Képek csak úgy…

Klikk és nagyul.

Vasárnap este utazni próbáltunk. Interneten sikeresen becsekkoltunk. Mint késöbb kiderült, ezzel nagyjából háromnegyed-egy órát spóroltunk, de ez gyakorlatilag elenyészõ nyereség volt a még hátralévõ vegzatúrához képest…
Amint a mellékelt ábra mutatja, a terminál gyakorlatilag teljesen megtelt. A jobb oldalon volt még egy kis szabad hely, de ez csak arra lett volna jó, hogy a kunkorodó soroknak legyen hová továbbfejlõdni.

Ez itt a terminál közepe, itt három sor fonódik össze. A kép bal közepén nagyjából a piros-sárga hátizsákos hölgy a vége a check-in pultokat jobbról kerülõ biztonsági ellenõrzésre váró sornak; rögtön mellette a fekete pólós faszi meg a pultokat balról kerülõ sor végét jelöli (ez az a sor, ami a bejárat elé türemkedik, mielött visszafordulna). Igen a sorok összeértek…
A kép közepén lévõ szürke táblánál végzõdik (kezdõdik?) a check-in sor (ez az amelyik kisebb ívben kanyarodik a képen jobbra). Ez azért volt jó, mert ha az ember nem koncentrált nagyon-nagyon, akkor könnyen rossz sorban araszolgathatott egy darabig, amivel értékes tízperceket is el lehetett vesztegetni.

Ez a terminál másik oldalról, itt még van egy kis szabad padlófelület.

Mindkét oldalon a check-in pultokkal egy vonalban kezdõdik a biztonsági terület, itt már nem nagyon lehet fényképezni, pedig az igazi buli csak ott kezdõdött. A pultok mögött a két sor találkozik és onnan mint egy kígyó funkcionál elvileg. A két sor találkozásánál szokott álldogálni a beszállókártyát ellenõrzõ leányzó (hogy ide tényleg csak utasok kerüljenek), na õt már korábban elsodorta a népharag — veszélyesnek ítélték berakni õt a tömeg közepére, pedig méhecskemellényes rendõrök is cikáztak körülöttünk, de õk is csak tanácstalanul forgatták a fejüket.
Innen egy nem meghatározható sorrend szerint valahogy a csomagvizsgáló szalagokhoz jutott a tömeg. Bár voltak terelõszalagok, de hogy melyik hova vezetett, nem nagyon lehetett látni. A check-in pultos sarkon ki volt téve egy tábla, hogy ha itt állsz, akkor még 30 perc várakozás van még elötted. Na ezt elérni kábé egy órába tellet odakint. Asszem nem árulok el nagy titkot, hogy a “30 perces” táblától még egy óra volt a herce-hurca, úgy, hogy egyszer (kétszer?) kiemeltek (illetve áttereltek) minket egy-két kanyaron, mivel a gépünk már “mindjárt indul”. Végül beindították a bal szélsõ, eddig árván álldogáló röntgengépet is. Amikor ide “áttoltak” minket, az rögtön le is rohadt. Majd “párperces” várakozás után elindult, majd ismét leállt. A “rövidebb” leállások attól voltak, hogy a képernyõt bámuló bácsi felpattant a helyérõl (ilyenkor ugye nem megy a szalag), átszambázott a sor végén a gyanús csomagokat vizsgáló kolleganõjéhez, és megmutatta neki az õ monitorán, hogy mire kell majd figyelni a következõ átvizsgálandó poggyászban.
Na, túljutottunk a vizsgálaton, pont akkor léptünk be a tranzitba, amikor a gépnek indulnia kellett volna. Szerencsére nem indult. Alig húsz perccel késöbb már a buszon álltunk, ami a géphez szállított volna, de azt még nem engedték el, mivel még mindig hiányoztak páran. Aztán mégis. Végül megérkeztünk a géphez, mindenki boldog, T+40 percnél tartunk. Ekkor a kapitány közli, hogy majdnem jó, most már csak a maradék hat utast kell megvárnunk :) Aztán megjöttek õk is. Pont egy órát késett a felszállás.

Az 1973-ban (az LGT koncertjével!) megnyílt Pest-Buda mozi a rendszerváltásig, 1990-ig bírta, mint mozi. Budapest centenáriumára adták át, innen a név is. Fénykorában ugyan elvileg premiermozi volt, de gyakorlatilag csak a “nagy” mozik után kezdhetett új filmet vetíteni. Ez meg is látszott a nézõszámon, ami végül a veszte is lett.

