Képek csak úgy…

Az elsõ “igazi” nap, amikor már minden helyszín mûködik. Sokan voltunk, de közelsem annyian, mint tegnap a Prince napon…
Kicsit késöbb érkeztünk, mint terveztük, de cserébe finomat ebédeltünk elötte a Vakvarjúban (csak a végén a frissen fejt madártej olyan adag volt, hogy máshol a leves nincs akkora).

Szóval alig 5 után beestünk a Szigetre, ahol szerencsére a magyar színpad (MR2-Petõfi) pont a bejárat mellett van, így a Balkan Fanatik koncertjével melegítettünk. Elgurult a slide-gyûrûjük, így spontán mûsorváltozás is lehetséges volt, és ezt a maréknyi ámde lelkes közönség egyáltalán nem bánta.

A Nagyszínpadon a Rise Against kezdett hatkor, volt ugrálás rendesen.

Miközben az elsõ szigetköröket róttuk, mindenféle érdekes dolgokba akadtunk, mint például ez az offline chat asztal:

Más keresett helyszín, mint például a Blues színpad mögötti lángosos sajnos idén eltûnt, a helyén valami nagy gumilabda lebegett a gumimedencében. ;-(
Azért találtunk másik lángost, az se volt rossz ;)
A nagyréten álldogál egy középkori vár alakú kocsma, ahol élõzene mellett ihat a nagyérdemû.

Sajnos eltaktikáztuk a programokat, ezért lemaradtunk az ausztrál Empire of The Sun elõadásáról — túl messze voltak a Nagyszínpadtól, ahol az amerikai Interpol következett majdnemnyolckor.

Nagy mikrofonok is voltak a közönségnél.

Ugyanígy járt szegény portugál Ana Moura is, aki egyszerre volt a Motörhead-del. A Rock-Metál színpad headlinere viszont fittyet hányt a fesztiválfegyelemre és késett egy jó félórát.
Teltmezõs koncert volt, nem csoda, hogy szigetszerte mindenhol Motörheades pólós arcokkal futott össze az ember.

Fél tízkor az agol Pulp jött a Nagyszínpadra. A koncert elött egy áttetszõ lepel volt a színpad elé feszítve, erre lézerbetûkkel írkáltak és húzták a közönséget. Mögöttem egy lelkes tolmács fordítgatta oroszra a feliratokat (elég sokan vannak a ciril betûs országból), és csak a magyar feliratoknál jött zavarba :-)
Aztán csak belecsaptak a lecsóba. 2002-ben már jártak itt, bár nem emlékszem, hogy akkor is Nagyszínpadosok voltak-e. Mindenesetre a csávó próbálkozott magyarul beszélni egész sokat (pl. “Szia, mi vagyunk a Pulp”).

Ezzel egyidõben az MR2-n a Quimby következett, úgyhogy a Pulpot otthagytam pár szám után. A Quimby hozta a szokásos jó kis bulit, pedig idén novemberben már a huszadik szülinapjukat ünneplik majd…

Elvileg a mai nap Prince-rõl szólt, délután le is zárták a Nagyszínpad elötti rétet, amíg a hangpróbát tartották. Sok nyugalmat nem hagyott a tecnikusoknak de végül csak sikerült belõni a hangrendszert. ;)
Az esti koncert alig egy órás késéssel kezdõdött, egy valóban teltházas Nagyréttel. Alig volt mûsor a Szigeten, és már ennyi ember… Mi lesz itt péntek/szombaton?! No, a Prince koncert nagyjából ugyanaz volt, mint Helsinkiben, fényképezni itt sem lehetett (sõt a Sziget sajtósok figyelmeztettek, hogy figyeljünk az öltönyös Prince-gárdára, mert esetleg kicsavarják a gépet az ember kezébõl. Na mintha oda lehetett volna férni az elsõ sorok közelébe…)

Nade. Délután a Dreher meg akarta mutatni a barna sörét, én meg nem ellenkeztem nagyon. Aztán felvittek az egekbe, hogy 50 méteren a világosat is megkóstolhassuk. Jópofa ahogy az ember ott lóbálja a lábát és alant az egész Sziget látszik. Sõt a Bazilika vagy a budai hegyek is. Egyszerre integethettünk Óbudának és Újpestnek :)

A Nagyszínpad hátulja a magasból. Tavaly a Merel toronyra másztam fel, de ez a darus izé még magasabbra repített.

