Képek csak úgy…

Szerencsére a SkyCourt már tegnap megnyílt a nagyközönség elött, így nem mi voltunk a kísérleti nyúl ;-)
Nekem egészen kellemes csalódás volt. Szép tágas csarnok, viszonylag sok ülõhellyel. Hosszas tranzitra nem feltétlenül alkalmas, de indulási csarnoknak bõven jó. Bár egyes vélemények szerint a klíma nem volt a helyzet magaslatán (túl meleg volt), ez nagyon nem von le sokat az élménybõl. A biztonsági (átvilágító) kapukat gyorsan vettük, igaz nem is volt túl sok utas. Éppen 4 szalag mûködött és ha jól néztem, volt még kettõ tartalékban. Elöbb-utóbb belefutunk egy vasárnap estébe, majd akkor kiderül, mit tudnak :-) Mindenesetre sokkal kellemesebb volt, mint az órás sorbanállás a legutóbbi alkalmakkor…
A régi terminálokat — ahol a beszállókapuk vannak — már elkezdték szétverni (a boltok jórésze átköltözött a SkyCourtba). Moszkvai tudósítónk (Hardy Misi) jelenti, hogy õszig tart majd a hadiállapot a beszállókapuknál. Gondolom ide is új boltokat zsuppolnak majd be.
Épül, szépül kedvenc repterünk, a végén még egész repülõtér formája lesz.

Szerencsés véletlenbõl kifolyólag pont azon a hétvégén jött össze pár (száz) hajdanvolt Westeles, amikor mi is otthon voltunk.
A reptérrõl jövet csak annyi idõre álltunk meg, amíg a bõröndök felugrottak az emeletre, és már indultunk is tovább a belvárosba. Nem mondom azt, hogy a jelenlévõk nagy részét ismertem, de legalább pár ismerõs ott volt, jót beszélgettünk.
A hab a tortán, hogy Sugár Bandi bácsi is ellátogatott az összeröffenésre, és kedvesen körbepacsizott/puszilkodott. Még a pólómról is elismerõen nyilatkozott ;) (korai Westel900/Kapcsolat logós, hasonló, mint a torta odafent, csak az már az 1800-as idõkbõl egy lecsupaszított “Westel/Kapcsolat”-ot ábrázol).
Amirõl mi ugyan elfeledkeztünk — de a szervezõ srác nem –, hogy tegnap (03.24-én) volt a hajdani vezér születésnapja, hát ezért került elõ a torta ;-)

Ha az ember megérkezik Lisztferihegyre, a poggyász-váró-terem szalagjai mellett ilyen táblák fogadják… Tök jó látni, hogy fejlõdés nincs egy centi sem, már az átkosban is egy mondatban emlegették a taxismaffiát és a repteret. ;-/
Miért nem lehet egy rendes, bárki (értsd, bármely taxitársaság) által használható drosztot kialakítani a reptéren?!
A választ a visszafelé út taxisa szolgáltatta: a Fõtaxi — csakúgy, mint a hõn imádott elõdje, a Zóna — minden transzfer után lead egy ezrest a reptérnek (tekintve, hogy egy transzfer normálisan 4-5rongy, ez negyedével(!) drágítja a transzfert…).
Érdekesség még, hogy a Fõtaxi reptéri kocsijainak legalább fele fekete (míg a városban majd’ az összes kockástaxi fehér). Igen, ezek a volt Zónások, akik csak lecserélték a matricát. ;)

Children of Bodom
Pár napja a világ legjobb metálgitárosának megválasztott Alexi Laihoval az élen indul európai turnéra a Children of Bodom. (Igazából most másodszor kapta ezt a titulust, az amerikai Guitar World már egyszer “kinevezte”.) Magyarországon is megfordulnak majd, április 22-én a PeCsába érkeznek.
Kiváló színpadképpel, a szokásos pirotechnikával fasza kis koncertet nyomtak. A közönség imádta õket, jól indul így a turné.

——

Az elsõ elõzenekar este hét körül a svéd Machinae Supremacy volt. Õket mindenképpen meg akartam hallgatni, mert keyboard helyett egy 6581/8580 SiD-chipet (illetve arra épülõ SiD-station-t) használnak. Igen, ez ugyanaz, ami a Commodore 64-ben volt, kiváló “8-bites hangzás” :-) Erre jön a rockos gitár/dob feltét egy kicsit érdekesen neccess énekessel (ilyen az, ha egy gémer azt játsza, hogy õ valami metálbandát csinál). Bár azt állítják magukról, hogy az õ stílusuk “SID metál”, én inkább gamer-rocknak mondanám, mert egész dallamos. Pörgõs, de akár énekelhetõ számaik voltak. Érdekes kísérlet ez.

Machinae Supremacy

A második elõbanda, nyolc körül a finn sámán/folk-metált játszó Ensiferum volt. Itt már a nép is kezdett gyûlni, a színpadfények is elkezdtek mozogni. Velük már találkoztam valamelyik fesztiválon, szintén az egész jól hallgatható finn zene kategóriájába esnek.
Állt mellettem egy kissrác, aki az egyik kezében a telefont a feje fölött fogva videózott (többnyire még így is csak az elötte állók fejét), a másik kezével meg ütötte a harminckettedeket a levegõben. Ebbe persze hamar belefáradt, pihenésképpen átvette a telót a másik kezébe — ekkor jött rá, hogy az nem pihentet egy csöppet sem, ha továbbra is a levegõben tartja a “pihenõ” kezét ;-) De azért kitartott elég sokáig. ;)

