Képek csak úgy…

Amerikaiak jártak a régi jégcsarnokban. Már csak fél perc a Marsig. Azt hittem valami rockos banda, de egyedül a dobos nyújtott említésre méltót, az egész olyan kicsit nyálas izé volt. Elég az hozzá, hogy az északi parkoló nevû elõzenekar több dinamizmussal nyomta, mint a “fõbanda”. Na õk tetszettek. Állítólag volt egy elõ-elõzenekar is, a Street Drum Corps, róluk lemaradtam ugyan, de a fellelhetõ videók alapján már õk lekõrözheték a 30stm-et (-ot) ;)
De legalább a kirámolás olyan gyors volt, hogy még soha. Kevesebb, mint két óra. Leeresztettük a baszott nagy hangfalakat, kitoltuk a lámpákat, feldobtuk az egészet négy és fél kamionra, és már otthon is voltunk.

Ez a bejegyzés egy kis állapot rögzítés, hogy majd amikor május környékén elolvad a hó, össze lehessen hasonlítani a tájat…

Itt a parkolónk látható, a jobb oldali hegy helyén síkságnak (illetve egy kis lejtõnek) kéne lennie. Normális teleken ott a kerítés mellett mászkál fel-le a szintek között a hókotró traktor. Halványan látszik egy behajtani tilos tábla csücske is, na ott egy viszonylag széles gyalogút van.

Eddig mindig méteres hórudakat szurkáltak mindenfelé. Idén — gondolom a válságra tekintettel — optimalizálták a rúdhosszat. Fogták a sokéves átlagot, megszorozták egy epszilonnyi biztonsági tényezõvel, és csak akkorákat vagdostak. Most, hogy egy kicsit leolvadt a “paplan”, már épp kilátszik a rúd vége…

Itt, az út közepén még mindig magasabb a hó a rúdnál.

Idén február végén, március elején népi sport volt a tetõrõl hóhányás. Itt illusztrációul a szemben lévõ erkély, hogy mekkora nyomás volt a tetõkön (abba most ne menjünk bele, hogy vajon miért nem alpesi stílusú meredek tetõket építenek errefelé. Biztos csak ritkán havazik ezen az éghajlaton).
Ugyanaz lehányva (bleeeeh). Most tessék ezt elképzelni többezer négyzetméteres csarnokokon…

Végül egy útjelzõtábla a Bodomi-tó közepérõl. Nem tudom, hogy a hajósók tudják-e majd használni nyáron ;)