Képek csak úgy…

Én kérek elnézést a selypítõs finnek nyelvéért. A képen egy punszi-rolád látható :)
(arról, hogy az a kis basz miért kerül két juróba, most szó se essék…)

A helsinki Mûvészetek Éjszakája érdekesnek ígérkezett a sok programjával, de végül csak két érdemleges eseményre látogattunk el. Az egyik a fent látható koktélverseny a Vanhában. Ügyesen dobálták a srácok a keverõpoharakat és üvegeket, mi meg finom koktélokat szürcsöltünk közben. A végén a három legjobb egyszerre dobált a színpadon. Így búcsúztunk János&Verocstól, akik hazatérnek Pestre mindjárt. Aztán megpróbáltuk megtekinteni az ausztrál Strange Fruit akrobaták mûsorát, ám nem sokat láttunk belõlük, akkora volt a tömeg (a mellékelt linken van egy video arról, hogy végül mit nem láttunk jól). Itt-ott még voltak persze történések, de sajnos (ám természetesen) szinte teljesen finnül… Az utcákon elszaporodó “élõ szobrok” viszont jópofák voltak.

Akkora vihar volt itt szerdán, hogy ihaj. Úgy kezdõdött, hogy a Nap nem kelt fel még délelött sem, aztán még annál is sötétebb lett. Az utcai lámpák bekapcsoltak, pedig itt elég sötét kell ehhez. Fingországra kevéssé jellemzõ a villámlás, most azonban kaptunk belõle rendesen. Annyira, hogy (legalább) az egyiknek sikerült eltalálnia a munkahelyemet, aminek következtében szinte semmi áram nem maradt az épületben. Se világítás, se hálózat [LAN] (hogy a routerek miért nem szünetmentesen vannak?), se élõ konnektor, még az ajtókat se nagyon lehetett kinyitni (merthát a beléptetõrendszerhez is áram kéne). És az ömlõ esõben ugye haza se indul el az emberfia :-) Még szerencse, hogy a kávéfõzõben maradt egy kis kávé az áramszünet elöttrõl, így volt mit csinálni [gyk. kávéztunk egy hosszút].

Ford Henry elérte a “majdnem csupa kettes” kort. A 120-as szervíz pont Magyarországra esett, eddig úgy néz ki elég korrektek voltak. Azé’ — ha nem is nagyon sokkal, de — csak ócsóbb ugyanaz a Ford márkaszervíz, mint itt.

Egy nap alatt szépen lenyomtam Lengyelországot, majdnem semmi incidens (értsd útlezárás, útépítés) nem zavart meg, a Varsó feletti szakasz egy részét egy kis, szinte üres, háromjegyû úton száguldoztam végig. Sokkal jobb (és ráadásul rövidebb), mint az egyszámjegyûn kerülgetni a kamionokat.
Kaunas környékén megálltunk, ahol — csak a pihentetés kedvéért — hajnalig tartó mulatságot tartottak a szállásunk (Örmény étterem/motel) különtermében. Még jó, hogy már nagyon nem kellett sietni másnap…
Amikor Riga fölött kiértünk a tengerpartra, meg is álltunk egy kicsit “pancsolni” Saulkrasti avagy Savanyúkáposzta városkában. (Szerencsére már majdnem kész az elkerülõ szakasz, mert amúgy haladni nemcsak nem szabad, de nem is lehet a sok nyaralótól. És a városka marha hosszú negyvennel-ötvennel…)
Szóval egy végeláthatatlan homokos tengerpart van itt, bár csak a víz lenne mondjuk 5 fokkal melegebb, ideális nyaralóhely lenne. Viszont nincs messze Helsinkitõl, ha nem lenne vége a nyárnak, tán még visszajönnénk hétvégézni. :-)

Visszafele úton már nem nyaraltunk, csak iszkoltunk északnak. Két és fél napra terveztük az utat, hogy ne kelljen nagyon kapkodni a végén (elvégre el kellett érni a kompot). Péntek délutáni indulással pont felértünk Lengyelországba. Ahol egy idefele már megismert — és egyszerûen csak egy jó sörmárkának hitt — városban álltunk meg. A fogadó szinte vadonatúj volt, jól is fõztek, de sajnos volt egy csapat vendég, aki hajnali kettõkor szeretett nekiállni vitatkozni :-( Mindegy, a sör tényleg jó volt :)

