Képek csak úgy…

Vasárnap négy együttes (Stratovarius, Apulanta, Gogol Bordello és a Faith No More) várt ránk, valamint a bontás…
Az Apulantát tavaly megtréfáltuk a meztelen dobszerkóval, idén már nem volt külön akusztikus blokkjuk külön dobbal. ;-)
Napközben kicsit elténferegtem a partmenti Rantalavára, ott például az Ismo Alanko Teholla nevû formáció lépett fel. Ez itt a “Teholla” része a kétszemélyes együttesnek, hagyományosabb és furfangos ütõhangszerekkel:

A nap, sõt talán a fesztivál buliját a Gogol Bordelló nyomta. Iszonyú porfelhõ mutatta, hogy a közönség is ugrált, mint a bakkecske. Gigantomán vonatozás, körbetáncolások, minden volt.
Az együttes tagjai a koncert elött és után is a backstage-en vígan szórakoztatták magukat és bárkit, aki arra tévedt, igazán élvezték, amit csináltak.

A fesztivált a Faith No More zárta, akinek pár hete volt HKI-ben egy teltmezõs koncertje. Ez volt az egyetlen “szigorúan zárt színpadú” elõadás (a színpad mindhárom bejáratánál biztonsági õrrel), mégis itt volt a legtöbb nézelõdõ a színpadunkon :)

További fotók a fesztivál honlapján; valamint a flickeren. Meg még.

Hajnalban, a Slipknot után ez maradt a mezõn. Kicsit lepogózták a cipõjüket is a kedves látogatók. ;)

Szombaton 5 együttes pörgött a Nagyszínpadon, még fényképezni se nagyon volt idõm. Mondjuk hogy az elsõ kettõ mit keresett a Nagyszínpadon…?
Ami viszont érdekes volt, hogy alig egy hete olvastam egy cikket az indexen a roadie-król és a fesztiválokról. A cikk egy Henry Rollins idézettel kezdõdik. Nos, pont ezt az idézetet találtam az In Flames egyik munkaládikójában:

A nap legjobb buliját a Teltalaván a The Living End dobta össze. Egy gitár, egy nagybõgõ és egy dob. Itt-ott punkrocknak hívják amit csinálnak, de az tuti, hogy egy jó pörgõs bulizene volt.

Aztán este megint a toronyban találtam magam a spotoknál (mostmár csak kettõ volt) a dán Mew-t világítani. Itt csak néhány szám alatt kellett bekapcsolni, különben csak üldögéltünk — illetve én majdnem leszédültem a toronyból az unalmas zenétõl (lehet, ha nem éjfél és hajnali fél kettõ között kell ezt a prüntyögést hallgatnom, akkor nem aludtam volna be rajta?). A világosító emberke viszont teljesen oda volt meg vissza, milyen ügyesen fényeztük a zenekart — igaz, õ is mindig idõben (akár két számmal a bekapcs elött) szólt, volt idõ felébredni :)

Pénteken “rövid” nap volt, csak három együttes fért bele a késõi kezdés miatt. Az elsõ tömeg a Children of Bodom-ra gyûlt össze. A fenti Koskenkorva vodka rájuk vár — a ráadás elötti szünetben fogyott el a színfalak mögött.
Rögtön utánuk a Rantalaván a Disturbed következett. A show elején az “énekest” ezen tolják be, az arcán a Bárányok hallgatnak-ból ismert maszk…

Aztán éjfélkor a Slipknot következett a Nagyszínpadon, én voltam az egyes spotlámpa operátor. Életemben elõször világítottam follow-spottal, és rögtön egy idegbeteg német volt a fõvilágosító. Ami nem sokat segített a “lámpalázunkon” (mert hogy a többiek is újoncok voltak), de az elsõ szám alatt egész jól belejöttünk, és még a technikai problémákon is úrrá lettünk.
Én jól kifogtam a baloldali hosszúorrú dobost, aki föl-le ugrált a színpadon, még a közönség közé is lement. Igencsak koncentrálni kellett, nem unatkoztam, az biztos.

Pénteken még nem volt teltház, azért a Slipknotra jókora tömeg összegyûlt. Kép a “világítótoronyból”.

