Képek csak úgy…

Na, ez is megvolt… Ekkora egy nyálgépet, beszarás. Az éneklések közötti szüneteket ömlengéssel töltötte ki a nõ, de valami egészen rettenetesen. Egy jó harmad-ház volt, a felsõ lelátó karéj megint elfüggönyözve, az alsónak meg csak a két oldala telt meg, a színpaddal szembeni félkörív gyakorlatilag üres maradt (+ a székes küzdõtér nagyjából megtelt).
Az érdekessége meló szempontjából, hogy az olasz crew bizony kihívásokkal küzdött az angol nyelv terén. Pedig én nem tudom kitalálni magamtól, hogy hova és hogyan szeretnék azt a lámpát vagy lépcsõt a színpadon, õk meg nagyon nehezen tudták csak lekommunikálni. Attól fogva, hogy “Ciao”-val köszöntem, és értettem mi is a dio cane, porco dio valamint va fan culo kifejezés (melyek amúgy igen gyakran repdestek), elkönyveltek, hogy értek olaszul ;) Persze azért a részleteket jó lett volna angolul megbeszélni, és úgy talán nem tartott volna majd’ 10 órát az építés…
Pedig amúgy viszonylag szimpla színpadkép volt. Ami tetszett, azok a csepp vagy körte formájú izék, amik fent a képen stilizált villanykörteként lógnak. Na, azok “videókörték” voltak, a kisfilmek a nagyvilágból is futott rajuk, nem csak a hátsó nagy falon.

Kedden Simply Red énekelgetett Helsinkinek a “Simply Red 25″ tour keretében. Micsoda “letisztult egyszerûség”! Csupán 7 kamionnyi cuccos Tina Turner 20 kamionja után. A zene kevéssé volt lendületes, de azért elhangzott egy-két jól ismert #1 Hit. A fénytechnika tetszett, jól nyomták a villámsrácok (“lightning guys”), mást nem nagyon tudok kiemelni. A küzdõtéren is székek voltak. Két-három szám után kezdtek bemelegedni a finnek és kezdtek kiszállingózni oldalra, ahol volt hely a hokipalánk meg a széksorok között. Na, több se kellett a biztonságiaknak, kergették is el a középkorú hölgyeket. Táncikálni csak a saját széked elött (küzdõtér nem lejt, tehát ezzel a mögötted lévõ 10-15 sor emberei nem látnak), vagy a keverõpult mögött (ott meg te nem látsz) lehet…

Reggel egy kissé átfazonírozott Aréna fogadott:

A kék széksorok felett egy másik lelátó szokott lenni (talán még több soros is, mint a földszinti). Most csupán fekete függöny van ott. Szépen körbedrapériázták a házat, eltakarva az egész emeletet ;-o Hogy csináljunk félházból teltházat. ;)

A viszonylag kevés cuccra elég kevesen is jutottunk, úgyhogy sikerült megint 2-ig elhúzni az építést. A végeredmény odafennt.
Furcsa lámpaoszlopok is kerültek a színpadra, meg kicsit szélesítettek ezekkel az oldaldrapériákkal. Hátul lóg egy sornyi videofal is, inkább csak hangulatnak, mint videónak. Viszont fent temérdek világítás, amiket aztán egész jól használtak a koncerten.

Ez meg az egyik roadie munkaszekrénye. A világ minden tájáról mobil-WC emblémákkal díszítve (pl. ToiToi). Mondjuk megvan hozzá az alakja ;-)

A mali Salif Keïta elõadása még rendhagyóbb volt, mint tegnap Ana Moura. Bejött a zenekarral, szépen elénekelt két számot, igazi lelkesedés nélkül. Aztán amikor a harmadik számra rázendítettek a zenészek, megállította õket. Odament a színpad szélére, és azt mondta:
- Ladies and Gentlemen… This is African music… You must dance!
És innentõl kezdve a nézõtér (ami amúgy “pótszékes teltház” volt) nagyrésze végig ropta a széksorok között, õ meg lelkesen énekelt nekik.

A zenekar is jó volt, egy-két érdekes hangszer is felbukkant; valamint a táncos/vokálos nénik is aranyosak voltak.

A mûsor végén, a közönséget nagyon megváratta, percekig zúgott a taps meg ujjongás (a halvérû finnekre nem jellemzõ módon). Aztán amikor visszajött, elénekelt néhány líraibb számot:

Aztán a zenekar is visszatért, és egy nagy közös táncolássá fajult a koncert vége.

Ma Ana Mourát hallgattuk meg, aki csodás fadokat énekelt nekünk. Elég gyorsan megtanulta finnül a kiitos (köszönöm) és hyvää ilta (jó estét) kifejezéseket, nagy meglepetésre az utolsó fadot finnül kezdte el: hyvää ilta senhoras e senhores :)
Még a közönséget is megénekeltette, ami ugyan merõben szokatlan egy “színházteremben”, de a hangulat nagyon jó volt.

