Lenny Kravitz (updated)

June 8th, 2008

Ezúttal a berakodásban (is) résztvettem, korán kezdõdik így a nap, fél hétkor. Mondjuk az elsõ fél óra csak kávézással telik, de lévén, hogy a cucc (a személyzettel együtt) olyan f5 körül érkezett ide az elõzõ show összerámolása után, nem csoda, hogy inkább alszanak még pár percet.
A “nyers alapanyag” már készen, ennyit biztosít a csarnok:

Színpad építés

Aztán hét környékén leereszekdik a nagy keret, amit lehet, erre függeszenek. Amit nem (például a hangfalakat), az megy a tetõgerendákra közvetlenül.
Színpad építés

Itt a “láncosmotorok” már nagyjából a helyükön. Fél 9 környéke. Középen a két “gyerekülés” is látható a lámpás keretben. Két “szerencsés” csóka három-három és fél órát ül majd fent a magasban, egy-egy spotlámpával a kezükben lövik majd Lenny Kravitz tarkóját.
Színpad építés

Elsõ lámpák már a magasban, a hangfalak is kezdenek formálódni. Háromnegyed 11.
Színpad építés

Már fél egyet írunk. Bár a színpad hátsó része még mindig nincs kész, elöl már a hangszerek a helyükön, mikrofonok száguldoznak jobbra-balra. Ugyanekkor kicsit távolabbról látszik, hogy a hangfalak is készen (a levegõben is meg a földön is) és az oldalsó spotok is elindultak felfelé.
Színpad építésSzínpad építés

Fél kettõ, nagyjából kész a színpad, a füstgépek már “töltik” a teret. A jobboldali hangfalakat visszaeresztették kicsit hibátkeresni, de alapvetõen ennyi. A tömeg-rács is a helyére került már. Kezdik a hangszereket próbálgatni, hangrendszert állítgatni. Este visszanézek majd, mire jutottak :)
Színpad építés

És eljõ az estve, így néz ki a felépült színpad tömeggel. Azér’ az nem semmi, hogy amíg be nem húzták a függönyt az emeleti ajtókon, besütött a Nap az arénába. Szegény nézõk nem gyõztek napszemüveget keresni. Este 9-kor, simán.

Lenny Kravitz színpadkép

Maga a koncert “kicsit” késett, az emberek már elkezdtek vissza szállingózni a vendéglátóipari egységekbe, mert a “mûvészúr” nem nagyon akaródzott kijönni a színpadra… Azért, amikor végre elkezdõdött a cucc, a hangulat jó lett elég gyorsan. A zene jó volt, a zenészek profik, a feka dobosnak meg olyan mozgása volt, hogy ihaj.
Lenny Kravitz színpadkép
A késés persze azt is jelentette, hogy fél egykor tudtuk csak elkezdeni színpad szétszedését. Ez azért is jó, mert másnap (aznap) jött Celine Dione 20 kamionnal. Mi befejeztük reggel 3-ra, a következõ berámolás fél 6-kor kezdõdik. Volt néhány srác, aki mindkettõben részt vesz, haza se mentek. Celine színpada persze az aréna közepén lesz, úgyhogy addig ezt a “nyers” színpadot le, azt meg fel kell húznia az aréna embereinek. Két órájuk van rá. Hja kérem, nagyüzem…

Kesztyû

June 2nd, 2008

Ma jött szembe velem egy ürge az erdei úton. Kesztyû volt rajta. Én ezen nem lepõdtem meg. Kabátban voltam. Június van.
Finnországban……

YleX ingyenizé

June 1st, 2008

YleX hülyebringás
Mostanában sokat “zenélünk”, de hát ez itt Finnországban így megy: ha végre feljön a Nap, egymást érik a fesztiválok és (ingyen) koncertek. Ma az YleX könnyûzenei rádió/tévécsatorna tartotta szokásos nyári partyját Kaisaniemi parkban (ahol a Maailma kylässä volt pont egy hete). Tömeg nem volt, de legalább jó zene sem ;( Így viszont jutott arra idõnk, hogy az érdekesebbnél érdekesebb figurákat nézegettük. Ez a srác pölö a bringájához öltözött. Isten bizony nem photoshop, az a rózsaszín hozzá van nõve a fejéhez.

