Képek csak úgy…

Miután délelött kirepkedtük magunkat, elég korán kiértem a Szizsetre. Elõször sikerült elcsípni a Nagyszínpad kezdõszámát, aki ezúttal a horvát Overflow volt.

A délutánt az ilyenkor elég népes civil faluban töltöttem, élõ könyvtár “olvasása” meg ilyesmi. Aztán ötre eljutottam a Világzenére ahol a Ska Cubano melegítette be a közönséget. Õk (is) visszatérõ vendégek a Szigeten.

Onnan átruccantam a Rock színpadra, ahol a magyar Superbuttra headbangeltek a rockerek.

Apropó, a képzõmûvészeti sarokban egy mókuskerékkel hajtott seggnyaló berendezés is található, gondolom a Szigetre látogató államtitkárok és politikusok számára fenntartva.

Nem messze onnan, az Európa színpadon a szlovák Puding Pani Elvisovej zenélt. A nevük alapján valami Elvis imitátor zenekarra számítottam, de csak egy ‘tizenkettõ=egytucat’ együttes volt. Korrektek, de nem az, amit vártam…

Ismét Nagyszínpad, ahol a Kate Nash leánybanda került a deszkákra.

Innen beindult a szigetkörjárás. A múltkor említett hiányzó lángosos helyét két emberevõ vizes lufi foglalta el:

Mások meg a dinnyébe oltott vodkás eljárást vitték el a szélsõérték felé:

A Nagyszínpad mögötti játszótéren a köteleken ugrállt pár csávó. A többi szigetlakónak már az kihívás volt, hogy végigegyensúlyozzon, ezek meg ugráltak meg piruetteztek a két kötélen…

Az egyik koncert elött várakoznak a fotósok bebocsátásra várva. A magas gyerek homlokán az adott koncertre szóló “belépõmatrica” (normálisan a pólón helyezkedik el).

Ismét Nagyszínpad, Kaiser Chiefs a következõ.
A tömegben elõször jelentkezett magyar zászló. Kicsit címeres ugyan, de azért a miénk.
A szigetlakók mindenféle zászlókkal tudatják egymással, hogy õk honnan is jöttek, illetve társaikkal, hogy meddig kell beverekedniük magukat a tömegbe.

Ezután az MR2-n belehallgattam a Hiperkarma koncertjébe, de annyira be voltak állva, hogy az már fájt. Tovább haladva, a picinyke Open sátorban a Velõrózsák adott elõ a maréknyi “tömegnek”. Kispi enyhén ittas állapotban is eltalálta a húrokat, bár a számok között kicsit több idõre volt szüksége, hogy megeméssze mi a következõ feladat. ;)

A féltízes blokkot a Világzenénél kezdtük, ahol Goran Bregovic akkora tömeget vonzott, amit még a Nagyszínpad is megirigyelhetett volna. Nem csoda, egy szinte tökéletesen felépített, jó húzású mulatós mûsort hoztak.

Emeletes volt a közönség:

Közben az MR2-n a Heaven Street Seven slágereire ropta a magyar közönség.

Mindeközben a Nagyszínpad mai fõattrakciója, a 30 Seconds to Mars mozgatta a tömeget (bár korántsem akkorát, mint tegnap a Prodigy). A végén az egész színpad megtelt a közönséggel, akiket szépen lassan felhívogattak az utolsó számok alatt.


A 30STM leglelkesebb szurkolói már a délutáni koncertek alatt letáboroztak az elsõ sorok közepén, sõt alkalomhoz illó frizurát is faragtak a hajukba ;)

Pénteken amikor megérkeztünk, pont beleütköztünk egy csapat lökött franciába (La Complet’Mandingue), akik valami dél-afrikai gyökerû ütõs õrültségen játszottak.

Rögtön utána a Nagyszínpadot Skunk Anasie foglalta el. Vót náty meglepetés, amikor kijött a színpadra ilyen csodás nyakbavalóval ;) A zene viszont jó volt. Sõt a leányzó még tereminen is játszott egy kicsit, bár az antenna nyalogatása talán határeset a zeneszerszám üzemszerû mûködtetése során.

Idõközben az A38-wan2 sátorban Zagar izzított, egy DJ és egy zenekar érdekes elegye. Jópofa, lendületes számokkal.

