Archive for the 'Agymenés' Category

Ferihegy megtelt

Monday, September 20th, 2010

Ferihegy 2A megtelt
Klikk és nagyul.

Vasárnap este utazni próbáltunk. Interneten sikeresen becsekkoltunk. Mint késöbb kiderült, ezzel nagyjából háromnegyed-egy órát spóroltunk, de ez gyakorlatilag elenyészõ nyereség volt a még hátralévõ vegzatúrához képest…
Amint a mellékelt ábra mutatja, a terminál gyakorlatilag teljesen megtelt. A jobb oldalon volt még egy kis szabad hely, de ez csak arra lett volna jó, hogy a kunkorodó soroknak legyen hová továbbfejlõdni.

Ferihegy 2A megtelt
Ez itt a terminál közepe, itt három sor fonódik össze. A kép bal közepén nagyjából a piros-sárga hátizsákos hölgy a vége a check-in pultokat jobbról kerülõ biztonsági ellenõrzésre váró sornak; rögtön mellette a fekete pólós faszi meg a pultokat balról kerülõ sor végét jelöli (ez az a sor, ami a bejárat elé türemkedik, mielött visszafordulna). Igen a sorok összeértek…
A kép közepén lévõ szürke táblánál végzõdik (kezdõdik?) a check-in sor (ez az amelyik kisebb ívben kanyarodik a képen jobbra). Ez azért volt jó, mert ha az ember nem koncentrált nagyon-nagyon, akkor könnyen rossz sorban araszolgathatott egy darabig, amivel értékes tízperceket is el lehetett vesztegetni.

Ferihegy 2A megtelt
Ez a terminál másik oldalról, itt még van egy kis szabad padlófelület.

Mindkét oldalon a check-in pultokkal egy vonalban kezdõdik a biztonsági terület, itt már nem nagyon lehet fényképezni, pedig az igazi buli csak ott kezdõdött. A pultok mögött a két sor találkozik és onnan mint egy kígyó funkcionál elvileg. A két sor találkozásánál szokott álldogálni a beszállókártyát ellenõrzõ leányzó (hogy ide tényleg csak utasok kerüljenek), na õt már korábban elsodorta a népharag — veszélyesnek ítélték berakni õt a tömeg közepére, pedig méhecskemellényes rendõrök is cikáztak körülöttünk, de õk is csak tanácstalanul forgatták a fejüket.
Innen egy nem meghatározható sorrend szerint valahogy a csomagvizsgáló szalagokhoz jutott a tömeg. Bár voltak terelõszalagok, de hogy melyik hova vezetett, nem nagyon lehetett látni. A check-in pultos sarkon ki volt téve egy tábla, hogy ha itt állsz, akkor még 30 perc várakozás van még elötted. Na ezt elérni kábé egy órába tellet odakint. Asszem nem árulok el nagy titkot, hogy a “30 perces” táblától még egy óra volt a herce-hurca, úgy, hogy egyszer (kétszer?) kiemeltek (illetve áttereltek) minket egy-két kanyaron, mivel a gépünk már “mindjárt indul”. Végül beindították a bal szélsõ, eddig árván álldogáló röntgengépet is. Amikor ide “áttoltak” minket, az rögtön le is rohadt. Majd “párperces” várakozás után elindult, majd ismét leállt. A “rövidebb” leállások attól voltak, hogy a képernyõt bámuló bácsi felpattant a helyérõl (ilyenkor ugye nem megy a szalag), átszambázott a sor végén a gyanús csomagokat vizsgáló kolleganõjéhez, és megmutatta neki az õ monitorán, hogy mire kell majd figyelni a következõ átvizsgálandó poggyászban.
Na, túljutottunk a vizsgálaton, pont akkor léptünk be a tranzitba, amikor a gépnek indulnia kellett volna. Szerencsére nem indult. Alig húsz perccel késöbb már a buszon álltunk, ami a géphez szállított volna, de azt még nem engedték el, mivel még mindig hiányoztak páran. Aztán mégis. Végül megérkeztünk a géphez, mindenki boldog, T+40 percnél tartunk. Ekkor a kapitány közli, hogy majdnem jó, most már csak a maradék hat utast kell megvárnunk :) Aztán megjöttek õk is. Pont egy órát késett a felszállás.

Airbus A380 teszt-leszállás Helsinkiben

Wednesday, September 15th, 2010

Lufthansa A380 at Helsinki
click to enlarge
A világ jelenlegi legnagyobb utasszállító gépe, a Lufthansa egyik(?) A380-asa ma skndináv körúton vett részt. FRA-CPH-STO-HEL-OSL-FRA útvonalon végiglátogatta az északi reptereket. Csak hogy kiderüljön, hogy gáz esetén le tud-e szállni itt (Európa és Ázsia között errefelé repdesnek a gépek).
Lufthansa A380 at Helsinki, Landing at 14:41
Helsinki-Vantaa repterére 14:41-kor szállt le, a 22L (a leghosszabb, kb 3400 méteres) kifutóra. Aztán átgurult a keresztben lévõ, épp nem használt 33-as kifutóra (nem a gurulóútra!), és ott parkolt két órácskát.
Lufthansa A380 at Helsinki, a small plane taxiing next to it
Míg ott parkolt, a British Airways egyik kisgépe elgurult mellette… Majdnem elfért volna az A380-as farka alatt…
Lufthansa A380 at Helsinki, Airport traffic
A reptér összes nélkülözhetõ dolgozója ideözönlött, egész nagy nyüzsgés volt a gép körül. ;)
A tûzoltók vízsugár-ívvel köszöntötték a gépet.
Lufthansa A380 at Helsinki, Traffic around the airport
Persze a kerítésen kívül is nagy volt a forgalom, a fél város itt nyüzsgött. Hát igen, nem valószínû, hogy mostanában járna erre egy másik ilyen monstrum.

