Képek csak úgy…

Tavaly is ugyanekkor, ugyanitt jártunk. Idén nem ide terveztük ugyan, de a környékbeli pályák és szállások kevésbé tûntek biztosnak, úgyhogy visszatértünk inkább a jól bevált völgyhöz.
Akkor erõsen mínuszok jártak, most akár +6-ig is felment a higanyszál. A fenti képen nem tudom, hogyan maradt meg a hó és jég — bár kétségkívül tetszetõs –, de a szép fehér sípályákon kívül akár piknikezni is lehetett volna a szép zöld gyepen. Éljenek a hóágyuk! :)
Elsõ nap a 2055 méteres Kaiserburg környékén melegítettünk, de a többi napon a szemközti St. Oswald 1900-as csúcsairól úsztunk le a völgyekbe. Két nap gyönyörû napsütésben. Pont, amikor már majdnem unalmas lett volna, a harmadik nap nekiállt havazni. Eleinte csak szállingózott, késöbb azonban szakadt rendesen az utánpótlás. Aztán a felhõk megunták az úszást, és leültek olyan 1700 méteres magasságba, pont a pályák közepére. Nem mondom, szép volt lenézni a csúcsokról a tejben úszó völgyre, de aztán abban síelni nem volt kifejezetten élvezetes…
Amúgy a negyvenes volt a kulcsszám a síelésen: napi kábé negyven kilométert síeltünk, max sebesség is 40-43 km/h között mozgott (de csak azért, mert lassan és óvatosan ereszkedtem, ifjú csapattársunk ennél bizonyára legalább egy tízessel többet teljesített)

Szállásunk ismét a Luggwirth fogadó volt, ezúttal egy szép tágas fürdõszobás, kétszobás lakrész. Ugyan nem kifejezetten pályaszállás, de azt az 5-10 perces autózást reggel és este bõven megérte. Varga Rezsõ és felesége bõséges és ízletes félpanziója és nagyon figyelmes vendéglátása tette teljessé ezt a rövid kis sívakációt. Egyrészt köszönjük nekik, másrészt pedig ajánlom mindenki figyelmébe. Télen-nyáron.

Kilátás a Wiesernock-ról (1968 méter)

Végre megint lesiklás!
Egy gyors, három napos (plusz egy utazás) síelésre száguldottunk el az osztrákokhoz Bad Kleinkirchheim-be. -hez. -re.
A szállásunk egy kis panzió volt tíz kilométerre a pályától. Egy magyar pár viszi itt az üzletet. Jól fõznek, a szállás meg elfogadható volt (van néhány fürdõszobás szobájuk, de nekünk sajnos olyan már nem jutott… Viszont ígéretük szerint folyamatosan haladnak a felújítással, jövõre talán már a fenti szobák is saját vizesblokkal rendelkeznek majd).

Elsõ nap a pályarendszer legtetejére (és egyúttal a “bal” szélére) ugrottunk: 2055 méter, Kaiserburg. Egy kétszakaszos kabinos felvonóval nagyjából negyed óra volt az út felfelé.
Sajnos rendes, természetes hó nem nagyon volt, inkább csak a folyamatos hóágyúzás tartotta a fehérséget a pályákon. A szemközti hegy lejtõi szépen zöldelltek… A mínusz tíz fok azonban könnyedén fagyasztotta a hóágyuk permetét, szóval ha nem is tökéletes, de azért jól síelhetõ pályákat találtunk. Errõl, és a szomszédos 1904-es Strohsack pályáiról nem is mozdultunk tovább aznap. A pálya alján ügyesen egy melegvizes (“termál”-nak becézett) medencés komplexum is van, ez igen jól esett az átfagyott — és már sajgó — tagjainknak.

Másnap ugyanott, a fürdõnél parkoltunk, viszont a térképen “jobbra” terveztünk haladni, kipróbálni a többi lejtõt. Legnagyobb meglepetésünkre ez — bár a térképen nem látszik — lecsatolással járt, és az út túloldalára kellett átevickélni, ahol a tegnap látott zöld mezõk között megbújt néhány jól ápolt fehér mezõ is. Gyorsan átfelvonóztunk rajtuk, és ezeken túl baromi jó sípályákat találtunk. A leg(“jobb”)széle a St. Oswald pályarendszere volt, a tetején egy panoráma-étteremmel, de a szomszédos csúcsok alatti völgyrendszerek voltak a legjobbak. Extrém széles, lankás völgyek, finom, nem jeges hóval, csak úgy “úsztunk” a jóban.
Elsõ nap nem töltekeztünk a pályán, de második nap már megéheztünk, úgyhogy a brunnach-i (1908 m) csúcson belapátoltunk egy kis disznót pároltkáposztával. A felvonók egységesen négyig mûködnek, gondoltuk egy három órai indulással bõven és kényelmesen visszasiklunk majd az autóhoz. Ez végül egy jó kis versenysíeléssé vált az idõvel, mert csak négy cikk-cakkból lehetett visszaérni, és ebbõl már ki is egyszerûsítettünk egy felvonást három lesiklópálya keresztbe összekötésével… Az utolsó kulcsfontosságú felvonót már pár perccel négy után értük el, de szerencsére nem nagyon szõrösszívûek a sógorok, így visszaértünk gályázás nélkül.

Harmadnap ügyesen rögtön a St. Oswaldhoz parkoltunk, hogy este ne kelljen ismét átsietni a pályarendszer másik végébe — hiszen az itteni pályák szebbek és jobbak voltak, ráadásul a Nap is töbnyire ide sütött. Nem is mentünk át az út túloldalára az utolsó nap, csak a napfényes völgyeket jártuk be — rövid pihenõkkel tarkítva.

Jól kipihentük magunkat, kellemesen el is fáradtunk, csak az a fránya hat órányi autózás ne lett volna még hátra… ;)