Képek csak úgy…

Ma reggel munkába menet, egyszercsak elémsorolt egy tehén…
Szerencsére okos jószág, a piros lámpánál megállt, így szembõl is megtekinthettem. Így Vappu (május 1.) elõestéjén az egyetemisták hányásvédõ kezeslábasban szoktak parádézni, ehhez már hozzászoktunk. De ez a tehénbõr valami plüss kabát (ergo nem hányásálló), meg a lányzóból se nézem még ki az egyetemi létet. Farsang meg már elmúlt. Sebaj, legalább vidáman indult a reggel. :-)
Este aztán bemegyünk a belvárosba, megcsodáljuk az idei részegeket. :)

A hó még mindig stabil lábakon áll…
Azt csiripelik a verebek, hogy az a hólerakó, ahova a helsinki havat szállították, annyira tele van, hogy teljesen reménytelen elolvadnia a következõ hó elött. :-)

Na ez a szívás. Feloldották napközben a finn légtérzárat, többen el is indultak errefelé, a Finnair is beállított néhány kimenõ járatot. Például egy New York-i járatot hirdetett meg 9pm-re. Aztán hirtelen mégis beszóltak a hatóságok, miszerint 8pm-tõl ismét légtérzár… A NewYork-i gépet elõrehozták 19:50-re. Ezt fõleg az a tallini fickó értékelte, akinek a kompja 19:30-ra ért a nyugati kikötõbe, és nagyjából 19:55-re ért a gate-hez — már hiába…
Aztán itt van ez a FreeBird Airlines ;) járat, ami a Törököktõl, Antalya-ból hozta (volna) haza a már pecsenyére sült finneket. Gondolom már tûkön ültek pár napja, végre megnyílt a lehetõség, felcuccoltak a gépre, már-már érezték az otthoni hó illatát — amikor 60 km-re a céltól, Tallin felett vettek egy hirtelen balkanyart és Stockholmba szállították õket (az észt légtért nem nyitották ki 20.000 láb alatt, ezért Tallin nem jöhetett szóba). Történt ez kábé fél kilenckor, amikor az alig fél órája felszállt New Yorki gép még javában a finn légtérben hasított. Ne mondja már nekem senki, hogy ezt a charter gépet nem lehetett volna leengedni… Kötve hiszem, hogy ilyen hirtelen Vantaa — illetve egész Finnország — fölé került egy “pamacs”… miközben jobbról az oroszok, balról a svédek parádéznak itt föl-s-alá a határ mellett…

Az izlandi hamu éjfél óta valahol felettünk lebeg. Sajnos a felhõktõl nem tudom megítélni mennyit változtatott a fényviszonyokon, reggel az átszüremlõ napfényen nem látszott semmi különös. A légteret viszont teljesen lezárták, jelenlegi infók szerint szombat délután 3-ig biztosan, aztán majd meglátják.

A reptér majdnem teljesen kiürült, a check-in pultok zárva.

Kettes terminál, az összes Finnair járat innen indul(na). Bár a háttérben egy security-check kapu nyitva van, csak reptéri azonosítókártyával lehet keresztülmenni rajta.

Az útlevélellenõrzés (a schengeni terminál vége). Itt hosszú tömött sorokban szoktak álldogálni a mindenféle ferdeszemû népek.

A terminál és mögötte a reptér betonja szintén pihen.

Apropó pihenés, láthatóan volt néhány utas, aki a reptéren töltötte az éjszakát (és ezek szerint a mait is kénytelen lesz). Pokrócokat osztottak nekik, többen már egész jól berendezkedtek a padokon…

Ezt minap lõttem a garázsban. Életvédelmi teszt konnektor és egy baszott nagy csavar segítségével… O.o

Rigában már voltunk párszor, így sok újdonsággal nem szolgált. Viszont itt történt meg, hogy a belváros egyik terén a teraszon kortyolgattunk italokat — sõt még a kabátokat is levettük. A “macskás házon” a Nap csak pont a sast világította meg amikor arra jártunk. Jól nézett ki, ahogy a fény kiemelte a madarat (a pucsító seggû macskák között).
A belváros szélén szálltunk meg az Edvards hotelben. Korrekt kis szálló, de itt már csak a szokásos pici szoba jutott. Viszont csendes és az udvarban lehet parkolni.

