Prince @ Helsinki
Prince turnéjának európai része [vagy ez a -- nem fesztivál -- szakasz legalábbis] itt kezdõdött Helsinkiben. Ezért aztán már elõzõ nap elkezdtük a berámolást, mert a crew sem találkozott még korábban a cuccal… El is szöszmötöltünk vele jópár órát, még vacsorát is kaptunk közben (ami nem szokás, csak a tényleg hosszú melóknál). Nem tudom, hogy ezt a rendszert viszik-e a Szigetre vagy valami kisebbet, de ha ezt, akkor nem fognak unatkozni a Szigetes melósok ;) Jó, mondjuk a nulladik napon van, nincs probléma az átállással, övék az egész nap.
A mûvész, akit korábban úgy hívtak, hogy “a mûvész akinek korábban Prince volt a neve”, rendelkezik egy enyhe sztár-allûrrel. Az öltözõ környékén és a folyosón lecseréltette a fényeket rózsaszínre (illetve valószínüleg lilára akarta, de ez lett belõle). A színpadon szolgáló roadie-k — akik máshol általában fekete pólóban adják a gitárokat, kiszabadítják a beakadt mikrofonzsinórt, meg ilyenek — öltönyben(!) dolgoztak, de Prince szemébe nem nézhettek(!), az fõbenjáró bûn lett volna (kíváncsi leszek, lehet-e a Szigeten fotózni egyáltalán?). Itt Helsinkiben eddig ötször(!) mondta le a koncertjét — legutóbb 2010-ben nem jött el — állítólag el is terjedt délután, hogy ezúttal is elmarad ;-)
A mûsor húszperces késéssel kezdõdött (bár akkor én azt hittem 50 perccel jött késöbb a színpadra, de kiderült, hogy fél kilenckor kellett volna kezdenie, nem a szokásos nyolckor).
Addig is, a küzdõtér hátuljánál egy lenge fehér ruhába öltözött lányzó egészen jól táncolgatott magában a szünetzenére, annyira, hogy az egyik spotos egy idõ után rá is küldött egy kis reflektorfényt :)
Végül lekapcsolták a nézõtéri fényeket, ettõl persze nagy ováció támadt, erre visszakapcsolták és csalódott/döbbent “Úúúú” szakadt ki a nézõkbõl. Majd megint le és megint vissza. Szegény közönség már épp elkezdett volna erõsebben füttyögni, de harmadikra már valóban elkezdõdött a show. Itt közbeszúrnám, hogy a finn közönség “ahova lerakod ottmarad” típusú, ha ülõhelyre (lelátóra) kapta a jegyet, akkor általában ott végigüli a rockkoncertet, esetleg a ráadásnál feláll a helyérõl. (Természetesen a földszinti küzdõtér azért ennél egy kicsit mozgalmasabb.) Nna, itt az elsõ szám (1999) szinte belerobbant a nézõk agyába, felpattant mindenki és a székek között ropta az egész Aréna. Jól megnyomták a hangerõt is, már-már én is füldugó után kezdtem keresgélni a zsebeimben. Láthatóan tudja, hogy kell egy showba belekezdeni! Sajnos azonban két pörgõs szám után hangszer-nyivákoltatás kezdõdött hosszú számokon át. Nem csak Prince nyûtte a gitárját vég nélkül, de az orgonista meg a szintis is hasonlóképpen és sokáig. Na itt le is állt a padsorok közötti testkörzés, csak álltak bambán a kedves nézõk…
Nekem — megmondom õszintén — nem jött be a mûsor: túl sok “groovie kind of” izé között csak néha jött egy-egy jó szám… [ezt ellensúlyozandó, egy ismerõs szerint viszont "még nem történt ennél jobb dolog egy hokistadionban"]. Az egyik énekesnõ (Shelby Johnson aka Shelby J) egy szép fekete néni volt arany ruhában (fenti képen is látszik), sõt még a fején is volt (talán festve) valami arany színû dísz. A hangja kiváló, néhány számot õ adott elõ, amíg a mûvészúr éppen átöltözött vagy pihent.
Az utolsó órát nem láttam — szokás szerint — csak a végén derült ki számomra, hogy volt ám konfetti-ágyu is, csak látványos lett a végére az elõadás. Viszont a konfetti csúszik, mint az állat, azon elkezdeni a load-out-ot nem egy kéjhömpöly. Pláne, hogy a crew se tudta, hogy mi merre: hajnali három már elmúlt, amikor rázártuk az utolsó kamionra is az ajtaját…
Hát, azért lehet, hogy mégis megnézem az utolsó óráját a Sziget nulladik napon — hátha megváltozik a véleményem a showról ;-)