Britney Spears — Femme Fatale

October 14th, 2011

Britney Spears @ Hartwall Areena, Helsinki
Britney bébi “remek” playback-show-t mutatott be Helsinkiben, a Femme Fatale turné keretében. A pozitív oldal, hogy a 22 kamiont elég gyorsan ki-, be- és összeraktuk, valamint a show pontosan kezdõdött, a negatív oldal pedig a show volt.
Odafent: a konfettiszóró berendezés még nem foglalta el a végleges helyét.

Britney Spears @ Hartwall Areena, Helsinki
Egy ilyen eseményre az ember nem az “énekesnõ” hangja miatt megy, hanem maximum a show-ért. Mint ilyen, én egy Lady Gaga-típusú látványos elõadást vártam.
Na, az elsõ szám úgy kezdõdött, hogy a hátsó videófal szétcsúszott (pont úgy, ahogy Tina Turner Golden Eye belépõjében), majd Britney kisasszonyt betolták az emeleten egy bútorszállító izén (pont úgy, ahogy a Disturbed szokta a koncertjeit kezdeni), ott mozgolódott egy kicsit, majd egy pneumatikus egyszemélyes lifttel leereszkedett (pont úgy, ahogy a Rammstein koncerten láttuk múltkor), ugrándozott a táncosai között a földszinten is, majd betoltak egy trónt, ebben helyet foglalt és körbetáncolták (pont úgy, mint Madonna belépõje volt legutóbbi koncertturnéján). És ez még csak az elsõ szám volt… Najó, a második, mert az elsõ csak egy videó volt, ami aztán késöbb is sûrûn elõfordult: az elsõ fél órában (ennyit nézhettem a színpad elõl) kábé a harmada egyszerûen csak videó volt… ;-|

Britney Load-out
Kifelé is elég rendezett volt a csapat, de megint találkoztunk túlsúlyos színpaddarabbal, amit a “biztonság” kedvéért targoncára helyezett néhány plusz ballaszt felhelyezésével lehetett mozgatni ;-)

Britney Load-out
Az egyik crew lady, egy idõ után egy baszott nagy szivarral (és amúgy tök lazán) rendezgette a sorokat. Megígértem, hogy nem mutatom meg a képet az anyukájának, úgyhogy légyszi ne forwardoljátok neki ti sem ;-)

Még mindig õsz

October 14th, 2011

Õsz, Helsinki
Még mindig õsz van, de már nem sokáig húzza. Itt-ott már megjelentek a hókarók az út mellett…

Szivárványos pisztráng

October 7th, 2011

Halpiac szivárvánnyal
Évente asszem kétszer van a belvárosi kikötõben halpiac, ahol mindenféle jó kis halkészítmény kapható, feltételezhetõen közvetlenül a “termelõktõl”. Fõleg pácolt hering, lazac (lohi) és szivárványos pisztráng (kirjolohi) az elterjedt, de amúgy van mindenféle. Szép vitorlások is beállnak ilyenkor a kikötõbe, mondjuk jó kis lazaclevest lehet rajtuk ebédelni.
Idén ismét véletlenül keveredtünk ide, Ralloú nõvérének mutattuk éppen a várost megfele, amikor (szerencsére) belebotlottunk a sok halba.

Futááás!

September 24th, 2011

Juju, Ralloú, Matusz a futóverseny elött
Rantakymppi futóverseny, fõleg Espoo tengerpartja mellett vezet körbe, ebbe nevezett be a fenti csapat. Mindenki élve beérkezett ;)

Itt van az õsz, itt van újra…

September 17th, 2011

Költözõ ludak
Már megint átrendezõdõben az állatvilág felettünk, kergetik õket a hófelhõk…

Moszkvai képek

September 12th, 2011

Vörös tér, Moszkva
Bár már elég régen, Húsvétkor jártunk a szomszéd fõvárosban — Moszkvában –, a lustaság fél egészség vonalon mozogva csak most kerültek elõ a fényképek… Gyorsan berendezõdtek hát egy galériába, és itt meg is lehet tekinteni õket.

Vége a nyárnak

August 31st, 2011

Nyárvége, karszalagok
Ez a nyár is véget ért, ideje megszabadulni a karperecektõl.
bár csalok, pár napja már leküzdöttük õket a kezemrõl

2010, a tavalyi
2009, az elsõ

Sziget 5 (Vasárnap)