Vasárnap még sétafika az óvárosban, aztán hétfõn irány a piac. Azért szar dolog, hogy a legközelebbi valamirevaló piac 350 km-re van Helsinkitõl… Bevásárlás után még tévelyegtünk egy kicsit a városban mire megtaláltuk a Tallin felé vezetõ kiutat (éppen átépítik a híd/felüljáró-rendszert, ahol elvileg le kellett volna kanyarodni). Ezt az akadályt is sikeresen vettük, és pár órával késöbb visszahajóztunk az örök hó hazájába…

Kuldiga már erõsen nyugat-Lettországban van, de így is csak nagyjából 130 km-t kellett autókázunk. Szállásunk — a Hotel Metropole — pont a belváros közepén volt. Jóformán egy lakosztály méretû szobát kaptunk, majdnem tökéletes volt (csak az ágy volt túl puha).
Nem egy ilyen “western” jellegû/építésû házzal találkoztunk, ahol ilyen “szögletes” fõfal mögött rendes sátortetõ bújt meg.

Vasárnapi sétánk közben szûnni nem akaró harangozásra lettünk figyelmesek. A harangozás alatt egy húsvéti körmenetet találtunk. Nem messze volt az ortodox templom, ott elõzõ éjfélkor buliztak — idén egybe esett az ortodox és katolikus húsvét.

Jó kis faházas óvárosa van Kuldigának, kis patak is elõtûnik itt-ott, aztán eléri a belváros szélén a marha széles és igen gyors sodrású Venta folyót (amin európa legszélesebb zúgója [rapid] is van. A szép kis téglás hídról pont rálátni.)

Szombaton Jelgavával folytattuk. Ez egy nagyobbacska város és jól hangzott a “tartalma” is: itt található a balti országok legnagyobb barokk kastélya, amit ugyanaz a Bartolomeo Rastrelli tervezett, aki a szent-pétervári Téli Palotát (Ermitázs) meg Peterhof gyönyörû kastélyát is.
Ehhez képest nem volt nagyon lenyûgözõ a Jelgava palota. Manapság egy egyetem mûködik benne és láthatóan törõdnek is vele, kívülrõl viszont kissé rohad. Bár nyomokban emlékeztetett az Ermitázsra, azért ez nem érte meg a kitérõt.

A belvárosban véletlenül belebotlottunk az ortodox templomba, ahol kígyózó sorok álltak a hátsó kapunál megáldatni a húsvéti kajákat.
Egy gyors (de finom) ebéd után tovarobogtunk Kuldiga irányába.

Siguldában volt az elsõ napi szállásunk, egy nyolcszögletû toronyszoba a Hotel Pils-ben. Csak ajánlani tudom minden erretévedõnek.
Még pénteken körbeloholtam egy kicsit a városkát. Nem messze volt egy kis kastélyocska és egy várrom. Van nekik egy elég nagy bobpályájuk, ami nyáron is üzemel, csak ezt a tavaszi szmöttyöt nem kedvelik (télen igazi bob, nyáron meg a kerekes verzió). Kalandoroknak van még egy kis-közepes sípályája és egy elég jól kinézõ kalandparkja is (az egyikhez késõ a másikhoz korán volt ;) ).

A hegyek között Lettország — állítólag — egyetlen zártkocsis-kötélpályás eszköze (lanovka?) visz át a megáradt folyó felett 50 méteres magasságban Krimuldába. Ahol újabb romok és kastély, meg erdõ és kirándulás. Meg megáradt talajvíz (lásd fent). Ide érdemes lesz majd nyáron visszanézni, mert a környéken van még jópár érdekes rész (barlangok, kilátók), amiket most esõben és közepes ködben nem volt kedvünk megkeresni.
A “hegymászáshoz” sétabot dukál, ezeket a helyiek elég régóta faragják a fáradékony turistáknak. Csináltak is egy kis “emlékparkot” a sétabotoknak.

Szerencsére a finneknél nagypéntek és húsvét hétfõ is szabadnap, így adódott egy “rendkívül hosszú” hétvége. Tallin gyakorlatilag már teljesen finn, oda kár átruccanni. Viszont a finnek lusták az ismeretlenbe belecsapni, ezért kicsit délebbre már szinte nulla sûrûséggel fordulnak elõ. Tehát, logikusan :) , egy országgal lejjebb lõttük be az úticélt: irány Lettország. Mint kiderült, tele vannak váracskákkal, ezekbõl néztünk meg néhányat.

Elsõ Cesis volt a sorban. Viszonylag messze a via Balticától, és hát, néhol igen érdekes minõségû utakon száguldoztunk. Érdekes, hogy több fõútvonallal is találkoztunk, mindegyik 2×2 sávos volt (míg az észak-déli via Baltica csak 2×1 — néhol 2×1,5)
Sajnos a várat csak kívülrõl néztük meg, mert húsvétot tartottak (surprise, surprise), de körülötte a park, meg a városka is szép volt — és az esõ sem esett éppen. Nagy reményekkel fedeztük fel a térképen, hogy egy nagy múltú sörfõzde is van a közelben, az azonban láthatóan már csak egy elhagyott gyár volt. Talán nyáron a szezonban még üzemel?
Irány tovább Siguldába!