Ismét meghívtak a Ruisrockra. Ezúttal a Nagyszínpadra (Niittylava).
Stone, Children Of Bodom, Slipknot, Stella, Maija Vilkkumaa, Disco Ensemble, In Flames, Mew, Stratovarius, Apulanta, Gogol Bordello és Faith No More lesz a színpadomon.
Elötte még egy kis építkezés, a sátor-színpadot (Teltalava) még csütörtökön is építgettük, bár pénteken már koncert van rajta. Minek elkapkodni. :-)

Érdekes, hogy a személyzet elég nagy százaléka ugyanaz, mint a pár hete lezajlott Provinssirock fesztiválé. Ugyanazok a biztonsági fõnökök, a hangosítók, a fényesítõk, a hangszerkölcsönzõk, sõt, még az õsöreg spotlámpákat is — amiket a Nagyszínpad elötti toronyba építettünk be — valószínüleg még mi pakoltuk össze legutóbb. Kis ország, nyáron az a kevés személyzet és felszerelés utazik fesztiválról fesztiválra.

Jelentem, az AC/DC az LGT-tõl lopott díszletet. :)

A Metallicáról kiszabadulva rögtön az Olimpiai stadionba hajtattam, ahol az AC/DC-t építettük. A német színpados gárda valószínûleg most láthatta elõször a saját színpadát, mert fingjuk sem volt arról, hogyan is kéne kinéznie, melyik elem hova csatlakozik. Szerencsére volt elég idõ a próbálkozásokra, így idõben elkészült a színpad a berámolásra… Szerda reggel begördült a harminc egynéhány kamion, és elkezdõdött a load-in. 5 óra alatt minden a helyén volt, pedig igazán zsúfolt színpad lett a vége, két elõzenekar cucca + az ACDC felszerelése mind fent a stage-en.

“Szerencsére” kissé felhõs volt aznap az idõjárás, így a 11 környékén lenyugvó Nap nem nagyon sütött az öreg zenészbácsik szemébe. Nagy show-t csináltak a papák, láthatóan élvezték a turnét, pedig ez már az utolsó állomások egyike volt.

Az egyik utolsó számnál a küzdõtér közepére épített színpadra átszambázott a gitáros, majd ott egy gitárszóló csúcspontján földre vetette magát, amikor négy zsák konfettit fújt fel a sûrített CO2 a közönség fölé, beterítve mindent.
Az utolsó számnál ágyukat durrogtattak, de nagyon cselesen. A színpad két oldalán “hagyományos bronz” ágyuk álltak, pici pyro töltettel, éppencsak füstölögtek begyújtáskor. A színfalak mögött azonban combos durranó töltetek voltak, ezek adták az ágyuk “szinkornhagját”. Pont ott ültünk mellette, még jó, hogy tudtuk, hogy mi következik :)
Aztán az egész koncert lezárása egy extra tüzijáték lett (normálisan csak fél perc, de itt a világosság miatt megtoldották, így majd’ két percig repdestek a rakéták).

A kirámolásról hajnali háromra értem haza, aztán hatkor kelés, hogy elérjük a nyolcórás repzajt Pestre. Persze a taxis eltévedt (az “Airport taxi” nem talált ki a reptérre?!), de még idõben kézi irányítás alá helyeztük sofõrünket, így maradandó károsodást senki sem szenvedett.

És most pihi.

Sûrû a június, a Provinssi Rockról hazatérve (hétfõn hajnali 6-ra értünk haza) rögtön aznap “kénytelen voltam” egy kis Metallica koncertélményt összeszedni. Ezek se mai csávók, de hogy mi a zene és hogy kell show-t csinálni, ahhoz nagyon értenek.
A színpad a küzdõtér közepén volt, így egyrészt körben lehetett ülni a lelátón (több hely, bár így is pár óra alatt kiárusították az összes jegyet mindkét koncertre), másrészt a küzdõtéren mindenki az elsõ sorban volt, így nem volt eszetlen helyezkedés.

A koncert egy lézershow-val kezdõdött, utána is nagyon látványos volt, pirotechnikával meg elsõrangú fényekkel. Szegény spotlámpások, akik a színpad felett ültek, biztosan örültek a színpadból fel-fel csapó lángoknak :)

Az utolsó utáni ráadásban felkapcsolódtak a közönségfények, és a tetõ alól rengeteg kisebb-nagyobb fekete (“Metallica” feliratú) strandlabda hullott a köznség fejére. Egy darabig pattogtak a tömeg tetején, aztán egyre nagyobb számban engedte le és tette zsebre õket a tisztelt közönség. A végén már csak a színpadon maradt pár darab :)

Húsz kamionnyi cucc, de olyan szervezettek voltak a srácok, hogy semmi perc alatt kirámoltuk az egészet. Végig jókedélyûen, viccelve ment a meló. Volt egy pont, amikor 7 kamiont rámoltunk egyszerre (szemben a múltkori olasz bandával, aki azt se tudta hány kamionja van összesen, jó ha egybe rámoltunk éppen).

