Görögház

A volt Pest-Buda mozi, a leendõ görög közösségi ház

Az 1973-ban (az LGT koncertjével!) megnyílt Pest-Buda mozi a rendszerváltásig, 1990-ig bírta, mint mozi. Budapest centenáriumára adták át, innen a név is. Fénykorában ugyan elvileg premiermozi volt, de gyakorlatilag csak a “nagy” mozik után kezdhetett új filmet vetíteni. Ez meg is látszott a nézõszámon, ami végül a veszte is lett.

“Amikorra a Dési Huber utcába kerül a film, a lakótelepiek túlnyomó többsége már valamelyik belvárosi moziban rég látta azt. Így hát nincs mit csodálkozni azon, hogy a filmeket legjobb esetben is 30–40 százalékos nézettséggel tudják vetíteni.” — Harmaczi József, üzemvezeto [Filmvilág 1981/07]

Miután a mozi bezárt, többen is próbálták megszerezni az épületet (ami valahogy a MÁV Biztosítóhoz került “eredetileg”), illetve igazából csak a telket. Terveztek ide bevásárlóközpontot (a lakók tiltakozásán megbukott), öregek otthonát (amirõl aztán kiderült, hogy igazából mélygarázs+irodaház project, ezért ismétcsak megbukott a tiltakozásokon), miegymást. 2005-ben elkezdték bontani is, de mivel a tervezett cél (akkor asszem a mélygarázsos téma ment éppen) nem jött össze, a bontást is abbahagyták. Az épület mindeközben csak máladozott és hajléktalanszállásként “üzemelt”.
Egészen addig, amíg a Magyarországi Görögök Országos Önkormányzata meg nem vette, hogy “Komplex kulturális központ”-ot hozzon itt létre.

“A Magyarországon élõ görög kisebbség jelentõs része a IX. kerületben él, sokan közülük a József Attila lakótelepen – mondta el Koranisz Laokratisz, a kisebbség önkormányzatának elnöke. – Korábban minden utcában volt legalább egy család, azóta többen hazaköltöztek. Így most egy tizede vagyunk azoknak, akik annak idején itt éltek, de ennek ellenére szeretnénk megtartani a kultúránkat, szokásainkat. Olyan létesítményt szeretnénk létrehozni, amely magába foglalja a görög kultúra intézményeit. Ide kerülnének az iskoláink, az önkormányzati szervezetek, a színház-és egykori mozitermet pedig többfunkciós helyiséggé alakítjuk: elõadások, kiállítások, beszélgetések lehetnek itt. Az épület hátsó részéhez idõvel tervezünk még hozzáépíteni.”

Görög közösségi ház alapkõletétel, olajfácskával

“Véletlenül” (néhány születésnapból kifolyólag) pont otthon jártunk, amikor az építkezés kezdetét két olajfácska ültetésével és zenés-táncos-gyrosos mulatsággal ünnepelte az egyesület. Kíváncsi vagyok mire jutnak a romhalmazzal, lesz vele meló bõven.

Görögtánc

Egyelõre biztosra veszik, hogy a görög táncház hamarosan itt talál új otthont.

Idekomment

A "pontcom" string feketelistás, ilyen linket, ímélcímet ne írj, mert úgyis elnyeli a fekete lyuk..

You must be logged in to post a comment.


AWSOM Powered