UPDATE: Rejtély megoldva: a krikszkraksz azt jelenti, “ha busz vagy, nem mehetsz balra”. Vagyis ez egy teljesen “normális” balkanyar a közlekedés tiszteletreméltó résztvevõi számára. Ugyanakkor megmagyarázza, hogy az a nagy zöld vas miért álldogál ott a kép baloldalán — mert az továbbra se mehet semerre ;)
Ma délután 6-kor (= Kínában éjfél) ünnepelték a kínaiak az Ökör Éve beköszöntét HKI-ben, a Lasipalatsi mögött. Persze elötte egész délután mindenféle mûsor pergett a színpadon. Szóval virtuális éjfélkor volt egy gyors tüzijáték a mozi oldalán/tetején, majd a sárkányok átvezettek egy nagyobb térre, ahol aztán egy rendes nagy tüzijátékot is láthattunk. BÚÉK! ;-)
Az utolsó napok igazán lucullusira sikeredtek. Tegnap az elsõ vacsora egy pekingi kacsa volt, amit James-szel és Claudiával fogyasztottam el — mint utólag kiderült talán az egyik legjobb helyen. A Wangfujing közepe táján egy kis utcában van valami neves étterem (Quanjude), aminek messzeföldön híres kacsája van. Kaptam sorszámot is, hogy az étterem 1864-es nyitása óta a mi asztalunkon éppen hanyadik szárnyas foglalt helyet, de nehezen tudom kiolvasni ;-) A kacsát szépen kitolták kiskocsin az asztal mellé, ahol a szakács értõ mozdulatokkal felszeletelte a bõrét, húsát ott a szemünk láttára (megkaptuk a fejet is, ezúttal félbevágva).
Amikor elbúcsuztunk egymástól (James még az korábbi ételmérgezését heverte kifele, kicsit fáradékony volt még), csatlakoztam a kollégákhoz megülni a búcsuestet — abban a hiszemben, hogy már õk is megkajáltak –, de hogy hogynem egy japán étterembe (Acasia, sejtésem szerint a 3. körgyûrûn valahol) vetõdtünk, aholis kiváló húsokat sütöttek ott elöttünk az asztalon (lásd fent) a csinos pincérlányok. Hiába mondtam, hogy egy kiváló ropogós szaftos kacsa már pihen a gyomromban, szegény pincérlányok nem igazán értették ezt, és csak pakolták a húsokat az én tányéromra is…
Ma véletlenül egy mongol étterembe vetõdtünk, ahol még élõzenét is adtak nekünk. Nem derült ki teljesen, hogy ez tradicionális mongol vagy kínai zene, mindenesetre a közönség élvezte. Pechünkre itt az adagok mongol (értelmes) méretûek voltak, mi viszont kirendeltünk vagy nyolcfajta fogást abban a hiszemben, hogy kínai méretû “oszd meg és egyél” típusú kis tálkák lesznek. Hát nem fért el a kaja az asztalon. Küzdöttünk derekasan, de a kaja gyõzött… Azért bosszúból még ettünk desszertet is, hiszen annak mindig van még egy kis hely ;)
Younghe Gong eredetileg egy uralkodói palota volt a Csing dinasztiából, majd az 1700-as évek közepétõl lámakolostor. Gyönyörû faragott-festett épületek, különféle Buddhákkal és más hasonló szobrokkal. Ez nem egy templom, hanem egy komplexum kis lakókabinokkal és ceremoniális termekkel. Ráadásul közvetlenül egy metróállomás mellett van, könnyen megközelíthetõ.
A legbelsõ pavilonban áll egy 18 méter magas Buddha, akit nagyjából egy nagy szál szantálfából faragtak ki (plusz — úgy mondják — 8 méter még a föld alatt, az tartja a felsõ részt, s így 26 méteres szoborról beszélnek).
Van itt nem messze egy talán Váci utca jellegû sétáló/bevásárló utca (Wangfujing daije), ahol azért (a pesti rokonnal ellentétben) vásárolni is lehet nyugalmas körülmények között (míg mondjuk a Silk Marketben a fejedet is lealkudják rólad, ha nem vagy résen). Mi például a teaboltot vásároltuk itt szét, meg is kóstolva a teákat.