“Amikorra a Dési Huber utcába kerül a film, a lakótelepiek túlnyomó többsége már valamelyik belvárosi moziban rég látta azt. Így hát nincs mit csodálkozni azon, hogy a filmeket legjobb esetben is 30–40 százalékos nézettséggel tudják vetíteni.” — Harmaczi József, üzemvezeto [Filmvilág 1981/07]

Miután a mozi bezárt, többen is próbálták megszerezni az épületet (ami valahogy a MÁV Biztosítóhoz került “eredetileg”), illetve igazából csak a telket. Terveztek ide bevásárlóközpontot (a lakók tiltakozásán megbukott), öregek otthonát (amirõl aztán kiderült, hogy igazából mélygarázs+irodaház project, ezért ismétcsak megbukott a tiltakozásokon), miegymást. 2005-ben elkezdték bontani is, de mivel a tervezett cél (akkor asszem a mélygarázsos téma ment éppen) nem jött össze, a bontást is abbahagyták. Az épület mindeközben csak máladozott és hajléktalanszállásként “üzemelt”.
Egészen addig, amíg a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata meg nem vette, hogy “Komplex kulturális központ”-ot hozzon itt létre.

“A Magyarországon élõ görög kisebbség jelentõs része a IX. kerületben él, sokan közülük a József Attila lakótelepen – mondta el Koranisz Laokratisz, a kisebbség önkormányzatának elnöke. – Korábban minden utcában volt legalább egy család, azóta többen hazaköltöztek. Így most egy tizede vagyunk azoknak, akik annak idején itt éltek, de ennek ellenére szeretnénk megtartani a kultúránkat, szokásainkat. Olyan létesítményt szeretnénk létrehozni, amely magába foglalja a görög kultúra intézményeit. Ide kerülnének az iskoláink, az önkormányzati szervezetek, a színház-és egykori mozitermet pedig többfunkciós helyiséggé alakítjuk: elõadások, kiállítások, beszélgetések lehetnek itt. Az épület hátsó részéhez idõvel tervezünk még hozzáépíteni.”

“Véletlenül” (néhány születésnapból kifolyólag) pont otthon jártunk, amikor az építkezés kezdetét két olajfácska ültetésével és zenés-táncos-gyrosos mulatsággal ünnepelte az egyesület. Kíváncsi vagyok mire jutnak a romhalmazzal, lesz vele meló bõven.

Egyelõre biztosra veszik, hogy a görög táncház hamarosan itt talál új otthont.

click to enlarge
A világ jelenlegi legnagyobb utasszállító gépe, a Lufthansa egyik(?) A380-asa ma skndináv körúton vett részt. FRA-CPH-STO-HEL-OSL-FRA útvonalon végiglátogatta az északi reptereket. Csak hogy kiderüljön, hogy gáz esetén le tud-e szállni itt (Európa és Ázsia között errefelé repdesnek a gépek).

Helsinki-Vantaa repterére 14:41-kor szállt le, a 22L (a leghosszabb, kb 3400 méteres) kifutóra. Aztán átgurult a keresztben lévõ, épp nem használt 33-as kifutóra (nem a gurulóútra!), és ott parkolt két órácskát.

Míg ott parkolt, a British Airways egyik kisgépe elgurult mellette… Majdnem elfért volna az A380-as farka alatt…

A reptér összes nélkülözhetõ dolgozója ideözönlött, egész nagy nyüzsgés volt a gép körül. ;)
A tûzoltók vízsugár-ívvel köszöntötték a gépet.

Persze a kerítésen kívül is nagy volt a forgalom, a fél város itt nyüzsgött. Hát igen, nem valószínû, hogy mostanában járna erre egy másik ilyen monstrum.

Sting és a Royal Philharmonic Concert Orchestra pont egy hete kezdte el a turnéja európai részét. Szerencsére innen északról indulnak, így elsõk között láttam az elõadást, egy csontig teltházas Arénában. Novemberre Magyarországra is elérnek majd.
Este amikor beértem a szokott (hátsó) ajtón a “házba”, meglepetés fogadott: a zenekar épp hangolt. A ládákon ülve hegedûsök húzogatták a vonókat csak úgy maguknak, a lift elötti sarokban a fagottos fújkált magányosan. Gyorsan lepakoltam hát és elindultam helyet vadászni, ami egy teltházas ülõs (nincs küzdõtér) elõadásnál nem egyszerû, de azért sikerült — bár a kamera egy kicsit belógott a képbe.

