Ma Ferihegyen járt a Finnair 50-es éveket idézõ retrórepülõje, a Silver Bird (OH-LVE). Tavaly egy csomó helyre járt ez a madár, úgy, hogy a személyzet is 50 éves ruhákba öltözött. Manapság már csak egy mezei Airbus 319-ként szolgál, igaz, a külseje még mindig feltünést kelt itt-ott.
Mi sajnos ezúttal Malévvel jöttünk.
Végre elkészültem a szortírozással. Itt vannak a képek japán utunkról. Oszaka, Tokió, Nara, Kiotó, Himeji, Kobe.
Így néz ki egy kajálda a sushi szemszögébõl.
Na addig, amíg elkészül a fényképválogatás, itt egy “csemege” vagy inkább technikai érdekesség.
Az Oszaka-Tokió útvonalat háromszázzal tettük meg, és a vonat elmegy a Fuji mellett is. Logikusan tehát, fényképeztem a telefonnal a vonat ablakából. Namost volt olyan szerencsém, hogy éppen jött egy villanyoszlop, pont amikor megnyomtam a gombot. Az emberfia azt gondolná, hogy ennek az az eredménye, hogy egy kicsit elhomályosítja a képet egy szétmosódott oszlop. Ez igaz is lenne, ha kézzel bemozdítanám a kamerát, de így háromszázzal a fenti kép készül egy függõleges oszlopról…
Visszaérkeztünk Japánból. Láttunk négy fõvárost, sok Zen és Shintoista templomot/szentélyt, felhõkarcolókat, töménytelen cseresznye- (és egyéb-) virágot. Ettünk nyers -halat, -rákot, -tojást, -csirkét valamint különféle tésztaleveseket (ezeket már fõzve). Vonatoztunk sokat, fõleg Oszaka környékén, de Tokió felé robogtunk 300-zal is a Shinkanzenen.
Ma délután 6-kor (= Kínában éjfél) ünnepelték a kínaiak az Ökör Éve beköszöntét HKI-ben, a Lasipalatsi mögött. Persze elötte egész délután mindenféle mûsor pergett a színpadon. Szóval virtuális éjfélkor volt egy gyors tüzijáték a mozi oldalán/tetején, majd a sárkányok átvezettek egy nagyobb térre, ahol aztán egy rendes nagy tüzijátékot is láthattunk. BÚÉK! ;-)
A hétvégén (mint az elõzõ bejegyzésbõl kiderült), villámlátogatásra ideiglenesen hazánkban állomásoztunk.
Nem ment zökkenõmentesen azonban a megérkezés. A repülõút azzal kezdõdött, hogy kicsit késve szállítottak be a gépbe. Mikor mindenki elhelyezkedett, a kapitány elnézést kért, megjelölve az okot: nem találták a gépet ezen az “irdatlan nagy” HKI reptéren: valaki rossz helyre parkolta ;) Eseménytelen repülés után néhány utolsó zötyögõs forduló után ereszkedünk Ferihegy betonja felé, már épp az utolsót egyenlíteném (“fülkidugítás” – tudományosul megnevezve), karnyújtásnyira a kifutó, amikor a hajtómûvek felbõgnek, a gép orra az égnek, és mi rálépünk az “újra dobhat” kockára…
Megvolt életem elsõ átstartolása. Jó, hát nem egy touchdown, még levegõben voltunk, de talán azért jobb így :)
(Arról most feledkezzünk el, hogy vajon a jobb oldali kifutón történõ átstartolás után miért balra kellett fordulnunk — keresztezve a másik kifutó légterét –, miközben a baloldali kifutó végén két gép is ott álldogált felszállásra készen?)
Valami lokális zivatart látott a meteomókus a radaron, ezért átmenetileg lezárták a repteret. Így hát elmentünk megnézni Gödöllõt, majd 20 perccel késöbb gond nélkül landoltunk a “kissé” nedves reptéren. (Késöbb a városban teljesen száraz aszfaltot találtunk — igencsak helyi vízömlés volt ott Vecsésen…)
És végre, ez is megtörtént: utaztam helikopteren ;)
Helsinki és Tallin között van egy menetrendszerinti helikopter járat, ezzel sikerült 20 perc alatt megtenni a hajóval 1.5-3.5 órás távot. 400 méteren 285-tel repesztettünk. Érdekes érzés volt, amikor el kezdett emelkedni (ablak mellett ültem természetesen) és a talaj egyre messzebb került. Valahogy “vidámparkosabb” érzés, mint egy repülõ indulása, mert ez ugye helyben emel fel magasra, ráadásul az ablak is szép nagy.
Történt az úgy, hogy kényszert éreztem egy kis hétvégi Balatonozásra. Elvira néni (a.k.a Máv-start) meglepett azzal, hogy neten, hitelkártyával is lehet vonatjegyet venni. Vaó, fejlõdünk, mondom, és meg is vettem legott, on-lány. (Hogy mondjuk miért nem lehet otthon kinyomtatni valami vonalkódos baszt, amit a már amúgyis elektromos dobozzal ellátott kaller egy lézervonással ellenõrizhetne, most tekintsünk el. Legalább valami elindult.) Boldogan megyek a Délibe a tízjegyû kódommal kinyomtatni a jegyet.
Mûködött, fél perc alatt a kezemben volt a papírdarab. Senki, se elöttem, se utánam nem volt a gép(ek) közelében.
Mivel idõm még volt, mint a (magyar)tenger, körbenéztem, mi változott a pályaudvaron (régebben itt törzsutas voltam). A pénztárterem ugyanolyan, a sok bamba utas szép hosszú sorokban várakozik a jegyére.
No de mit látok a pénztárak elött? Ezt:
Két árva jegyautomatát, ami kápét (kereket is, hosszút is) és kártyát is elfogad. SENKI nem volt a közelükben, pedig a (feltehetõen) legnépszerûbb állomások ki vannak emelve külön gombra, még csak kódokat sem kellene pötyögni. A bamba nép meg csak áll sorban :-o
Késöbb láttam két lányzót, akik rávetették magukat, megetették az automatával a papírpénzüket (ez a rész tartott a legtovább az egész mûveletben) és boldogan távoztak a jeggyel. A többiek miért nem?
Mindenesetre, mondhat bárki bármit, a MÁV(-start) innen nézve igyekszik fejlõdni, remélem folytatják. Például nemzetközi jegyet, na azt nem lehet se online, se automatából vásárolni (még?). Azért bizony órákat kell sorbanállni a Keleti “szépen” aládúcolt “Nemzetközi Jegypénztár” feliratú szobácskájában. Pedig pont ott lenne értelme, és az emberfia mondjuk már Finnországból megvehetné a Budapest-Velence hálókocsijegyét…
A fejlõdés elindult, csak folytatni is kéne.
