Képek csak úgy…

Helsinki legsötétebb napjain néhány fényes dolgot csinálnak városszerte, ezzel is oszlatva a téli morcot. Az olimpiai torony szivárványszínben játszik, a Finlandia Hall nagy fehér tömbje is színessé válik ilyenkor.

A Senatorintorin (a NagyFehér Templom elött) meg egy saját magát megoldó Rubik-fény-kocka pörög zenére. Szépen lehet követni a “lépéseket”, míg a végén befordul az utolsó lap is a helyére, és örül magának a kocka (villog egy kicsit büszkén).

Amúgy így készült:

Paul McCartney egy igennagyon teltházas (az olyan 15k ember) koncerttel járt itt. Majdnem azt mondtam, hogy egy gombostüvet sem lehetett leejteni, de a szemközti szektorban volt egy kábé 25-ös üres luk, valami nagyobb társaság elfelejtett eljönni. De mindenhol máshol ültek, még a ma délután felszabadított extra jegyek is elfogytak estére. Amúgy ez volt az idei év utolsó nagy koncertje, most egy kis pihenés következik.

Masszív cucc, de nagyjából 5 óra alatt felhúztuk az egészet. A fenti kép még az show elött készült, hogy látszódjon a “körítés”: A hangszórók három karéjban, gondolván a színpad mellett/felett ülõkre is. Szintén nekik fent a zsinórpadláson két “kisebb” videofal (nem a szokásos vásznas kivetítõ).
Giga képernyõ hátul (a két fehér hasáb között, itt még nem látszik), mögötte egy hadseregnyi lámpa: érdekes effekteket mutattak be velük ahogy keresztülvilágítottak a LED-ek között. A bazi színpad mögötti képernyõ melletti két nagy csík is videófal volt, ezen közvetítették (vagy 7 kamerával!) a messzi nézõknek az elõadást:

Bár állítólag a Best Live Act díjat is megkapta idén Sir Pauli, azért annyira nem volt egy egetverõ show. Jó, legalább nem szúrta ki a nézõk szemét egy laza másfél órás izével, fél9-tõl 11-ig majdnem megállás nélkül nyomta a 38(!) számot, de azért nem volt extra látványos. Most láttam egy videót egy 2008-as koncertjérõl, dettó tök ugyanaz a stage. Minek újra design-olni, ha egyszer már bevállt :-)
Azt azonban a javára kell írni, hogy többször is megpróbált finnül beszélni. És nem csak a már-már megszokott “köszönöm”, “jó estét” kifejezéseket, hanem néhányszor szép kerek egész mondattal konferálta fel a következõ számot.
A dobos (Abe Laboriel) viszont fenomenális volt. Azok a grimaszok, igazán jó volt nézni. A Dance Tonight alatt — miközben taposta a lábdobot — nekiállt táncolni, sõt közönséget táncoltatni!

A közönség különben egészen meglepõ dolgot mûvelt. A küzdõtér is székesítve volt, ilyenkor általában csak szépen csendben és rendben szabad üldögélni. Itt és most viszont a barikád elé tömörült egy kisebb tömeg valahogy, ez a középsõ szektort felállásra “kényszerítette”, azok meg — ha már álltak — egészen rockkoncertes hangulatot teremtettek ott elöl.

Deep Purple

A Deep Purple a The Songs That Built Rock turné keretében Helsinkiben muzsikált egy szimfonikus zenekarral a hátuk mögött. Hiszen már lassan õk is a “klasszikus zene” kategóriába esnek ;-)
Ian Gillan (ének), Roger Glover (bassz), Ian Paice (dob), Steve Morse (gitár) és Don Airey (keys).

A Smoke On The Water az ‘alapszakasz’ utolsó száma volt, de a többi nélkülözhetetlen szám (Highway Star, Space Truckin’, Woman From Tokyo) is benne volt a setlistben. A szimfonikus zenekar miatt itt-ott egészen “filmzenés” hangzása volt a koncertnek.
Tele volt szórva szólókkal a mûsor: dob, gitár, bassz, szinti/orgona, sõt még az énekes is fitogtatta magát egy kicsit.