A Rock-Metál színpadon a Kelet-Európa Expressz gördült végig. Kora délután a Klezmatics-szel kezdtek, még viszonylag gyér, de lelkes közönség elött. Aztán késöbb Boban Markovic-ék következtek.

Idõközben a Világzene színpadon a Magyar Rádió szimfonikus zenekara játszott egymást gyorsan váltó magyar együttesekkel. A színpad ketté volt osztva egy plexifallal, jobbra a szimfonikusok, balra meg az elektronikusok.

Itt az egész zenekar, fülhallgatón élvezik a plexifal túloldalát.

Rúzsa Magdi is énekelt velük, itt épp a (talán?) Gabriel címû szám végét egyezteti a karmesterrel.

Közben a Nagyszínpadon még mindig ment Prince koncertje, a Kájuróp expressz pedig a Leningrad nevû együttessel fejezte be az estét.

És idén is elindult a gõzhenger. Igaz, az elején csak úgy éppen hogy, egyetlen színpaddal, ott viszont Geszti Péter 3+2 zenekart pakolt az elõadásba.
Az általam kevéssé ismert Gringo Sztárral kezdtek, és ez a formáció is egészen kedvelhetõ zenét játszott. Két csaj plusz Geszti, mint a saját elõzenekara.

Aztán csak úgy beugrott a Balkan Fanatik egy szám erejéig — nem tudom velük mi a közös, majd egyszer jól utánanézek.

Pihenésképpen Geszti énekelt/rappelt egy duettet virtuális Zoránnal (ezt kétszer kellett elkezdeni, mert elõszörre csak a virtuális szék érkezett meg üresen. Másodszorra már Zoránt is odavarázsolták a gitárral),

majd belibbentek a Jazz+Az-os leányzók és belecsaptak a dallamos-érzelmes blokkba is. Láthatóan élvezte Petike a sok leányzót maga körül ;)

Jó volt õket újra együtt látni (és hallani).

Persze a Jazz+Az nem létezik Dés Laci nélkül, õ is elõbújt a színfalak mögül

A dzsesszes rész után betoltak billentyûket és dobokat két oldalra, és mögéjük került a két Gábor: Misi (Szentmihályi) és Gabi (Berkes);

Geszti meg felvette a baseball sapkáját, hogy a Rapülõk — immáron — klasszikusait is megosszák a lelkes közönséggel.

Tényleg, a közönség az egyrészt számos volt, másrészt nemzetközi. Nem számítottam ennyi turistára a Gesztiválon, azt hittem õk majd a Vodánál és a kocsmákban partiznak. De nem, úgy látszik az élõ zene még úgy is jobb a tuctucnál, ha valami egészen obskurus nyelven zajlik :)
Félúton a Rapülõk számai között egyszercsak belibbent a színre Kiki, és Michellel és Kisberkessel két szám erejéig átalakultak Elsõ Emeletté, jó meglepetés volt.

…és itt a vége, fuss el véle ;)

A Sziget amúgy még itt-ott épülget, az MR2 színpad még félárbócon, de egy csomó helyszín — és fõleg a kocsmák — már teljes sávszélességgel engedi át magán a Szigetelõket.

Fonyód környéki kacsák a szomszéd srácok tutaját érezték biztonságos esti ágyikónak.

A tamperei reptérre mentem felszedni Ryanair-ral érkezõ ismerõsöket. Ez egy kis vidéki reptér, mégis két terminálja van (és persze Ryanair “a másik”-ra érkezik). Viszont ahogy gurultam a két terminál között, a kerítés mellett egy böhöm nagy szürke dögöt pillantottam meg. Közelebbrõl megnézve a farkán “PÁPA” felirat és a Magyar Légierõ pirosfehérzöld vonalkái. :-o Tovább tanulmányozva kiderült, hogy õ a SAC-02-es, az egyik C-17-es a három Pápán állomásozó Globemaster III-ból. Hogy mik repdesnek errefelé?!
Elõször nem értettem, mit keres ez itt, hiszen Finnország nem NATO tag, de aztán kiderült, hogy a “Strategic Airlift Capability (SAC)” nem csak NATO tagok együttmûködése, hanem Finnország és Svédország is tagja a klubnak.

