Képek csak úgy…

Kedden Simply Red énekelgetett Helsinkinek a “Simply Red 25″ tour keretében. Micsoda “letisztult egyszerûség”! Csupán 7 kamionnyi cuccos Tina Turner 20 kamionja után. A zene kevéssé volt lendületes, de azért elhangzott egy-két jól ismert #1 Hit. A fénytechnika tetszett, jól nyomták a villámsrácok (“lightning guys”), mást nem nagyon tudok kiemelni. A küzdõtéren is székek voltak. Két-három szám után kezdtek bemelegedni a finnek és kezdtek kiszállingózni oldalra, ahol volt hely a hokipalánk meg a széksorok között. Na, több se kellett a biztonságiaknak, kergették is el a középkorú hölgyeket. Táncikálni csak a saját széked elött (küzdõtér nem lejt, tehát ezzel a mögötted lévõ 10-15 sor emberei nem látnak), vagy a keverõpult mögött (ott meg te nem látsz) lehet…

Reggel egy kissé átfazonírozott Aréna fogadott:

A kék széksorok felett egy másik lelátó szokott lenni (talán még több soros is, mint a földszinti). Most csupán fekete függöny van ott. Szépen körbedrapériázták a házat, eltakarva az egész emeletet ;-o Hogy csináljunk félházból teltházat. ;)

A viszonylag kevés cuccra elég kevesen is jutottunk, úgyhogy sikerült megint 2-ig elhúzni az építést. A végeredmény odafennt.
Furcsa lámpaoszlopok is kerültek a színpadra, meg kicsit szélesítettek ezekkel az oldaldrapériákkal. Hátul lóg egy sornyi videofal is, inkább csak hangulatnak, mint videónak. Viszont fent temérdek világítás, amiket aztán egész jól használtak a koncerten.

Ez meg az egyik roadie munkaszekrénye. A világ minden tájáról mobil-WC emblémákkal díszítve (pl. ToiToi). Mondjuk megvan hozzá az alakja ;-)

A mali Salif Keïta elõadása még rendhagyóbb volt, mint tegnap Ana Moura. Bejött a zenekarral, szépen elénekelt két számot, igazi lelkesedés nélkül. Aztán amikor a harmadik számra rázendítettek a zenészek, megállította õket. Odament a színpad szélére, és azt mondta:
- Ladies and Gentlemen… This is African music… You must dance!
És innentõl kezdve a nézõtér (ami amúgy “pótszékes teltház” volt) nagyrésze végig ropta a széksorok között, õ meg lelkesen énekelt nekik.

A zenekar is jó volt, egy-két érdekes hangszer is felbukkant; valamint a táncos/vokálos nénik is aranyosak voltak.

A mûsor végén, a közönséget nagyon megváratta, percekig zúgott a taps meg ujjongás (a halvérû finnekre nem jellemzõ módon). Aztán amikor visszajött, elénekelt néhány líraibb számot:

Aztán a zenekar is visszatért, és egy nagy közös táncolássá fajult a koncert vége.

Ma Ana Mourát hallgattuk meg, aki csodás fadokat énekelt nekünk. Elég gyorsan megtanulta finnül a kiitos (köszönöm) és hyvää ilta (jó estét) kifejezéseket, nagy meglepetésre az utolsó fadot finnül kezdte el: hyvää ilta senhoras e senhores :)
Még a közönséget is megénekeltette, ami ugyan merõben szokatlan egy “színházteremben”, de a hangulat nagyon jó volt.

Ma és holnap Tina Turner (69!) énekel a Hartwall Arénában, Helsinkiben.
A cucc 20 kaminonon fért el, de legalább hozták a saját színpadukat is. Ez is olyan gurítható volt, mint amilyenen Elton John nem énekelt múltkor. Míg az egyik sarokban a fény és hang szerelõdött, a másik oldalon elkészült a komplett színpad, zenekarostul, öltözõstül. Aztán már csak a helyére kellett gurítani (vagy 40-50 ember tolta oda).
A fénytechnika megint kitett magáért, alig fért el ez a qrva sok lámpa plusz a videófal. Felkerült még egy arénányi karnis is a plafonra, hogy a bordó függönyt el lehessen húzni, mint ahogy azt egy rendes színpadnál szokás ;)
(Oda balra csúszik majd be a színpad)