Mivel a színpad az elõadás jellege miatt nem lehetett túl mozgalmas, kíváncsi voltam (és egy kicsit féltem is tõle), hogy milyen látványt találnak majd ki.
Nagyon tetszett. Eleinte az a három világító izé bazi nagy lámpaként funkcionált, mellettük voltak az ollószerûen kinyíló bigyók (felsõ kép). Ezek föl-le mozogtak meg a színeiket váltogatták.
Aztán a Russians szám alatt befordultak és kiderült, hogy képük is van, ha éppen olyan a kedvük ;)

Egy szó, mint száz, a fényeket és látványelemeket szerintem mesterien használták, még ezt a statikus színpadképet is nagyon feldobta a látvány.
A szimfónikus zenekar elött azért üldögélt egy villanygitáros és egy dobos is (bár a dobot nem igazán hangosították, csak úgy tessék-lássék), szóval nem volt egészen “unplugged” a koncert. Ja, meg egy szintis is játszott, ezek szerint nagyon nem sikerült mindent akusztikusan megoldani. Viszont a nagyzenekarból is voltak szólisták. Az Englishman in New York-ot egy klarinétos, más számot meg egy hegedûs illetve egy trombitás vitt végig.

A számok egy-két kivételtõl eltekintve jól ismertek voltak (a The Police is eleget képviseltette magát), de sajnos az elég halk hangosításnak hála nem lehetett kedvemre együtt énekelni, mert azt a környezõ nézõk valószínüleg jobban hallották volna, mint Stinget (és azért õ még mindíg jobban szól, mint én, ugye ;) ). Szünet is volt, pont félidõben (a 26+1 számos mûsorban a 13. szám után), amikor ismerõsökkel is sikerült összefutni, ami egy teltház esetén azért teljesítmény.
A második félidõben legjobban a Moon Over Bourbon Street tetszett (utolsó kép), ahol a felsõ lámpákat/videófalat befordítva hátulról megvilágították és így ez nagyon visszaadta a sötét, elhagyott külvárosi utca feelinget. Közben persze a Hold is átvonult rajtuk szépen lassan.
Jó koncert volt, na.

A kirámolás a várakozásokkal ellentétben gyorsan zajlott. Jó, hát nem olyan gyorsan, mint Ozzy tegnap, de ahhoz képest amennyi cucc volt; ráadásul még a turné elején voltak; szép teljesítmény a nagyjából két és fél óra.

Bár nyáron már járt erre Ozzy Osbourne — a Ruisrock kezdõnapján — , most egy saját koncerttel is “meglepte” Helsinki lakosságát. Egy jó félháznyi közönség elött adta elõ szerintem dettó tök ugyanazt a mûsort, mint pár hónapja Turkuban. A színpad legalábbis ugyanaz volt.
A számokra nem emlékeztem, de hát erre tartjuk a setlist.fm-et: Turku és Helsinki. A mûsor eleje teljesen ugyanaz, de késöbb került bele még két saját és két Black Sabbath szám is. Itt is volt (nagyon) hosszú gitár és dobszóló (bár szeretem ezt a dobost), azt a setlist-es gyerekek kihagyták a Hartwall koncertlistájából.
A hangosítás megdöbbentõen erõs volt (de ez egyáltalán nem baj!), nem is emlékszem mikor voltam itt az Arénában olyan koncerten, hogy szám közben nem lehetett beszélgetni. Na, itt nem lehetett, kissé még csöngött is a fülem mikor kimentem.
A hangon kívül gyakorlatilag a fesztiválfelszerelést hozták, így majdhogynem üres volt a színpad. Koncert után asszem kábé egy bõ óra kellett csak az egész elcsomagolására. Nevezhetjük pályarekordnak, asszem.

Nyáron egy vállra vehetõ habágyuval szekálta a közönség elsõ sorait Ozzy, de akkor láthatóan nehezére esett felemelni (az amúgy nem nehéz) szerkezetet. Na, ezt mostanra lecserélték egy sokkal kisebb habpisztolyra, ezt már elbírja a gyengülõ szervezete. Csere után elsõ alkalommal még nem értették, miért nem felhõtlenül boldog a közönség a habozás során; aztán rájöttek arra az alavetõ fizikai tételre, hogy ha a tartályban ugyanolyan a nyomás, de a pisztoly átmérõje jóval kisebb, akkor bizony nagyot üt a habsugár… Itt nálunk már csökkentett nyomással hûtötte a nagyérdemût :-)

A vasárnapot valami eldugott tónál töltöttük, hogy a hölgyek befejezhessék a búvártanfolyamot. Sajnos nem volt az a rekkenõ hõség, sõt még az esõ is eleredt egy kicsit (bár ez inkább csak engem zavart, õk amúgy is vizesek voltak már). Itt éppen a vízágy használati bemutatóját láthatjuk.
Amúgy az eredmény egyelõre negatív, még egy-két merülésre szükség van a papír megszerzéséhez.