Képek csak úgy…

Itt is az angolok emeletes busza a szokványos közlekedési eszköz. Csakhogy itt villamos is van, szintén emeletes!

Az ember ilyen alkalmakkor elgondolkodik azon, hogy a világ megérett-e a pusztulásra…
HongKongba (illetve bárhova) megérkezvén (*) az ember készpénzhez szeretne jutni. Mi ennek a módja manapság: odaballag a pénzfakasztó falhoz és tartja a markát. De ha a fal azt mondja, hogy “Debug Error! Program xyz abnormal program termination (Press retry to debug the application)”, akkor az emberfia meggondolja magát és inkább sorba áll a másik masinához. Ami viszont nem hajlandó pénzt adni, és még csak el se mondja, hogy miért. Az kiderült, hogy a PIN-kód helyes volt, annyit hajlandó volt elárulni. Miután ez a jelenség már otthon is elõfordult, még nincs kétségbeesés, csak keresni kell egy másik bankhoz tartozó ATM-et, majd az ad. De az se ad.
Itt fallback történt az õsi módszerhez: egyik fajta készpénzt (EUR) kedves hölgy kezébe helyez, aki ezért másik fajta készpénzt (HKD) ad cserébe.
Ezzel ugyan már eljutottam a szállodáig, de vajon mit fogok mondjuk enni a következõ napokban? Szóval telefon a bankkártya hátulján lévõ számra, mi a töcs van. Aholis egy bájos üzenetrögzitõ finnül gagyog. Kössz. Szerencsére a svéd hablaty után angolul is elmondja, hogy õk bizony hétköznap napközben boldogan foglalkoznak az én összes problémámmal. Csak most vasárnap van…
Nosza, hívjuk a bankkártyaletiltást, azok csak 24 óráznak. És valóban! Elõadom a problémámat, a kislány megértõ, majd elárulja, hogy a hétvégén egész Skandinávia hitelkártyarendszere halott volt (a “meltdown” kifejezést használja a helyzet komolyságát érzékeltetendõ), de épp most indították újra, szóval nyugodtan fáradjak oda a legközelebbi avtomathoz, most már majd szóba áll velem.
Happy end: valóban pénz fakadt a falból.

(*) Megérkezés: a gépbõl kilépve, még ott a gate-nél tábla fogad különbözõ csoportokba szedett nevekkel. Az egyik az enyém. Hmm. Kiscsaj megértõ: nincs nagy vész, csak a csomagom nem utazott velem. De semmi baj, két óra múlva érkezik a következõ járat, azon már rajta van, csak szóljak oda a srácoknak a hetes belt-nél, hogy tudják hova kell majd utánam vinniük.
“Ez jól indul” — gondolta Stirlitz, majd kiballagott az útlevélellenõrzésen túl, hogy keressen egy ATM-et…
Szerencsére ez is happy end lett, bár igaz, hogy nem hatra, hanem éjfélre, de csak megértkezett a szállóba a bõrönd. Legnagyobb meglepetésemre egy speckó “Short transfer to Terminal 1″ cetli lóg rajta. :) Az elõzõ postból talán kiderült, hogy minden volt az, csak short nem, nagyjából 9 órájuk volt a szakiknak hogy ugyanazon a terminálon belül átcibálják a másik gépre. Nem sikerült nekik. Lehet, hogy ez zavart be?

Hongkongba menet egy napot Londonban töltöttem. Faterékkal elmentünk a már múltkor megismert Royal Standard of England nevû, alig párszáz éves vendéglõbe az érdekes nevû Forty Green városkába. Az ale-jük még mindig remek, ezt most meg is toldottuk bárány, kagyló, fish&chips kombóval (melyek szintén igen jól sikerültek), szóval szerencsére nem függtem a repülõgépkajától. Szeretem az ilyen csatlakozásokat, amikor ki lehet jönni a csatlakozóállomáson egy kicsit :)

Hmm. Amikor karácsonykor hazareppentünk, a repülõgépbõl kiszállva egymásra néztünk: mi ez a büdös, felgyújtottak valamit? De, mint kiderült, semmi különös, az csak a Pesti Átlagos Levegõ volt. Késöbb kitisztult egy kis szellõ hatására, de most úgy nézem odahaza megint neki lehet dõlni a légnek, olyan sûrû… ;-(

