Archive for the 'Haverok & Buli' Category

UISGE 2012, Whisky feszt

Friday, February 10th, 2012

The Enduring Spirit, Mackinlay, Shackleton Whisky

A tavalyi sikeres “vidéki” kísérlet után idén már a város közepén, a Vanhában történt a második finn whisky bemutató és vásár, az UISGE 2012.
Nagyobb helyszín, több betérõ, több és sok érdekes kiállító. És talán a kóstolók is olcsóbbak voltak.
Idén “mesterkurzusokon” nem vettem részt, viszont szépen körbetébláboltunk; megkóstóltunk néhány egészen kitûnõ (és egy-két felejthetõ) whiskyt. Két helyen még a maláta-pálinkát (vagy inkább maláta-vodka) is kiállították: ez a “nyers” szesz, amit különfele hordókba rejtenek hosszú idõre, hogy aztán jó kis whisky érjen belõle.
Kóstoltunk olyan nedût is (Port Ellen), aminek a fõzdéjét már vagy 30 éve teljesen bezárták — olyat már (valószinûleg) nem csinálnak soha többet.
A valószínûleg azért került oda az elõzõ mondatba, mert ittunk viszont egy olyan whiskyt is, amit az 1907-es Ernest Shackleton vezette angol Antarktisz expedició vitt magával. Najó, természetesen nem az eredetit, hanem annak másolatát kóstoltuk (vagyis úgy néz ki, bármit le lehet másolni, még egy százéves whiskyt is). Az úgy történt, hogy a 2007-es új-zélandi expedició talált három láda szeszt a százéves Shackleton-kunyhó alatt (az Antarktiszon). A ládából három palackot elvittek Skóciába, a még ma is létezõ Mackinlay gyárba, ahol jól kielemezték, és kevertek egy (állítólag) tök ugyanolyat.
A bemutatót tartó csóka nagyon szépen mesélt, és az élményt fokozta, hogy a kinti dohányzósátorban tartotta a kóstolást (kábé -10fok, azért nem egy Antarktisz, de kabát nélkül azért elég vérfagyasztó).

Oh, és egy extra gondolat: A Vanha étterem-bárjában szinte tökéletees csülköt lehetett enni (mondjuk franciásan, kockásan porciózva, nem lengyel módra egy negyed disznó), amihez helyben sütöt pogácsát adtak. Pedig azt mondják finn a séf…

Szilveszter 2011

Sunday, January 1st, 2012

Ilyen rég nem volt, hogy ne valami házibuli-jellegû összejövetelen töltsük az óévbúcsuztatót. Idén viszont úgy alakult, hogy a Barba Negra nevû kalózhajó-zene-kocsmában kötöttünk ki.
Ez a nem túl nagy hely, a XI. kerület egyik eldugott gyárudvarában található, nem messze a volt Westel irodáitól. Belül elég minimalista, de tetszetõs deszka-dekor. A középsõ pult egy hajót stilizál, árbóccal, és DJ pulttal. A szélén még egy pult (kellett is ennyi, mert a kiszolgálás bûn lassú volt — mondjuk a választékra viszont nem lehet panasz), sõt még melegételes rész is van.
December utolsó hetében mindenféle híresebb együttes adta itt egymásnak a kilincset, elég jó koncerthelyszínnek néz ki.

Magic Mosquitoz
A szilveszteri mûsort a Magic Mosquitoz és a Flitter Sisters bemelegítése kezdte. Ez valami vicc-zenekar, de így koraesti hülyülésnek elég jók voltak.

Quimby
Az éjfél elötti két órát a Quimby zenélte végig. Megint volt pár új számuk (még a trombitás Józsi is énekelt egy számot, pedig eddig meg se szólalt), de a jó kis régi számaik is elõkerültek — fõleg a ráadásban. Szépen lazán nyomták le a majdnem két órát. Bár Líviusz nem volt egészen fullos aznap, viszont Kis Tibi igen jó formában volt.
A közönség is elég jól viselte a koncertet. Érdekes, hogy bár az összes jegy elkelt, mégsem volt az a fullasztó tömeg érzése az embernek: pont a még könnyedén elviselhetõ sûrûség alakult csak ki.

