Képek csak úgy…

A szokásos vantaai pályán rendezték a kosárlabda EB selejtezõket. Idén a magyar lányok látogattak el ide északra, és ha már itt voltak, el is páholták a finneket 61-56-ra. Azért ez nem volt annyira egyszerû menet… Ahhoz képest, hogy a finnek voltak a leggyengébb együttes a csoportban, kifejezetten nyögvenyelõsre sikeredett. De végül megnyertük/ték, és ez a lényeg ;)

Este aztán a férfi összecsapás következett: egy finn-olasz párharc. Itt — miután elég jól ismerjük õket a Honka meccsekrõl — a finneknek szurkoltunk.
Sajnos az elején jól elhúztak az olaszok, mivel sokkal pontosabban dobtak közelrõl is meg messzebbrõl is.
30-48 volt a félidõ, pedig Sasu Salin olyan szép hármasokat dobott, hogy csak na. De úgy általában a kosárradobás nem nagyon ment a finneknek ;/
Aztán a harmadik negyedben valahogy megtáltosodtak, és a negyedikben is folytatták a szériát, így egy-egy ponttal már vezettek is (76-75, majd az utolsó percre 81-80). A végsõ percek igen lassan és büntetõdobásokkal teltek, melyeket végül 83-85-re az olaszok hoztak jobban…

A nyár nagykoncertje a U2 két fellépése volt az Olimpiai-stadionban.
Amint végetért a Sziget, már repültem is vissza Helsinkibe. A koncertnapok péntek és szombat, de már egy héttel korábban elkezdték a munkálatokat. Szombaton az öltözõkkel és egyéb kiegészítõ helyiségekekkel indultak, vasárnap meg már az alapozás kezdõdött (a párszáz tonnás monstrumnak és a folyamatos kamionforgalomnak meg kellett ágyazni rendesen. A fél stadiont befedték alumínum járólapokkal….).
Én szerdán csatlakoztam a padlózókhoz, maradék területet mûanyag lapokkal fedtük be. Aztán csütörtökön betódult a technika is, mi a satelit fényeket rámoltuk fel. Ez hét “tornyot” jelent a stadion tetején, a színpad körül. Ezek közül csak kettõn nem volt spot, úgyhogy a jó nehéz lámpák mellé még öt Gladiátor spotot is fel kellett cígölni (a kisebbik fajtája 300 kiló körül van, de ez a nagyobbik, Gladiátor III volt…).
Mire leértem a színpadhoz, az már majdnem kész volt. Akkor aztán vót nágy meglepetés, mert a színpados srácok magyarok voltak :) Ugyanaz a cég, akikkel a tavalyi Szigeten a Világzenei színpadon beszélgettem. Gyorsan összedobtuk a színpad maradékát, miközben gyorstalpaló finn nyelvleckét tartottam a srácoknak.
Mindkét nap showcall-on is voltam, ami leginkább semmittevésbõl állt, aztán néha intenzív testmozgás a ládák körül, majd ismét semmi. Viszont faszán közelrõl láttuk az elõadást.
Ide majd egy rövidke galéria is kerül a képekbõl, csak még össze kell fércelni õket… Stay tuned!

Na, ha már egy ekkora színpad felépült Kaisaniemiben, gyorsan rászerveztek egy másik koncertet is.
P!nk cirkuszos Funhouse tour-ja foglalta el a helyet két nappal a Muse után. Ez azért vicces, mert ez a tour itt Helsinkiben kezdõdött tavaly November végén, akkor az Arénában. Most a nyári fesztiválokra felturbózták egy kicsit “Summer Carnival” témára. Tavaly nem voltam ott, nem tudom mennyiben különbözött a mûsor így szabadtéren.
Nagyjából egy hete a németeknél egy kis mûszaki hiba miatt nagyot bukott a csaj, de szerencsére kutya baja sem lett.
Jól kezdõdött a show, egy 65 méteres daru belógatott egy nagy dobozt a színpad elé, ezt egy szép nagy ágyuval “lelõtték”, és P!nk “kiesett” belõle.
Végig elég mozgalmas és akrobatikus volt a mûsor, tényleg elég cirkuszos lett — és nem csak a díszlet, de az elõadás is. A számok azért túlságosan nem kötöttek le sajnos, a tegnapelötti mûsor sokkal lendületesebb volt…
Bár nem volt hivatalosan teltház, nem lehettünk nagyon messze tõle, és a nép igen hálás volt a mûsorért.
Az utolsó szám alatt P!nk a közönség felett repkedett, itt szerencsére nem volt baj a madzagokkal.

Helsinki belvárosában (gyakorlatilag közvetlenül a fõpályaudvar mellett) Kaisaniemi sportpályáján néha elõfordul egy kis zenebona. Itt szoktuk a tavaszt köszönteni a Maailma Kylässä (etno?-)fesztivállal, nyáron meg a Tuska metál-színpadai foglalják itt a helyet.
Most a Muse látogatott erre, mintegy egyszemélyes fesztiválként — úgy látszik valahogy nem fértek bele a nevesebb finn fesztiválok mûsorába, és elég ismertek egy önálló koncerthez (múltkor az Arénában teltházasak voltak). Be is jött a szervezõk számítása, itt szintén kiárusították az utolsó jegyet is.
Jó lendületes koncertet adtak az urak, gyaníthatóan ilyesmit fogunk a Szigeten is látni tõlük. Mondjuk nem volt olyan látványos mint a múltkori videós tornyos dolog az Arénában, de itt azért nehezítésként sütött a Nap. Próbálkoztak lézer-showwal is, de hát ennek világosban nem sok értelme van, alig látszott valami belõle. A méhsejtes videófal viszont ötletes és jól is használták.

Vasárnap volt a földi pokol. Helyi rekordot döntött a hõmérséklet (31 fok itt még nem volt soha, amióta a Föld kérge megszilárdult), a tenger mellett megvolt a páratartalom is. Szerintem már elvetették a finn banánligetek magjait…
A látogatottságon is meglátszott a hõség, “csak” 19 ezren jöttek a zárónapra (“Ilmeisesti uimarannat houkuttelivat osan katsojista, kun vaihtoehtona olisi ollut pölyäväksi hiekkaerämaaksi kuivunut Ruissalo.” //hs.fi ~ A látogatókat nyilvánvalóan a strandok vonzották, miközben az alternatíva Ruissalo száraz poros sivatagja lett volna.)