Szerencsére a SkyCourt már tegnap megnyílt a nagyközönség elött, így nem mi voltunk a kísérleti nyúl ;-)
Nekem egészen kellemes csalódás volt. Szép tágas csarnok, viszonylag sok ülõhellyel. Hosszas tranzitra nem feltétlenül alkalmas, de indulási csarnoknak bõven jó. Bár egyes vélemények szerint a klíma nem volt a helyzet magaslatán (túl meleg volt), ez nagyon nem von le sokat az élménybõl. A biztonsági (átvilágító) kapukat gyorsan vettük, igaz nem is volt túl sok utas. Éppen 4 szalag mûködött és ha jól néztem, volt még kettõ tartalékban. Elöbb-utóbb belefutunk egy vasárnap estébe, majd akkor kiderül, mit tudnak :-) Mindenesetre sokkal kellemesebb volt, mint az órás sorbanállás a legutóbbi alkalmakkor…
A régi terminálokat — ahol a beszállókapuk vannak — már elkezdték szétverni (a boltok jórésze átköltözött a SkyCourtba). Moszkvai tudósítónk (Hardy Misi) jelenti, hogy õszig tart majd a hadiállapot a beszállókapuknál. Gondolom ide is új boltokat zsuppolnak majd be.
Épül, szépül kedvenc repterünk, a végén még egész repülõtér formája lesz.

Szerencsés véletlenbõl kifolyólag pont azon a hétvégén jött össze pár (száz) hajdanvolt Westeles, amikor mi is otthon voltunk.
A reptérrõl jövet csak annyi idõre álltunk meg, amíg a bõröndök felugrottak az emeletre, és már indultunk is tovább a belvárosba. Nem mondom azt, hogy a jelenlévõk nagy részét ismertem, de legalább pár ismerõs ott volt, jót beszélgettünk.
A hab a tortán, hogy Sugár Bandi bácsi is ellátogatott az összeröffenésre, és kedvesen körbepacsizott/puszilkodott. Még a pólómról is elismerõen nyilatkozott ;) (korai Westel900/Kapcsolat logós, hasonló, mint a torta odafent, csak az már az 1800-as idõkbõl egy lecsupaszított “Westel/Kapcsolat”-ot ábrázol).
Amirõl mi ugyan elfeledkeztünk — de a szervezõ srác nem –, hogy tegnap (03.24-én) volt a hajdani vezér születésnapja, hát ezért került elõ a torta ;-)

Ha az ember megérkezik Lisztferihegyre, a poggyász-váró-terem szalagjai mellett ilyen táblák fogadják… Tök jó látni, hogy fejlõdés nincs egy centi sem, már az átkosban is egy mondatban emlegették a taxismaffiát és a repteret. ;-/
Miért nem lehet egy rendes, bárki (értsd, bármely taxitársaság) által használható drosztot kialakítani a reptéren?!
A választ a visszafelé út taxisa szolgáltatta: a Fõtaxi — csakúgy, mint a hõn imádott elõdje, a Zóna — minden transzfer után lead egy ezrest a reptérnek (tekintve, hogy egy transzfer normálisan 4-5rongy, ez negyedével(!) drágítja a transzfert…).
Érdekesség még, hogy a Fõtaxi reptéri kocsijainak legalább fele fekete (míg a városban majd’ az összes kockástaxi fehér). Igen, ezek a volt Zónások, akik csak lecserélték a matricát. ;)

A Quimby-t egész rendhagyó helyszínen, a Müpa Bartók Béla hangversenytermében figyelhettük meg az év utolsó elötti estéjén. Szép nagy terem, vagy három emeletnyi erkéllyel, a legtetején állóhelyekkel.
A közönség ezúttal nem a kis bölcsészpicsákleányzókból állt, hanem “színházbajárós” idõsebb nénik/bácsik tûntek fel a nézõtéren. Egy kicsit talán már túl népszerûek lettek Kis Tibiék és már “divatból” is vesznek a koncertjeikre jegyet?

A hangzás jó volt, a mûsort is jól állították össze, többször is különleges hangszereléssel bukkant fel egy-egy régi dal. Még az elsõ hallgatásra gyengécske utolsó albumuk (Kicsi ország) számait is élveztük, a régi dalok meg igazán jól szóltak.