Kiscsillag
Aztán az éjféli Himnusz éneklés és pezsgõzés után azonnal a Kiscsillag vette át a színpadot egy jó másfél órára. Lovasi megszõrösödött (mondjuk Líviusz is, csak nála nem volt ennyire feltünõ), és felcsapott valami dizájner-szemüveget is az orrára. Úgy látszik változik az imidzs, így, hogy a Borznak már vége?
Õk is jónéhány új számot játszottak, szerencsére a karácsonyi ajándékhalomban már találkoztunk a CD-jükkel, így nem értek teljesen készületlenül a nóták. Amúgy Mosquitozzal fellépõ három piros Flitter Sisters jó aknamunkát végezhetett a backstage-en, mert végül mindhárom zenekarral felléptek pár szám erejéig.

Erre a helyre még érdemes lesz odafigyelni, jó a zene és egész kellemes a légkör is. Ha a pultosok is felgyorsulnának egy kicsit, akár tökéletes is lehetne.

B.Ú.É.K.!

Bad Kleinkirchheim

Tuesday, December 27th, 2011

Bad Kleinkirchheim
Tavaly is ugyanekkor, ugyanitt jártunk. Idén nem ide terveztük ugyan, de a környékbeli pályák és szállások kevésbé tûntek biztosnak, úgyhogy visszatértünk inkább a jól bevált völgyhöz.
Akkor erõsen mínuszok jártak, most akár +6-ig is felment a higanyszál. A fenti képen nem tudom, hogyan maradt meg a hó és jég — bár kétségkívül tetszetõs –, de a szép fehér sípályákon kívül akár piknikezni is lehetett volna a szép zöld gyepen. Éljenek a hóágyuk! :)
Elsõ nap a 2055 méteres Kaiserburg környékén melegítettünk, de a többi napon a szemközti St. Oswald 1900-as csúcsairól úsztunk le a völgyekbe. Két nap gyönyörû napsütésben. Pont, amikor már majdnem unalmas lett volna, a harmadik nap nekiállt havazni. Eleinte csak szállingózott, késöbb azonban szakadt rendesen az utánpótlás. Aztán a felhõk megunták az úszást, és leültek olyan 1700 méteres magasságba, pont a pályák közepére. Nem mondom, szép volt lenézni a csúcsokról a tejben úszó völgyre, de aztán abban síelni nem volt kifejezetten élvezetes…
Amúgy a negyvenes volt a kulcsszám a síelésen: napi kábé negyven kilométert síeltünk, max sebesség is 40-43 km/h között mozgott (de csak azért, mert lassan és óvatosan ereszkedtem, ifjú csapattársunk ennél bizonyára legalább egy tízessel többet teljesített)

Szállásunk ismét a Luggwirth fogadó volt, ezúttal egy szép tágas fürdõszobás, kétszobás lakrész. Ugyan nem kifejezetten pályaszállás, de azt az 5-10 perces autózást reggel és este bõven megérte. Varga Rezsõ és felesége bõséges és ízletes félpanziója és nagyon figyelmes vendéglátása tette teljessé ezt a rövid kis sívakációt. Egyrészt köszönjük nekik, másrészt pedig ajánlom mindenki figyelmébe. Télen-nyáron.

Bad Kleinkirchheim

Futááás!

Saturday, September 24th, 2011

Juju, Ralloú, Matusz a futóverseny elött
Rantakymppi futóverseny, fõleg Espoo tengerpartja mellett vezet körbe, ebbe nevezett be a fenti csapat. Mindenki élve beérkezett ;)

Repüléés!

Saturday, August 13th, 2011

Böing 737 a Ferihegy 31L kifutójára fordulva
Böing 737 a Ferihegy 31L kifutójára fordulva
Egy nagyon jót repkedtünk Budapest és Los Angeles felett a HighFly szimulátorában. Ismét Boinggel repdestünk, legközelebb tényleg kipróbálom az Airbusukat is… Többször sikerült épségben landolni, bár lezuhanni nagyságrendekkel egyszerûbb :)

Kacsa tutaj a Balatonon

Sunday, August 7th, 2011

Kacsák a Balatonon
Fonyód környéki kacsák a szomszéd srácok tutaját érezték biztonságos esti ágyikónak.