A Metál színpadra a svéd The Haunted “öregemberei” robbantak be, viszonylag népes nézõtábor elött népszerûsítették a skandináv keményzenét. A doboson az a sárga dolog nem füllhallgató, hanem ipari fülvédõ. Nem bírja már a saját hangját sem ;)
(mondjuk én is beszereztem egy szuper kis füldugót, a színpad elötti basszusládák elég zajosak bírnak lenni)

Az A38 színpad melletti táborban volt pár sátor, ami az elsõ napokban csak madzaggal volt körbefonva az átvonuló csordák ellen; késöbb a feleslegessé vált hulladek ötletes felhasználásával riasztót is felszereltek a kerítésre.

A nagyszínpad elött találkoztam egy csapattal “Én szeretem a Sziget és a pálinkát!” nyelvújítós pólókban. Kiderült, hogy Londonban élõ ausztrálok, és csak elnézték a fordítást, amikor a pólókat gyártották. ;) (amúgy — bár ezek pont nem ott készültek — a múzeumnegyedben bárki stencilezhetett magának kreatív pólót. Illetve olyat is láttam, aki ott közvetlenül bõrre festetett)

Az ausztrálok amúgy a Dizzee Rascal koncertjét várták, akik kisvártatva ki is ugráltak a színpadra. Két csávó szaladgált a lehetõ legtávolabb egymástól, plusz egy DJ pörgette a CDket a színpad közepén.

Eközben a magyar színpadon a Budapest Bár mulatós számai és sanzonjai követték egymást. Ez egy érdekes egyveleg különben, cigányzenekar (hegedû, cimbalom, nagybõgõ, ilyesmi), plusz néhány “mai” hangszer (dob, villanygitár), és még néhány ismert énekes arc (Frenk, Juci, Lovasi, stb.)

A Metál színpadon az amerikai Deftones követte a svédeket.

Az Európa színpadon ki más, mint az Európa Kiadó játszott a Szigetre tévedt vénebb korosztálynak. ;-)

És a Sziget sztárvendége, a The Prodigy is megérkezett! Ugyan a nulladik napi Prince koncerten azt mondtam, hogy teltház van, de akkor itt most dupla teltház lehetett. A nagyrét faltól falig tömeggel borítva, mindenki tombol.

Este tízkor, amikor az Európa színpad abbahagyja a zenélést, az elötte lévõ teret átveszi a Nagy Utcaszínház gigantikus; tûzzel, fénnyel és a nézõk között gördülõ óriás-platformokkal celebrált elõadása. Itt egy kicsit megpihentünk a nagy pörgés után.

Ma végre sikerült a hajójáratra felférni. Korábbi Szigeteken rutinszerûen használtuk a viszonylag gyakran a belvárosba járó hajókat esetleg a K-híd elõl induló Sziget-buszokat. Na, idén sikerült elrongálni a kiváló közlekedést: a hajók ritkábban (félóránként) járnak és kisebbek, míg a buszjáratot átvette a BKV és valami furmányos körjáratot álmodtak meg, ami pont a belvárost kerüli csak el… Szóval a hét elején akkora sorok kígyóztak a hajóra várva, hogy esélytelen volt felférni, de ma szerencsénk volt, pont bent állt a hajó, és még hely is volt rajta.
Szépen lecsorogtunk a Dunán, a végállomás a Vigadó/Petõfi tér, ahol legnagyobb csodálatunkra nem egy mezei pontonhoz, hanem az utolsó úszóképes dunai monitorhoz (Lajta, napközben múzeumhajó) köt ki a Hófehérke motoros. Vigyázatlan Szigetelõ a sarkon befordulva ágyucsõbe ütközik ;-)

Kezdésnek ColorStar az A38 sátorhajóban. Nagyon ügyesen pont a lángosos mellett helyezkedik el ez a helyszín ;)

Közben átruccantam a szomszédos Európa színpadra (a tavalyi Jazz színpad keresztelõdött át), ahol Ismo Alanko & Teho adta a zenét a szép számban összegyûlt finn kisebbségnek.

