Képek csak úgy…

Mai képünkön Ralloú látható egy kis tábla csokival.

Az utolsó napok igazán lucullusira sikeredtek. Tegnap az elsõ vacsora egy pekingi kacsa volt, amit James-szel és Claudiával fogyasztottam el — mint utólag kiderült talán az egyik legjobb helyen. A Wangfujing közepe táján egy kis utcában van valami neves étterem (Quanjude), aminek messzeföldön híres kacsája van. Kaptam sorszámot is, hogy az étterem 1864-es nyitása óta a mi asztalunkon éppen hanyadik szárnyas foglalt helyet, de nehezen tudom kiolvasni ;-) A kacsát szépen kitolták kiskocsin az asztal mellé, ahol a szakács értõ mozdulatokkal felszeletelte a bõrét, húsát ott a szemünk láttára (megkaptuk a fejet is, ezúttal félbevágva).
Amikor elbúcsuztunk egymástól (James még az korábbi ételmérgezését heverte kifele, kicsit fáradékony volt még), csatlakoztam a kollégákhoz megülni a búcsuestet — abban a hiszemben, hogy már õk is megkajáltak –, de hogy hogynem egy japán étterembe (Acasia, sejtésem szerint a 3. körgyûrûn valahol) vetõdtünk, aholis kiváló húsokat sütöttek ott elöttünk az asztalon (lásd fent) a csinos pincérlányok. Hiába mondtam, hogy egy kiváló ropogós szaftos kacsa már pihen a gyomromban, szegény pincérlányok nem igazán értették ezt, és csak pakolták a húsokat az én tányéromra is…
Ma véletlenül egy mongol étterembe vetõdtünk, ahol még élõzenét is adtak nekünk. Nem derült ki teljesen, hogy ez tradicionális mongol vagy kínai zene, mindenesetre a közönség élvezte. Pechünkre itt az adagok mongol (értelmes) méretûek voltak, mi viszont kirendeltünk vagy nyolcfajta fogást abban a hiszemben, hogy kínai méretû “oszd meg és egyél” típusú kis tálkák lesznek. Hát nem fért el a kaja az asztalon. Küzdöttünk derekasan, de a kaja gyõzött… Azért bosszúból még ettünk desszertet is, hiszen annak mindig van még egy kis hely ;)

Younghe Gong eredetileg egy uralkodói palota volt a Csing dinasztiából, majd az 1700-as évek közepétõl lámakolostor. Gyönyörû faragott-festett épületek, különféle Buddhákkal és más hasonló szobrokkal. Ez nem egy templom, hanem egy komplexum kis lakókabinokkal és ceremoniális termekkel. Ráadásul közvetlenül egy metróállomás mellett van, könnyen megközelíthetõ.
A legbelsõ pavilonban áll egy 18 méter magas Buddha, akit nagyjából egy nagy szál szantálfából faragtak ki (plusz — úgy mondják — 8 méter még a föld alatt, az tartja a felsõ részt, s így 26 méteres szoborról beszélnek).

Van itt nem messze egy talán Váci utca jellegû sétáló/bevásárló utca (Wangfujing daije), ahol azért (a pesti rokonnal ellentétben) vásárolni is lehet nyugalmas körülmények között (míg mondjuk a Silk Marketben a fejedet is lealkudják rólad, ha nem vagy résen). Mi például a teaboltot vásároltuk itt szét, meg is kóstolva a teákat.
Na ezen utca sétálórészének végénél a keresztutca párszáz méteren át kis kajaárus standokkal van tele (talán Wusi daije, the Snack street-ként tuti ismerik), ahol nagyon olcsóért lehet bármit enni. Egy hurkapálcányi bárány-kebab 5 jüan (50 eurocent körül), a többi is hasonló áron — és finom is! Persze a bármibe fõtt tehéngyomortól (a gyengébbek kedvéért pacal, csak elsõre kicsit hülyén néz ki nyersen és egészben a pulton. Elismerõen bólogattak a kínaiak, milyen bátran megkóstoltam. Szegények nem is sejtik, hogy van még nép rajtuk kívül akinél ez ínyenc falat :-) ) a sült skorpióig sokminden belefér, de gyengébb gyomrúak is találnak itt fogukra valót.

