Képek csak úgy…

Megérkeztünk Krakkóba. Nem is lakunk messze a bel(ó)várostól, meg a portás srác is nagyon kedves volt, csak a szimpla ablak sajnos nem szigeteli eléggé a szomszéd fõútvonal zaját… Ez persze a város szépségébõl nem vesz el :)
Hétfõn “hajnalban” a várral kezdtünk, mert itt idõre adják a jegyet a különféle attrakciókhoz, ráadásul ma csak félnapos a nyitvatartás… Sikerült még pont idõben sorra kerülni (amikor elléptem a pénztárablaktól, 13 jegy maradt még aznapra a 300-ból. Ekkor volt nagyjából fél10 — a termek ekkor nyitottak, negyed órával a pénztárnyitás után…) A vár igazán lenyûgözõ, és az idõre szóló jegyek miatt elég szellõs is. Odafennt az egyik trónterem mennyezet-kazettái láthatóak.
A várlátogátás után megpróbálkoztunk a wielickai sóbánya bevételével is. Sikeresen odanavigáltunk, majd megláttuk a sort, melynek a végét viszont nem… Ehhez az elszállt belépõjegy árak is társultak, így sajnálattal, de lemondtunk a föld alá ereszkedésrõl. :-(
A Schindler listája címû film (amit nem itt Krakkóban forgattak, ám itt játszódik) miatt egy kicsit nekiálltak a zsidónegyedet “kialakítani”, de hát zsidók híjján csak néhány üres, lepukkant épülettel (meg néhány zsinagóga-múzeummal) találja szembe magát a látogató.

Krakkónál még szabadjon megemlítenem a mérhetetlen mennyiségû, sós (gombás&káposztás, túrós&krumplis, darálthúsos) illetve édes (túrós) pirogot, amit magunkba toltunk itt tartózkodásunk alatt. Nyamm! A szállást a piactérrel összekötõ utcában volt egymás mellett két pirogos, hát nehéz lett volna eldöntenünk, melyik volt a jobbik. Ja, és találtunk “Tejbár”-t is! Ez, nevével ellentétben, egy önkiszolgáló étterem. Mindent lehet benne kapni, csak alkoholt nem. Nem turistáknak szól, ezért a falra kifüggesztett étlap is csak lengyelül lóg, de azért sikerült egy jót ebédelnünk itt.

Az ojcowi autóbuszmegálló sehogy sem fért el teljes egészében, ezért aztán egy fa köré építették…

Varsóból továbbálván Krakkó lett volna az úticél. Ám útközben megálltunk az ojcowi nemzeti parkban, és úgy megtetszett, hogy Zimmer Feri néninél megaludtunk egyet. Csodás kis völgy, csupán 20 kilométrre Krakkótól. Pisztrángfarm a falu végén, sültpisztráng a falu faszenein. Szép, vadregényes erdõ (találkoztunk két õzikével is), gyönyörû mészkõsziklák valamint csepkõbarlangok. Itt-ott várromok, és közöttük meg jó kis túraútvonalak.
Érdemes volt lazítani itt egy napot!

Elvillamosoztunk a varsói zsidótemetõhöz, mert állítólag van egy sajátságos hangulata. És tényleg. Elsõ ránézésre egy tök ápolatlan, gondozatlan sírkertnek tûnik, amit épp elnyel az erdõ, de pont ez adja a varázsát. Ha kipucolták volna, és szépen sorokba/oszlopokba rendezték volna a sírköveket — mint azt késöbb Krakkóban láttuk –, teljesen elvesztette volna ezt a hangulatát…
Itt nyugszik az eszperantó nyelv megalkotója, doktoro Lazaro Lvdoviko Zamenhof is.

“Parkolás a világban” sorozatunk újabb része következik, most Varsóból jelentkezik a stáb.
A kép közepén látható autó ott éppen parkol, igen, az út kellõs közepén. :) Végülis van benne ráció, könnyebb kiállni a szabályosan parkolóknak így, mintha közvetlenül rájuk parkolt volna derékszögben…

Két éjszakára megpihentünk Varsóban. A város közepén 1955-ben épült gigászi Kultúrpalotát (a szovjet nép ajándékát) mindenféle felhõkarcolókkal próbálják körbeépíteni — egész sikeresen. A város végre városszerû (de rég láttunk igazi várost!), az óváros szép és jó nagy, bár semmi sem “eredeti”: nulláról építették fel a második világháború után — fényképekrõl és festmények alapján állították helyre az egészet.
Itt meg a teliholdat látjuk, amint átvilágít egy templomtornyon.

Utazni (illetve vezetni) Lengyelországon keresztül kissé kalandos. Itt most egy elég jó állapotban lévõ út látható, de olyan vacak lukas/kavicsos fõúton is száguldottunk Varsó fölött, hogy a lélegzetünket is visszafolytottuk…
A kamionforgalom “jelentõs”. A kétszer másfél sávon elfér: kamiont elõzõ kamion, szembe forgalom (aki persze illedelmesen lehúzódik), és a lehúzódó (“leálló”) sávban gombát áruló nénike. Ha nem húzódsz le eléggé, a kamion csap el, ha túlságosan, akkor meg te csapod el a gombát :-) (A nénike nem hülye, õ az útmenti árokpartról figyeli érdeklõdve az eseményeket).
Érdekes módon a kisebb utak minõségre is, meg forgalomra is sokkal kellemesebbek voltak, mint az “egyszámjegyû” fõutak…

Ez a kép itt önmagában nem is érdekes, csak olvasván Sam. Joe liftrejtélyét, egy rendkívül jó illusztráció a témára. :)
Itt kéremszépen egy földszinti lifthívó gombot láthatunk a litván Klaipeda egyik szállodájából, ami LEfelé mutat (nem, nincsen pince, emeletek vannak). Vagyis nem csak szõke titkárnõk hívják le a liftet a lefele gombbal, hanem “felelõs lift-designerek” is úgy gondolják, hogy ez így van jól.
Késöbb bele is estünk a csapdába, az ötödikrõl a földszintre tartva a lefele nyilat nyomtuk meg, hát meg is állt a felfele tartó lift egy csapat jókedvû turistával. :-)

Elsõ megállónk a Plateliai (Plunge) [N56.0315, E21.9061] volt szovjet atomsiló volt, Litvánia nyugati csücskében, egy természetvédelmi terület, és nagyjából a semmi közepén. Hát, úgy néz ki mint bármely elhagyott katonai ojjektum: betonbunker a föld alatt. De ez annyiban különleges, hogy innen a ruszkik Törökországig is el tudtak volna lõni egyszerre akár négy R12 atomrakétát. Két év alatt, 1962-re készült el a bázis, az egyike a legelsõknek (nem ám markolóval, tízezer kiskatona ásóval!), és 1978-ig volt aktív. Ekkortájt szúrta ki a CIA (vagy legalábbis a SZU ekkor tudta meg, hogy tudják :-) ).

Elindultunk hazafelé autóval, búcsuztatásunkra óriási lufikat eregettek Helsinki felett. Jó kis út lesz: Észt, Lett, Litván, Lengyel, Cseh és Szlovák részvételre számíthatunk. De elöbb egy felfrissítõ alvás a VikingLine Rozelláján.