Ma és holnap Tina Turner (69!) énekel a Hartwall Arénában, Helsinkiben.
A cucc 20 kaminonon fért el, de legalább hozták a saját színpadukat is. Ez is olyan gurítható volt, mint amilyenen Elton John nem énekelt múltkor. Míg az egyik sarokban a fény és hang szerelõdött, a másik oldalon elkészült a komplett színpad, zenekarostul, öltözõstül. Aztán már csak a helyére kellett gurítani (vagy 40-50 ember tolta oda).
A fénytechnika megint kitett magáért, alig fért el ez a qrva sok lámpa plusz a videófal. Felkerült még egy arénányi karnis is a plafonra, hogy a bordó függönyt el lehessen húzni, mint ahogy azt egy rendes színpadnál szokás ;)
(Oda balra csúszik majd be a színpad)

UPDATE 25.04:
Nos, megvolt a koncert, egy halom ráadással. Már bementünk a színpadhoz, hogy utolsó szám, és rámolunk. Na, innentõl még vagy 20 percet énekelt a nagymami. Az egyik ráadásban a közönség feje felett “repdesett” ezzel a kis kosárkában. Ha ez nem lett volna elég, visszatipegett a korlát nélküli részen egészen a töréspontig, ott táncolgatott egy kicsit a magassarkújában, majd visszadenszelt a kalitkájába. Nem egy tériszonyos fajta. A testõr (bocsánat, a “personal security personnel”), aki közvetlenül a színpad mellett a neki “ácsolt” emelvényrõl vigyázta Tina Turner épségét, közel került az infarktushoz, de végül õ is megúszta. ;)

Közben, a színfalak mögött a videós csóka dolgozott a fenti lelátók kivetítõi és kevésbé szerencsés nézõi számára, akik már elég messze voltak, hogy rendesen lássák a színpadot. Kábé annyit lehetett csak felõle hallani, hogy “egyes…..ötös….kettes. Ötösegyes…..kettes….eggyeskettes. Jól van Lars, ügyes vagy.” ;) [Lars-é volt az egyes kézi kamera, és fel-le rohangált a színpadon]

Apropó videó, a színpad mögötti videófal (lásd a catwalkos képet) meg széthúzható volt, 8 csíkból állt. Érdekes volt az a változó háttérvideós fal: néha egyben, néha négy egyenlõ részletben (pl. T I N A), néha meg a középsõ 4 egyben a maradék meg egyesével kicsit távolabb (fura széthúzott video). Ötletes.
Ott fent a videófal elötti izé pedig a félig összerakott Golden Eye, amin keresztül a néni belépett a színre.
Egész jól megcsinálták színpadon a James Bondos fõcímes hangulatot.

Ezen a blogon meg szépen összefoglalva ott a mûsor.

Április végén itt az ideje a hagyományos espooi jazzfesztiválnak. Ma egy finn triót sikerült látni/hallani, akik végülis kvintetté fejlõdtek a végére. Egy szaxofonos egy ütõs és egy elekromos szaki alkotja a zenekart. Valahol a jazz és a Másfél között vannak, erõs ritmusokkal, nagyon jó kis zenét produkáltak. A zenén kívül maga a folyamat is érdekes volt, ahogy csinálják a hangokat. Nem egy látványos színpadi show, de lenyûgözõ volt nézni.
Hozzájuk jött még egy másik ütõs nagy dobokkal meg egy vibrafonnal, valamint egy lapp néni (Ulla Pirttijärvi) különös énekekkel (joiku) és énekhanggal.
(A kép a legutóbbi tamperei fellépésükön készült, nem a mostani espooin.)

Na, megvolt az idei elsõ koncert.
Izé, ilyet még nem hallottam. Áriák diszkóritmusban… :-o
Bár a közönség felöl a vonósok és fúvósok ülnek, mögöttük azért ott van a szintetizátor meg egy jó kis dobszerkó. Elég az hozzá, hogy a közönség köszöntése így hangzott: “Hello Ladies….” a Gentleman részrõl nem esett szó.
Bár ez a sóher banda nem engedte az építõszakmunkásokat a nézõtérre (ugyanakkor érthetõ is, hiszen nem volt küzdõtér, csak ülések), azért annak aki már ismeri az épületet nincs sok akadály :)

Izgalmas évadnak nézünk elébe:
Áprilisban lesz Tina Turner, Simple Red meg Enrique Iglesias;
Május Laura Pausini (akirõl fingom nincs, hogy ki, majd utána kell nézni) meg a World Vilage fesztivál, valamint Limp Bizkit (szintén utánanézendõ);
Júniusban Eagles, Metallica és AC/DC
Július pihenés vagy fesztiválok, majd kiderül ;)
Augusztus meg Madonna és Kraftwerk.
Nem valószínû, hogy mindenhol ott leszek, de a nagyokat azért igyexem bejátszani.