Idei (elsõ?) fesztiválom a Seinäjokiban rendezett Provinssi Rock. Ezúttal a Nagyszínpadon ténykedtem csütörtöktõl vasárnapig. Volt egy halom híres (pl. Placebo, Children Of Bodom), egy pár jó (pl. Von Hertzen Brothers), és néhány idióta (pl. Manowar) résztvevõ. Alvás nem sok volt, meló kicsit több, de buli is akadt azért.
Ez a legnagyobb finn fesztivál, a turkui (ahol tavaly tettem tiszteletemet) csak második. Bár Pori is ott topog a dobogónál, csak annak más a stílusa.
A finnek biztonsági játékosok, ahogy a fenti, “hangtoronyból” készült képen látszik, elég rendesen beszórták tömegráccsal a Nagyszínpad elõterét. Jóformán egy labirintuson kellett átvergõdnie annak, aki az elsõ sorra hajtott. De legalább biztosan nem nyomta agyon a “tömegnyomás”.

A tömeg csak földszintes lehet, egymás nyakába ülni, neadjisten a tömegre felfeküdni tilos. És ezt a számtalan sárga mellényes erélyesen be is tartatta (a finn törvények szerint minden száz látogatóra kell egy biztonsági ember)

A szervezõknek arra is volt gondjuk, hogy építettek egy szaunát farostlemezbõl (persze a közönségtõl, sõt a csókosoktól is elzárt “szervíz területen”). Naggyon jól jött egy fárasztó nap után. Persze õk már három-négy hete építik a fesztivált, és a végén még 5-6 napig tart majd a bontás, kell egy kis lazítás.

A vénemberek a Hotel Californiával jártak a Hartwallban. Már-már olyan volt, mint egy nyugdíjas-bérletes elõadás a Zeneakadémián ;)
Viszonylag egyszerû színpad, egyszerû zenével. Érdekes, hogy több dallam is ismerõsen csengett, bár elötte csak a híres Hotelrõl tudtam, hogy Eagles szám…

A Sväng egy herfli-kvartett. Jobbról a második egy alt-harmonika, olyan mély hangja van, hogy akár dobnak is elment volna. Kitûnõ mûsort nyomtak, és ráadásul rámolni se kellett utánuk ;)

A nagyszínpadon Tuaregek zenésítették meg a sivatag hangját — elektromos gitárral és marmonkannával (az a negyedik csóka ott hátul a marmonkannán dobolgat). Õk voltak a Terakaft.

Ez a “Reino & the Rhinos” orgonája. Kicsit foghíjas, de feltehetõen pont azok a hangok nem kellenek ;)

A fesztivált a La-33 kolumbiai társaság zárta. A fene gondolta, hogy ennyien felférnek a színpadra. Amikor hangpróbán a manager megjelent egy halom törülközõvel, és egy rekesz vizet kért a színpadra, már sejtettük, hogy pörgõs egy muzsika lesz ez.

Az idén 10 éves Maailma kylässä fesztivál látogatóit most nem örvendeztette meg a Napisten…
Az elsõ fellépõ ezúttal is gyerekeknek szólt, de nem gügyögõsen/jelmezben — ahogy eddig jellemzõ volt –, hanem egy “igazi” rockbanda volt. A nézõk között volt egy 4-5 éves forma kissrác, aki szegecsekkel kivert fekete bõrzakóban rázta magát a színpad elött, és még a szöveget is kivülrõl fújta!
Aztán volt Jippu — semmi érdekes. Majd a Fat Beat Sound System következett valami érdekes levegõben kapálódzós hangszerrel meg jó zenével. A perui Novalima ritmusban nagyon erõs volt, doboltak a doboztól valami állat állkapcsáig mindenen. A sort ma a mozambiki Ghorwane zárta, akik igazán élvezték a zenélést. A dobos (Paíto Tcheco) végig mosolyogva ütötte a ritmust, a trombitás/táncos ürge szintén sziporkázott. Ropta az egész környék az eddigre kisütõ Nap alatt.
Holnap kicsit lassan kezdõdik majd, valakinek az a pompás ötlete támadt, hogy valami vén finn tangóst rakjon a mûsorba ;( De aztán majd találkozunk néhány érdekességgel is szerencsére.