A reggel még jól indult, a Slash kamionok korán érkeztek és az unatkozó sofõr(ök) behordták már a cucc nagyját mire mi odaértünk. Igaz, rossz helyre rakták, de az már részletkérdés ;)
Kezdésnek kaptunk egy kis Popeda-t. Ez a kellemes rockot játszó banda 1977-ben alakult, mára félig-meddig kultikussá vált. Nem csak a vén trottyok, hanem a “feltörekvõ nemzedék” is hibátlan szövegtudással énekelt és táncolgatott a hõség ellenére. Az elsõ soroknak még adott árnyékot a színpad, de a többiek csak a biztonságiak slag-zuhanyában bízhattak.
A Popedát segített behurcibálni egy 12 éves srác is. Gondoltuk, hogy valamelyik technikus fia, aztán jött õ is fesztiválozni. Jött velük egy 15 éves forma gyerek is, de az annyira nem aktívkodott. Na, Popeda zenélt már egy jó félórája, amikor jönnek a srácok olyan lendülettel, hogy attól tartottunk beesnek a színpadra. És így is tettek :) A kisebbik megkapta a basszgirárt, a nagyobbik beült a dobok mögé, és folytatták a zenét, mintha mi sem történt volna ;) Vót nágy meglepetés. A kissrác különben tényleg jól böködte a húrokat. Késöbb Slash gitártechnikusával láttam beszélgetni, végignézték a gitárokat meg az erõsítõket — gondolom õ is gitártechi-t keres magának :-)
Közben megjött egy nagy “Provinssirock” feliratú busz (hogy engedték be õket a Ruisrockra? ;) ) Elonkerjuu-ékkal, õk voltak a következõk. Ez is kellemes vasárnap délutáni rockzene volt, pár hete már találkoztunk a Provinssi-n. Olyan öt körül megnéztem Chisu-t a fesztivál legkisebb színpadán. A színpad kiváló elhelyezése miatt oda betûzött a Nap, ez a melegrekord napján nem lehetett nagyon kellemes. Õt amúgy egy film (Sooloilua) zenéjében ismertük meg (Mun koti ei oo täällä [~ ez nem az én otthonom]), az a dal 2008 telén/tavaszán 6 hétig vezette is a finn listákat. Mint kiderült, ez volt az elsõ single, amit írt, elég jól be is jött :) Tavaly kijött a második lemeze (Vapaa ja yksin ~ szabadon és egyedül) , de ezen nem volt olyan sláger, mint az a bizonyos elsõ. Kicsit mulattam a tömeggel — várakozásokkal ellentétben nem égtem le — aztán megint vissza a nagyszínpadra.
És akkor elszabadult a pokol.
A svéd The Ark kamionja következett… Míg 2008-ban ugyanerre a színpadra rendes kis felszereléssel jöttek, most egy tele kamionnyi szarral. A videófal emberméretû darabokból állt, és nem fentrõl függött (mint az szokásos), hanem a földön álldogált. Amit persze csak a színpadon lehetett összerakni, mert hátul nem elég magas hozzá a színpad. Két négyzetméter videóval az ember kezében guruló dobozokon egyensúlyozva szereltünk. Persze hozták a saját színpadukat is és egyéb kellékeket. Órákig tartott… Kirámolásnál (ami általában sokkal gyorsabb, mint összerakni a dolgokat) már játszott Slash, mire befejeztük a kamion megtöltését, pedig a kettõ között volt másfél óra… Így faszául lecsúsztam néhány koncertrõl, például a Sonata Arctica-ról a Rantalaván. Mindegy, úgy is láttam õket pár hete… ;)
Slash zárta a fesztivált, és mondhatom, igen jól sikerült zárás volt. Az énekes ugyan visított egy kicsit, de hát nem is az õ neve szerepelt a programban. Egy rakás Guns szám is mûsoron volt, szerettem. Aztán Michael Monroe hirtelen felszökkent a színpadra két szám erejéig — ha már hajdanán úgyis énekelt a Guns N’ Roses-szel (sõt, a rossznyelvek szerint: hamár a Guns a Hanoi Rockstól nyúlt egy-két ötletet) ;)

Ezután már csak az elrámolás maradt. A korábban említett baszott nagy mélynyomók, a jó öreg spotok szennyezték a kezünket, meg nagyjából a “bal csatorna” hangszóróit segítettünk elcsomagolni. Aztán mi balra el, a hangos/fényes srácok meg még hurcolkodtak pár órát, hogy másnapra a riggelõk darabjaira szedhessék ezt a jó kis színpadot.

Köszönjük Turku, jövõre ugyanitt! (?)

Ps: Apropó, úgy hírlik, hogy a közeljövõben megnagyobbítják a területet, kap egy extra mezõt a nagyszínpad elötti tér. Kíváncsi vagyok, hogy ez már vajon jövõre így lesz-e? Mindenesetre a fültanúja voltam, ahogy a fesztiváligazgató mutogatott a távolba és ecsetelte a bõvítést egy másik Igen Fontosan Kinézõ emberkének… Hogy ez “csak” területet jelent-e, vagy lesz újabb helyszín is, az még nem derült ki számomra.

