Síelés — Bad Kleinkirchheim & St. Oswald
Tuesday, December 28th, 2010
Kilátás a Wiesernock-ról (1968 méter)
Végre megint lesiklás!
Egy gyors, három napos (plusz egy utazás) síelésre száguldottunk el az osztrákokhoz Bad Kleinkirchheim-be. -hez. -re.
A szállásunk egy kis panzió volt tíz kilométerre a pályától. Egy magyar pár viszi itt az üzletet. Jól fõznek, a szállás meg elfogadható volt (van néhány fürdõszobás szobájuk, de nekünk sajnos olyan már nem jutott… Viszont ígéretük szerint folyamatosan haladnak a felújítással, jövõre talán már a fenti szobák is saját vizesblokkal rendelkeznek majd).
Elsõ nap a pályarendszer legtetejére (és egyúttal a “bal” szélére) ugrottunk: 2055 méter, Kaiserburg. Egy kétszakaszos kabinos felvonóval nagyjából negyed óra volt az út felfelé.
Sajnos rendes, természetes hó nem nagyon volt, inkább csak a folyamatos hóágyúzás tartotta a fehérséget a pályákon. A szemközti hegy lejtõi szépen zöldelltek… A mínusz tíz fok azonban könnyedén fagyasztotta a hóágyuk permetét, szóval ha nem is tökéletes, de azért jól síelhetõ pályákat találtunk. Errõl, és a szomszédos 1904-es Strohsack pályáiról nem is mozdultunk tovább aznap. A pálya alján ügyesen egy melegvizes (“termál”-nak becézett) medencés komplexum is van, ez igen jól esett az átfagyott — és már sajgó — tagjainknak.
Másnap ugyanott, a fürdõnél parkoltunk, viszont a térképen “jobbra” terveztünk haladni, kipróbálni a többi lejtõt. Legnagyobb meglepetésünkre ez — bár a térképen nem látszik — lecsatolással járt, és az út túloldalára kellett átevickélni, ahol a tegnap látott zöld mezõk között megbújt néhány jól ápolt fehér mezõ is. Gyorsan átfelvonóztunk rajtuk, és ezeken túl baromi jó sípályákat találtunk. A leg(“jobb”)széle a St. Oswald pályarendszere volt, a tetején egy panoráma-étteremmel, de a szomszédos csúcsok alatti völgyrendszerek voltak a legjobbak. Extrém széles, lankás völgyek, finom, nem jeges hóval, csak úgy “úsztunk” a jóban.
Elsõ nap nem töltekeztünk a pályán, de második nap már megéheztünk, úgyhogy a brunnach-i (1908 m) csúcson belapátoltunk egy kis disznót pároltkáposztával. A felvonók egységesen négyig mûködnek, gondoltuk egy három órai indulással bõven és kényelmesen visszasiklunk majd az autóhoz. Ez végül egy jó kis versenysíeléssé vált az idõvel, mert csak négy cikk-cakkból lehetett visszaérni, és ebbõl már ki is egyszerûsítettünk egy felvonást három lesiklópálya keresztbe összekötésével… Az utolsó kulcsfontosságú felvonót már pár perccel négy után értük el, de szerencsére nem nagyon szõrösszívûek a sógorok, így visszaértünk gályázás nélkül.
Harmadnap ügyesen rögtön a St. Oswaldhoz parkoltunk, hogy este ne kelljen ismét átsietni a pályarendszer másik végébe — hiszen az itteni pályák szebbek és jobbak voltak, ráadásul a Nap is töbnyire ide sütött. Nem is mentünk át az út túloldalára az utolsó nap, csak a napfényes völgyeket jártuk be — rövid pihenõkkel tarkítva.
Jól kipihentük magunkat, kellemesen el is fáradtunk, csak az a fránya hat órányi autózás ne lett volna még hátra… ;)