Búvárlecke

Sunday, September 5th, 2010

Ralloú pihen
A vasárnapot valami eldugott tónál töltöttük, hogy a hölgyek befejezhessék a búvártanfolyamot. Sajnos nem volt az a rekkenõ hõség, sõt még az esõ is eleredt egy kicsit (bár ez inkább csak engem zavart, õk amúgy is vizesek voltak már). Itt éppen a vízágy használati bemutatóját láthatjuk.
Amúgy az eredmény egyelõre negatív, még egy-két merülésre szükség van a papír megszerzéséhez.

Béna spammer :)

Wednesday, August 25th, 2010

Ezt próbálták kommentelni a minap :-D
Béna állat :)

Hello!
I’ve recently found
an excellent search engine –
MYSQL ERROR #126 : Incorrect key file for table ‘./spamer/urls.MYI’; try to repair itSELECT u.url as url ,k.key as `key` FROM `urls` as u left join keywords as k on (u.keyword_id = k.id) where u.id in (837923118143,1395603,480890)

See you!

Finn-Magyar és Finn-Olasz kosárlabda

Monday, August 23rd, 2010

Finn-Magyar nõi kosárlabda EB selejtezõ
A szokásos vantaai pályán rendezték a kosárlabda EB selejtezõket. Idén a magyar lányok látogattak el ide északra, és ha már itt voltak, el is páholták a finneket 61-56-ra. Azért ez nem volt annyira egyszerû menet… Ahhoz képest, hogy a finnek voltak a leggyengébb együttes a csoportban, kifejezetten nyögvenyelõsre sikeredett. De végül megnyertük/ték, és ez a lényeg ;)

Finn-Olasz férfi kosárlabda EB selejtezõ
Este aztán a férfi összecsapás következett: egy finn-olasz párharc. Itt — miután elég jól ismerjük õket a Honka meccsekrõl — a finneknek szurkoltunk.
Sajnos az elején jól elhúztak az olaszok, mivel sokkal pontosabban dobtak közelrõl is meg messzebbrõl is.
30-48 volt a félidõ, pedig Sasu Salin olyan szép hármasokat dobott, hogy csak na. De úgy általában a kosárradobás nem nagyon ment a finneknek ;/
Aztán a harmadik negyedben valahogy megtáltosodtak, és a negyedikben is folytatták a szériát, így egy-egy ponttal már vezettek is (76-75, majd az utolsó percre 81-80). A végsõ percek igen lassan és büntetõdobásokkal teltek, melyeket végül 83-85-re az olaszok hoztak jobban…

Gömbkóla

Monday, June 28th, 2010

GömbkólaGömbkóla
Van az a bizonyos Szlengblog, ugye. Még 2008-ban megnevezték az Unikumot, mint Gömbkóla, akkor még senki sem sejtette, hogy lesz is ilyen :)
Norvégiában, Tromso-ben sétálgatva, egy marokkói kebabosnál találkoztunk a jelenséggel. A gömbkóla is marokkói illetõségû, nem tudom, hogy máshol is forgalmaztak-e focisított kólát.
A kólában amúgy nem tudom, hogy mi van (úgy néz ki folyadék az nincs): a kézipoggyászban két szakaszon is simán átengedték a repülõréri röntgenboyok, míg a fogkrémre ugrottak azonnal. :-o

UPDATE:
Sam. Joe talált a sufniban hasonló ereklyét az elõzõ FociVB-rõl is:
Gömbkóla 2006Gömbkóla 2006

Summertime

Thursday, June 17th, 2010

Jéghideg sör
Múlt hétvégén volt minálunk a Kivenlahti Rock, az espooi rockfesztivál (péntek-szombat-vasárnap). Szép nagy területnek gondoltuk, több színpad is szerepelt a mûsorban, meg kajáldák meg minden. Na, hát egy salakos focipálya és a mellette lévõ parkoló alkotta a helyszínt. Csoda, hogy a Szigettõl annyira oda meg vissza vannak a “külföldi vendégek”? ;)
De nem is ez a lényeg. Az eseményt egy Nagy Ausztrál Sör(jellegû ital) gyártó cég szponzorálta, csak az õ sörüket lehetett kapni. Viszont az állítólag csak jéghidegen az igazi. Ezt marketingtámogatva, a hûtõkön ott a hõmérõ, -1 — -3 fok az uralkodó tartomány… Az idõjárásról asszem elég annyi, amenyi a pultoskislányról látszik (sapka, sál…). Ki a fene akar ilyenkor szuperhideg túlhûtött sört inni?! Miért nem lehet csak “normálisan” hûtöttet kiszolgálni?

Frost damage

Monday, June 14th, 2010

Frost damage
No comment…
(vonatközlekedési gyorshírek)

Autószerelés

Monday, June 7th, 2010

Autószerelés baltával

Az ember nem esik kétségbe, ha a finn pusztákon hirtelen Volvót kell javítania. Elõveszi a kisbaltát, és megfaragja a motorháztetõt.

Régi idõk keresõje

Sunday, May 16th, 2010

Old Google


AWSOM Powered