Költözés

Költözés
A Karaportti campusban a nagy építkezés a végéhez közeledik, nemsokára átköltözünk az új irodákba. A minap megjelent a lift mellett vagy 150 költözõláda, gondolom a többi szinten is nagyüzem lesz nemsokára.
Ezért persze még nem ragadnék billentyûzetet, ‘hisz hajdanán már a Westel450 is megmondta: “mozgásban az üzlet”, akkor hatékony a munkaerõ, ha folyamatosan átültetjük :)
Igen ám, de most jön a csavar: nem igen lesz hova átülni. Ügyesen beméretezték az új férõhelyeket, 1.6-os szorzóval. Vagyis 1000 helyre durván 1600 ember jut. Mert hogy felmérték tudományosan, a lelkes dógozók nem ülnek ám egész nap a seggükön, és amikor felállnak, oda gyorsan leülhet valaki, hatékonyan kihasználva a “flexi-space” lehetõségeit.
Az indexen ez a vadmarha meg lelkesen rója a kávéházakat mint egy “digitális nomád” és lelkendezik, hogy mindenkinek így kéne dolgozni. Próbálna meg nap mint nap a “drop-in space”-eknek elkeresztelt odakucorgóhelyeken dolgozni — merthogy az irodába így is be kell menni beszélgetni a többiekkel, igen kevés olyan munkakör van, ahol nincs szükség majdnem folyamatos jelenlétre.
Kíváncsian várom október közepét, addigra már az új helyen tömörülünk egymás ölében :-)

2 Responses to “Költözés”

  1. Sam. Joe Says:

    Mogyi egy fasz. Ráadásul sznob fasz.

  2. Képek csak úgy… » Blog Archive » Költöztünk Says:

    [...] Ahogy azt korábban már hangoztattam, a “régi” jó kis épületekbõl [az igazán régi, ablaktalan lepukkant épületszárny persze maradt, csak a modern, csupa üveg épületektõl váltunk meg] kipateroltak minket az NSN térigénye miatt, és vadonatúj épület(ek)be települtünk; bár maradtunk a Karaportti campusban. Elöljáróban annyit, hogy a helyet a “Workplace Resources” tudós munkatársai tervez(tett)ék meg rendkívûl korszerûen és tudományosan, csupán a hely leendõ használóit (illetve igényeit) felejtették el megkérdezni elötte… [...]

Idekomment

A "pontcom" string feketelistás, ilyen linket, ímélcímet ne írj, mert úgyis elnyeli a fekete lyuk..

You must be logged in to post a comment.


AWSOM Powered