Utána irány a Világzene (amit átverésbõl idén “Pesti Est” néven fut… Ilyen névvel korábban egy mikroszínpad létezett tök máshol).
Itt végre találkoztunk a berlini (német-ukrán-magyar) Rotfront együttessel. Õket már kergetjük egy ideje, de eddig mindig pont elkerültük egymást.

Velük énekel Gryllus Dorka (a basszeros meg Wahorn Simon, aki a Balaton nevû együttesben is játszott korábban).

Gyors szigetkör — mielött visszatérünk ugyanide –, ami alatt találkoztunk egy emberhajtású mobil grillel,

meg egy száraz jégpályával (nem szárazjég-pálya), ahol sählyzni lehetett korcsolyá[-n/-val/-zva vagy valami ilyesmi]

Még volt egy kis idõ a Gotan elött, így megnéztük a Hello Wood installációkat a sziget világzenei végén. A sarokban nyilvános bárányépítõ mûködik napközben, egy egész nyáj álldogállt a karámban.

Ismét a Világzene, ahol Gotan Project volt a mai fõattrakció. Tavaly sátorban voltak, és iszonyú tumultus elött játszottak. Idén megkapták az egyik nagyszínpadot.

Viszont nagy csalódásunkra tökugyanazt játszották el, mint akkor (és amit mi HKI-ben is megnéztünk már). Igazán újíthatnának, mert bár a zene jó, így harmadszorra az elõadás már elég unalmas…

Ha ezt tudjuk, akkor az MR2 színpadon ugyanakkor játszó Kiscsillag több figyelmet kap, így csak az utolsó pár számot csíptem el.

Egy kis kaja, és levezetésnek az Open/Civil sátorban a Malacka és a Tahó szolgáltatta az ugrálnivalót.
(Itt, még az elõadás elött megkérdeztem a hangmérnököt, hogy idén mi a zajhatár. 102 dBA volt a válasz. Miközben a mûszer 84dBA-t mutatott úgy, hogy a sátorban semmi sem szólt… Nem egyszerû.)

Az elsõ “igazi” nap, amikor már minden helyszín mûködik. Sokan voltunk, de közelsem annyian, mint tegnap a Prince napon…
Kicsit késöbb érkeztünk, mint terveztük, de cserébe finomat ebédeltünk elötte a Vakvarjúban (csak a végén a frissen fejt madártej olyan adag volt, hogy máshol a leves nincs akkora).

Szóval alig 5 után beestünk a Szigetre, ahol szerencsére a magyar színpad (MR2-Petõfi) pont a bejárat mellett van, így a Balkan Fanatik koncertjével melegítettünk. Elgurult a slide-gyûrûjük, így spontán mûsorváltozás is lehetséges volt, és ezt a maréknyi ámde lelkes közönség egyáltalán nem bánta.

A Nagyszínpadon a Rise Against kezdett hatkor, volt ugrálás rendesen.

Miközben az elsõ szigetköröket róttuk, mindenféle érdekes dolgokba akadtunk, mint például ez az offline chat asztal:

Más keresett helyszín, mint például a Blues színpad mögötti lángosos sajnos idén eltûnt, a helyén valami nagy gumilabda lebegett a gumimedencében. ;-(
Azért találtunk másik lángost, az se volt rossz ;)
A nagyréten álldogál egy középkori vár alakú kocsma, ahol élõzene mellett ihat a nagyérdemû.

Sajnos eltaktikáztuk a programokat, ezért lemaradtunk az ausztrál Empire of The Sun elõadásáról — túl messze voltak a Nagyszínpadtól, ahol az amerikai Interpol következett majdnemnyolckor.

Nagy mikrofonok is voltak a közönségnél.

Ugyanígy járt szegény portugál Ana Moura is, aki egyszerre volt a Motörhead-del. A Rock-Metál színpad headlinere viszont fittyet hányt a fesztiválfegyelemre és késett egy jó félórát.
Teltmezõs koncert volt, nem csoda, hogy szigetszerte mindenhol Motörheades pólós arcokkal futott össze az ember.

