Képek csak úgy…

Itteni szakács ismerõsünk magyar fõzõklubbot tart a finneknek. Múltkor valahogy odatévedtünk, és ártatlanul megkérdeztük, hogy mi lenne, ha mák lenne. Csak bosszantásból, mert itt ugye ez nem kapható csak 10 grammos kiszerelésben, díszítésre. Az ötlet nyílt fülekre talált, csak mákot kellett szerezni — ami szintén megoldódott.
Szóval ma, a palócleves* után mákos gubát készítettek a finnek (kis magyar segítséggel). Volt nagy szörnyülködés :-) , de aztán alapvetõen tetszett nekik (bár túl cukrosnak találta némelyik). Még repetát is vettek belõle, szóval olyan rosszul nem sikerült.

*Eredetileg Gundel János Mikszáth Kálmán számára kreálta ezt a leveset, amikor az író azt a kívánságát fejezte ki egy alkalommal, hogy “olyan levest szeretne enni, amelyben minden íz, zamat és finomság bennefoglaltatik”. Mikszáth az észak-magyarországi Palócföldrol származott — ezért nevezték el a számára kreált fogást “Palóclevesnek”.

Ma körbejártuk a Ruoholahti (és Helsinki) szélén álldogáló Salmisaari hoeromuvet (amirõl pár bejegyzéssel lejjebb megemlékeztem már a Zöld Felhõcske kapcsán). Elõször majd’ két órán át magyarázták, hogy milyen tuti dolog egy ilyen kombinált áram és hoeromu (merthogy a környék távfutése is innen megy), aztán belevetettük magunkat az üzemterületre. Ez egy viszonylag kis eromu, csak valami 8%-át adja a helsinki termelésnek. Viszont, mi termeli azt a 160 MW-ot? A Láng Gépgyár gõzturbinája (lásd alant)!
Miután az egész izét bejártuk szép formatervezett bukósisakokban, visszamentünk a kávélelõhelyhez, és leadtuk a kobakokat. Ezután csoportba fejlõdve kikisért minket (tehát hajadonfõtt!) egy szaki ugyanott, ahol eddig csak szigorúan sisakban vonulhattunk :)

Mivel idén a hó nem kényeztetett el bennünket, a sífutópályákat meg fent kell tartani, így kialakulnak ilyen mezei sífutó központok. Ez itt Oittaa, ahol néha a finn válogatott is edz. Most azért inkább bobpályára hasonlít az “enyhén” jeges hótalapzat, de az elszántak síléccel korcsolyáznak rajta.

A Helsinki szélén álló erõmû füstjére a Zöld Felhõcskék keretében egy zöld lézerrel ráfestik város aktuális fogyasztást mától jövõ péntekig. A zöld felhõ alak “élõben” követi a füst rezdüléseit, próbálja körberajzolni az épp aktuálisan ott gomolygó füstöt.
A nem füstös kép a megnyitó, ahol a gyér mûvésztömeg gigantikus zöld számokban — Ruoholahti és Lauttasaari fogyasztása — gyönyörködhetett (valamint az ablakon kinézve a színes füstfelhõben is).

Ebben a feliratban nem a tartalom a lényeg (nem lesz víz holnap), hanem, hogy kedves északi rokonaink most talán elsõ alkalommal megpróbáltak a finn és svéd hivatalos nyelveken kívül angolul is kommunikálni velünk. Jó, persze az egyének szépen beszélnek minden helyzetben, de a hivatalok, szolgáltatók nem hajlandók — illetve eddig nem voltak hajlandóak (még arra az agyamentségre is képesek voltak, hogy a nulláról kezdõ finn nyelvtanfolyamról szóló értesítést finnül küldték ki ;-) ). A remény hal meg utoljára, de talán valami elindult…
Miért várom én ezt? Hát mert itt a két hivatalos nyelv miatt úgyis mindent több nyelven kell elõállítani. Ehhez hozzácsapni mégegyet szerintem nem akkora probléma, mint mondjuk egy egynyelvû országot rávenni egy második nyelv használatára… És hát a “határok nélküli Európában” a nyelvi akadály bizony mégis soxor határokat szab.
Az i18n rövidítés, lásd: http://en.wikipedia.org/wiki/I18n

A “csináljunk végre valamit” mozgalom keretében elautóztunk kicsit északabbra havat nézni. Február közepén végre megejtettük Messiläban az idei elsõ síelést…
A várakozásainkkal ellentétben alig voltak a pályán, a hó meg a +3 fok dacára egészen jó állapotban fedte be a pályát. Sikerült egyszer 54 km/h-t is elérni, de azért ez nem volt jellemzõ :-)

Hosszú volt az út idáig (onnantól, hogy az itteni magyarokat gyakorlatilag kipenderítették a magyar “kultúrházból”… No de feledkezzünk is el a mútról.), de végre itt van: Magyar Kulturális Hetek Helsinkiben! 2008. február 28. — március 15.
Lesz mozi (mûsor: cinemagyar.com), színház, zene, borbemutató (!) meg talán fényfestészet (lásd még: MTA és Március 15. tér) is.

A Design Forumban (ami nem összetévesztendõ a Design Múzeummal) épp világítótestekkel mûvészkedtek, így elmentünk megnézni hogy is néz ki egy 6-800 eurós lámpa… A két felsõ képen ugyanaz a lámpa van, csak mint egy medúza hol összehúzta magát, hol tengeri uborka alakját veszi fel. Csendes olvasószobába nem ajánlott, mert a kis motor bazi hangos benne :) A többi is érdekes volt, talán a leghasználhatóbbnak ezek a “hattyú” névre keresztelt olvasólámpák találtattak. A falra szerelhetõ fehér LED-es/színes szûrõs kombóknak még van egy kis fejlõdési szakaszuk, úgy érzem…
A “shop”-ban viszont találtunk száraz hógolyót. Valami mûanyag/gumi fehér labda, de ha megszorítja az ember, pont olyat roppan (hangra is, érzésre is), mint egy jól összegyúrt kicsit nedveskés hógolyó :-)
Múvészeti félóránkat látták, köszönjük figyelmüket.

A kép nem monochróm, csak az egész napos vízszintesen száguldozó havak átvették az uralmat minden szín felett; valamint beborítottak minden függõleges felületet is.
Természetesen estére lemosott majd’ mindent az esõ, ez alighanem az elõzõ hóemberke sorsát is megpecsételhette…

Ebben elvileg semmi különleges nem lenne: tél van, hát hóember szezon. Igen ám, de a remek idõjárásnak köszönhetõen az itteni kölkök gyakorlatilag leszoktak a hóember építésrõl… Az elsõ hó alkalmával (januárban!) boldog boldogtalan gurigatta a minél nagyobb hólabdákat, és még akkor se hagyták abba, amikor estére esõvé alakult a szállingózó hó. Másnapra csak pocsolya maradt a nagy munkából. Ez párszor még megismétlõdött (egész nap hóvihar, térdig hó; este átcsap esõbe, reggelre elmos minden fehéret), ezért manapság már neki se állnak hóemberezni – még ha épp véletlenül akadna is mibõl. Ezt a példányt így valami igen kitartó (és/vagy optimista) példány faraghatta…