Képek csak úgy…

Children of Bodom
Pár napja a világ legjobb metálgitárosának megválasztott Alexi Laihoval az élen indul európai turnéra a Children of Bodom. (Igazából most másodszor kapta ezt a titulust, az amerikai Guitar World már egyszer “kinevezte”.) Magyarországon is megfordulnak majd, április 22-én a PeCsába érkeznek.
Kiváló színpadképpel, a szokásos pirotechnikával fasza kis koncertet nyomtak. A közönség imádta õket, jól indul így a turné.

——

Az elsõ elõzenekar este hét körül a svéd Machinae Supremacy volt. Õket mindenképpen meg akartam hallgatni, mert keyboard helyett egy 6581/8580 SiD-chipet (illetve arra épülõ SiD-station-t) használnak. Igen, ez ugyanaz, ami a Commodore 64-ben volt, kiváló “8-bites hangzás” :-) Erre jön a rockos gitár/dob feltét egy kicsit érdekesen neccess énekessel (ilyen az, ha egy gémer azt játsza, hogy õ valami metálbandát csinál). Bár azt állítják magukról, hogy az õ stílusuk “SID metál”, én inkább gamer-rocknak mondanám, mert egész dallamos. Pörgõs, de akár énekelhetõ számaik voltak. Érdekes kísérlet ez.

Machinae Supremacy

A második elõbanda, nyolc körül a finn sámán/folk-metált játszó Ensiferum volt. Itt már a nép is kezdett gyûlni, a színpadfények is elkezdtek mozogni. Velük már találkoztam valamelyik fesztiválon, szintén az egész jól hallgatható finn zene kategóriájába esnek.
Állt mellettem egy kissrác, aki az egyik kezében a telefont a feje fölött fogva videózott (többnyire még így is csak az elötte állók fejét), a másik kezével meg ütötte a harminckettedeket a levegõben. Ebbe persze hamar belefáradt, pihenésképpen átvette a telót a másik kezébe — ekkor jött rá, hogy az nem pihentet egy csöppet sem, ha továbbra is a levegõben tartja a “pihenõ” kezét ;-) De azért kitartott elég sokáig. ;)

Ensiferum

Na, ez is megvolt… Eredetileg arra számítottam, hogy ez a My Chemical Romance amolyan GreenDay-es punkrock egy kicsit lazított verziója lesz.
Hát, amikor a kezdés elött valamelyik szektorbejáratnál elgázolt két, már extázisban lévõ, ezerrel a nézõtérre igyekvõ tini leányzó, kezdtem gyanakodni, hogy ez talán mégsem az lesz, amire gondoltam ;-)
Ez volt a turnéjuk utolsó állomása, ennek ellenére (vagy épp ezért?) nem sokat lazsáltak a színpadon. Ez elsõ számmal jól bele is kezdtek (Na na na na na na na), bár az elején a tinilány-sikítás majdnem hangosabb volt, mint az együttes :-o

Igaz, inkább ilyen zenét hallgasson a feltörekvõ nemzedék, mint nyálas boygrouppokat. Szóval korrekt koncert volt, de számomra a “szódával elmegy” kategóriába tartozik.

Késöbb, amikor valamelyik releváns szám alatt a közönség százasával (jó, ha negyed ház volt, nem merek “ezresével”-t írni) mutogatta a szivecskéket, akkor inkább kijöttem olvasni…

A logisztika érdekes volt. A fény- és hangrendszer helyi bérlemény volt. Ezekkel a srácokkal már dolgoztunk valami fesztiválon, de így koncerten még nem találkoztam hasonló megoldással. A produkcióval csak a hangszerek és egy-két kiegészítõ látványelem jött. Így is csak 2+2 kamion cucc volt, úgyhogy nem kellett beleszakadni a melóba. A többiek mesélték, hogy a legutóbb errejáró Kylie Minoque 27 kamionja kiverte a biztosítékot. Õk a tour kezdetén voltak még, semmirõl nem tudták honnan jön, hova megy. A berámolással 18:30-ra végeztek, úgy, hogy az ajtók elvileg 19:00-kor nyíltak volna, és addigra már a fényet/hangot is be kellett volna lõni. Mondanom se kell, a korán jövõ fanok fagyoskodtak még egy kicsit, csak fél/egy órával késöbb engedték be õket. A kirámolás (ami a gyorsabb) 7 óra hosszan zajlott (este 11-tõl reggel hatig)… =:-o
Még szerencse, hogy épp Zöldfokon voltam akkor ;-)

