Képek csak úgy…

Az idei elsõ valamirevaló koncertre elég sokat kellett várni, de április 27-28-án megérkezett A Fal. A Pink Floyd 30 évvel ezelött turnézott egy kicsit ezzel az albummal, de csak 31 elõadást adtak és vagy 400ezer fontot buktak a dolgon. Az nem is volt igazán “turné” — mivel az építés, bontás és szállítás az akkori technikai korlátok miatt elég lassan ment, csak 4 helyen adták le azt a 31 koncertet.
Itt egy érdekes (sajnos nem teljes) dokumentumfilm az 1980-as show építésérõl, valamint a koncert-beszámoló (PDF) ugyancsak nem kevés háttérinfóval.

Mostanra viszont a technológia sokat fejlõdött. Az egész cucc belefér kábé 21-25 kamionba (a vélemények megoszlanak, hogy mennyi is volt), 8-10 óra alatt felépíthetõ, 3 óra alatt elrámolható. Így tavaly Roger Waters (immár egyedül, 67 évesen) elindult elõször Észak-Amerikában, most meg Európában egy több, mint száz elõadásos turnéra. Magyarországra is elérnek majd június 22-én.
Van egy érdekes cikk a Total Production International magazinban a mostani A Fal megtervezésérõl és a show backstage mindennapjairól (a 28. oldalon kezdõdik).
Itt Helsinkiben mindkét koncert nagyon teltházas volt, ez kábé 13ezer embert jelent elõadásonként.

Sáskaasszony a Don't Leave Me Now-ból

Az elõadás — nem igazán rock-koncert, bár a zene élõ, az “csak” kíséri az ütõs vizuált — állandó jelzõje a “monumentális” lehetne. A fal — miután felépül az elsõ felvonás végére — több, mint 10 méter magas, és teljesen elzárja az Arénát keresztben, még a lelátókra is felmászik.
Lenyûgözõ grafika, 8,5ezer pixel széles kép precízen a téglákra állítva a 23 projectorból, felhújható gigantikus bábok, egy héliummal töltött távirányítású repülõ óriásdisznó, pirotechnika, egy zuhanó Stuka — csak hogy párat említsek a látványosságokból.
Volt két “repülõ” spot is a színpad felett, gyakorlatilag bárhová tudták õket rámolni a levegõben. A leglátványosabb az volt, amikor helikoptert játszottak Happiest Days of our Lives elején.
A mondanivaló amúgy a régi, de aktualizálták a jelenleg is zajló háború(k)ra — érdekes (és szomorú) hogy nem változott — vagy legalábbis nem jó irányba — a világ ezalatt a 30 év alatt…

Another brick in the Wall (part2)

Az Another brick in the Wall (part2) alatt egy helyi iskolai kórus vonult be táncikálni és elkergetni a felfújható tanárt (“We don't need no education”). Kicsit ellentmondásos módon a színpad elött pont a tanaruk mutogatta mit is kell csinálni. Ez persze nem akadályozta meg õket abban, hogy még véletlenül se találják el a ritmust. ;-)

Szünet, itt látszik a felépült fal

Az elsõ felvonás végére felépül a fal, és második világháborús valamint egészen friss háborús áldozatok képét vetítik rá a szünet alatt.

Az alapvetõen kartonból épült falnak azért van egy kis szilárd része is, a Nobody Home szállodai szobája ebben van elrejtve. A második félidõ eleje “one-man show”, de aztán felcsúszik a Fal elötti zenekari árokból a zenekar is.

És a kedvencem, a bazi nagy távirányítású repülõ disznó a Run Like Hell alatt riogatta a nézõket.

Egy cikk a torontói premierrõl, valamint egy rövid képgaléria a wikin.

Ma reggel megérkezett SzentPétervárról a Fal csapata Roger Watersszel az élen, hogy két (pótszékes) teltházas elõadást nyomjanak Helsinkiben.
Amikor a helyszínre érkeztem, egy kisebb csapat már egy órája hordta be a motorokat, de az igazi építkezés csak 6 óra körül kezdõdött, és el is tartott délután 1-ig. Az alábbi “gyorsított felvétel” 06:00-13:30 között 5 perces képekkel készült:

A koncertrõl bõvebben a következõ bejegyzésben.

Moszkvai metró
Itt a Nagypéntek is szabadnap, így itt álltunk egy kihasználatlan négy napos hétvégével. Elérhetõ árú repülõjegy már rég nem volt erre a hétvégére… A baltiaknál már sokszor jártunk, Finnország, Svédország nincs ellátva túl sok látnivalóval, maradt Oroszország, ami viszont nem egyszerû a vízumügyintézése miatt — ahogy múltkor megtapasztaltuk.
Viszont, van egy jó kis orosz Lev Tolsztoj éjszakai vonat Helsinki és Moszkva között. Belevágtunk, megcsináltuk, szép volt, finom volt. ;-) Majd jönnek a képek és élmények nemsokára.

UPDATE: Jobb lassan, mint sohase, itt vannak a moszkvai képek.