August 14th, 2011

Gogol Bordello, Sziget Fesztivál, Budapest
És végül itt van a “gyors” vasárnapi Sziget összefoglaló is ;)
A délutánt a Gogol Bordello fergeteges bulija kezdte a Nagyszínpadon. A mai nap — sõt talán a hét — legjobb eseménye ez volt. A közönség is jól rákészült, faltól falig ember volt a mezõn, pedig még öt óra sem volt (az õket követõ koncerten fele ennyien se voltak). Láthatóan Gogolék is bepörögtek és egy jó húsz perccel tovább nyomták. Amit mi egyáltalán nem bántunk, de miután elvileg fél óra volt a következõ zenekar és õ közöttük a cserére, gondolom erõsen felnyomták a stage manager és a crew vérnyomását :-D
Crowd surfing, Sziget Fesztivál, Budapest
A tömeg közben tovább fejlesztette a crowd surfinget: matracon utaznak a tömeg tetején. Az egyik csávó be is érkezett a színpad elötti árokba, ahol az InKal le se szarta, a fotósok szedték le és ott örvendezett a srác a -1. sorban. Aztán a fotósokkal együtt kiterelték ;)
'Louder' bábu, Sziget Fesztivál, Budapest
Egész héten láttam ezt a ‘Hangosabban!’ bábut, de csak most sikerült világosban ráközelíteni. Fejlett technológia ám ez a kartondoboz, a kezeivel integetni is tud!

The National, Sziget Fesztivál, Budapest
A következõ nagyszínpados a The National, akik megintcsak nem egy idevaló zenekar volt. ( Lecserélhetné már a Sziget a Nagyszínpados programszervezõt… ;( ) Szóval olyan kis langyos tingli-tangli jött ki belõlük. A nézõsereg is erõsen megfogyatkozott, aki maradt, az is csak gondolom megszokásból, hogy mégiscsak ez a legnagyobb színpad a környéken.

Sonata Arctica, Sziget Fesztivál, Budapest
Jallu, Sziget Fesztivál, Budapest Szerencsére a fesztivál másik finn résztvevõje, a Sonata Arctica elég gyorsan következett a Metál színpadon. Hogyan jön ki ilyen vékony hang ebbõl az emberbõl, azt nem tudom.

Idecsõdültek persze a finnek is (idén valahogy nem éreztem, hogy túl sokan lennének), elõkerült a féltve õrzött Jallus üveg. ;)
Bár lehet, hogy ezek mégse az északiak, merthogy egy teljes hétig egy teli üveg alkoholtartalmú folyadék mellett egy finn ember szerintem nem bír megmaradni anélkül, hogy felbontaná (hacsak nem egy egész rekesszel hoztak, de akkor az meg hogy került be a fesztiválra? ;) )

Közvetlenül a metálszínpad mellett amúgy fel voltak készülve a szivacs északi rokonokra, ez volt az italospult cégére:
We drink more, Sziget Fesztivál, Budapest

Vad Fruttik, Sziget Fesztivál, Budapest
Nna. Miután kiállatkodtuk magunkat a finn szonáták közepette, pihenésképpen átmentünk a budai oldalra a magyar MR2 színpadhoz Vad Fruttikat hallgatni.

Tankcsapda, Sziget Fesztivál, Budapest
Aztán kombináltuk a keményet a magyarral, és visszakerültünk a Metál színpadhoz, ahol a Tankcsapda csapatta az évi rendes szigetes fellépését.
Tök rendesek voltak, hogy már az elsõ szám alatt robbant a pirotechnika, miközben vagy ötven fotós és egy féltucat InKalos ugrált a töltetektõl pár centire… ;/ Nekem eddigre már kiváló füldugóm volt (azért mégse múlt el nyomtalanul a finn fesztiválok látványa, ahol majd’ mindenki bedugott füllel pogózik), de többen kicsit megrémültek.
Aztán késöbb is jöttek a tûzcsóvák:
Tankcsapda, tûz, Sziget Fesztivál, Budapest
Hátul a tömegben volt világító felirat is:
Tankcsapda, világító tábla, Sziget Fesztivál, Budapest
Ahogy haladt elõre a mûsor, Lukácsnak egyre kevesebb hangja lett, de addigra a közönség már gondolom megszokta a reszelõs rekedséget.

White Lies, Sziget Fesztivál, Budapest
A Nagyszínpadot a White Lies zárta idén. Nem rossz, nem rossz, de azért ez is csak valami szintipop volt…

Hát, ennyire futotta a 2011-es, tizenkilencedik Sziget Fesziválból. Köszönjük a lehetõséget! ;)
Növényház, Sziget Fesztivál, Budapest

Sziget 4 (Szombat)

August 13th, 2011

Overflow, Sziget Fesztivál, Budapest
Miután délelött kirepkedtük magunkat, elég korán kiértem a Szizsetre. Elõször sikerült elcsípni a Nagyszínpad kezdõszámát, aki ezúttal a horvát Overflow volt.