Honka – CSKA Moszkva

Wednesday, March 9th, 2011

Tapiolan Honka & Cska Moszkva

Rég nem jártunk kosármeccsen (például mert a színvonalhoz képest arcátlanul drága a jegy). De most, hogy a kedvenc csapatunk a legendás CSKA Moszkva csapatával mérkõzött meg, ráadásul egy nagyobbacska arénában, ismét elcsábultunk.
Az oroszok jobbak voltak, de azért elõfordultak izgalmas pillanatok a mérkõzésen. Sõt, egyszer ki is egyenlítettek a finnek! De nem tartott sokáig. Az oroszok nyertek természetesen, az utolsó játékperc az a büntetõdobásokról szólt, eltartott 10-15 percig is — bár feljöttek a finnek, túl nagy volt a különbség…

Felhívnám a figyelmet arra a 30-as orosz óriásra (214cm), aki éppencsak elemelkedett a földtõl, és mégis felér a gyûrûig (ami 3.05m magasan van), míg a Honkás bácsi úszik ugyan a levegõben de még így is alacsonyabb ;)

Samantha Fox @ Apollo

Friday, March 4th, 2011

Samatha Fox @ Apollo, Helsinki

Régi idõk sztárjai sorozatunkban tegnap este Samantha Fox énekelt egy jó közepes háznak a helsinki Apolló live klubban.
Bár nem olyan régen eltûnõ cickókról szóltak a hírek, azért így a színpadon még mindig domborodik ott valami ;) Jó, hát nem egy 16 éves csitri már, hanem egy 44 éves hölgy, de szerintem jól tartja magát. Igaz, a baltaarcú táncosai mellett nem volt nagyon nehéz tündökölni…

11-re már egész sok ember összegyûlt a színpad elött, f12-kor el is kezdõdött a show két táncos bejövetelével, akik még véletlenül se tudtak egyszerre mozdulni… Sebaj, ha Sam-nek õk tetszenek, hát lelke rajta. Aztán beröppent Ms Fox, és rögtön megadta magát. A technikának, mert utána elnézést kérve kirobogott megigazítani a füldugóit. Tudja ám hogy mit kell a közönségnek mondani, mert amikor visszajött, csak annyit mondott, hogy “Sorry, but one of my earpiece just got stuck in my braaaa!”. Majd ezzel a lendülettel vissza is ugrottak az intróra és kezdték elölrõl az elõadást. ;)
Ami amúgy egy egészen korrekt kis show volt, régi slágerek (Nothing’s Gonna Stop Me Now), egy-két új (Angel), meg két feldolgozás (Call Me, Sex on Fire).
“A” száma viszont nem került elõ egészen a végéig. Hiába kiabáltuk, hogy “Touch Me!“, csak legutoljára volt hajlandó elénekelni. Azt mondja, idén 25 éves ez a szám…
A közönség a szokásos finnes, langyos mulatós volt, de szerencsére Samantha nem vette nagyon a szívére, profin végigvitte a mûsort.

Samatha Fox @ Apollo, Helsinki

Setlist:
1. Intro — I surrender
2. Confession
3. Nothing’s Gonna
4. I only wanna be
5. Angel
6. Call Me (cover)
7. True Devotion, Dreams Unfold
8. Forever
9. Sex on Fire (cover)
===
10. Do Ya Do Ya
11. Touch Me

Samatha Fox @ Apollo, Helsinki

BigBand a Karléban

Friday, January 21st, 2011

Big Band 'Apollo' a Kaarle XII-ben
Klikk és nagy
Pénteken a Kalléban (eredetileg Kaarle XII, csak ez túl bonyolult a finn nyelveknek) az Apolló Big Band (vagy fúvós-zenekar?) csinált bulit. A mûsor elsõ felében fõleg filmzenéket játszottak, aztán szünet után jött egy énekes csaj is (Laura Virtala, mint kiderült valami musical/színésznõ), és nagyjából régi diszkóslágereket nyomtak. Pl. Dancing Queen oboával és trombitával ;-)
Jó hangulatú buli volt, ügyesek voltak a fúvósok.

(Lent a bárban a csapos meg gyûjti a sörösdobozokat. Ha az ember olyat hoz, ami még nincs neki, az egy ingyensört ér. Kapott egy üres borsodis dobozt, én meg egy teli korsót. Jó biznisz :-) )

Búvárlecke

Sunday, September 5th, 2010

Ralloú pihen
A vasárnapot valami eldugott tónál töltöttük, hogy a hölgyek befejezhessék a búvártanfolyamot. Sajnos nem volt az a rekkenõ hõség, sõt még az esõ is eleredt egy kicsit (bár ez inkább csak engem zavart, õk amúgy is vizesek voltak már). Itt éppen a vízágy használati bemutatóját láthatjuk.
Amúgy az eredmény egyelõre negatív, még egy-két merülésre szükség van a papír megszerzéséhez.


AWSOM Powered