Na ezen utca sétálórészének végénél a keresztutca párszáz méteren át kis kajaárus standokkal van tele (talán Wusi daije, the Snack street-ként tuti ismerik), ahol nagyon olcsóért lehet bármit enni. Egy hurkapálcányi bárány-kebab 5 jüan (50 eurocent körül), a többi is hasonló áron — és finom is! Persze a bármibe fõtt tehéngyomortól (a gyengébbek kedvéért pacal, csak elsõre kicsit hülyén néz ki nyersen és egészben a pulton. Elismerõen bólogattak a kínaiak, milyen bátran megkóstoltam. Szegények nem is sejtik, hogy van még nép rajtuk kívül akinél ez ínyenc falat :-) ) a sült skorpióig sokminden belefér, de gyengébb gyomrúak is találnak itt fogukra valót.
Még egy kis közlekedés. A belvárosban nincsenek felsõvezetékek, trolik mégis járnak. Szépen lehúzzák az áramszedõt átkapcsolnak valami másra (feltehetõen aksira) és átgurulnak az árammentes utcákon. Aztán visszacsatlakoznak a “tilalmi zóna” határán a vezetékre, és hagyományos troliként száguldanak tova. Ha jól emlékszem Pesten is volt valami ilyesmi próbajárat (talán Ganz hibridekkel?) de aztán abból se lett semmi…
Ezen a kissé elmosódott képen (amin egyúttal a szmog is megfigyelhetõ [nem, nem köd van, és az objektív is tiszta.]) az a fõleg zöld színben pompázó tábla tetszik. A környék utcáit mutatja, melyik mennyire van bedugulva. Így nem kell bekanyarodva a félórás dugó végére beállni (hacsak pechedre nem azon a szakaszon van dolgod), hanem elõrelátó módon elöbbi vagy késõbbi utat lehet használni. Persze délután 5-7 körül mindegyik piros, de ezen kívûl hasznos egy eszköz.
Rázzuk a rongyot is egy kicsit. ;) Ez itt a szálló alatti uszoda. Majdhogynem olimpiát lehetne rendezni benne, olyan hosszú. Két emelet magas, és a mínusz harmadikon van. Néhány “naplámpát” kéne még felszerelni és akkor még napozni is lehetne a pálmafák mellett :)
A “híres kínai feliratok” sorozatunk bemutatja: “A Szünet Szolgál” címû epizódot. :-)
UPDATE: Most így jobban megnézve (tegnap csak gyorsan feldobtam a képet) a harmadik írásjelet használják a “szerver” (mármint HP-szerver, SUN-szerver) kifejezésére is…
Elsõ munkanap, elkezdtük tanítani a kínai kollegákat. A fõnök meghívott minket ebédre. Szokásos cucc, középen forog egy halom étel, veszel amit érsz. Jópofa, hogy szépen lassan forog az magától, nem kell veszettül pörgetni a következõ fogásért. Rágódsz egy kicsit az aktuális porcon, és mire befejezed, ott a következõ ínyenc fogás. Volt jó is, rossz is, semmi említésreméltó. Kivéve ezt a két galambot, akiket csõrtõl bokáig feltálaltak. Csak tudnám minek, a kínaiak sem gondolták a fejrõl, hogy ehetõ (vagy csak a többi stuff jobban ízlett nekik?) Bár egy blogban (Khívától keletre) a fejet mint feltehetõleg ínyencfalatot írják le, az itteni kínaiak errõl nyilván nem tudnak. Mondjuk a marinált medúza az legalább ízlett nekik…
Esti update: Hot Pot volt a vacsora. Ez olyasmi, mint a mongol grill otthon: jön a nyers kaja, elkészíted magadnak. Csak itt egy félbeosztott bográcsban rotyog a lé, abban fõzi az ember a kaját. A fele vastagon tele csilivel és egyéb halálosabb tömegpusztító fegyverrel, a másik felében csak egy döglött hal úszkál, de legalább nem erõs, mint a pokol (na jó ez így egy kicsit túl naturális, végülis a halászlé is döglött halból van, nem-e? :-) ). Nahát ezekbe a levekbe fõzöd meg a bármit amit kértél. Még idõben lerámoltattuk az öt centi vastag (ez nem költõi túlzás!) csilit a fûszeres oldalról, így kellemesen “enyén” csípõs lében fõzicskéltünk. Csirkehúst, bárányhúst, borsos marhát, tehénfarkat, agyvelõt, mikor mi akadt kezünk ügyébe… Hmm. Ezek tényleg mindent esznek :-)