A szombatot a Turisas nyitotta nálunk. Õk a piros-feketére festett õsemberek (vagy talán Vikingek?), 2008-ban is találkoztam velük itt (illetve akkor mindketten a Paviljonki színpadon voltunk). Érdekes folk metált (már ha van olyan) játszanak, hegedû és harmonika is ott van a viszonylag dallamos számaikban. Némi load-in után egy kis szabadidõt kihasználva átmentem a Rantalavára (Parti [beach] színpad), mert ott a backstage-en leraktak egy kis szaunát a partra és ez a dolog igen jó hatással van a másnaposságra. Míg ott várakoztam, néhány hülye frizurás német srác is odaszállingózott a nyugágyakra, váltottunk is néhány szót az élet nagy dolgairól. Szépen megmutattam nekik, hogy hol nincsenek tankcsapdák a tengerben (sajnos a nagy kövek és a nem igazán áttetszõ víz megnehezítik a tengerbejutást, de aki tudja az ösvényt ugye… :) ).

Õk voltak a The Baseballs, akik nem sokkal a száradásom után egy olyan teltházas koncertet nyomtak a Rantalaván, hogy ilyet még nem láttam. Itt sokkal nagyobb hely van a színpad elött, mint a Nagyszínpadnál (nem is értem miért az a “Nagy”), na ez csontig tele volt.

Szombaton 31.000 látogató küzdött egymással és a porral (pénteken “csak” 21 ezren voltak, de az rövid nap volt), ennek egy része már csak a tengerben álldogálva talált helyet magának.
Megint sietni kellett vissza, a nagyszínpadon következett az errefelé már legendás Kotiteollisuus. Játszották, amit kellett, majd egyszercsak elkezdtek vetkõzni. Az utolsó két számot egy szál faszban nyomták le… :-o És ekkor még csak délután öt óra volt, kicsit több, mint nyolc óra volt hátra az aznapi fesztiválból…

A sátorban volt megint Viikate és Ismo Alanko, de róluk sajnos lemaradtam mindenféle láda-logisztika okán. A Disco Ensemble következett a nagyszínpadon, õket már láttam, hallottam elégszer az elmúlt hónapokban, most is ugyanazt nyomták le. Visszakutyagolás a partra, ott a PMMP-t még elcsíptem (õket se kell bemutatni, írtam már róluk elégszer. Mondjuk most még jobbak voltak, mint valaha), aztán vissza kellett robogni a Niitty-re, mert nálunk a Don Huonot érdekes együttese következett. A finnek a zöngés/zöngétlen hangokat nem nagyon tudják megkülönböztetni, a p/b és d/t párosokat gyakran keverik (a zöngések [b,d] nem “õshonosak” a finn nyelvben, csak import szavakban vannak jelen). Ez most csak azért kívánkozott ide, mert a pletykák szeirnt az együttes neve igazából ‘D on huono T’ vagyis a ‘D az egy elbaszott T’.
Ezeknek valami istentelen szar backdropjuk volt: háló, aminek a metszéspontjaiban egy-egy LED van. Ebböl volt négy egymáson… Plusz itt-ott villanykörték, az egész aljában meg minden szegmenshez külön kis kontroller-dobozka, plusz ilyen-olyan külön kábelek. Elszöszmötöltünk vele egy jó órát, mire felkerült a helyére, meg aztán a végén le, ezért a Sátorban nyomuló Jätkäjätkätról le is maradtam :(
Helyette viszont megintcsak a parti színpadon néztem a megszûnt Hanoi Rock énekesének, Michael Monroe-nak az új együttesét. Ez a srác (illetve már lassan bácsi) aztán jól bírja, energia az volt a koncertben rendesen. Párszor majdnem le is billent a színpadról, de valahogy az utolsó pillanatban mindig visszafogta magát. 2008-ban az akkor éppen másodszor (immáron végleg) megszûnõ Hanoi Rockkal szerepelt ugyanezeken a deszkákon.
A jó öreg Paviljonkin a Stam1na pörgette a haját ezerrel. Aztán a ráadásban bevonultak aszem a Viikate tagjai is egy szál ingben (alul semmi) egy számra, melyet a “Vittu Kotiteollisuus” (mûfordítás: “A Kotiteollisuus meg bekaphassa”) kiáltással zártak le, utalva a délutáni meztelenkedõs kollégáikra.
Éjfélkor következett a Nagyszínpadon a szombati zárószám, a svéd The Sounds, egy rendkívül hosszúcombú bige vezetésével. Akik ismerték õket, mondták, hogy lesz itt ugrálás a nézõtéren, de nem néztem ki az együttesbõl. Aztán az elsõ szám alatt már mozgott a színpad, úgy rengett a föld az ugrándozástól. A biztonsági fõnök gyerek is rohangászott, mint a mérgezett egér. Másnap amikor beszéltem vele a koncertrõl, elõhúzta a zsebébõl a lépésszámlálót (tényleg, hozok én is legközelebb), 30ezer feletti lépéssel fejezte be az elõzõ napot (az olyan 18 kilométer vagy mi. A napi “ajánlott adag” 10ezer, egy ülõmunkás számítógépes szakember olyan 3-5ezret teljesít).

