Petra (06)
Hajnali 5 körül ébredtünk a müezzin hangjára [volt az már fél 6 is. De aztán háromnegyedkor is, mert ez az énekes komolyan veszi a szakmáját, és hangja a reggeli napfényben hallatszik a legszebbnek.] Reggeliztünk, majd 9-re megérkeztünk Petrába. Már reggelinél kiderült, hogy nagy kövér nyugati turisták vagyunk, mert a szállodás hozott két tányér rántottát, mire Matusz mondta neki, hogy a harmadik tányérral se késlekedjen sokat. Erre a szállodás epésen megjegyezte, hogy már eddig is 6 személyre való rántottát hozott ezen a két tányéron, legyen ennyi elég.
Kis-Petrával ellentétben itt már rengeteg turista várakozott. Megválottuk jegyeinket (elég borsos áron, pofánként 33 dínárért), majd elindultunk A Siq (kanyon) felé. A kanyon bejáratánál örömmel tapasztaltuk, hogy Petrába turistacsoportokat csak korlátozott számban engedik be, és ezért egy turistacsoport szomorúan várakozott a kanyon bejáratánál [míg mi, "egyéni turisták", ellibentünk elõttük].
A kanyonban rájöttünk, hogy Petra, Wadi Rum és Timna park (Izrael) sziklái ugyanabból a fajta kõzetbõl vannak, legalábbis a felületükre hasonló formák erodálódtak, bár Petra és a Timna park sziklái kissé vörössesebbek.
Végigjártuk Petrát egész a Monastery-ig, sõt még azon is túl egy hegytetõig (igaz, hogy csak Tamás és Matusz) ahonnan gyönyörû volt a kilátás. Még a Negev sivatagot is lehetett látni, amire az útmutató táblák fel is hívták a kedves turisták figyelmét (persze az “Israel” szó mind a két táblán össze volt karcolva). A változatosság kedvéért most is találkoztunk a wadi rumbéli olasz csoportal. 10-12 km gyaloglás után délután 4-re értünk vissza a járgányhoz, majd elmentünk abba a vendéglõbe, ahol Matusz a tavalyi látogatásakor ebédelt.
Ott már evett egy adag turista, de végül minket is odaengedtek a svédasztalhoz. A kaja nem volt túl jó, de a saláta nagyon fincsi volt. [A "saláta" alatt egy nagyjából tízfogásnyi hidegtálat lehet érteni, a padlizsánkrémtõl a humuszon át a kecsupos kuszkuszig és még mindenféle zöldségeket. Meghát volt desszert is, valami arab neve volt, de tulajdonképpen fahéjas tejbegríz kókusz dresszinggel.] Annyit ettünk, hogy vacsorázni sem kellett.
Ebéd után, kb 5-kor indultunk Al Karak-ba. Eleinte még világosban csodáltuk a tájat, aztán besötétedett és a lejtõkbõl és emelkedõkbõl ítélve a táj is szebb lett, de mi csak néhány halványan derengõ hegygerincet láttunk a holdfényben.
Végül 8-ra Al Karakba értünk és már szállást is találtunk. [A GPS szépen felhozott a városba. Az utolsó saroknál rendõrök ugrottak elõ... A "good evening" megint kicsit kizökkentette a napi rutinjából az egyenruhást, inkább gyorsan továbbot intett. Mi meg rögtön a háta mögé le is parkoltunk, addig is vigyáznak a jármûre ;)] Felpakoltunk a szobánkba, majd lementünk és kívülrõl megcsodáltuk a várat. Elég hûvös szellõ fújdogált, ezért Ralloú és Tamás hosszú ujjúban jött, Matusz pedig erõssen bánta, hogy õ nem cselekedett hasonlóképpen. És persze mind a hárman elõre sajnáltuk magunkat a Finnországban ránk váró szeles -14 miatt. Azután a szálloda melletti kocsmában ittunk egy-egy sört, visszamentünk a szobánkba, [ahol egy nagy gázpalackos mobil kályha várt minket a "fertelmes hidegre" való tekintettel. Összehasonlításul, ma többen is igen fájdalmas-vörösen fejezték be a Nappal való barátkozást...].