Fél tízkor az agol Pulp jött a Nagyszínpadra. A koncert elött egy áttetszõ lepel volt a színpad elé feszítve, erre lézerbetûkkel írkáltak és húzták a közönséget. Mögöttem egy lelkes tolmács fordítgatta oroszra a feliratokat (elég sokan vannak a ciril betûs országból), és csak a magyar feliratoknál jött zavarba :-)
Aztán csak belecsaptak a lecsóba. 2002-ben már jártak itt, bár nem emlékszem, hogy akkor is Nagyszínpadosok voltak-e. Mindenesetre a csávó próbálkozott magyarul beszélni egész sokat (pl. “Szia, mi vagyunk a Pulp”).

Ezzel egyidõben az MR2-n a Quimby következett, úgyhogy a Pulpot otthagytam pár szám után. A Quimby hozta a szokásos jó kis bulit, pedig idén novemberben már a huszadik szülinapjukat ünneplik majd…

Elvileg a mai nap Prince-rõl szólt, délután le is zárták a Nagyszínpad elötti rétet, amíg a hangpróbát tartották. Sok nyugalmat nem hagyott a tecnikusoknak de végül csak sikerült belõni a hangrendszert. ;)
Az esti koncert alig egy órás késéssel kezdõdött, egy valóban teltházas Nagyréttel. Alig volt mûsor a Szigeten, és már ennyi ember… Mi lesz itt péntek/szombaton?! No, a Prince koncert nagyjából ugyanaz volt, mint Helsinkiben, fényképezni itt sem lehetett (sõt a Sziget sajtósok figyelmeztettek, hogy figyeljünk az öltönyös Prince-gárdára, mert esetleg kicsavarják a gépet az ember kezébõl. Na mintha oda lehetett volna férni az elsõ sorok közelébe…)

Nade. Délután a Dreher meg akarta mutatni a barna sörét, én meg nem ellenkeztem nagyon. Aztán felvittek az egekbe, hogy 50 méteren a világosat is megkóstolhassuk. Jópofa ahogy az ember ott lóbálja a lábát és alant az egész Sziget látszik. Sõt a Bazilika vagy a budai hegyek is. Egyszerre integethettünk Óbudának és Újpestnek :)

A Nagyszínpad hátulja a magasból. Tavaly a Merel toronyra másztam fel, de ez a darus izé még magasabbra repített.

A Rock-Metál színpadon a Kelet-Európa Expressz gördült végig. Kora délután a Klezmatics-szel kezdtek, még viszonylag gyér, de lelkes közönség elött. Aztán késöbb Boban Markovic-ék következtek.

Idõközben a Világzene színpadon a Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszott egymást gyorsan váltó magyar együttesekkel. A színpad ketté volt osztva egy plexifallal, jobbra a szimfonikusok, balra meg az elektronikusok.

Itt az egész zenekar, fülhallgatón élvezik a plexifal túloldalát.

Rúzsa Magdi is énekelt velük, itt épp a (talán?) Gabriel címû szám végét egyezteti a karmesterrel.

Közben a Nagyszínpadon még mindig ment Prince koncertje, a Kájuróp expressz pedig a Leningrad nevû együttessel fejezte be az estét.

És idén is elindult a gõzhenger. Igaz, az elején csak úgy éppen hogy, egyetlen színpaddal, ott viszont Geszti Péter 3+2 zenekart pakolt az elõadásba.
Az általam kevéssé ismert Gringo Sztárral kezdtek, és ez a formáció is egészen kedvelhetõ zenét játszott. Két csaj plusz Geszti, mint a saját elõzenekara.

Aztán csak úgy beugrott a Balkan Fanatik egy szám erejéig — nem tudom velük mi a közös, majd egyszer jól utánanézek.

Pihenésképpen Geszti énekelt/rappelt egy duettet virtuális Zoránnal (ezt kétszer kellett elkezdeni, mert elõszörre csak a virtuális szék érkezett meg üresen. Másodszorra már Zoránt is odavarázsolták a gitárral),

majd belibbentek a Jazz+Az-os leányzók és belecsaptak a dallamos-érzelmes blokkba is. Láthatóan élvezte Petike a sok leányzót maga körül ;)

Jó volt õket újra együtt látni (és hallani).

Persze a Jazz+Az nem létezik Dés Laci nélkül, õ is elõbújt a színfalak mögül

A dzsesszes rész után betoltak billentyûket és dobokat két oldalra, és mögéjük került a két Gábor: Misi (Szentmihályi) és Gabi (Berkes);

Geszti meg felvette a baseball sapkáját, hogy a Rapülõk — immáron — klasszikusait is megosszák a lelkes közönséggel.

Tényleg, a közönség az egyrészt számos volt, másrészt nemzetközi. Nem számítottam ennyi turistára a Gesztiválon, azt hittem õk majd a Vodánál és a kocsmákban partiznak. De nem, úgy látszik az élõ zene még úgy is jobb a tuctucnál, ha valami egészen obskurus nyelven zajlik :)
Félúton a Rapülõk számai között egyszercsak belibbent a színre Kiki, és Michellel és Kisberkessel két szám erejéig átalakultak Elsõ Emeletté, jó meglepetés volt.

…és itt a vége, fuss el véle ;)

A Sziget amúgy még itt-ott épülget, az MR2 színpad még félárbócon, de egy csomó helyszín — és fõleg a kocsmák — már teljes sávszélességgel engedi át magán a Szigetelõket.

Véletlenül kiderült, hogy péntek-szombaton Kallio sarkán, a vidámpark (Linnanmäki) mögött egy eldugott kis parkban — Alppipuisto — egy eldugott kis ingyen-fesztiválocskát rendeznek.
El is ballagtam megnézni, milyen egy ilyen. A vasúti sínek és a vidámpark közé ékelõdve terül el ez a park, még valami víz is folydogál benne. Közel s távol semmi más: tényleg egy jó kis helyszín. Az ételrõl/italról összesen három sátor gondoskodik, de elég is, hiszen sokan eleve piknik felszereléssel jöttek (kaja/pia/pokróc). Alkoholt nem árulnak, hiszen ez csak egy park, de persze senki nem jött üres kézzel :) (bár nem tudom mennyire legális közterületen inni a finneknél, láthatóan se azt a néhány biztonsági embert, se a néha felbukkanó rendõröket nem zavarta a sörösdobozok látványa). A brazil (illetve bolgár) gépsor meg nagyon hatékonyan takarítja a fémhulladékot. Az egyik kiscsávó még a szemetet is összeszedte, amin erõsen el is csodálkoztam, de ez legalább tetszett (a viszonylag rámenõs üditõsdoboz-gyüjtögetést ellensúlyozzák azzal, hogy nem nekem kell elvergõdnöm a konténerig a maradék szeméttel).

Két zenekart hallottam szombat este. Az elsõre azt hittem, hogy csak a hangmérnökök próbálják belõni a cuccot mindenféle mérõjelekkel, de aztán a tapsból kiderült, hogy az már az elsõ száma volt a Siinai együttesnek ;-) Különben itt meg lehet hallgatni a(z elsõ?) lemezük elsõ két számát, amelynek Olympic Games a címe. Kellemes kis ambient zene, szobában jól szól, de így színpadon furcsa volt. Mondjuk a Sziget Cöxpón sátrába tudnám elképzelni inkább.
Utánuk a The Valkyrians következett, õk valami ska-t játszanak enyhe reggae beütéssel (bár ez elvileg így hülyeség, mert a reggae a ska-ból ered, de mindegy). Ráadásul angolul énekelnek, ami pozitívum. Kellemes kis pattogós zene, vonatoztak is a kedves nézõk, meg mittomén. Jó vót na.

Prince turnéjának európai része [vagy ez a -- nem fesztivál -- szakasz legalábbis] itt kezdõdött Helsinkiben. Ezért aztán már elõzõ nap elkezdtük a berámolást, mert a crew sem találkozott még korábban a cuccal… El is szöszmötöltünk vele jópár órát, még vacsorát is kaptunk közben (ami nem szokás, csak a tényleg hosszú melóknál). Nem tudom, hogy ezt a rendszert viszik-e a Szigetre vagy valami kisebbet, de ha ezt, akkor nem fognak unatkozni a Szigetes melósok ;) Jó, mondjuk a nulladik napon van, nincs probléma az átállással, övék az egész nap.
A mûvész, akit korábban úgy hívtak, hogy “a mûvész akinek korábban Prince volt a neve”, rendelkezik egy enyhe sztár-allûrrel. Az öltözõ környékén és a folyosón lecseréltette a fényeket rózsaszínre (illetve valószínüleg lilára akarta, de ez lett belõle). A színpadon szolgáló roadie-k — akik máshol általában fekete pólóban adják a gitárokat, kiszabadítják a beakadt mikrofonzsinórt, meg ilyenek — öltönyben(!) dolgoztak, de Prince szemébe nem nézhettek(!), az fõbenjáró bûn lett volna (kíváncsi leszek, lehet-e a Szigeten fotózni egyáltalán?). Itt Helsinkiben eddig ötször(!) mondta le a koncertjét — legutóbb 2010-ben nem jött el — állítólag el is terjedt délután, hogy ezúttal is elmarad ;-)

