Képek csak úgy…

A Quimby-t egész rendhagyó helyszínen, a Müpa Bartók Béla hangversenytermében figyelhettük meg az év utolsó elötti estéjén. Szép nagy terem, vagy három emeletnyi erkéllyel, a legtetején állóhelyekkel.
A közönség ezúttal nem a kis bölcsészpicsákleányzókból állt, hanem “színházbajárós” idõsebb nénik/bácsik tûntek fel a nézõtéren. Egy kicsit talán már túl népszerûek lettek Kis Tibiék és már “divatból” is vesznek a koncertjeikre jegyet?

A hangzás jó volt, a mûsort is jól állították össze, többször is különleges hangszereléssel bukkant fel egy-egy régi dal. Még az elsõ hallgatásra gyengécske utolsó albumuk (Kicsi ország) számait is élveztük, a régi dalok meg igazán jól szóltak.

A koncert (elõadás?) vége felé összeültek egy kis “kamaramuzsikálásra” — hamár a Kispáléknak bejött a konyhadíszletben zenélgetés, Quimbyék is kipróbálták az “összebújva akkusztikust”.

Kilátás a Wiesernock-ról (1968 méter)

Végre megint lesiklás!
Egy gyors, három napos (plusz egy utazás) síelésre száguldottunk el az osztrákokhoz Bad Kleinkirchheim-be. -hez. -re.
A szállásunk egy kis panzió volt tíz kilométerre a pályától. Egy magyar pár viszi itt az üzletet. Jól fõznek, a szállás meg elfogadható volt (van néhány fürdõszobás szobájuk, de nekünk sajnos olyan már nem jutott… Viszont ígéretük szerint folyamatosan haladnak a felújítással, jövõre talán már a fenti szobák is saját vizesblokkal rendelkeznek majd).

Elsõ nap a pályarendszer legtetejére (és egyúttal a “bal” szélére) ugrottunk: 2055 méter, Kaiserburg. Egy kétszakaszos kabinos felvonóval nagyjából negyed óra volt az út felfelé.
Sajnos rendes, természetes hó nem nagyon volt, inkább csak a folyamatos hóágyúzás tartotta a fehérséget a pályákon. A szemközti hegy lejtõi szépen zöldelltek… A mínusz tíz fok azonban könnyedén fagyasztotta a hóágyuk permetét, szóval ha nem is tökéletes, de azért jól síelhetõ pályákat találtunk. Errõl, és a szomszédos 1904-es Strohsack pályáiról nem is mozdultunk tovább aznap. A pálya alján ügyesen egy melegvizes (“termál”-nak becézett) medencés komplexum is van, ez igen jól esett az átfagyott — és már sajgó — tagjainknak.

Másnap ugyanott, a fürdõnél parkoltunk, viszont a térképen “jobbra” terveztünk haladni, kipróbálni a többi lejtõt. Legnagyobb meglepetésünkre ez — bár a térképen nem látszik — lecsatolással járt, és az út túloldalára kellett átevickélni, ahol a tegnap látott zöld mezõk között megbújt néhány jól ápolt fehér mezõ is. Gyorsan átfelvonóztunk rajtuk, és ezeken túl baromi jó sípályákat találtunk. A leg(“jobb”)széle a St. Oswald pályarendszere volt, a tetején egy panoráma-étteremmel, de a szomszédos csúcsok alatti völgyrendszerek voltak a legjobbak. Extrém széles, lankás völgyek, finom, nem jeges hóval, csak úgy “úsztunk” a jóban.
Elsõ nap nem töltekeztünk a pályán, de második nap már megéheztünk, úgyhogy a brunnach-i (1908 m) csúcson belapátoltunk egy kis disznót pároltkáposztával. A felvonók egységesen négyig mûködnek, gondoltuk egy három órai indulással bõven és kényelmesen visszasiklunk majd az autóhoz. Ez végül egy jó kis versenysíeléssé vált az idõvel, mert csak négy cikk-cakkból lehetett visszaérni, és ebbõl már ki is egyszerûsítettünk egy felvonást három lesiklópálya keresztbe összekötésével… Az utolsó kulcsfontosságú felvonót már pár perccel négy után értük el, de szerencsére nem nagyon szõrösszívûek a sógorok, így visszaértünk gályázás nélkül.

