Képek csak úgy…

Ma körbejártuk a Ruoholahti (és Helsinki) szélén álldogáló Salmisaari hoeromuvet (amirõl pár bejegyzéssel lejjebb megemlékeztem már a Zöld Felhõcske kapcsán). Elõször majd’ két órán át magyarázták, hogy milyen tuti dolog egy ilyen kombinált áram és hoeromu (merthogy a környék távfutése is innen megy), aztán belevetettük magunkat az üzemterületre. Ez egy viszonylag kis eromu, csak valami 8%-át adja a helsinki termelésnek. Viszont, mi termeli azt a 160 MW-ot? A Láng Gépgyár gõzturbinája (lásd alant)!
Miután az egész izét bejártuk szép formatervezett bukósisakokban, visszamentünk a kávélelõhelyhez, és leadtuk a kobakokat. Ezután csoportba fejlõdve kikisért minket (tehát hajadonfõtt!) egy szaki ugyanott, ahol eddig csak szigorúan sisakban vonulhattunk :)

Mivel idén a hó nem kényeztetett el bennünket, a sífutópályákat meg fent kell tartani, így kialakulnak ilyen mezei sífutó központok. Ez itt Oittaa, ahol néha a finn válogatott is edz. Most azért inkább bobpályára hasonlít az “enyhén” jeges hótalapzat, de az elszántak síléccel korcsolyáznak rajta.

A Helsinki szélén álló erõmû füstjére a Zöld Felhõcskék keretében egy zöld lézerrel ráfestik város aktuális fogyasztást mától jövõ péntekig. A zöld felhõ alak “élõben” követi a füst rezdüléseit, próbálja körberajzolni az épp aktuálisan ott gomolygó füstöt.
A nem füstös kép a megnyitó, ahol a gyér mûvésztömeg gigantikus zöld számokban — Ruoholahti és Lauttasaari fogyasztása — gyönyörködhetett (valamint az ablakon kinézve a színes füstfelhõben is).

Itt (Hong Kong) is van paprikafüzér :-)
Igaz, kõbõl… Legalább chilibõl lenne… ;)

Szokásomhoz híven elmentem a parti lövegeket bemutató múzeumba — mert az ilyen helyeknél jellegükbõl adódóan igen jó szokott lenni a kilátás. Az egyik romos épületben találtam a “hülye fák” sorozat legújabb résztvevõjét. Úgy látszik nem túl száraz fát dobtak a kandallóba utoljára (mielött az ellenség kikergette a katonákat), az meg így magára maradva felcseperedett a kéményen át. :-o
Van nekik (márhogy a HK coastal defense múzeumnak) madzagos torpedóvetõjük is a 19. század végérõl, bár állítólag ezt nem nagyon használták élesben.

Ahol aztán nekiindul a hegy, ott egy sikló közlekedik (kötélen húzott síneken menõ izé). A 19. századi angol mérnököknek nem jutott eszükbe a lépcsõzetes szerelvény (lásd pl. Várhegy. Vagy Lisszabon), vagy nem sikerült folyamatosan dõlõ pályát szerkeszteni, de ez egy normál, pályával párhuzamos szerelvény. Ami vicces, amikor épp kaptat a kocsi. A képen az állomásnév tábla a vízszintes, amikor beszálltunk, még a szerelvény is az volt :) Szerencsére lefelé háttal ül az ember, különben elég sokan kötnének ki a szélvédõn belülrõl. Nos ez a vasút az elmés nevû “The Peak” helyre visz fel, ahonnan be lehet(ne) látni a kis országot (ha nem lenne folyamatosan köd. Hol füst, hol pára). A kilátás azért szép, a kaja jó és csak a kilátásnak megfelelõen drága.

A hong kongiaknak van egy kis hegyük (nem hordták szét úgy, mint a szingapúriak). A hegy lábához vezetõ utak felett van egy mozgójárda komplexum, ami reggel lefele, különben felfelé szállítja a lakosokat. Olyan 20 perc “utazás” mire végigér az ember. Ezek az emelt közlekedési folyosók amúgy elég elterjedtek errefelé (amúgy kényelmes, nem az autók között lavírozunk, meg fedett is — ez esõ és nap esetén sem hátrány).

Minden este nyolckor a “világ legnagyobb állandó fény/hangjátéka” szórakoztatja a Victoria kikötõ lelkes közönségét. Mindkét parton egy halom épület világítását (plusz még néhány lézert és reflektort) zenére “táncoltatják”. Nem volt egy katarzis, de azért jópofa ötlet (ha már úgyis itt ez a marhasok villogó felhõkarcoló, miért ne villogjanak együtt).

Alighanem a patkány éve kezdõdhetett el :-)

Ha már közlekedés, akkor mégegy poszt. Arról, hogy itt tíz (10) metróvonal van (tenger alatt, szigetek között), most nem is értekezek hosszan. Ez itt az egyik metró utastájékoztató táblája (minden ajtó fölött van egy ilyen). Szépen villog a következõ állomás, a többi hátralévõ csak világit. Már ez jópofa, de ha a metró egy átszálló megállóhoz közelít, akkor a csatlakozó vonal megfelelõ része is villog. Jaigen: Mint látható általában két állomáson csatlakoznak a metrók. A peron túloldalán az egyik állomáson A irányba, a másikon meg B irányba lehet átszállni (mondjuk, mint Szingapúrban). Nincs lépcsõzés, csak egyenesen át kell menni a peron másik oldalára. Eccerû, de nagyszerû. Na ezért villog a csatlakozó vonal egy része is, hogy most épp melyik irányba megy majd a túloldali vonat.
A táblának van még egy jó fícsöre: “itt szállj le öreg” vagy “a hátad mögötti ajtónál próbálkozz” címû jelzõlámpák (a Pillangó utcánál, meg Lehel térnél bambán rossz ajtónál álló embörz képe megvan?).
Mi mikor érjük utol a kínai technológiát? :-)