A mûsor húszperces késéssel kezdõdött (bár akkor én azt hittem 50 perccel jött késöbb a színpadra, de kiderült, hogy fél kilenckor kellett volna kezdenie, nem a szokásos nyolckor).
Addig is, a küzdõtér hátuljánál egy lenge fehér ruhába öltözött lányzó egészen jól táncolgatott magában a szünetzenére, annyira, hogy az egyik spotos egy idõ után rá is küldött egy kis reflektorfényt :)

Végül lekapcsolták a nézõtéri fényeket, ettõl persze nagy ováció támadt, erre visszakapcsolták és csalódott/döbbent “Úúúú” szakadt ki a nézõkbõl. Majd megint le és megint vissza. Szegény közönség már épp elkezdett volna erõsebben füttyögni, de harmadikra már valóban elkezdõdött a show. Itt közbeszúrnám, hogy a finn közönség “ahova lerakod ottmarad” típusú, ha ülõhelyre (lelátóra) kapta a jegyet, akkor általában ott végigüli a rockkoncertet, esetleg a ráadásnál feláll a helyérõl. (Természetesen a földszinti küzdõtér azért ennél egy kicsit mozgalmasabb.) Nna, itt az elsõ szám (1999) szinte belerobbant a nézõk agyába, felpattant mindenki és a székek között ropta az egész Aréna. Jól megnyomták a hangerõt is, már-már én is füldugó után kezdtem keresgélni a zsebeimben. Láthatóan tudja, hogy kell egy showba belekezdeni! Sajnos azonban két pörgõs szám után hangszer-nyivákoltatás kezdõdött hosszú számokon át. Nem csak Prince nyûtte a gitárját vég nélkül, de az orgonista meg a szintis is hasonlóképpen és sokáig. Na itt le is állt a padsorok közötti testkörzés, csak álltak bambán a kedves nézõk…
Nekem — megmondom õszintén — nem jött be a mûsor: túl sok “groovie kind of” izé között csak néha jött egy-egy jó szám… [ezt ellensúlyozandó, egy ismerõs szerint viszont "még nem történt ennél jobb dolog egy hokistadionban"]. Az egyik énekesnõ (Shelby Johnson aka Shelby J) egy szép fekete néni volt arany ruhában (fenti képen is látszik), sõt még a fején is volt (talán festve) valami arany színû dísz. A hangja kiváló, néhány számot õ adott elõ, amíg a mûvészúr éppen átöltözött vagy pihent.

Az utolsó órát nem láttam — szokás szerint — csak a végén derült ki számomra, hogy volt ám konfetti-ágyu is, csak látványos lett a végére az elõadás. Viszont a konfetti csúszik, mint az állat, azon elkezdeni a load-out-ot nem egy kéjhömpöly. Pláne, hogy a crew se tudta, hogy mi merre: hajnali három már elmúlt, amikor rázártuk az utolsó kamionra is az ajtaját…
Hát, azért lehet, hogy mégis megnézem az utolsó óráját a Sziget nulladik napon — hátha megváltozik a véleményem a showról ;-)