KISS Army in Helsinki

May 29th, 2008

KISS Tour Helsinki
(Hát szerintem õket parodizálja a Lordi. Magas talpú cipõ, hülye szörnyes jelmez, keményebb zene. Tökugyanaz, csak ezek nem tudtak az Euróvízióról.)

A hétvégi Maailma kylässä fesztiválon (mostmár “szokás szerint”) segítettem a színpadon. Amikor vasárnap befejeztük, csak úgy mellékesen odavetettem a színpadmesternek, hogy ha van valami “esemény”, szóljon bátran. Ott nyomban már be is akart szervezni kedd reggelre, de hát ugye munkanap… “Akkor szerda este!”, mondá. És így is lett, bár akkor még nem tudtam, hogy mire is vállalkozom. ;)

Másnap kiderült, hogy a KISS állomásozik HKI-ben kedden és szerdán (az elsõ koncert jegyei 6 perc alatt, a másodiké 9 perc alatt keltek el, pedig nem kicsi a sportcsarnok. Éljen az internetes jegyértékesítés.), és az õ cuccukat kell “feldobni” a kamionokra. Ilyet még úgyse csináltam, ki kell próbálni ;)

Míg a fõbejáratnál szigorú motozás, biztonságiak meg miegymás, a “gazdasági bejáraton” simán besétálok. Pont idõben, épp jön az ürge, és már osztja is a passokat. Szabad a gazda, csak jöjjünk vissza a show vége elött fél órával. Igen ám, de a lift, ami mûködik felfele, nem enged vissza lefele… Azért nem én lennék, ha nem sikerült volna meggyõzni valami kártyás helyi erõt, hogy az nekem milyen elõnyös lenne, ha lehúzná a kártyáját a lift résén. ;) Aztán kapunk szép karszalagokat, színeset csapatonként, ki a videót, más a hangot esetleg a fényeket fogja szétráncigálni, nekem a backline csapat (zenész cuccok) jutott. Aztán várunk egy órácskát, mert a banda jól belejött, és húzta még egy kicsit (a pirotechnika meg csak úgy durrogott közben). A tapasztaltabb “stage-hand“-ek eddigre már elpanaszolták, hogy ennyi kamiont még nem láttak egyszerre. Elõzõ nap, az építésnél nem látták a munka végét, mert a kamionok csak jöttek, csak jöttek. Most legalább minden egyben ott tornyosul a színpadon. No, féléjfélre végre abbahagyják, mi következünk. Mi elõször a dobot robbantjuk szét és csomagoljuk el vagy négy szekrénybe. Kábé eddig volt értelme a színkódos csoportoknak, ezután jött a keveredés ;) Mi aztán az egyik színpad mellett lógó hangfalat építjük le a dob és környéke után. Ez 40 (negyven) darab emberméretû (csak annál nehezebb) dobozból áll, meg a járulékos keretek, motorok és néhány elhanyagolható kis “hangszórócska” körítésével.
Némi kamionnézegetés után a fénytechnika következik, beszélgetek egy kicsit az intelligens lámpákkal is. Ezeknek egy ausztrál (brisbane-i) roadie a “gazdájuk”, nagyot növök a szemében a “Brisbane to Cairns” utazásunkkal ;) Amúgy a roadie-k érdekesen kommunikálnak a helyi csapattal, gondolom már tapasztaltak egy’s mást: szépen lassan, tagoltan és artikuláltan próbálnak beszélni, miközben mindkét kézzel mutatják is a mondandójukat (mintha egy sükethez, vagy inkább értelmileg csökkent képességûekkel beszélnének. Mondjuk megértem.) Na, ez végre értelmes módon diskurál, míg elrámoljuk a lámpákat.
Aztán nincs mást mit tenni, mint a töménytelen mennyiségû guruló szekrényt felnyomni a kamionokra (eddigre a többiek már megrámoltak jópárat, de a környék még mindig ládákban úszik). Jópofa dolog amúgy meglódítani párszáz kilót a lejtõn, ezzel nekifutásból eltalálni egy, a doboz kerekeinél csak 5 centivel szélesebb rámpát, és felutazni vele a platóra. Ezzel még elszöszmötülünk egy kicsit, úgy fél háromig is talán. Aztán köszönik szépen a segítséget, és elindulnak Stockholm felé, ahol ugyanezt péntek estére újra össze kell dobniuk. Szombaton meg már Osló, sok pihenés nincs.