A koncert (elõadás?) vége felé összeültek egy kis “kamaramuzsikálásra” — hamár a Kispáléknak bejött a konyhadíszletben zenélgetés, Quimbyék is kipróbálták az “összebújva akkusztikust”.

Klikk és nagyul.

Vasárnap este utazni próbáltunk. Interneten sikeresen becsekkoltunk. Mint késöbb kiderült, ezzel nagyjából háromnegyed-egy órát spóroltunk, de ez gyakorlatilag elenyészõ nyereség volt a még hátralévõ vegzatúrához képest…
Amint a mellékelt ábra mutatja, a terminál gyakorlatilag teljesen megtelt. A jobb oldalon volt még egy kis szabad hely, de ez csak arra lett volna jó, hogy a kunkorodó soroknak legyen hová továbbfejlõdni.

Ez itt a terminál közepe, itt három sor fonódik össze. A kép bal közepén nagyjából a piros-sárga hátizsákos hölgy a vége a check-in pultokat jobbról kerülõ biztonsági ellenõrzésre váró sornak; rögtön mellette a fekete pólós faszi meg a pultokat balról kerülõ sor végét jelöli (ez az a sor, ami a bejárat elé türemkedik, mielött visszafordulna). Igen a sorok összeértek…
A kép közepén lévõ szürke táblánál végzõdik (kezdõdik?) a check-in sor (ez az amelyik kisebb ívben kanyarodik a képen jobbra). Ez azért volt jó, mert ha az ember nem koncentrált nagyon-nagyon, akkor könnyen rossz sorban araszolgathatott egy darabig, amivel értékes tízperceket is el lehetett vesztegetni.

Ez a terminál másik oldalról, itt még van egy kis szabad padlófelület.

Mindkét oldalon a check-in pultokkal egy vonalban kezdõdik a biztonsági terület, itt már nem nagyon lehet fényképezni, pedig az igazi buli csak ott kezdõdött. A pultok mögött a két sor találkozik és onnan mint egy kígyó funkcionál elvileg. A két sor találkozásánál szokott álldogálni a beszállókártyát ellenõrzõ leányzó (hogy ide tényleg csak utasok kerüljenek), na õt már korábban elsodorta a népharag — veszélyesnek ítélték berakni õt a tömeg közepére, pedig méhecskemellényes rendõrök is cikáztak körülöttünk, de õk is csak tanácstalanul forgatták a fejüket.
Innen egy nem meghatározható sorrend szerint valahogy a csomagvizsgáló szalagokhoz jutott a tömeg. Bár voltak terelõszalagok, de hogy melyik hova vezetett, nem nagyon lehetett látni. A check-in pultos sarkon ki volt téve egy tábla, hogy ha itt állsz, akkor még 30 perc várakozás van még elötted. Na ezt elérni kábé egy órába tellet odakint. Asszem nem árulok el nagy titkot, hogy a “30 perces” táblától még egy óra volt a herce-hurca, úgy, hogy egyszer (kétszer?) kiemeltek (illetve áttereltek) minket egy-két kanyaron, mivel a gépünk már “mindjárt indul”. Végül beindították a bal szélsõ, eddig árván álldogáló röntgengépet is. Amikor ide “áttoltak” minket, az rögtön le is rohadt. Majd “párperces” várakozás után elindult, majd ismét leállt. A “rövidebb” leállások attól voltak, hogy a képernyõt bámuló bácsi felpattant a helyérõl (ilyenkor ugye nem megy a szalag), átszambázott a sor végén a gyanús csomagokat vizsgáló kolleganõjéhez, és megmutatta neki az õ monitorán, hogy mire kell majd figyelni a következõ átvizsgálandó poggyászban.
Na, túljutottunk a vizsgálaton, pont akkor léptünk be a tranzitba, amikor a gépnek indulnia kellett volna. Szerencsére nem indult. Alig húsz perccel késöbb már a buszon álltunk, ami a géphez szállított volna, de azt még nem engedték el, mivel még mindig hiányoztak páran. Aztán mégis. Végül megérkeztünk a géphez, mindenki boldog, T+40 percnél tartunk. Ekkor a kapitány közli, hogy majdnem jó, most már csak a maradék hat utast kell megvárnunk :) Aztán megjöttek õk is. Pont egy órát késett a felszállás.