Most, hogy ismét kiláttunk a felhõk fölé, elsétáltunk a szomszédos vízhez (Lippajärvi) naplementét nézni. Itt meglepve tapasztaltuk, hogy az utóbbi napok esõi mind itt vannak a tóban. Bár nem voltunk sokkal fagypont felett, jött egy ürge egy szál fürdõnadrágban, és belecsattogott a tóba (igaz, nem maradt benne sokáig ;) )…
Ahogy azt korábban már hangoztattam, a “régi” jó kis épületekbõl [az igazán régi, ablaktalan lepukkant épületszárny persze maradt, csak a modern, csupa üveg épületektõl váltunk meg] kipateroltak minket az NSN térigénye miatt, és vadonatúj épület(ek)be települtünk; bár maradtunk a Karaportti campusban.
Elöljáróban annyit, hogy a helyet a “Workplace Resources” tudós munkatársai tervez(tett)ék meg rendkívûl korszerûen és tudományosan, csupán a hely leendõ használóit (illetve azok igényeit) felejtették el megkérdezni elötte…
Az új helyrõl készítettem egy gyors fotósorozatot még beköltözés elött, “csak úgy” ;-) Hátha véletlenül egy “lakberendezõ” szakmunkás ötleteket merít belõle ;-( Ez a minapi HVG-t olvasva sajnos kicsit nagyobb kontraszt, mint gondoltam: “amit a profi ingatlanosok nem tudnak. Ok nem értik, egy kutatás-fejlesztéssel foglalkozó cég esetében a munkakörnyezet minimum egyenrangú motivációs tényezo a versenyképes fizetéssel, a kihívást jelento feladatokkal, a kreatív kollégákkal, a minoségi melót honoráló fonökökkel.”
Nagyjából kétféle munkahely létezik az épületben. Az ablakok melletti sorban van az ún. “flexi-space”. Itt lehet elvileg nap, mint nap dolgozni. Reggel beállítgatod a széket, asztalt (modern ám: gombnyomásra motor emeli), monitort; kipakolod a kis szekrénykédbõl a bögrédet, fülhallgatót, laptopot, papírhalmot. Este aztán visszahányod a szekrénykébe, és másnap más helyen újra felépíted a szentélyedet. Ha csak nem vagy 110%-ban rokkant esetleg aszisztens, akkor nincs saját helyed: minden nap egy új kihívás ;-)
Az épület közepe az ún. “drop-in space”. Ezek a kis ívek munkára alkalmatlan kis kucorgóhelyek (bár szintén asztalállító elektronika zümmög bennük). Az ötlet az, hogy a mobil, folyamatosan mítingelõ managerek két fontos megbeszélés között itt gyorsan elintézhetnek egy e-mailt, kinyomtathatnak egy oldalt a napi sajtóból, vagy mittomén. Átmenetileg, egy-két órás használatra, arra jó. Csakhogy kevés az ilyen típusú ember, a szint [illetve az egész épület] nagyrésze viszont ilyen. Természetesen nincs annyi “flexi” hely, mint ahány nem-mobil dógozót a területre beosztottak, tehát lesznek olyanok, akik bizony ezeken a helyeken fognak 8 órát lehúzni. Aztán még nyolcat. Stb… A Workplace Resorurces tudósait ilyen helyen ültetném csak egy-két hétig, tuti sírva menekülnének….
Ha már a meetingroom szóba került. Természetesen, mint azt bármely “open-office”-ban dolgozó mókuska tudja, hogy telefonálni, beszélgetni illetlenség az asztaloknál, mert az igen zavaró bír lenni pár tíz méteren belül (= az egész emelet hallja, amikor bablevest kérsz vacsorára). Ezért ilyenkor az ember elvonul egy kis két-háromfõs zárt szobába, onnan intézi a telefonját, esetleg ott beszéli meg a project elkövetkezendõ öt percét. Ebbõl következõen az összes korábbi helyen temérdek ilyen apró szobácska volt.
Itt nem… Van két-három “telefonfülke”, ami egyetlen egy székkel van ellátva, így gyors, ad-hoc megbeszélésekre alkalmatlan (bár alapterületébe bõven beleférne további 1-2 szék):
Ezen kívül szintenként (~150 ember) kb. 3-4 nagy (8-16 fõs) mítingrúm található, melyek feltehetõen a nap 24 órájában “foglalt”-nak látszanak majd a “foglalási rendszerben”, de amúgy is csak 2-4 ember lesz egy-egy megbeszélésen (igen hatékony helykihasználás). Csúcstechnológia agyatlanul ismét: a zajos, elavult kivetítõket felváltotta a cool és modern plazma-képernyõ. Igenám, de amíg a kivetítõ a teljes falat bevetítette, és a túlsó sarokból is jól látható volt a lefelé ívelõ grafikon egy szélsz-mítingen, a képernyõk bizony nagyon kicsik ezekhez hatalmas szobákhoz. A legközelebbi székrõl még pont látszanak, de aztán…
Ez persze bizonyos szemponból elõny, hiszen a szoba fala üveg, mindenki belát, titkos, bizalmas anyagok megtárgyalása szóba se jöhet. A másik oldalról (a megbeszélésen résztvevõk felõl) meg a koncentrálást rendkívüli módon zavarja a kinti jövés-menés.
