Képek csak úgy…

[Ferihegyet építik. Nem, ez nem monitor, csak egy ablak a paravánon. Annyira Live, hogy tényleg! ;-) ]
Reggel 7-kor keltünk, fél nyolckor kitaxiztunk a reptérre, majd ott bekaptunk néhány túró rudit [ez igényelt azért egy kis utánajárást, ugyanis hungarikumot a hungarikum boltban nem kapni. Csak a Posta mellett egy eldugott boltocskában], aztán szendvicset és sört. Sajnos a vámmentesben sör nem volt és mint utóbb kiderült, a tel-avivi gépen sem [de legalább meleg kaját adtak, amit Maléven már évek óta nem láttam.]

Kis késéssel, háromnegyed kettõkor szálltunk le. Tel-Avivban 31 fok volt. Érkezésünk hatalmas dilemmát jelentett az izraeli biztonságiaknak, mert sehogyan sem tudták elképzelni, hogy milyen kapcsolat lehet három, nem angolul beszélõ, három különbözõ útlevéllel rendelkezõ idegen között. [Azért meggyõztük õket, hogy máma már nem robbanunk tovább. A "what's the connection between you" kérdést mindenesetre hallani fogjuk még párszor...]
A sherut (irány-kisbusztaxi) indulására kissé hosszasan vártunk (emiatt a késõbbi Holt tengeri fürdés elmaradt), de közben a sofõr segítségével felmelegítettük héber [betûzési] ismereteinket. Végül fél 4-kor elindultunk Jeruzsálembe.
A buszállomásra fél 5 körül érkeztünk meg. Az ottani infós nõszemély a Golan fennsíki Mas’ada-ra küldött készségesen (habár emlegettük neki En Gedit is és a Holt tengert is), de idõben kiderítettük, hogy nem oda szeretnénk utazni. Szerencsénkre észrevettük az éppen Eliatra induló buszt, és azzal végül is másfél óra utazás után [idõnként féllábon, mert helyjegyünk az nem volt. Amúgy a busztársaságnak -- Egged -- egész informatív angol weboldala van, de jegyet csak héberül lehet rajta venni...] kb. háromnegyed hétre értünk a Holt-tenger melletti Massadára. [Eddigre már sajnos rég sötét volt... Elb.szott egy idõzónában van Izrael is ;-( Jó, hogy február van, de lehetne egy kicsit tovább világos...]

Érkezés után ittunk egy-egy sört, lepakoltuk a cuccokat, vacsoráztunk (Ralloú szerint kifejezetten kibutzos jellegût, de a humus mindenképp nagyon fincsi volt).

Sajnos a medencében nem volt víz, mert “télen” — a finnekhez hasonlóan — az izraeliek sem lubickolnak a nyitott úszómedencékben. Pedig sokat dobott volna a hangulatunkon…

Ittunk még néhány sört, egy kevés bort, kicsit hempregtünk mûfüvön(!), hallgattuk nebulovak zenéjét majd lefeküdtünk, az elõzõ éjjel történtek miatt Ralloú és Tamás a szobába, Matusz az erkélyre. [és így a vastag falaknak, esetleg a kedves kis hangyácskáknak köszönhetõen -- akik Matusz mélyalvása ellen dolgoztak -- vígan aludtunk napkeltéig. Amit viszont a helyi fremenek karattyolással, majd énekléssel és tapsolással ünnepeltek...]

A reptér felé kellemesen telt az idõ, a taxisofõrrel megbeszéltük a vantakoski-i vidrákat. [Ritka a beszédes finn, meg kell becsülni az ilyet.]

A kellemetlenebb részek a gép fedélzetén következtek, amikor rájöttünk, hogy a Malév fölött is eljárt az idõ és a válság. Sör nem volt, a kaja pedig (valószínüleg költségcsökkentés címén) egy fél sajtos szendvics volt amit hindutól muzulmánig mindenki elnyelhet. Kóser kajának (ami a régi békeidõkben álllítólag még sok-sok fogásból állt) is csak egy narancsot, egy almát és egy csomag pászkát adtak [valószínûleg a sabbathra tekintettel]. Szerencsére valaki nem kérte a sajtos szendvicset, így Tamásnak is jutott. Mindezek mellett üditõen hatott a finn nyelvû biztonsági bemutató jellegzetes magyar kiejtéssel.

Miután megérkeztünk Budapestre, ettünk a Ralloú szüleinél, majd bementünk a Múzeum cukiba “egy sörre”, ahol aztán Matusz már alig bírta nyitva tartani a szemét.

Hazamentünk és lefeküdtünk. Ralloú és Tamás örömére Matusz förtelmes hortyogásba kezdett, amit csak a vizespalack pattogtatására [ez a trükk véletlenül derült ki] szakított meg egy-egy kis idõre (ezt a következõ éjszakák optimizálásánál majd figyelembe fogjuk venni).

Az “itt már jártam” két új zászlóval bõvült, mivel meglátogattuk a Holt-tenger környékét. Hárman mentünk, Ralloú, Matusz meg Tamás. Matusz végig jegyzetelte a túrát, a következõ bejegyzések fõleg az õ tollából származnak [bár Tamás itt-ott belekotnyeleskedik majd].