Ensiferum

Na, ez is megvolt… Eredetileg arra számítottam, hogy ez a My Chemical Romance amolyan GreenDay-es punkrock egy kicsit lazított verziója lesz.
Hát, amikor a kezdés elött valamelyik szektorbejáratnál elgázolt két, már extázisban lévõ, ezerrel a nézõtérre igyekvõ tini leányzó, kezdtem gyanakodni, hogy ez talán mégsem az lesz, amire gondoltam ;-)
Ez volt a turnéjuk utolsó állomása, ennek ellenére (vagy épp ezért?) nem sokat lazsáltak a színpadon. Ez elsõ számmal jól bele is kezdtek (Na na na na na na na), bár az elején a tinilány-sikítás majdnem hangosabb volt, mint az együttes :-o

Igaz, inkább ilyen zenét hallgasson a feltörekvõ nemzedék, mint nyálas boygrouppokat. Szóval korrekt koncert volt, de számomra a “szódával elmegy” kategóriába tartozik.

Késöbb, amikor valamelyik releváns szám alatt a közönség százasával (jó, ha negyed ház volt, nem merek “ezresével”-t írni) mutogatta a szivecskéket, akkor inkább kijöttem olvasni…

A logisztika érdekes volt. A fény- és hangrendszer helyi bérlemény volt. Ezekkel a srácokkal már dolgoztunk valami fesztiválon, de így koncerten még nem találkoztam hasonló megoldással. A produkcióval csak a hangszerek és egy-két kiegészítõ látványelem jött. Így is csak 2+2 kamion cucc volt, úgyhogy nem kellett beleszakadni a melóba. A többiek mesélték, hogy a legutóbb errejáró Kylie Minoque 27 kamionja kiverte a biztosítékot. Õk a tour kezdetén voltak még, semmirõl nem tudták honnan jön, hova megy. A berámolással 18:30-ra végeztek, úgy, hogy az ajtók elvileg 19:00-kor nyíltak volna, és addigra már a fényet/hangot is be kellett volna lõni. Mondanom se kell, a korán jövõ fanok fagyoskodtak még egy kicsit, csak fél/egy órával késöbb engedték be õket. A kirámolás (ami a gyorsabb) 7 óra hosszan zajlott (este 11-tõl reggel hatig)… =:-o
Még szerencse, hogy épp Zöldfokon voltam akkor ;-)

(more…)

Rég nem jártunk kosármeccsen (például mert a színvonalhoz képest arcátlanul drága a jegy). De most, hogy a kedvenc csapatunk a legendás CSKA Moszkva csapatával mérkõzött meg, ráadásul egy nagyobbacska arénában, ismét elcsábultunk.
Az oroszok jobbak voltak, de azért elõfordultak izgalmas pillanatok a mérkõzésen. Sõt, egyszer ki is egyenlítettek a finnek! De nem tartott sokáig. Az oroszok nyertek természetesen, az utolsó játékperc az a büntetõdobásokról szólt, eltartott 10-15 percig is — bár feljöttek a finnek, túl nagy volt a különbség…

Felhívnám a figyelmet arra a 30-as orosz óriásra (214cm), aki éppencsak elemelkedett a földtõl, és mégis felér a gyûrûig (ami 3.05m magasan van), míg a Honkás bácsi úszik ugyan a levegõben de még így is alacsonyabb ;)

Régi idõk sztárjai sorozatunkban tegnap este Samantha Fox énekelt egy jó közepes háznak a helsinki Apolló live klubban.
Bár nem olyan régen eltûnõ cickókról szóltak a hírek, azért így a színpadon még mindig domborodik ott valami ;) Jó, hát nem egy 16 éves csitri már, hanem egy 44 éves hölgy, de szerintem jól tartja magát. Igaz, a baltaarcú táncosai mellett nem volt nagyon nehéz tündökölni…

11-re már egész sok ember összegyûlt a színpad elött, f12-kor el is kezdõdött a show két táncos bejövetelével, akik még véletlenül se tudtak egyszerre mozdulni… Sebaj, ha Sam-nek õk tetszenek, hát lelke rajta. Aztán beröppent Ms Fox, és rögtön megadta magát. A technikának, mert utána elnézést kérve kirobogott megigazítani a füldugóit. Tudja ám hogy mit kell a közönségnek mondani, mert amikor visszajött, csak annyit mondott, hogy “Sorry, but one of my earpiece just got stuck in my braaaa!”. Majd ezzel a lendülettel vissza is ugrottak az intróra és kezdték elölrõl az elõadást. ;)
Ami amúgy egy egészen korrekt kis show volt, régi slágerek (Nothing’s Gonna Stop Me Now), egy-két új (Angel), meg két feldolgozás (Call Me, Sex on Fire).
“A” száma viszont nem került elõ egészen a végéig. Hiába kiabáltuk, hogy “Touch Me!“, csak legutoljára volt hajlandó elénekelni. Azt mondja, idén 25 éves ez a szám…
A közönség a szokásos finnes, langyos mulatós volt, de szerencsére Samantha nem vette nagyon a szívére, profin végigvitte a mûsort.

Setlist:
1. Intro — I surrender
2. Confession
3. Nothing’s Gonna
4. I only wanna be
5. Angel
6. Call Me (cover)
7. True Devotion, Dreams Unfold
8. Forever
9. Sex on Fire (cover)
===
10. Do Ya Do Ya
11. Touch Me

Az utóbbi idõk csöndje ezúttal nem a lustaságomnak köszönhetõ, hanem mert lehúzódtunk egy kicsit délre a volt portugál gyarmatra egy heveny napkúrát venni.
Stay tuned! — talán feltûnik még egy-két kép vagy egy kis szöveg ;-)