Harmadnap ügyesen rögtön a St. Oswaldhoz parkoltunk, hogy este ne kelljen ismét átsietni a pályarendszer másik végébe — hiszen az itteni pályák szebbek és jobbak voltak, ráadásul a Nap is töbnyire ide sütött. Nem is mentünk át az út túloldalára az utolsó nap, csak a napfényes völgyeket jártuk be — rövid pihenõkkel tarkítva.

Jól kipihentük magunkat, kellemesen el is fáradtunk, csak az a fránya hat órányi autózás ne lett volna még hátra… ;)

És ismét szakad a hó, de csak hogy meglegyen a kellõ hangulat a karácsonyi vásári mászkáláshoz. Mondjuk ugyanazok a mütyûrök vannak, mint minden évben. Talán egy kicsit több ehetõ dologgal, mint szokásos ;)

Azt írja az ojság, hogy nem én saccoltam nagyon fölé, hanem tényleg évszázados rekordokat döntögetünk itt: 40-43cm hó a fõvárosban.
Tavaly a szezon végén valószínüleg kicsit több hó volt, de az nagyjából három hónap alatt gyûlt össze. Ez a majdnem ugyanannyi pedig most 24 óra alatt… Hétfõn már be voltak szarva a sok hótól, arra még jött egy kicsi (+10cm), így most itt több van a földön, mint Lappföldön.
Sõt, a “modernkorban” csak egyszer volt ennél több hó a belvárosban (1937-ben 43centi), de ezt a szintet a reptér most pont hozta.

Ahhoz képest, hogy Párizsban a másfél centi hótól sokkot kaptak, itt teljesen simán zajlik az ösznépi szánkózás az utakon és utak mellett.

De mi lesz itt februárban?!

Egy napnyi hó a járdán (a hókupac és a bejárat közötti térdig érõ fehérség a járda)

Egy nem teljesen egynapnyi hóhelyzet az autón és környékén. Az ajtót elég nehezen lehetett nyitni, mert a hó a küszöb fölött ért véget. A hóseprû viszont bent volt ;)

A Finn Függetlenséget valamint a Télapót nem töltöttük tétlenül, hanem megpróbáltunk idõben eljutni a “falu kúltúrházába” találkozni Gogol Bordelloval.
Ez azért nem volt teljesen triviális, mert vasárnap éjjel óta megállás nélkül szakadt a hó és egyetlen nap alatt közel annyi hullott, mint tavaly egész januárban — pedig az egy rekord hónap volt. Autóásás után az utakkal kellett megküzdeni, mert a nemzeti pirosbetûs alkalmából a szokásosnál kevesebb hókotró küzdött az elemekkel: még az autópálya is vastagon havas volt. Azért épségben megérkeztünk, lendületbõl felparkoltunk egy hókupacra, és így éppenhogy lekéstük az elõzenekart.
De a lényeg szerencsére még csak most következett: Gogol Bordello gypsy-punk-rock ugrálós zenéje (trivia: “Hütz and the Béla Bartóks” az együttes eredeti neve). Az ülõhelyek majdnem teljesen üresek maradtak, mindenki a parketten tolongott (illetve késöbb: ugrált).
Nem tudom hogy bírják az iramot… Egyik szám a másikba folyt, már vagy az ötödiket játszották egyhuzamban, mikor megálltak szusszanni és beszélni pár mondatot. Aztán megint jöttek egymás után a számok. Egyszer-egyszer az elõzenekarból (Gyevocska) illetve valami helyi romaegyüttesbõl (valami Sankkari?) is feljöttek a színpadra, a legvégén már alig fértek el. ;)
Jó mulatós közönség is volt (bár erre a zenére amúgyis nehéz nem mulatni), jól sikerült bulit hoztak nekünk ide a hó közepébe.