Tessék továbbkattintani a jobb felsõ sarokban ;)

A Sohoban sétálva találkoztuk a szeretetre méltó rózsaszín rénszarvassal… =:-o

Csak az angoloknál…
Ez a botbolt 1830 óta üzemel ezen a sarkon… Volt egy megrendelésünk egy kökény botra, hát itt megtaláltuk. Nem volt ugyan nagy a választék (márhogy kökénybõl, mert amúgy botból nem volt hiány), de nem távoztunk üres kézzel.
Hogy miért pont kökény? Talán ezért, de ez csak egy tipp:

In the British Army, blackthorn sticks are carried by commissioned officers of the Royal Irish Regiment; the tradition also occurs in Irish regiments in some Commonwealth countries. Wiki

Mondjuk, ha valóban ez volt az ok, akkor elcsesztük, mert tiszti pálca nem volt, csak sétabot. Karácsonykor kiderül ;)

Ez a múzeum még mindig elég nagy… Belefér a múmiától a mangáig minden :-)
A manga amúgy egy kapcsolódási pont volt a Tate Modernnel, az is egy mangaszobával ért véget. Hmm, lehet, hogy ideje lenne valami japán rajzfilmet nézni?

A Hyde parkba álmodtak az angolok(?) egy német vurstlit. Sauerkraut, Bier, Wurst és természetesen vidámpark. Még esõmentesen sikerült körbesétálni, aztán az esõ bekergetett a tetõ alá sörözni.
Míg a kolbász készült, beszélgettünk (magyarul) a pult elött, majd a kaját átvéve fater megkérdezte a pultostól (angolul), hogy hát sör van-e. Mire a válasz magyarul jött (a londoni német vurstliban), hogy az bizony a szomszéd bódéban kapható.

Akkor most ez hogy?

UPDATE: Rejtély megoldva: a krikszkraksz azt jelenti, “ha busz vagy, nem mehetsz balra”. Vagyis ez egy teljesen “normális” balkanyar a közlekedés tiszteletreméltó résztvevõi számára. Ugyanakkor megmagyarázza, hogy az a nagy zöld vas miért álldogál ott a kép baloldalán — mert az továbbra se mehet semerre ;)

Az alábbi tallini kirándulást a VikingLine-nal ejtettük meg, mert ez a Silja/Tallink 40 eurós ajánlatával szemben 18 erzsibe fájt csupán (Ezzel a kuponnal, ha más is szeretne ócsóért arra járni, különben 33 juró).
Mivel jól éreztük magunkat, úgy gondoltuk, hogy menjünk vissza pár hét múlva, ezúttal autóval, így jól be tudunk majd vásárolni. 3 óra csak elég rá… Ezért aztán megnéztem az autopakettiket. Kiderült, hogy sajnos nem lehet leszállni autóval, ha csak egy naponbelüli oda-vissza útra (päiväristeily) megy az ember. ;-( Ez ugyan csúnya dolog, de nem ez a dolog pikantériája. Hanem, hogy felszállni viszont lehet! Az “FCPARK” csomaggal szépen beparkol az ember a hajóra, azt megcsónakoztatják oda-vissza Tallinig, majd kigurul ismét HKI-ben. És ez olcsóbb, mint leparkolni HKI-ben a kikötõben (ahol közismerten rabló árakon dolgoznak). A normális izzókat betiltják az idióta EU bürokratákok, mert így húdemennyi energiát megspórolunk (meg kamionnal hordjuk a pénzt a fénycsõgyártó lobbi zsebébe); de a darabonként mondjuk másféltonnás vasdarabokat inkább utaztatjuk, ahelyett, hogy rendesen le lehetne õket állítani a parton… Zöldpolitika, a faszom, az. (pardon)

Tallinban voltunk szombaton. Elég régen tehettünk ilyet, mert teljesen rácsodálkoztam a városkára. A kikötõ és a városközpont között egy lerobbant ipari negyed volt, emlékeim szerint még legutóbb is. (Tarkovszkij itt forgatta a Stalker igen nagyon romos képeit ’79-ben, most van itt egy Stalker utca :) ) Mostanra azonban a Rottermann negyed egészen kipofásodott. Ahelyett, hogy az egészet ledózeroltak volna (voltak ilyen tervek is), csak egy kicsit kigyomlálták; a maradékot felújították és új épületekkel frissítették fel. Kis zegzugos boltos, kávézós, piacos(!), sétálós negyeddé vált.

Az ortodox katedrális körül rajzottak a friss párocskák és a száz méter hosszú limuzinok. Kihasználják a talán utolsó napos hétvégét :)

Nem a Rottermann negyed volt az egyetlen, amire rácsodálkoztunk. Itt egy koszlott parkoló volt legutóbb, körülötte kaotikus közlekedési renddel. A parkolót levitték a föld alá, néhány óváros-falat kibányásztak a beton alól, valamint csináltak egy ötletesen érdekes lejáratot az aluljáróba, ami feldobja az egész teret. Autók természetesen kitiltva.

A fõtérre éppen csak a rend kedvéért néztünk be, amikoris az egyik mellékutcában rázendített egy katonazenekar. Aztán be is masíroztak a térre, kicsit parádéztak, majd leültek koncertezni. Valami norvég (nemkatona) zenekar volt ezen a hétvégén Tallin vendége.
Ahhoz képest, hogy csak alig valamivel több, mint 3 szabad óránk volt a városban, egy csomó dolog hullott váratlanul az ölünkbe.