Természetesen a rekreációról se feledkeztek meg bölcs építtetõink. A végeláthatatlan flexi-asztalsort megtöri egy furcsa magastámlás színes kanapé. Funkcióját tekintve — a chil-out-on túl — ez lenne az ad-hoz megbeszélések helye, magas támlája biztosítja, hogy a szófoszlányok nem zavarják a 10 centire ülõ fleximunkásokat, és a 25 centire ülõ drop-in melósokat. Lótúrót, persze hogy kihallatszik, és nem kicsit lehet zavaró emellett dolgozni ;-(
Az épület végén legalább egy üvegfallal elválasztott pihenõ/megbeszélõ övezet. Akár jó ötlet is lehetne, kár, hogy a drop-in asztalok ebbe is belelógnak, zéró privacyt biztosítva mind a megbeszélõknek, mind az ott dolgozni szándékozónak…
Na, hát így néz ki a vadi új iroda. Gyönyörû, dizájnos, csak funkcionálisan alkalmatlan a feladatra.
Egy-két hét használat után jelentkezem majd, hol tart a “change management”, mexoktam-e valahogy avagy sem.
Aki hiszi, aki nem, a Boney-M még létezik. Sõt koncertezik! Itt a “szomszédban” megnyílt egy szórakoztató központ, és most minden még élõ “legendát” felsorakoztatnak az induláskor. A Village People-tõl az Albán doktoron át a Boney-M-ig jönnek szépen sorban.
Well. Még jó, hogy nem széken ültem, mert leestem volna róla, amikor ez az arubai csóka megjelent a nyeszlett testével a színpadon. Kis szõrös vézna testecske, hangja nincs (although Farian [Boney-M's producer] later revealed that Bobby made little, if any, vocal contributions to the group’s records, with Farian himself performing the male parts on the songs. Farrell did, however, perform live.) és hát a mozgáskoordinációja is érdekes. Igaz, 58 éves, mit várjon el az ember (de mondjuk Mick Jagger meg 65…).
A “lányok” azonban jók voltak, és hát végül Bobby is kitett magáért szóval azért jól szórakoztunk ;-)
“Elõhívtam” a múlt szombati Finn-Magyar kosárlabda EB-selejtezõ képeit, és felkerültek >>ide<<.
A tegnap reggeli lövöldözés áldozataira emlékezve ma félárbócon voltak a lobogók.
A tavaly novemberi mészárlást gyakorlatilag teljesen lemásolta — mint azt sajnos elõre láttuk. ;-(
És ne feledkezzünk meg a korábbi, talán Myrmäkit felrobbantó õrültrõl se; ugyanaz a szitu, csak akkor még nem volt “szokás” az iskolai lövöldözés az annyira majmolt Államokban sem. (Bár, állítólag 1989-ben már volt két halott itt Raumában egy iskolai lövöldözésben.)
A finn kiváló (iskolai) statisztikák mögött talán mégsincs minden annyira rendben, mint az otthonról (sõt a világból) sokan hiszik…
R.I.P.
Bár ez egy képblog, most mégsem szolgálhatok látnivalóval. Úgy elcsodálkoztam magam is, hogy még a telefonomat is elfelejtettem elõvenni :-D
Szóval Helsinki belvárosában, a Kiasma elötti téren felállítottak három sátrat: az egyikben hordókban hideg és meleg víz, a másikban egy kályha, a harmadikban meg ülõhelyek és füstölõk. Egyszercsak arra figyeltünk fel, hogy egy szál törülközõbe öltözött férfiak és nõk császkálnak az utcán, kissé “túlfûtött” állapotban.
Feltehetõen a Szaunatársaság tartott egy rendhagyó szaunapartit a járókelõk között… :-)
Szombaton a finnek másodszor is elverték a magyarokat az EB-selejtezõn, így a magyar csapat õsszel az A-csoportban bentmaradásért küzdhet.
Visszakerült gazdájához a bõ egy hete eltûnt gitár! Valószínüleg sosem tudjuk meg merre járt közben, de végre ismét jó kezekben van…
Hogy ez még mindig poén?!
A Viking Line kompéknál idén is van Magyar Hetek, azt reklámozza ez a poszter…