Még egy kis közlekedés. A belvárosban nincsenek felsõvezetékek, trolik mégis járnak. Szépen lehúzzák az áramszedõt átkapcsolnak valami másra (feltehetõen aksira) és átgurulnak az árammentes utcákon. Aztán visszacsatlakoznak a “tilalmi zóna” határán a vezetékre, és hagyományos troliként száguldanak tova. Ha jól emlékszem Pesten is volt valami ilyesmi próbajárat (talán Ganz hibridekkel?) de aztán abból se lett semmi…

Ezen a kissé elmosódott képen (amin egyúttal a szmog is megfigyelhetõ [nem, nem köd van, és az objektív is tiszta.]) az a fõleg zöld színben pompázó tábla tetszik. A környék utcáit mutatja, melyik mennyire van bedugulva. Így nem kell bekanyarodva a félórás dugó végére beállni (hacsak pechedre nem azon a szakaszon van dolgod), hanem elõrelátó módon elöbbi vagy késõbbi utat lehet használni. Persze délután 5-7 körül mindegyik piros, de ezen kívûl hasznos egy eszköz.

Rázzuk a rongyot is egy kicsit. ;) Ez itt a szálló alatti uszoda. Majdhogynem olimpiát lehetne rendezni benne, olyan hosszú. Két emelet magas, és a mínusz harmadikon van. Néhány “naplámpát” kéne még felszerelni és akkor még napozni is lehetne a pálmafák mellett :)

A “híres kínai feliratok” sorozatunk bemutatja: “A Szünet Szolgál” címû epizódot. :-)

UPDATE: Most így jobban megnézve (tegnap csak gyorsan feldobtam a képet) a harmadik írásjelet használják a “szerver” (mármint HP-szerver, SUN-szerver) kifejezésére is…

Elsõ munkanap, elkezdtük tanítani a kínai kollegákat. A fõnök meghívott minket ebédre. Szokásos cucc, középen forog egy halom étel, veszel amit érsz. Jópofa, hogy szépen lassan forog az magától, nem kell veszettül pörgetni a következõ fogásért. Rágódsz egy kicsit az aktuális porcon, és mire befejezed, ott a következõ ínyenc fogás. Volt jó is, rossz is, semmi említésreméltó. Kivéve ezt a két galambot, akiket csõrtõl bokáig feltálaltak. Csak tudnám minek, a kínaiak sem gondolták a fejrõl, hogy ehetõ (vagy csak a többi stuff jobban ízlett nekik?) Bár egy blogban (Khívától keletre) a fejet mint feltehetõleg ínyencfalatot írják le, az itteni kínaiak errõl nyilván nem tudnak. Mondjuk a marinált medúza az legalább ízlett nekik…

Esti update: Hot Pot volt a vacsora. Ez olyasmi, mint a mongol grill otthon: jön a nyers kaja, elkészíted magadnak. Csak itt egy félbeosztott bográcsban rotyog a lé, abban fõzi az ember a kaját. A fele vastagon tele csilivel és egyéb halálosabb tömegpusztító fegyverrel, a másik felében csak egy döglött hal úszkál, de legalább nem erõs, mint a pokol (na jó ez így egy kicsit túl naturális, végülis a halászlé is döglött halból van, nem-e? :-) ). Nahát ezekbe a levekbe fõzöd meg a bármit amit kértél. Még idõben lerámoltattuk az öt centi vastag (ez nem költõi túlzás!) csilit a fûszeres oldalról, így kellemesen “enyén” csípõs lében fõzicskéltünk. Csirkehúst, bárányhúst, borsos marhát, tehénfarkat, agyvelõt, mikor mi akadt kezünk ügyébe… Hmm. Ezek tényleg mindent esznek :-)

Még mindig a Mennyei Béke tere. A Mao mauzóleum és a Quianmen (Fõbejárat, a régi városkapu a tiltott várostól délre) között gyerekek “tréningeztek”. Az egyik oldalon rendes gyorskorcsolya edzés folyt, csak görkorival. Kicsit szokatlan, de semmi érdekes. A másik oldalon azonban a srácok térdvédõben és bukósisakban verekedtek… Jó, nem ököllel, hanem cselgáncs-szerûen — próbálták a másikat földre vinni. Fura népsportok vannak errefelé…