Villámlátogatást tett hazánkban a baráti Finnországban átmenetileg állomásozó (sic!) kontingens két tagú delegációja. A sûrû program során több, a fiatalság kultúrált szórakozását segítõ intézményt kerestek fel. A “nagyfröccs összehasonlító elemzése” címû alapmû konzultációján több önkéntes is részt vett, a delegáció köszönetét fejezi ki önfeláldozó munkálkodásukért.
Elnézést kérek a kedves olvasótól, de a csillagászati tavasz beköszönte ismét egy kis helyzetjelentésre ösztönzött.
Meg olyan szépen sütött a Nap a tegnap ismét frissen hullott újabb tízcenti hóra, hogy fényképeznem kellett.
Ezúttal kattintásra nagyulnak is (tekintsük ezt mondjuk Nokia X6 termékbemutatónak)
Ma kulturális napot tartottunk. Bementünk a városba megnézni az M.C. Escher kiállítást az Amos Anderson múzeumban — amirõl eddig nem is tudtunk, hogy létezik. Jó fej volt ez az Escher bácsi, pont nekünk való tréfás&elborult képeket alkotott. Itt jegyezném meg, hogy pihent agyúak LEGOból megépítették Escher három “lehetetlen világ” képét. Mégse lehetetlen? ;)
Aztán ahogy mászkáltunk kaja után (nagyon jó kis ramen jellegû tésztalevest ettünk az Aikataloban), egyre több zöld kalapos emberrel találkoztunk. Ekkor esett le, hogy ma van Patrik napja. Gyorsan el is kocogtunk a város ír kocsmájába a Mollyba, hátha ingyen van a sör. ;-) Ingyen ugyan nem volt, viszont ZÖLD SÖRT csapoltak! (Lapin Kulta volt, azon már sokat nem lehet rontani így sem.) Maradtam a Guinessnél ;)
Már épp indultunk volna hazafelé, amikor egyszercsak egy volt kolléga hátbacsapott, hogy õ itt mindjárt fellép dudásokkal (ezek szerint a duda nem csak skótduda lehet) — illetve õ egy pergõdobbal. Így maradtunk még egy sörre ;-)
Amerikaiak jártak a régi jégcsarnokban. Már csak fél perc a Marsig. Azt hittem valami rockos banda, de egyedül a dobos nyújtott említésre méltót, az egész olyan kicsit nyálas izé volt. Elég az hozzá, hogy az északi parkoló nevû elõzenekar több dinamizmussal nyomta, mint a “fõbanda”. Na õk tetszettek. Állítólag volt egy elõ-elõzenekar is, a Street Drum Corps, róluk lemaradtam ugyan, de a fellelhetõ videók alapján már õk lekõrözheték a 30stm-et (-ot) ;)
De legalább a kirámolás olyan gyors volt, hogy még soha. Kevesebb, mint két óra. Leeresztettük a baszott nagy hangfalakat, kitoltuk a lámpákat, feldobtuk az egészet négy és fél kamionra, és már otthon is voltunk.
Ez a bejegyzés egy kis állapot rögzítés, hogy majd amikor május környékén elolvad a hó, össze lehessen hasonlítani a tájat…
Itt a parkolónk látható, a jobb oldali hegy helyén síkságnak (illetve egy kis lejtõnek) kéne lennie. Normális teleken ott a kerítés mellett mászkál fel-le a szintek között a hókotró traktor. Halványan látszik egy behajtani tilos tábla csücske is, na ott egy viszonylag széles gyalogút van.
Eddig mindig méteres hórudakat szurkáltak mindenfelé. Idén — gondolom a válságra tekintettel — optimalizálták a rúdhosszat. Fogták a sokéves átlagot, megszorozták egy epszilonnyi biztonsági tényezõvel, és csak akkorákat vagdostak. Most, hogy egy kicsit leolvadt a “paplan”, már épp kilátszik a rúd vége…
Itt, az út közepén még mindig magasabb a hó a rúdnál.
Idén február végén, március elején népi sport volt a tetõrõl hóhányás. Itt illusztrációul a szemben lévõ erkély, hogy mekkora nyomás volt a tetõkön (abba most ne menjünk bele, hogy vajon miért nem alpesi stílusú meredek tetõket építenek errefelé. Biztos csak ritkán havazik ezen az éghajlaton).
Ugyanaz lehányva (bleeeeh). Most tessék ezt elképzelni többezer négyzetméteres csarnokokon…
Végül egy útjelzõtábla a Bodomi-tó közepérõl. Nem tudom, hogy a hajósók tudják-e majd használni nyáron ;)
Vasárnap itt járt az Arénában a Kent nevû svéd együttes. A kis mocsok csak svédül beszélt a közönséghez. Hja kérem, csak átruccantak a provinciára. Jó, hogy itt kötelezõ svédül tanulniuk a szegény finneknek, de hát tudjuk az orosz tanulmányainkból, hogy milyen hatékony egy kötelezõ nyelvtanítás. A magamfajta idegennyelvûeket nem is említem…
Eredetileg pénteken kellett volna játszaniuk, de a kamionok befagytak a tengerbe, így nem volt színpad ;)
Stockholm környékén szerda-csütörtök-péntek viharos szél volt meg egy kicsit hideg (bár idén már volt ennél jóval hidegebb is, mégsem volt ilyen katasztrófahelyzet). A sofõrök elbeszélése szerint — valami 43 órát töltöttek a hajón — egyszercsak mintha falnak ütköztek volna, olyan kemény jeget fogtak. Kicsit játszottak elõre-hátra, hogy meg tudjanak fordulni, majd visszatértek a kikötõbe. Ahol már nem volt hely kikötni az addig visszafordult hajóktól, így ott köröztek Stockholm közepén, amíg az egyik teknõ odébbmozdult. Késöbb megpróbálkoztak egy ritkábban járt átjáróval (ehhez külön pilotot kellett a hajóra venni). A bejáratnál várni kellett egy kicsit, mert az átjáróban (vagy szoros?) éppen jött szembe egy másik hajó. Namost ezek a baszott nagy emeletes vasdarabok elég jó kis turbulenciát csinálnak a vízben, eltart egy darabig, míg a jég újra “megköt”. Aznap azonban az elúszó hajó után 5 (öt!) perccel már be is fagyott a tenger. Állítólag olyan volt (eltekintve attól, hogy épp egy fedélzeten álldogáltak), mintha a szárazföldön egy mezõ közepén lennének: körös-körül sík hómezõ… Ezekben a napokban a stockholmi szigetvilágban 46 hajó vesztegelt a jég fogságában. Ebben a kisebb (“normál”) jégtörõk is benne vannak, akik nem bírtak felnõni a feladathoz. ;)
A svédeknek állítólag összesen két “heavy-duty” jégtörõjük van. Az egyiket kölcsönadták valami Antarktiszi expedícióhoz, a másik (Ymer, ejtsd: Ümer) meg éppen fent északon munkálkodott. Így nem volt mást tenni, mint megvárni Ymert, amíg szépen leballag Stockholm környékére kiszabadítani a népeket és a teherhajókat. Az utasok addig is ingyen kaját kaptak… Néha körberepült egy helikopter, csak úgy ellenõrzésképpen, megvan-e még az összes hajó. Még szombat-vasárnap is késések voltak a menetrendszerinti Viking- és Silja-line-okon, de már bátran nekiindultak a zord tengernek.