Ska Cubano, Sziget Fesztivál, BudapestA délutánt az ilyenkor elég népes civil faluban töltöttem, élõ könyvtár “olvasása” meg ilyesmi. Aztán ötre eljutottam a Világzenére ahol a Ska Cubano melegítette be a közönséget. Õk (is) visszatérõ vendégek a Szigeten.
Ska Cubano, Sziget Fesztivál, Budapest

Onnan átruccantam a Rock színpadra, ahol a magyar Superbuttra headbangeltek a rockerek.
Superbutt, Sziget Fesztivál, Budapest

Seggnyaló berendezés, Sziget Fesztivál, BudapestApropó, a képzõmûvészeti sarokban egy mókuskerékkel hajtott seggnyaló berendezés is található, gondolom a Szigetre látogató államtitkárok és politikusok számára fenntartva.

Nem messze onnan, az Európa színpadon a szlovák Puding Pani Elvisovej zenélt. A nevük alapján valami Elvis imitátor zenekarra számítottam, de csak egy ‘tizenkettõ=egytucat’ együttes volt. Korrektek, de nem az, amit vártam…
Puding Pani Elvisovej, Sziget Fesztivál, Budapest

Ismét Nagyszínpad, ahol a Kate Nash leánybanda került a deszkákra.
Kate Nash, Sziget Fesztivál, Budapest

Innen beindult a szigetkörjárás. A múltkor említett hiányzó lángosos helyét két emberevõ vizes lufi foglalta el:
Vizes emberevõ lufik, Sziget Fesztivál, Budapest

Mások meg a dinnyébe oltott vodkás eljárást vitték el a szélsõérték felé:
Dinnyekoktél, Sziget Fesztivál, Budapest

A Nagyszínpad mögötti játszótéren a köteleken ugrállt pár csávó. A többi szigetlakónak már az kihívás volt, hogy végigegyensúlyozzon, ezek meg ugráltak meg piruetteztek a két kötélen…
Kötélugrás, Sziget Fesztivál, Budapest

Az egyik koncert elött várakoznak a fotósok bebocsátásra várva. A magas gyerek homlokán az adott koncertre szóló “belépõmatrica” (normálisan a pólón helyezkedik el).
Fotósok, Sziget Fesztivál, Budapest

Kaiser Chiefs, Sziget Fesztivál, Budapest
Magyar zászló, Sziget Fesztivál, BudapestIsmét Nagyszínpad, Kaiser Chiefs a következõ.
A tömegben elõször jelentkezett magyar zászló. Kicsit címeres ugyan, de azért a miénk.
A szigetlakók mindenféle zászlókkal tudatják egymással, hogy õk honnan is jöttek, illetve társaikkal, hogy meddig kell beverekedniük magukat a tömegbe.
Kaiser Chiefs, Sziget Fesztivál, Budapest

Ezután az MR2-n belehallgattam a Hiperkarma koncertjébe, de annyira be voltak állva, hogy az már fájt. Tovább haladva, a picinyke Open sátorban a Velõrózsák adott elõ a maréknyi “tömegnek”. Kispi enyhén ittas állapotban is eltalálta a húrokat, bár a számok között kicsit több idõre volt szüksége, hogy megeméssze mi a következõ feladat. ;)
Velõrózsák, Sziget Fesztivál, Budapest

A féltízes blokkot a Világzenénél kezdtük, ahol Goran Bregovic akkora tömeget vonzott, amit még a Nagyszínpad is megirigyelhetett volna. Nem csoda, egy szinte tökéletesen felépített, jó húzású mulatós mûsort hoztak.
Goran Bregovic, Sziget Fesztivál, Budapest
Emeletes volt a közönség:
Crowd Surfing, Sziget Fesztivál, Budapest

Közben az MR2-n a Heaven Street Seven slágereire ropta a magyar közönség.
Heaven Street Seven, Sziget Fesztivál, Budapest

Mindeközben a Nagyszínpad mai fõattrakciója, a 30 Seconds to Mars mozgatta a tömeget (bár korántsem akkorát, mint tegnap a Prodigy). A végén az egész színpad megtelt a közönséggel, akiket szépen lassan felhívogattak az utolsó számok alatt.
30STM, Sziget Fesztivál, Budapest
30STM, Sziget Fesztivál, Budapest
A 30STM leglelkesebb szurkolói már a délutáni koncertek alatt letáboroztak az elsõ sorok közepén, sõt alkalomhoz illó frizurát is faragtak a hajukba ;)
30STM fan, Sziget Fesztivál, Budapest

Repüléés!

August 13th, 2011

Böing 737 a Ferihegy 31L kifutójára fordulva
Böing 737 a Ferihegy 31L kifutójára fordulva
Egy nagyon jót repkedtünk Budapest és Los Angeles felett a HighFly szimulátorában. Ismét Boinggel repdestünk, legközelebb tényleg kipróbálom az Airbusukat is… Többször sikerült épségben landolni, bár lezuhanni nagyságrendekkel egyszerûbb :)


AWSOM Powered