Ebben a feliratban nem a tartalom a lényeg (nem lesz víz holnap), hanem, hogy kedves északi rokonaink most talán elsõ alkalommal megpróbáltak a finn és svéd hivatalos nyelveken kívül angolul is kommunikálni velünk. Jó, persze az egyének szépen beszélnek minden helyzetben, de a hivatalok, szolgáltatók nem hajlandók — illetve eddig nem voltak hajlandóak (még arra az agyamentségre is képesek voltak, hogy a nulláról kezdõ finn nyelvtanfolyamról szóló értesítést finnül küldték ki ;-) ). A remény hal meg utoljára, de talán valami elindult…
Miért várom én ezt? Hát mert itt a két hivatalos nyelv miatt úgyis mindent több nyelven kell elõállítani. Ehhez hozzácsapni mégegyet szerintem nem akkora probléma, mint mondjuk egy egynyelvû országot rávenni egy második nyelv használatára… És hát a “határok nélküli Európában” a nyelvi akadály bizony mégis soxor határokat szab.
Az i18n rövidítés, lásd: http://en.wikipedia.org/wiki/I18n

A “csináljunk végre valamit” mozgalom keretében elautóztunk kicsit északabbra havat nézni. Február közepén végre megejtettük Messiläban az idei elsõ síelést…
A várakozásainkkal ellentétben alig voltak a pályán, a hó meg a +3 fok dacára egészen jó állapotban fedte be a pályát. Sikerült egyszer 54 km/h-t is elérni, de azért ez nem volt jellemzõ :-)

Hosszú volt az út idáig (onnantól, hogy az itteni magyarokat gyakorlatilag kipenderítették a magyar “kultúrházból”… No de feledkezzünk is el a mútról.), de végre itt van: Magyar Kulturális Hetek Helsinkiben! 2008. február 28. — március 15.
Lesz mozi (mûsor: cinemagyar.com), színház, zene, borbemutató (!) meg talán fényfestészet (lásd még: MTA és Március 15. tér) is.

A Design Forumban (ami nem összetévesztendõ a Design Múzeummal) épp világítótestekkel mûvészkedtek, így elmentünk megnézni hogy is néz ki egy 6-800 eurós lámpa… A két felsõ képen ugyanaz a lámpa van, csak mint egy medúza hol összehúzta magát, hol tengeri uborka alakját veszi fel. Csendes olvasószobába nem ajánlott, mert a kis motor bazi hangos benne :) A többi is érdekes volt, talán a leghasználhatóbbnak ezek a “hattyú” névre keresztelt olvasólámpák találtattak. A falra szerelhetõ fehér LED-es/színes szûrõs kombóknak még van egy kis fejlõdési szakaszuk, úgy érzem…
A “shop”-ban viszont találtunk száraz hógolyót. Valami mûanyag/gumi fehér labda, de ha megszorítja az ember, pont olyat roppan (hangra is, érzésre is), mint egy jól összegyúrt kicsit nedveskés hógolyó :-)
Múvészeti félóránkat látták, köszönjük figyelmüket.

A kép nem monochróm, csak az egész napos vízszintesen száguldozó havak átvették az uralmat minden szín felett; valamint beborítottak minden függõleges felületet is.
Természetesen estére lemosott majd’ mindent az esõ, ez alighanem az elõzõ hóemberke sorsát is megpecsételhette…

Ebben elvileg semmi különleges nem lenne: tél van, hát hóember szezon. Igen ám, de a remek idõjárásnak köszönhetõen az itteni kölkök gyakorlatilag leszoktak a hóember építésrõl… Az elsõ hó alkalmával (januárban!) boldog boldogtalan gurigatta a minél nagyobb hólabdákat, és még akkor se hagyták abba, amikor estére esõvé alakult a szállingózó hó. Másnapra csak pocsolya maradt a nagy munkából. Ez párszor még megismétlõdött (egész nap hóvihar, térdig hó; este átcsap esõbe, reggelre elmos minden fehéret), ezért manapság már neki se állnak hóemberezni – még ha épp véletlenül akadna is mibõl. Ezt a példányt így valami igen kitartó (és/vagy optimista) példány faraghatta…