UPDATE 25.04:
Nos, megvolt a koncert, egy halom ráadással. Már bementünk a színpadhoz, hogy utolsó szám, és rámolunk. Na, innentõl még vagy 20 percet énekelt a nagymami. Az egyik ráadásban a közönség feje felett “repdesett” ezzel a kis kosárkában. Ha ez nem lett volna elég, visszatipegett a korlát nélküli részen egészen a töréspontig, ott táncolgatott egy kicsit a magassarkújában, majd visszadenszelt a kalitkájába. Nem egy tériszonyos fajta. A testõr (bocsánat, a “personal security personnel”), aki közvetlenül a színpad mellett a neki “ácsolt” emelvényrõl vigyázta Tina Turner épségét, közel került az infarktushoz, de végül õ is megúszta. ;)

Közben, a színfalak mögött a videós csóka dolgozott a fenti lelátók kivetítõi és kevésbé szerencsés nézõi számára, akik már elég messze voltak, hogy rendesen lássák a színpadot. Kábé annyit lehetett csak felõle hallani, hogy “egyes…..ötös….kettes. Ötösegyes…..kettes….eggyeskettes. Jól van Lars, ügyes vagy.” ;) [Lars-é volt az egyes kézi kamera, és fel-le rohangált a színpadon]

Apropó videó, a színpad mögötti videófal (lásd a catwalkos képet) meg széthúzható volt, 8 csíkból állt. Érdekes volt az a változó háttérvideós fal: néha egyben, néha négy egyenlõ részletben (pl. T I N A), néha meg a középsõ 4 egyben a maradék meg egyesével kicsit távolabb (fura széthúzott video). Ötletes.
Ott fent a videófal elötti izé pedig a félig összerakott Golden Eye, amin keresztül a néni belépett a színre.
Egész jól megcsinálták színpadon a James Bondos fõcímes hangulatot.

Ezen a blogon meg szépen összefoglalva ott a mûsor.

Április végén itt az ideje a hagyományos espooi jazzfesztiválnak. Ma egy finn triót sikerült látni/hallani, akik végülis kvintetté fejlõdtek a végére. Egy szaxofonos egy ütõs és egy elekromos szaki alkotja a zenekart. Valahol a jazz és a Másfél között vannak, erõs ritmusokkal, nagyon jó kis zenét produkáltak. A zenén kívül maga a folyamat is érdekes volt, ahogy csinálják a hangokat. Nem egy látványos színpadi show, de lenyûgözõ volt nézni.
Hozzájuk jött még egy másik ütõs nagy dobokkal meg egy vibrafonnal, valamint egy lapp néni (Ulla Pirttijärvi) különös énekekkel (joiku) és énekhanggal.
(A kép a legutóbbi tamperei fellépésükön készült, nem a mostani espooin.)

Még mindig csak majdnem van tavasz…
Ez valamelyik tó a Nuuksio természetvédelmi területén, ahova valami általam ismeretlen okból kirándultunk egyet a kollegákkal. Mondjuk ettünk sült virslit. Együtt. Szóval valami “team building” esemény volt ;)

Na addig, amíg elkészül a fényképválogatás, itt egy “csemege” vagy inkább technikai érdekesség.
Az Oszaka-Tokió útvonalat háromszázzal tettük meg, és a vonat elmegy a Fuji mellett is. Logikusan tehát, fényképeztem a telefonnal a vonat ablakából. Namost volt olyan szerencsém, hogy éppen jött egy villanyoszlop, pont amikor megnyomtam a gombot. Az emberfia azt gondolná, hogy ennek az az eredménye, hogy egy kicsit elhomályosítja a képet egy szétmosódott oszlop. Ez igaz is lenne, ha kézzel bemozdítanám a kamerát, de így háromszázzal a fenti kép készül egy függõleges oszlopról…

Visszaérkeztünk Japánból. Láttunk négy fõvárost, sok Zen és Shintoista templomot/szentélyt, felhõkarcolókat, töménytelen cseresznye- (és egyéb-) virágot. Ettünk nyers -halat, -rákot, -tojást, -csirkét valamint különféle tésztaleveseket (ezeket már fõzve). Vonatoztunk sokat, fõleg Oszaka környékén, de Tokió felé robogtunk 300-zal is a Shinkanzenen.

Csodálatos a technológia, az interneten bárki követheti a japán fõfõnök útját a G20-ra, konkrétan a londoni Gatwick repülõtérre…
Épp a finn légteret vizsgálgattam, amikor egyszercsak átszáguldott a JAF002, majd kis nyomozgatás után kiderült, hogy a JAF001 is ott kell, hogy legyen valahol, egy fél órás elõnye van csak. És tényleg.