Képek csak úgy…

A szombatot a Turisas nyitotta nálunk. Õk a piros-feketére festett õsemberek (vagy talán Vikingek?), 2008-ban is találkoztam velük itt (illetve akkor mindketten a Paviljonki színpadon voltunk). Érdekes folk metált (már ha van olyan) játszanak, hegedû és harmonika is ott van a viszonylag dallamos számaikban. Némi load-in után egy kis szabadidõt kihasználva átmentem a Rantalavára (Parti [beach] színpad), mert ott a backstage-en leraktak egy kis szaunát a partra és ez a dolog igen jó hatással van a másnaposságra. Míg ott várakoztam, néhány hülye frizurás német srác is odaszállingózott a nyugágyakra, váltottunk is néhány szót az élet nagy dolgairól. Szépen megmutattam nekik, hogy hol nincsenek tankcsapdák a tengerben (sajnos a nagy kövek és a nem igazán áttetszõ víz megnehezítik a tengerbejutást, de aki tudja az ösvényt ugye… :) ).

Õk voltak a The Baseballs, akik nem sokkal a száradásom után egy olyan teltházas koncertet nyomtak a Rantalaván, hogy ilyet még nem láttam. Itt sokkal nagyobb hely van a színpad elött, mint a Nagyszínpadnál (nem is értem miért az a “Nagy”), na ez csontig tele volt.

Szombaton 31.000 látogató küzdött egymással és a porral (pénteken “csak” 21 ezren voltak, de az rövid nap volt), ennek egy része már csak a tengerben álldogálva talált helyet magának.
Megint sietni kellett vissza, a nagyszínpadon következett az errefelé már legendás Kotiteollisuus. Játszották, amit kellett, majd egyszercsak elkezdtek vetkõzni. Az utolsó két számot egy szál faszban nyomták le… :-o És ekkor még csak délután öt óra volt, kicsit több, mint nyolc óra volt hátra az aznapi fesztiválból…

A sátorban volt megint Viikate és Ismo Alanko, de róluk sajnos lemaradtam mindenféle láda-logisztika okán. A Disco Ensemble következett a nagyszínpadon, õket már láttam, hallottam elégszer az elmúlt hónapokban, most is ugyanazt nyomták le. Visszakutyagolás a partra, ott a PMMP-t még elcsíptem (õket se kell bemutatni, írtam már róluk elégszer. Mondjuk most még jobbak voltak, mint valaha), aztán vissza kellett robogni a Niitty-re, mert nálunk a Don Huonot érdekes együttese következett. A finnek a zöngés/zöngétlen hangokat nem nagyon tudják megkülönböztetni, a p/b és d/t párosokat gyakran keverik (a zöngések [b,d] nem “õshonosak” a finn nyelvben, csak import szavakban vannak jelen). Ez most csak azért kívánkozott ide, mert a pletykák szeirnt az együttes neve igazából ‘D on huono T’ vagyis a ‘D az egy elbaszott T’.
Ezeknek valami istentelen szar backdropjuk volt: háló, aminek a metszéspontjaiban egy-egy LED van. Ebböl volt négy egymáson… Plusz itt-ott villanykörték, az egész aljában meg minden szegmenshez külön kis kontroller-dobozka, plusz ilyen-olyan külön kábelek. Elszöszmötöltünk vele egy jó órát, mire felkerült a helyére, meg aztán a végén le, ezért a Sátorban nyomuló Jätkäjätkätról le is maradtam :(
Helyette viszont megintcsak a parti színpadon néztem a megszûnt Hanoi Rock énekesének, Michael Monroe-nak az új együttesét. Ez a srác (illetve már lassan bácsi) aztán jól bírja, energia az volt a koncertben rendesen. Párszor majdnem le is billent a színpadról, de valahogy az utolsó pillanatban mindig visszafogta magát. 2008-ban az akkor éppen másodszor (immáron végleg) megszûnõ Hanoi Rockkal szerepelt ugyanezeken a deszkákon.
A jó öreg Paviljonkin a Stam1na pörgette a haját ezerrel. Aztán a ráadásban bevonultak aszem a Viikate tagjai is egy szál ingben (alul semmi) egy számra, melyet a “Vittu Kotiteollisuus” (mûfordítás: “A Kotiteollisuus meg bekaphassa”) kiáltással zártak le, utalva a délutáni meztelenkedõs kollégáikra.
Éjfélkor következett a Nagyszínpadon a szombati zárószám, a svéd The Sounds, egy rendkívül hosszúcombú bige vezetésével. Akik ismerték õket, mondták, hogy lesz itt ugrálás a nézõtéren, de nem néztem ki az együttesbõl. Aztán az elsõ szám alatt már mozgott a színpad, úgy rengett a föld az ugrándozástól. A biztonsági fõnök gyerek is rohangászott, mint a mérgezett egér. Másnap amikor beszéltem vele a koncertrõl, elõhúzta a zsebébõl a lépésszámlálót (tényleg, hozok én is legközelebb), 30ezer feletti lépéssel fejezte be az elõzõ napot (az olyan 18 kilométer vagy mi. A napi “ajánlott adag” 10ezer, egy ülõmunkás számítógépes szakember olyan 3-5ezret teljesít).