Szerencsére még elutazás elött megnyílt a szokásos Borfalu a Felvonulási téren, gyorsan végigkóstoltam a fehérborokat majd levezettem némi sötétebbel. A fehérek között sikerült pár “kannás” kategóriájúba is belenyúlni (úgy ismer meg az ember újdonságokat, ha próbálkozik. Nem mindig fizetõdik ki az érdeklõdés :) ), de befutott pár említésreméltóbb is. A Veress pincészet rendkívül érdekes boraival állított ki, elsõként a Pintes fajtájú bort említeném, ami állítólag a filoxéra után eltûnt, de valamikor a hatvanas években “megtalálták” egy ültetvényben, és ismét felélesztették. Ezt a volt “államigazdasági” területet szerezték meg Veressék, náluk van egyedül ebbõl a fajtából. Fûszeres, testes bor, savakkal jól ellátva. Nagy hátránya, hogy csak félszáraz… Veressék “Cuvée”-je viszont olyan csontszáraz, hogy szinte kiált egy kis plusz vízért (fröccsnek kiváló). Egy másik érdekesség a SzentGaál fehér Kadarkája volt. Szintén fûszeres, de alapvetõen paprikás ízvilággal marad hosszan a szájban. Szerintem nem egy “kvaterkázós” borfajta, de megfelelõ kaja mellé kitûnõ.
A vörösöket most nem említem, mert tényleg csak levezetésül szolgáltak Eger-Villány útvonalon.

Bár az augusztus 20-ai ünnepségsorozat elõl már elmenekülünk, a légiparádéból sikerült részleteket megnézni. Mivel a tisztavatást a Hõsök terén éppen próbálták, a “légierõ” is átrepült néhányszor felettünk különféle érdekes kötelékekben :-)

Az utolsó napot megpróbáltuk korán elkezdeni, de persze nem sikerült :)
A HÉV melletti fal hangulatosabbá tétele folyt megérkezésünkkor:

A Méheket pont sikerült elcsípni (fél8-as kezdés, ennyit a korán jövésrõl :) ), akik kissé kibõvítve léptek színpadra. A nagyhordós csávó olyan beszólásokkal operált, hogy néha a közönség fetrengett egy rövidet. Aki nem ismeri õket, ajánlom a Youtube-ot (bár ott valami hülye szintit rakott mögéjük, na az nem tartozik a mûsorhoz normálisan):

A Világzenén a Värttinä mosott ruhát, és egyéb finn-jellegû zenével árasztotta el a közönségét:

Aztán, sajnos a hét során csak most elõször, meglátogattam a Jazz színpadot, ahol a European Mantra tépte a húrokat. Messze nem Grover Washington jellegû smooth dzsezzre kell ám gondolni, inkább a Másfél áll hozzájuk közel, de mégis teljesen más.

Az utolsó napra egy egész homokváros épült a sármentesítõ anyagból:

Deák Bill elblúzolgatott kicsit a Hammeren:

És itt már bontják a Nagyszínpadot, bár még a buli zajlik a sátrakban.

És eljõ a hétfõ, és még mindig bírjuk. A délutáni napfényben a német Sportfreunde Stillernek szurkolnak a honfitársaik a Nagyszínpad körül:

A hátsó úton a véradó sátor mellett találtam ezt a példányt, már csak a csordogáló Sör tartotta életben:

Lovagias ügyeket párbajban intézik el a szigetlakók. Ezek is szépen hátat fordítottak egymásnak, léptek ötöt, megfordultak, és elkezdtek tüzelni egymásra :)

Egy kifejlett példány oldaltarajokkal megerõsítve:

(tavaly egy fiatalabb egyed került a lencse végére)

Zorall a Hammer színpadon táncdalokat nyom “enyhén” rockosítva:

Valahol volt fejépítés, egyre több dizájnos hajjal találkozni:

A sártenger ellen homokkal védekeztek a szervezõk, spontán beach-hangulatot teremtve. Szerencsére valami nagyszemû fajta, az elsõ napok porfelhõje nem ismétlõdik meg. Homokvár+kanos ifjak=homoknõ:

A Nagyszínpadon Tankcsapda, a nézõtéren meg sosem látott mennyiségû kistinédzser (10-12 évesek) “metálos pólóban”. Úgy néz ki, a Tankcsapda egy gyerekzenekar :)

És egy kis Tool. Szerencsétlen fotósok jól megszívták a Tool menedzsmentjét. Elõször is a párszáz fotósból kiválasztottak (ki tudja mi alapján) 30-40-et, hogy csak õk mehetnek. Aztán se szó, se beszéd, ezt is lehúzták durván egy tucatra. És nem a szokásos három, hanem csupán egy szám erejéig lehetett fotózni, ami alatt persze fényt, na azt nem adtak a színpadra…

Tereskova az Open sátorban. Ez egy jól elbújtatott helyszín volt a Bahiával szemben. Mivel nem volt benne a “napi bontás”-ban, csak az tudott róla, aki egyszer már véletlenül betévedt ide jó idõben. Pedig itt volt Üllõi Úti Fuck, Balaton, meg még kitudja. Tereskova és mi, a közönség, mindenesetre élveztük a koncertet, lazult a fesztiválfegyelem is pár “utolsó” szám által:

Itt volt Czaby is, aki a féléves kisfiát jött kiheverni egy kicsit a Szigetre egyenesen Hamburgból. Na jó, ezen poharak nem mindegyike származik tõlünk, de kétségtelen, hogy ezen a napon ittam a legtöbb páleszt. Amúgy a Rézangyal feldughatja magának a sok mézes pálinkáját, mind úgy szar, ahogy van. Sajnálatos módon a legtöbb helyen csak azok voltak. Szerencsére volt pár pálinkázó, ahol aztán olyan szilvórium jellegû üdítõket lehetett kapni, hogy ihaj. Csak sokat kellett érte gyalogolni.

A Roma sátorban elvileg ismerõsök doboltak, de mint kiderült, a fõ mûsorszám a DJ volt. Aztán csak egy-két számra tudtak bekapcsolódni szegények, na akkor azért megmutatták mire képesek:

Zárásképpen egy kis Colorstar a wan2-n:

UPDATE: Nos, írjunk szöveget is a képek mellé :) Mégsem vagdalom én szét ezeket külön postokba, jól van ez így egyben.
A Sziget bejáratánál saját magad alatt épített sörösrekeszekre lehetett felmászni. Ez a csaj ügyesen felépítette a 10 rekeszt, és fel is állt a tetejére! Lefelé jövet már kiengedett egy kicsit, és a 9. emeleten kiesett, de így is marha ügyes:

A mára már hírhedt sártenger a Nagyszínpadnál (és gyakorlatilag mindenhol máshol is):

A Babylon Circus fellépése, velük (is) nem olyan régen találkoztunk Helsinkiben a Maailma Kylässä fesztiválon. Pörögtek mint egy propeller:

Sinéad O’Connor, mint nyuszika (gyk. reszelgeti a körmét, és hülyeségeket beszél). Legnagyobb meglepetésre egy Symbianos “kabátka” (van a “fleece”-re jó magyar szó?) volt rajta, azt hittem csak a geek-ek hordanak ilyesmit:

Alpha Blondy Elefántcsontpartól a Világzenén. Rasztafejûek eléggé ellepték a színpad környékét :-)

Vissza a Nagyszínpadra, Faithless zenélgetett nekünk egy kicsit:

Késöbb valamelyik “party arénában” spontán break-dance bemutatót láthatott a kevés odatévedt. Ez a kis ázsiai srác igazán jól nyomta:

A Magic Mirror idei mûsora kissé unalmas lett, egy német “hölgyet” kölcsönöztek “háziasszonynak”. Jó, hogy a Szigetet mindennél több külföldi látogatja, de hogy csak angol nyelvû mûsorral nyomják végig a hetet… Ráadásul nem volt semmi érdekes/poénos a fasziban:

Kis nosztalgia, a Kistehén Tánczenekar, bár idén már messze nem kabalaállat:

És búcsuzásul egy hülye német arc, aki (a haverjaival együtt) közvilágítást csinált magából: