Képek csak úgy…

Gregg Araki rendezte amerikai vígjáték, amire nem értem hogy sikerült ki árusítotani az összes jegyet a korábbi vetítésekre? (az utolsó vetítésen jutottunk csak be.)
Egy végletekig beszívott és ráadásul szõke csaj egy napját követjük végig. Reggel a “szokásos” cigire ráadásul megeszi a lakótársa “vicces” sütijeit is (ami egy egész népes társaságnak elég lett volna), innentõl a lassulás megállíthatatlan – az egyik kicsavart helyzetbõl evickélünk a következõbe, majd még tovább, amíg egyszercsak egy óriáskerék kocsijának szélén egyensúlyozva a kommunista kiálltvány egy eredeti példányát látjuk lóbálni…
Nem mondom, vannak benne vicces részek, de inkább fárasztó, mint felüdítõ vígjáték.

Egy fekete-fehér francia film, a grúz, elsõfilmes Géla Babluani rendezésében.
A fõszereplõ srác egy – a fizetésébõl éppencsak megélõ – tetõfedõ kisiparos, akinek véletlenül a kezében marad az idõközben elhunyó (amúgyis már egy ideje halálán levõ) aktuális megbízójának egyik levele. Azt tudja a korábbi véletlenül kihallgatott beszélgetésekbõl, hogy a tulaj ettõl a levéltõl igen sok pénzt remél. Mivel a megbízó halálával a munkának is vége, amit ráadásul ki sem fizetnek, úgy dönt, megtartja a levelet – végülis elvileg sok pénzt ér. De csupán egy titokzatos leírást — valamint egy kis 13-as táblácskát talál a borítékban. Hát követi a levél utasításait, nem tudván mibe mászik bele. Egy meglehetõsen bizar világba csöppen így, ahol aztán a végletekig kipróbálhatja a szerencséjét. Vajon nyer-e a végén? A fekete-fehér formátum kiváló választás volt ehhez a nyomasztó és feszült thrillerhez.

Itt a múzeumokban nem jegyet, hanem kis kerek, színes matricát adnak belépõül, amit a ruhára kéne ragasztani (feltételezhetõen azért, nehogy véletlenül a látogatóhoz kelljen szólni akárcsak a bejáratnál is. Más értelmét nem látom. Aki egyszer bement az ajtón annak volt jegye, minek bent “felmatricázva” sétálni?)
Fent egy múzeum bejárata melletti esõcsatorna látható, de a környék összes érdemleges felülete (villanypóznák, közlekedési táblák, postaláda, satöbbi) hasonlóan “beszeplõsödött” az idõk során. :-)

Dél-Korea ismét, Chan-wook Park bolondos kis filmje. Na ez a darab nem véletlenül volt teltházas minden vetítésén itt a fesztiválon. Egy groteszk love-story és komédia az elmeosztályon. A lányzó egy cyborgnak képzeli magát, a fénycsövekkel és a kávéautomatával jól elbeszélget; a srác már nem is tudom milyen defekttel éldegél. Nem kevés abszurd kalandon keresztül végül csak sikerül “megjavítania” a lányt.
Hát mirõl is szól a szerelem: elfogadás, önfeláldozás, bolondság. :-)
Aranyos film, a hangulata talán kicsit az Ameliè-re emlékeztet és még esetleg egy csipetnyi a Million Dollar Hotel hangulatából.

A nagyfilmek mellett rövidfilm-bemutatókra is jutott idõ. Kenyeres Bálint Before Dawn címû története – mely tavaly többek közt a közép-finnországi tamperei rövidfilm-fesztiválról elhozta a UIP díját – is feltûnt a mûsorban. A vetítés után a rendezõ-forgatókönyvíró személyesen válaszolt a közönség kérdéseire (bár ez alapvetõen egy hálás feladat egy rendezõnek, ez a rövidfilm 2005 óta több, mint száz fesztiválon szerepelt és több tucatnyi díjjat kapott, talán már fárasztó lehet a sok hasonló kérdésekre reagálni). A közönségnek mindenesetre tetszett az egysnittes film, reméljük a rendezõ hamarosan egy nagyfilmmel is bemutatkozik – ami állítólag már látóhatáron van.

A világ megérett a végre… “Régen” volt egy csap (angoloknak kettõ, de õk nem számítanak), amit igényed szerint beállítottál hidegre, forróra, vagy egyéb neked tetszõ hõmérsékletre. Aztán jött a technológia (meg gondolom a nyitva felejtett csapok), lecserélték õket infrás automata csapokra. Ez arra tökéletesen jó volt, hogy a szomjas vándor már nem volt képes a csapra hajolva enyhíteni a kínt, mert langyos víz csordogált mindenhonnan. [ Zárójelben ide kívánkozik még a sztori a kedves idõs úrról is, aki egy ilyen csap elött jött rá, hogy megfésülné a maradék pár szál haját. Fésû farzsebbõl elõ, csap alá tart, húzogat, bökdös, káromkodik... és nem történik semmi, mert ugye a fésû nem elég meleg az infra-érzékelõnek, a csap ezért nem ad vizet :-) ]
Gondolom a szomjas lázongók száma elért valami kritikus tömeget, az okosok elkezdtek gondolkodni a problémán. És a megoldás nem az lett, hogy “vissza a szabályozható csapokhoz”. Neem, hanem ezentúl két automata csap várja a betérõt, aki attól függõen, hogy inni akar vagy kezet mosni, másik csap alá dugja majd a kezét. Éljen a technológia mindenek felett :-(

Na ez kérem egy igen érdekes filmdarab volt, melegen ajánlom. A végén egy kicsit lassú, de az ötlet teljesen megdöbbentõ :-)
Egy áldokumentumfilmbe ágyazott szörnyes (ú.m. KingKong, Godzilla, satöbbi) komédia. Ekkora egetverõ baromságot kitalálni már teljesítmény. Nem lehet többet elmondani róla anélkül, hogy az elsõ megdöbbenés élményét el ne vegyem az olvasótól, úgyhogy csak tessék megnézni.

Imádtam a “This is UK” filmösszeállítását — talán mert amúgyis kedvelem az angol mozit.
Itt egy elcsavargott gyereklányt vesz pártfogásába egy kurva egy rosszul sikerült este után, így együtt kénytelenek menekülni. Közben a kisstílû strici is szembesül a véres valósággal, amikor a cserbenhagyott megrendelõ megbízottai felkeresik (a beszélgetés egy térdlövéssel kezdõdik, emlékezetbe vésendõ a társalgást). Végül gyõz a jó, de addíg folyik egy kis vér.

Ragnar Bragason: Börn (Children)
Bizony, a lustaság fél egészség… Ebbõl csak egy képes “olvasónapló” lett :)

Egy igazi távolkeleti krimi, nem is akar más lenni. Kicsit ismerve a kis sárgákat (asztal alá ivás, karaoké) még nagyobb élmény, de akár csak a sablon amerikai A/B/C-moviek után (közben) egy friss szellõ, “valami más”. A dél-koreai Ho Choi egy igen szórakoztató, (fekete) humoros kis filmet dobott össze egy “örök vesztes” nyomozóról és egy besúgó dílerrõl illetve a — nyugodtan mondhatni — barátságukról (bár ez talán kissé sajátságos), ahogy egy új drogfejedelem nyomába szegõdnek. Persze van benne csavar is, ahogy kell.
Egy könnyû esti olvasmány.