Képek csak úgy…

Manu Chao után kis kajálás (ekkor láttuk, hogy nem látunk a Civil soron: a közvilágításon kívül semmi delej nem volt ezen a részen). A sötét Blues színpad (ami szintén itt van) láttán szomorúan konstatáltuk, hogy a Takáts Blues alighanem elmaradt. Ám ekkor kisebb tumultusra figyeltünk fel a közeli kocsmából, amit közelebbrõl fül- majd szemügyre véve mégiscsak rájuk leltünk! :)
Nagyon jó kis testközeli kocsmablúzt nyomtak talán egészen fél kettõig(?) és bizony itt is el-elmendegélt az áram — szerencsére nem túl hosszú idõkre, de a számok közbeni hirtelen vaksötét nem tehet jót a zenészek lelkivilágának sem. Azért Takáts Tamásék jól bírták, a közönség is hálás volt, szóval jó zárása volt a napnak.
Hazafelé kipróbáltuk a buszt, ami a Sziget bejáratától jár szerteszéjjel a városban (mondjuk a Nyugatihoz) egész éjjel (hajnali fél hatig), potom 300Ft-ért “pillanatok alatt” otthon voltunk. Ügyes dolog ez, kényelmes(ebb)é teszi a “hazamenõsök” életét.

Punnyadás után végre Nagyszínpad: a Quimby mutatta be ismét a “biztosítékos” albumát, ami, hát, nem a legkirobbanóbb dalokat tartalmazza. Szerencsére voltak a jól megszokott régebbi dalok is, úgyhogy azért jól éreztük magunkat. Múltkor már nem volt velük a hegedûs Bence a színpadon, most viszont megint ott húzta (nem rosszul, azt meg kell hagyni), szóval úgy néz ki “végleg” zenekartag lett?

Pont egy sörfeltöltésnyi idõ múlva megérkezett az est “sztárcsapata” a Manu Chao. A nézõtérre gyakorlatilag kirakták a táblát: megtelt. Bár mi a lassabb Manu Chao számokat ismertük, azért arra számítottunk, hogy (fõleg) nem azokból fog állni egy esti fõkoncert, hanem pörgésbõl. Így is lett, szinte megállás nélkül végigugrálták az idejüket/ugráltatták a közönséget. 11:08-kor széttárt karokkal jöttek vissza (harmadszorra), és vonogatta Manu a vállát, hogyhát ilyenkor már csendben kell maradni itten, pedig õk még játszanának. Ami ránk is fért volna, hiszen csupán kétszer ment el az áram a Nagyszínpadon a koncertjük közben (lásd a képet fent. Mint késöbb kiderült, a Sziget északi (nyugati) részén még súlyosabb és hosszabb áramkimaradások voltak, a Civil utca pl. gyakorlatilag teljesen bezárt).
Pont bent álltam a színpad közepénél (a torony vonalában) az árokban, amikor az elsõ (hosszabb) áramszünet beütött. A színpaddal szembeni toronyból a tömegelválasztó sávban elkezdett valaki egy fejlámpával ügetni a színpad felé — vicces látvány volt a tök sötétben az az egy pici imbolygó fejlámpa.

A Sziget Fesztivál 15. alkalommal is feldübörgött (igazából már tegnap, az LGT kituggyahanyadik utolsó-utáni búcsukoncertjével). Húzós elsõ nap volt, délutántól hajnalig meg sem álltunk. A szilikózis (hypochondereknek: lásd itt) népbetegség lesz itt, fõleg a Nagyszínpad környékén — füstgépet nem is nagyon kellett használni, hogy láthatóvá válljanak a színes fénycsóvák :-) Odafönt egy igen hasznos túlélõberendezés látható, a folyamatos folyadékbevitel legalább a nyelõcsöveket tisztíccsa.

Nade a program. Világzenével indult, a Gocoo nevû japán lánybandával. A kedves hölgyek iszonyatos méretû dobokat csapdostak igen nagy erõvel. A jó ritmusos zene mellett még látványos is volt. Aztán egy kis punnyadás és körbenézés következett (merthogy minden évben változik egy kicsit a térkép; nem nagyon, csak annyira, hogy érdemes legyen minden évben újrafelfedezni :) ). A kajaárakról annyit, hogy a szerb-konyhánál az elöttem lévõ külhoni turista fizetéskor kikészített egy ezrest a két egytálételért, majd közölték vele, hogy 2250. A megnyúlt arca mellé, csak annyit bírt kinyögni: This is a fucking robbery… És ez még csak az elsõ napja itt.