Hogy néz ki egy koncert a finneknél?
A rockkoncert ugye természeténél fogva hangos esemény. Hogy ezt mégis tudják élvezni az egészségükre figyelõ rockerek, itt Finnországban a zajt ellensúlyozandó füldugókat árulnak (Korvatulpat) a bejáratoknál. A “dühöngõ” elsõ soraiban a helyi inkalosok vizet osztanak (pohárban, nem vízágyúval) a kitikkadt fanoknak. A küzdõtér oldalánál végig járható egy (amúgy felfestett) egyméteres sáv, az ember fia/lánya könnyedén mozoghat elõre-hátra kedve szerint…
Füldugó rockkoncerten

Hajszál

May 26th, 2008

Állványtámasz
Helsinki belvárosában szépen biztonsággal megtámasztják az állványzatokat…

Maailma kylässä 2008

May 25th, 2008

Véget ért a Maailma kylässä, idén kegyes volt az idõjárás, szép pirosra “barnultam” a nagy munkálkodás közben. Majd ha nem leszek lusta, egy csokor képet is rakok ide, addig csak ízelítõül egy pár:
Szombaton a Suurlähettiläät játszott délután:
Suurlähettiläät
Utánuk a német Dissidenten következett, akik a 2000-es Szigeten is nyomták már, igaz, más felállásban. Most marokkói volt a stílus, de volt egy csaj egy tekerõlanttal. Kérdeztem tõle, hogy mi az az izé a kezében. Azt válaszolta, hogy angolul valami hulumpulum, de nem szereti ezt a nevet, mert hülyén hangzik, viszont magyarul “tekerolant”-nak hívják ;)
Tekerõlant

Vasárnap a Värttinä szaladgált a színpadon körbe-körbe:
Värttinä

Mindenki így élvezte a fesztarit (Mamani Keita zárta a vasárnapot):
Mamani Keita

Stairway to Heaven

May 21st, 2008

Stairway to Heaven
Na ezt vajon miért hagyták meg?!
A lépcsõ mögött egy beton izé, placc vagy szabadtéri folyosó, vagy hogyírjameztleazizét volt az épület földszintjének magasságában, elötte meg a járda. Jó, a járda elöbb-utóbb visszaépül elé, mögötte meg az ásásból ítélve valamire készülnek. De a két vadi új dolgot majd egy ütött-kopott lépcsõ fogja összekötni? Vagy hogy?

Elsõ madár

May 21st, 2008

Elsõ madár
Tegnap este az egyik bátor józsi erõt és bátorságot gyûjtött a szomszédaink közül, majd nekvágott a légtérnek. Szépen egyenes vonalban elrepült a szomszéd fáig, majd ott kétségbeesetten üldögélt sötétedésig. A mutter oda is hordta a kaját neki, de már ugye egyre ritkábban. Ma reggel már nem gubbasztott az ágon, igaz, neki hamarabb kelt a Nap ;)

Ma estére már csak egy maradt a fészek közelében, a többiek mind kirepültek. Ez is gyûjtögette az erõt, nekilendült aztán, ééés… szép, enyhén íves kanyarral lekoccolta a gyepet. Kicsit zavarodottnak tûnt eleinte, de gyorsan rájött, hogy itt lehet igazán ugrálni, nem az ingatag gallyakon. Äiti neki is adott még a földön pár hamubasült kukacot, aztán elvezette az életbe bele….
Na, madaras téma befejezve, csak ilyen közelrõl még nem láttam fészket ;)
Utolsó madár

Szomszédék

May 17th, 2008

Madár
Egy haverunk, Eve teljesen belezsongott a nagyhalászi református gólyák nemi életébe, majd’ mindennap bekukkol hozzájuk webkamerán.
A mi szomszédaink kisebbek, de legalább nem kell webkamera hozzájuk. Ide, az erkélyünk elé raktak fészket ezek a rigószerû állatok. A két kép között egyetlen hét telt csak el; nõnek a kölkök, mint a dudva:
Madár

Galériák

May 6th, 2008

A Vappu és anarchista képek feltöltõdtek.


AWSOM Powered