Idén ünnepelte 40. születésnapját a leghosszabb múltú finn rockfesztivál. Mostmár szokás szerint ott voltam, ismét a nagyszínpadon (Niittylava). A telefonom egy kissé nedves lett a végén (és ezt rosszul viselte), így most fényképek sajnos nincsenek: szavak csak úgy. UPDATE: Sikerült vakon beüzemelni a telefont (“csak” a kijelzõ halott, a telefon ettõl még mûködik — igaz, baromi nehéz egy érintõképernyõn eltalálni a nem látható dolgokat), így pár képet sikeresen kinyertem az eszközbõl.

A még békés és üres Rantalava.

A bejárat, nyitás elött egy perccel.

Pénteken a fesztivál elsõ fellépõi között volt a Canned Heat, akik az elsõ “igazi” Ruisrock fesztiválon is részt vettek, 1971-ben. Igazából mondjuk a magyar Metró-t kellett volna meghívni, õk ott voltak az 1970-es induláskor :)
Nálunk a Mezõn (Niity) a Finntroll kezdett a közönség számára, de mi addigra már az esti sztár, Ozzy Osbourne szerelésén és hangpróbáján túl voltunk — csodás dolog egy nagy színpad, három-négy együttes is elfér rajta pici kerekeken guruló egységeken. (Apropó kis kerekek: vadonat új riser rendszert vettek erre az alkalomra, amit atomjaiból kellett egységgé teremteni. Csak a kerék 7 darabból állt, természetesen nehezen hozzáférhetõ és nehezen csavarodó csavarral. A fiatalok még vasárnap is kerekeket csavaroztak, és még így is maradt. Brrr.) Ja, a Finntrollban az egyik “kollégám” bátyja játszik (a bratyók amúgy a Moonsorrow-t csinálják együtt).
A trollok hörgése után a szintén finn Negative nyálmetálja következett, õk amúgy már sokadszorra járnak erre. Miután végeztünk a changeoverrel, átballagtam a szomszédos Sátorszinpadra (Telttalava), ahol Jenni Vartiainen énekelt egy egészen megpakolt sátor közönsége elött. Itt jegyezném meg, hogy ez a fesztivál nem is rockfesztivál (ami nem baj, csak tény), elfér rajta Jenni poppos éneklése, a Finntroll hörgése, meg a Baseballs rockabillyje is. Azért persze Slash is erre járt hogy rockzene is legyen. ;-)
A színpadunkon a NOFX punkrockja következett. Míg másoknak vagy rendes méretes backdropjuk van, vagy semmi, a NOFXnek egy maximum A2-es méretû kis “zsebkendõjük” volt a háttérben. Szerintem komoly volt, mert viccnek elég bénán nézett ki ;)
Velük egy idõben a jó öreg Paviljonki színpadon az Amorphis játszott, még pont elértem õket. Aztán sietni kellett vissza, hogy Ozzy Osbourne együttesét a helyére toljuk.

