesebben látszottak mint a régmúlt kommunista áramszünetek idején [áramszünet itt is lett, ezt a civilizáció koronái heves zseblámpavillogással éltek csak túl. Egy idõ utan szerencsére az értelmesebbje rájött, hogy gyertyafény mellett a csillagok is szebbek.]

[A "kúltúrprogram" után visszavonultunk a sátrainkba. Az éjjel tényleg kissé hûvösre sikeredett, nem mondtak hülyeséget a földrajz órákon, amikor a sivatagról meséltek a tanarak.]

Izrael-Jordánia (00)

Saturday, February 13th, 2010

Israel flagJordan flag

Az “itt már jártam” két új zászlóval bõvült, mivel meglátogattuk a Holt-tenger környékét. Hárman mentünk, Ralloú, Matusz meg Tamás. Matusz végig jegyzetelte a túrát, a következõ bejegyzések fõleg az õ tollából származnak [bár Tamás itt-ott belekotnyeleskedik majd].

Tessék továbbkattintani a jobb felsõ sarokban ;)


AWSOM Powered