Nomen est omen {megfejtés: Kasvi (a bácsi neve) = növény; Vihreät (a pártja neve) = Zöldek}

Ma voltak a parlamenti választások Finnországban. Jelen állás szerint két nagy “hagyományos” párt áll az élen, a Kokoomus és a Szocdemek (SDP) 43-42 hellyel.
Az itteni Jobbik (Perussuomalaiset) szomorúan jól szerepelt, ebben a pillanatban 19%-on állnak, 39 hellyel harmadikak a 200-as parlamentben… Legutóbb csak 5 képviselõjük volt. Most meg éppen verik az egyik nagy pártot is (Keskusta 35 hellyel a negyedik. Múltkor õk voltak az elsõk, övék a jelenlegi miniszterelnök).
Majd meglátjuk mi lesz itt, érdekes egy világ…
[UPDATE: közben meglett a végeredmény is. Mostmár csak az a kérdés, hogyan koalíciózzák össze a kormányzó oldalt...]

Finnországban uszkve 4,15 millió szavazó válogat a jelöltek közül. Itt személyre szavaz a pógár, nem pártra (elvileg), de aztán csak összeszámolják, hogy a szavazat melyik párt jelöltjére érkezett, és az alapján osztják vissza a helyeket a pártok között… Gondolom az egyénre leadott szavazatok a párton belüli sorrendet határozzák meg.

Mivel az embör “fontosabb”, mint a párt, ez a választási plakátokon is visszaköszön, álljon itt egy csokor belõlük. Csak úgy érdekességképpen, mennyire különbözõek az otthoniaktól.

Érdekes, hogy az elõszavazáson nagyjából 30%-nyi választópolgár már leadta a voksát. Ez közel fele az összes szavazatnak — most vasárnap még negyven százalék járult az urnákhoz. Az elõszavazás után a Persussuomalainenek még csak a 8. helyen voltak (az is furcsa, hogy nyilvánosságra hozzák a részeredményt az “igazi” választási forduló elött. Ezzel azér’ befolyásolható a végsõ eredmény).

Mint múltkor már röviden említettem, február végét a Zöldfoki szigeteken (Cape Verde, Kabu Verdi) töltöttük. Most végre elkészült a beszámoló is róla: >> itt lehet olvasgatni és nézelõdni << a Santiago szigetén történtekrõl.

Náty örömömre szolgál bejelenteni, hogy ezen blog nagyapja, a cstom.hu egy technology renewal-on esett át. A deployment és cutover tegnap éjjel gond nélkül bekövetkezett. Nemcsak szebb és jobb lett, de mostmár az is csontnélkül webkettes. Nincs több kézzel HTML és XML basztatás szerkesztés, csak tisztább, szárazabb érzés. (Persze az élmény még nem teljes, még nem migrálódott át az összes oldal, de majd szép fokozatosan.)

Azon az oldalon vannak az utazásokról beszámoló “nagyobb lélegzetû” képgalériák, míg itt a blogon csak egy-egy ízelítõ kép jelenik meg.

Enrique Iglesias egy fergeteges show-t csinált az Arénában.
Elõzõ nap Turkuban is volt egy koncert, de még így is teltházas lett a helsinki Hartwall Aréna.
Eredetileg rendes küzdõtér volt tervezve, de a mûvészúr az utolsó utáni pillanatban közölte, hogy székeket kíván a színpad elé is. Lerakták hát a székeket, a bejáratnál külön hosszú sorok alakultak ki a földszinti jegyek tulajdonosaival, ahol az eredetileg állóhelyes jegyekre ráírták a sor/szék számot.
Aztán elkezdõdött a mûsor, Anna Abreu melegítette be a közönséget. Örültek a finnek minden számnak, az utolsó dalnál végül elõreszaladt majd’ mindenki a kifutó mellé. Aki maradt a helyén, azok közül sokan meg a székre álltak. Ezt a biztonságiak nem tolerálták, mindenkit parancsolgattak le a földre, illetve próbálták visszaszorítani az elõretolakodókat. És ez még csak az elõzenekar volt. ;-)

A szünet egy kicsit elnyúlt, már-már kezdte unni magát a közönség (a szokásos Michael Jackson szünetzenék mentek, Billie Jane és hasonlók), amikor a F.O.H. -ban (a színpaddal szembeni vezérlõpultoknál) a két fényesítõ srác elkezdte mozgatni a közönséget. Sikerült is tömeghullámzást generálniuk, meg úgy egyáltalán jól érezték magukat — és így a közönség is magát.
Az utolsó pár másodperc, mielött lekapcsolta a villanyt Enrique-nek:

Lehet találgatni, hogy mi történt, amikor végül lekapcsolták a világítást és beindult Enrique. Ez:

Gyakorlatilag a teljes közönség a széken állva énekelt/táncolt, illetve próbált elõrecsúszni a korláthoz. Erre az tette fel a pontot, amikor a koncert közepén Enrique közölte: “Security! Let Helsinki do whatever they want! Come everybody closer!”. :-D

Koncert közben felhívott néhány nézõt a színpadra, hogy a “lírai üldögélõs” blokkban ott üldögéljenek mellette. Az egyik szerencsés egy srác volt, akivel aztán jól elhülyéskedtek, majd megpróbálták a srác barátnõjét is felcsábítani a színpadra — aki ezt a világ minden pénzéért se tette volna meg. Végül énekeltek neki egy számot (Ben E. King: Stand by Me). Sõt! A srác megkapta a mikrofont meg a színpadot is! ;-) Hát a közönség teljesen odavolt.

A kirámolás eltartott egy darabig, mert a fényeket valamiért csak rendkívül lassan szedtük szét. Volt négy oszlop összekötve négy truss-szal. Ezeket szépen akkurátusan egyesével szerelgettük szét, pedig nyugodtan lehetett volna párhuzamosan dolgozni az oszlopokon… Amúgy alapvetõen egy jókedvû, laza crew volt, semmi stressz, és minden flottul is ment.