Idén a turkui Ruisrock helyett a helsinki Olympia-stadionban ténykedtem. Az Iron Maiden csapatta itt, elõzenekarként Alice Cooper fejezte be a turnéját.
Meglepetésemre a fény-es arcok finnül próbálták az utasításokat dobálni — bár elég összetettnek nézett ki a rendszer, de ettõl azt hittem megint valami lokál cucc. De nem, csak a turnéval két finn srác utazott fényesítõként, és most örültek, hogy hazai pályán vannak. ;)
A szokásoktól eltérõen nem hajnalban kezdtünk — gondoltam, nincs sok láda. Pedig volt…. ;/ A tour/stage manager eleinte elég barátságosan tekintett a világra, aztán egyre morcosabban. A csúcs az a load-out volt, addigra már kiabálásig jutott szegény. Pedig, ha elmondta volna, mi a problémája, bizisten segítünk neki, dehát ugye a néma gyereknek az anyja se… ;/
A roadiek amúgy már jártak itt, például Excellent Bob-bal (neki bármi “Fucking Excellent!”) pár éve a Bon Jovi-n kínlódtunk a Gladiátor spotokkal, most idén a színpadon ügyködött valamit. Volt egy nagyszakállú bácsi is (szintén visszatérõ arc), aki olyan könnyedén tekergette a vaskos kábelkötegeit, mint a varrónõ a spulnit.
A látványhoz hozzátartozott egy gigászi Eddie fej is. Jópofa volt >>_ezt_<< összeszerelni. Külön meg kellett erõsíteni a színpadot ott, ahol az Eddie-fejet mozgató “targonca” közlekedett, mert volt jópárszáz kiló. Plusz a fej… A fejért felelõs roadie is jó, olyan hangja van, amilyet ennek az Eddie-nek képzelne az ember ;) a stílusa meg udvarias, de fárasztó: Minden egyes mondata elött “Gents, please. [2 másodperc hatásszünet, majd a feladat]“. De ha egy perc alatt négyszer elhagzik a “Gents, please”, az egy kicsit, hmm, érdekes. De legalább végtelenül nyugodt fazon, és elég gyorsan összeraktuk vele az Eddie-fejet.

Összességében kicsit elcsúszott a dolog a hangpróbán, majdnem egy órával a meghirdetett idõpont után jöhettek csak be a nézõk. Az alábbi képen a vihar elötti csend: a biztonságiak már a helyükön, de a közönség még kint várakozik:

Ez a látvány meg már a koncert vége felé, fél11 táján. Mint látható, a Nap még mindig besüt a színpadra (hja kérem, a 60. szélesség áldásai). Ez nem is lett volna akkora baj, ha nem építettek volna egy külön tornyot (fenti kép közepe, a hangmérnöki sátor [FOH] fölött) a 6 darab spotlámpának, amikbõl az égegyadta világon semmi sem látszódott :)

Juhannus után rögtön munkába álltunk, és feldobtunk egy-két lámpát a vasárnapi Foo Fighters koncertre. Ugyanott volt az esemény (és a színpad is ugyanaz volt), mint ahol tavaly a Green Day pörgött: a kelet helsinki Kalasatama (a hajdani halászkikötõ) prérijén.

Egész kis minifesztivált hoztak össze. Két finn elõzenekar is volt. Az elsõrõl, a Von Hertzen Brothers-rõl lekéstünk (de õket már úgyis láttam elégszer idén), a második viszont Michael Monroe volt, elõször színpadon az új svéd gitárosával Dregen-nel (Az elõzõ hétvégén a Provinssi Rock-on volt az utolsó fellépése a réginek, Ginger-nek). Szokás szerint nagy lendülettel játszottak — és a közönség is vevõ volt rájuk –, Michael alig gyõzte pörgetni a mikrofont azon a nagy színpadon.
Aztán átállás után a Foo Fighters-szel együtt turnézó skót együttes, a Biffy Clyro indult neki, de, hát, õk elég lehangolóak voltak…

De végül — egy csöppnyi várakozás után — a Foo Fighers is a deszkákra lépett, és az elsõ órában (annyit láttam) szerencsére elhangzott néhány általam is jól ismert szám ;) (a teljes setlist itt található).
A közönség szerette a zenét, állítólag vagy 28 ezren tolongtak a színpad elött. Volt egy jó hosszú kifutó is, így “mindenkihez” egészen közel tudott énekelni Dave Grohl.
A színpad mögül már kicsit unalmas volt a dolog (a látvány csak szembõl érdekes, hátulról nem látszik), de aztán elhallgatott az utolsó szám is, az Everlong, és megint mi következtünk: kábé két óra alatt szétszedtünk, amit elõzõ nap fél napig építgettünk.