Ozzy úgy néz ki, mint saját öreganyja… Mozogni minimálisat mozog a színpadon, a pihenõsarkában mégis ott volt a kis oxigénpalack. Volt egy hab-gépágyúja, amit néha felkapott és hol a biztonságiakat lõtte vele tarkón, hol sikerült az elsõ sorokat beterítenie vele. (Vasárnap este áldottuk is rendesen, mert a qrva nehéz mélynyomók is összeragadtak a habtól. Nem volt egyszerû széttépni a százkilós cuccokat…) Ettõl függetlenül még mindig van valami húzása a zenéjének, pláne így a hajnali egy óra körüli extázisban.

Ez már csak a koncert utáni “ürítés”, ezért nincs túl nagy tömeg

Järvenpää-ben idén is volt Puistoblues. Mivel blues-t általában nem a legifjabb nemzedék szereti, az oldsmobilok is nagy számban képviseltették magukat. A parkolóban is…

…meg a backstage-en is.
A fenti mondatomat rögtön meg is cáfolja a tény, hogy az elsõ sorban sem vénemberek várakoztak a ZZ-Topra:

A színpadon azért várakozott egy idõsebb is, Jack személyesen:

Bár a fesztivál egy teljes hétig tart a városkában, a hétvégi nagykoncert az igazi csábító erõ. Természetesen ez nem csak a ZZ-Top-pot jelenti, egész délután szólt a zene. Csak mi éppen mökkizni voltunk 150 kilométerre, nem akartunk nagyon korán indulni, így éppen csak a lényegre értünk ide.

ZZ-Top a színpadon. Pont ugyanúgy néznek ki, mint ahogy az ember elképzeli õket a százéves képekrõl és filmekrõl. Csak a kezükön látszik az idõ, de azt földi halandó úgyse látja olyan messzirõl.

A dobon a két kerék pörgött. Néha a bácsik is felvették a dobszerkóhoz passzoló zöld gitárjukat. Vagy néha a szõröset, az se nézett ki szarul ;)
Apropó gitár. Szokás szerint gitárkészítés volt délután — nem csak gyerekek kezében láttunk ilyen farostlemez gitárt! :)

A koncert egy tóparton van, és bár onnan nem látszik semmi, a hangot nem lehet kordában tartani. Így egy csomó csónak csendben csordogált a blúzpiknik mellett.

A koncert után bementünk a városba, ahol este a Póka Egon Experience zenekar játszott nekünk a HeVen klubban:

Ismét egy jó hétvégét töltöttünk Lahnajärviben. Ez Helsinkitõl olyan 100 kilométerre nyugatra, még Salo elött egy nyugodt kis tó, ahol a cégnek van pár kellemes faházacskája. Jó kis társaság összejött, három házat is megtöltöttünk. Ennyi emberre már illik valami közösségit fõzni, nehogymár mindenki a kis színtelen virslicskéjét pirítgassa a tûzön. Vittünk hát egy bográcsot, amibe Miki a múltkori “pecázáson” kipróbált zuzás körömpörköltjét applikáltuk bele (a link mögötti kép a múltkori eredményt mutatja, most a sokkal szebb paprika mélyvörös színt adott a cuccnak, valamint a körmök is szépen szét/megfõttek). Megint a zúzának volt nagyobb keletje, de a köröm és a ragadós szaft nélkül mit sem ért volna.
Már-már besötétedett, mire elkészült (a fenti kép hajnali 1 körül készült), de szerencsére Finnország megóvott minket a lámpafényes vacsorától — nyáron az éjszaka közepén is legfeljebb szürkület van.
Másnap a Puistobluesra “kellett” átruccanunk (sajnálatos keresztbeszervezõdés) ZZ-Topot nézni, harmadnap pedig a szauna-tó-szauna-tó körforgásból próbáltunk valahogy kiszakadni, de ez eltartott pár óráig mire sikerült… :)