(more…)

Rég nem jártunk kosármeccsen (például mert a színvonalhoz képest arcátlanul drága a jegy). De most, hogy a kedvenc csapatunk a legendás CSKA Moszkva csapatával mérkõzött meg, ráadásul egy nagyobbacska arénában, ismét elcsábultunk.
Az oroszok jobbak voltak, de azért elõfordultak izgalmas pillanatok a mérkõzésen. Sõt, egyszer ki is egyenlítettek a finnek! De nem tartott sokáig. Az oroszok nyertek természetesen, az utolsó játékperc az a büntetõdobásokról szólt, eltartott 10-15 percig is — bár feljöttek a finnek, túl nagy volt a különbség…

Felhívnám a figyelmet arra a 30-as orosz óriásra (214cm), aki éppencsak elemelkedett a földtõl, és mégis felér a gyûrûig (ami 3.05m magasan van), míg a Honkás bácsi úszik ugyan a levegõben de még így is alacsonyabb ;)

Régi idõk sztárjai sorozatunkban tegnap este Samantha Fox énekelt egy jó közepes háznak a helsinki Apolló live klubban.
Bár nem olyan régen eltûnõ cickókról szóltak a hírek, azért így a színpadon még mindig domborodik ott valami ;) Jó, hát nem egy 16 éves csitri már, hanem egy 44 éves hölgy, de szerintem jól tartja magát. Igaz, a baltaarcú táncosai mellett nem volt nagyon nehéz tündökölni…

11-re már egész sok ember összegyûlt a színpad elött, f12-kor el is kezdõdött a show két táncos bejövetelével, akik még véletlenül se tudtak egyszerre mozdulni… Sebaj, ha Sam-nek õk tetszenek, hát lelke rajta. Aztán beröppent Ms Fox, és rögtön megadta magát. A technikának, mert utána elnézést kérve kirobogott megigazítani a füldugóit. Tudja ám hogy mit kell a közönségnek mondani, mert amikor visszajött, csak annyit mondott, hogy “Sorry, but one of my earpiece just got stuck in my braaaa!”. Majd ezzel a lendülettel vissza is ugrottak az intróra és kezdték elölrõl az elõadást. ;)
Ami amúgy egy egészen korrekt kis show volt, régi slágerek (Nothing’s Gonna Stop Me Now), egy-két új (Angel), meg két feldolgozás (Call Me, Sex on Fire).
“A” száma viszont nem került elõ egészen a végéig. Hiába kiabáltuk, hogy “Touch Me!“, csak legutoljára volt hajlandó elénekelni. Azt mondja, idén 25 éves ez a szám…
A közönség a szokásos finnes, langyos mulatós volt, de szerencsére Samantha nem vette nagyon a szívére, profin végigvitte a mûsort.

Setlist:
1. Intro — I surrender
2. Confession
3. Nothing’s Gonna
4. I only wanna be
5. Angel
6. Call Me (cover)
7. True Devotion, Dreams Unfold
8. Forever
9. Sex on Fire (cover)
===
10. Do Ya Do Ya
11. Touch Me

Ma olyan -17C fok volt. De a finnek még mindig fürdenek a lékben… =:-o

Még “õsszel” egy hirtelen jött havazás a gyárban találta a bringát. Reggel még begurultam vele, de este már nem tudtam hazavezetni. Egyszer ugyan megpróbáltam elkötni, de akkor a zárja vastagon be volt fagyva, így továbbra is ott maradt. Szegény azóta is a (felülrõl fedett) bringatárolóban várta a sorsát, hátha egyszer nem lesz baromi hideg, vagy szélvihar, vagy esõ, vagy tocsogós-jeges, vagy egyéb kellemetlen idõ…. ;)
És ez a nap is elérkezett, tegnap kiváló, kicsit minusz fokok, kicsit letaposott havak, már-már napsütéses idõ volt.
Elballagtam a bringatárolóhoz. Az már eleve gyanús volt, hogy bár van kitaposott ösvény a járdától, az egy jó fél méterrel az útfelszín felett kezdõdik — szóval elõször fel kell mászni a hó tetejére, hogy a bicajhoz az ember hozzáférjen. Arra azonban nem gondoltam, hogy a bringát úgy kell kiásni a hóból, mint egy autót :)
Jó, az enyém nem volt ennyire behavazva, mint itt a környezõ képek (hála a fedélnek), de a hátsó kerék majdnem tengelyig a jeges hó foglya volt. Egyszerûen kirángatni nem lehetett, mintha betonba öntötték volna. Azért egy kis cipõs hótörés és rugdalás után kiszabadult, már csak a kerekeken lévõ felesleges jegeket kellett elviselhetõ vastagságúra fogyasztani és már úton is voltam hazafelé. Maga az út aztán eseménytelen, sõt élvezetes volt, leginkább olyan érzés, mintha egy kicsit durvább földúton hasítottam volna. Egész megjött a kedvem a téli kerékpározáshoz. Csak akkor fennállna a veszély, hogy szegény canga megint bentragad a gyárban :)