Helsinki nyugati végén — ami hajdanán igencsak külváros volt már — van egy kikötõ (Länsisatama), számtalanszor jártunk már innen Tallinba. Az öböl túloldalán hajógyár, a kikötõ másik oldalán pedig egy viszonylag forgalmas teherkikötõ. Volt. Ez a terület már-már belvárossá nõtte ki magát, így a kikötõnek mennie kellett. Fel is építették kelet-Helsinkiben az egyik legmodernebb kikötõt (pl. több kilométeres alagút(!) köti össze a vasúti fõvonallal, illetve a kerülõgyûrûvel), amit év vége felé átadtak a forgalomnak, ezt meg bezárták. A fenti kép decemberben készült, addigra már jócskán lefogytak a konténerek. A hétvégén jártunk arra, már csak egy nagy hófedte placc az egész…

És itt lép a képbe Madonna. Merthogy az augusztusi Madonna koncertre nem volt elég nagy az Olimpiai stadion, ezért itt, ezen a lecsupaszított területen rendezik majd meg. 80 ezer jegyet adtak el a koncertre, nagyjából három óra alatt. Darabja nagyjából 100 juró volt, az annyi mint…kicsit több, mint 2.5 milliós órabér. Jó napja volt a jegyárusnak. ;)
Ekkora koncert egész Finnországban nem volt még, és mivel a területet késöbb beépítik, egy darabig nem is lesz hozzá hasonló.

Ma indult a Docpoint dokumentum filmfesztivál 8. ismétlése.
A nyitófilm Jukka Kärkkäinen Kansakunnan olohuone (a Nemzet Nappalija) volt. Valahogy a finn sztereotípiákat (ivászat; hosszú csönd, mint beszélgetés; befelé fordultság) sikerül viszontlátni ebben a néhány kiválasztott nappaliban, de szerencsére nem egy unalmas “beszélõ fej”-jellegû dokumentumfilm lett belõle, egy kis finom humor végigkíséri. Vasárnap vetítik mégegyszer, érdemes megnézni.
A film elött egy vonósnégyes kíséretével egy érdekes filmetûdöt láttunk. Pekka Uotila: Nyt ja nyt (Most és most) a legrégebbi, majd’ száz éves helsinki film-anyagokat vágta egybe ugyanott, manapság forgatott képekkel. Külön csavar, hogy a mai filmdarabok egy része is régi, “kézzeltekerõs” kamerával készült.
Aztán a sok beszéd (fesztivál-fõszervezõ és egyéb népek) közben jött pár akrobata lányzó, és mászkáltak egy kicsit a fent látható rúdon. Amikor nem ezt tették, akkor a jobb alsó sarokban a Rambót nézték a TV-n, és közben még pizzát is ettek. Nem kellett hozzá 10 perc és az egész terem pizzaillatú volt. Még jó, hogy betoltam egy kis szendvicset a film elött…

Amúgy az idei téma a már hagyományos szekciókon kívül Olaszország és India, kíváncsian várom. A részletes program a Docpointnál.
Az Apolló-díjas Epidem filmek között van egy félig magyar alkotás is, ahogy a konferanszié mondta: Pöszö…hmm Böszöpeni [Böszörményi Zsuzsa] Viimeinen pysäkki (Utolsó állomás; illetve magyarul Hosszú utazás) címû filmje Szelmecrõl, amely Osztrák-Magyar, Csehszlovák, Magyar, megint Csehszlovák, félig Szovjet majd Ukrán, és félig Szlovák lett, ahogy épp a ceruza húzódott valami térképen… Egyszercsak elbontották a falu közepén húzódó határ-drótkerítést, és megint majdnem egy falu lehetett. Igen ám, csak a falu nyugati fele immáron EU, a keleti részbõl gondolom csak vízummal látogatható… Hidegháborús drótkerítés ugyan már nincs, de lett helyette másfajta határ… Vasárnap 7-kor kiderül minden, addig itt a trailer. A 39. Magyar Filmszemlén (2008) a Legjobb dokumentumfilm volt.

Most hogy megint egy filmfesztivál lesz itt HKI-ben, kicsit elválasztottam a zenéktõl a filmes postokat, mert itt a Feszt alatt nagyon egymásra torlódnak.

Így most a Film alatt van:
* Docpoint (dokumentumfilm fesztivál, ez lesz most)
* R&A (Helsinki International Film Festival, majd õsszel)
* Animatricks (Animációs film fesztivál, ki tudja mikor)

Zene meg egyelõre:
* Rusirock (az itteni “Sziget”, Turkuban egy háromnapos esemény)
* Sziget