Konténerkikötõ / Madonna

Konténerkikötõ
Helsinki nyugati végén — ami hajdanán igencsak külváros volt már — van egy kikötõ (Länsisatama), számtalanszor jártunk már innen Tallinba. Az öböl túloldalán hajógyár, a kikötõ másik oldalán pedig egy viszonylag forgalmas teherkikötõ. Volt. Ez a terület már-már belvárossá nõtte ki magát, így a kikötõnek mennie kellett. Fel is építették kelet-Helsinkiben az egyik legmodernebb kikötõt (pl. több kilométeres alagút(!) köti össze a vasúti fõvonallal, illetve a kerülõgyûrûvel), amit év vége felé átadtak a forgalomnak, ezt meg bezárták. A fenti kép decemberben készült, addigra már jócskán lefogytak a konténerek. A hétvégén jártunk arra, már csak egy nagy hófedte placc az egész…

És itt lép a képbe Madonna. Merthogy az augusztusi Madonna koncertre nem volt elég nagy az Olimpiai stadion, ezért itt, ezen a lecsupaszított területen rendezik majd meg. 80 ezer jegyet adtak el a koncertre, nagyjából három óra alatt. Darabja nagyjából 100 juró volt, az annyi mint…kicsit több, mint 2.5 milliós órabér. Jó napja volt a jegyárusnak. ;)
Ekkora koncert egész Finnországban nem volt még, és mivel a területet késöbb beépítik, egy darabig nem is lesz hozzá hasonló.

2 Responses to “Konténerkikötõ / Madonna”

  1. Sam. Joe Says:

    Madonna mama ide augusztus 22-én jön, szóval még az is lehet, hogy egymás után nyomja le a két koncertet – ki tudja. A Kincsem Parkban lesz a koncert és itt 15 000 Ft a legolcsóbb jegy – kicsit más a gazdaság. Holnap kezdik meg árulni amúgy…

  2. CsTom Says:

    Itt konkrétan augusztus 6-án megy a show. Valószínüleg légtér- és tenger-zár is lesz a környéken. A tengert értem, nehogy beparkoljon ide a félsziget elé az összes hajó és csónak (van egy pár), de a légtér?! Nem hiszem, hogy egy helikopterbõl kurva jól lehetne hallgatni a koncertet, de még ha igen, akkor is kib drága lenne ott lebegni pár órát.

    Azért elég messze van egymástól a két ország ahhoz, hogy “másnapra” odaérjen ;) Közben még megáll itt-ott, kezdetnek rögtön itt a szomszéd Tallinban is.

    Nem lennék szívesen a Kincsem Park lovai helyében. Nem biztos, hogy jól tolerálják majd a mélynyomókat…. Nem lett volna valami más nagy placc? Mintha Mogyoródon az F1 pályán is tartottak volna már koncertet, oda aztán lehetett volna özönölni.

Idekomment

A "pontcom" string feketelistás, ilyen linket, ímélcímet ne írj, mert úgyis elnyeli a fekete lyuk..

You must be logged in to post a comment.


AWSOM Powered