Ma reggelre kiderült, hogy a bringamentés jól volt idõzítve, mert ma megint lehullott az “évszázad hava” és a közút ismét egész érdekesen mûködik.

Több kolléga elõvigyázatlanul a csillagok alatt hagyta a jármûvét.

Nekik még van pár hónapjuk, mire visszakapják a bringájukat.

Végre valahára Silja Line-nal úsztunk át Stockholmba a hétvégén! Eddig mindig a konkurenciával, a piros Viking Line hajóival mentünk (leszámítva egy rövid ålandi utat), mert az általában nagyságrendekkel olcsóbb. Most viszont akciózott egyet a kék-fehér társaság — meg már mi is mindenképpen ki akartuk próbálni — így elmentünk rokontlátogatni Stockholmba.

A hajón sokat dob ez a központi “sétatér”. A nagy, levegõs tértõl olyan szabadabb az egész, ráadásul a belsõ kabinok is ablakosak. Sokkal látványosabb és a kabinok is “frissebbek” (Ez a hajó idén 20 éves, de a Viking hajói is 26 illetve 19 évesek, szóval nem a kor miatt néz ki jobban).
Az étteremválaszték jobb, mint a piros hajókon, de “mulató” rész az itt elég kevés, és az is nagyon széttagolt.
Szóval tényleg elegánsabb, de talán kicsit unalmasabb az egész cucc.

A Tax Free-ben van egy rész a lányoknak. Az összes többi a fiúké.

Klikk és nagy
Pénteken a Kalléban (eredetileg Kaarle XII, csak ez túl bonyolult a finn nyelveknek) az Apolló Big Band (vagy fúvós-zenekar?) csinált bulit. A mûsor elsõ felében fõleg filmzenéket játszottak, aztán szünet után jött egy énekes csaj is (Laura Virtala, mint kiderült valami musical/színésznõ), és nagyjából régi diszkóslágereket nyomtak. Pl. Dancing Queen oboával és trombitával ;-)
Jó hangulatú buli volt, ügyesek voltak a fúvósok.

(Lent a bárban a csapos meg gyûjti a sörösdobozokat. Ha az ember olyat hoz, ami még nincs neki, az egy ingyensört ér. Kapott egy üres borsodis dobozt, én meg egy teli korsót. Jó biznisz :-) )

Ez itt nálunk álldogál a parkolóban. Azért ilyen furcsa, mert be van dugva a kettõhúszba, és naponta két órát olvad (ez amúgy elég nagy hülyeség, mert így befolyik a víz olyan helyekre, ahova a hó nem jutna el, ott aztán megfagy majd megint felolvad. Nem jó az a karosszériának…), így az oldaláról lecsurgott a hó, de a teteje megmarad. Ott aztán szépen rétegesen látszanak a havazások és a napsütéses napok ;-)

Klikk és nagy

Hirtelen felindulásból vettünk egy sífutó szettet. Évekig csak béreltünk, mert az az évi pár alkalom, amikor sífutásra adjuk a fejünket, olcsóbban kijön úgy.
Viszont megvan az a baromi nagy hátránya, hogy csak a bérlés helyszínén (általában a bodomi-tó behavazott jegén) lehet siklani.
Most viszont kitágult a horizont ;-) Ki is mentünk a “nyílt vízre”: a tengeren mentünk egy pár kilométeres kört, a rengeteg sziget között “szlalomozva”. Az egyik szigetre (Miessaari) szépen akkurátusan ki voltak téve körbe a “partra lépni tilos!” táblák. Ez valami katonai bázis volt sok antennával (meg pár ágyuval/löveggel, de ezt már csak a bing-en láttam — a google maps-en ügyesen pont felhõbe burkolódzik a tenger azon része).

Kicsit késõn értünk ki, már lefelé ment a Nap.

Klikk és nagy