2012-ben egy új stúdióalbummal jelentkeznek, de addig még van pont egy hétnyi turné észak-Európában, majd februárban egy kis kanadai kirándulás.

Az utolsó számok egyikénél a prímás (avagy elsõ hegedûs) lecserélte a karmestert a pódiumon, és õ is megmutatta, hogy mit tud, aztán a gitárossal “párbajoztak” egyet, érdekes volt.

Elõzenekar a The Milestones volt, õk tavasszal jönnek ki a negyedik stúdióalbumukkal. Bár a névbõl — meg talán a zenébõl sem — derül ki, de ez egy helsinki zenekar, valódi finnekkel :) És egy egészen jó kis rock&rollt játszanak!

A ki-be rámolás problémamentesen zajlott a német roadiekkal, talán négy kamion volt összesen… Érdekes, hogy amúgy a német srácok nem voltak nagyon toppon az angol nyelvvel. :)

A finn Mikulás rénszarvast (is) tojt idén, aki feltehetõen sok tejport legelt és kólát is ivott rá (legalábbis ilyen ízû a végtermék).

Az idei Action Hero székfoglalója:

Semmi különös, csak
Captain’s log, csillagidõ 1323079800: Az idei szezon elsõ hava megérkezett. Pont az amúgy szabadnappá minõsített Mikulás Napjára lesz mibõl hóembert építeni.

Érdekes. Finnország eddig arról is híres volt, hogy ha valamit széthagytál, az ottmaradt, nem vitte el senki.
Mostmeg már az erdei sétaúton a padot is hozzá kell csavarozni a sziklához? =:-o

Szerdán egy újabb szomszéd járt itt, a svéd acél (metál) egyik jeles képviselõje, az In Flames töltötte meg a régi Jégcsarnokot.
Az apropó alighanem a nyáron kiadott Sounds of a Playground Fading album — a címadó számmal kezdõdött a setlist, és a mûsor közel fele errõl az albumról hangzott el –, de bõven elõjöttek régebbi, dallamosabb számok is.

A hang jóformán tökéletes volt, szépen tisztán szólt a cájg.
A fények meg igazán szépen megtervezett látványt szolgáltattak. A háttérben 8 mozgatható LED-szekrény mászkált, a színpad fölött 4 truss-t lehetett le-föl mozgatni és dönteni, sõt hátul keresztben az egyik truss egy tucat Showgun-nal is mozgatható volt.
A “képek” fõleg monokrómok voltak (zöld, kék vagy piros), de azokat aztán mindenféle okosságokkal megbolondították. Nem volt egy perc megállás sem, nagyon dinamikus fényjáték kísérte a zenét.

A lenyûgözõ fényjátéknak meglett azért a böjtje, mert ez azt is jelentette, hogy órákat töltöttünk a lámpák elcsomagolásával… Szerencsére, okosan, trussal együtt kerültek a kocsikra, de még így is sok volt belõlük ;) A svéd crew békésen viszonyult az élethez, meghát másnap szabadnapjuk is volt, nem kellett eszeveszetten sietni.

Svéd popzene bukkant fel itt a legújabbkori Magyarország gyerekkorából: A Roxette. A kilencvenes évek eleje tele volt velük (Listen to your heart, The Look, It Must Have Been Love, Joyride, stb.) de aztán méla csönd. Az énekesnõt (Marie Fredriksson) 2002-ben agydaganattal kezelték, de szerencsésen túlélte azt. Azonban felépülése után sem kezdték újra Per Gessle-lel a Roxettet, hanem inkább külön-külön szólóban nyomták.
Aztán 2009-ben elkezdtek újra együtt zenélni, 2010-ben már-már rendszeresen felléptek, majd idén februárban elkezdõdött a Roxette Charm School – The World Tour. Ennek a végefelé Helsinkiben találkoztunk egymással. Korábban Pesten már jártak, és olyan híreket hallottam, hogy unalmas az elõadás és örökké elfelejtik a szöveget, de ezt nem tapasztaltam, itt nálunk rendesen tudták olvasni a lábuk elött heverõ karaokegéprõl a dalokat. ;-)

Az kétségtelen, hogy a show elég egyszerû volt, és néhány setlistet megnézve kiderül (ez itt a helsinki), hogy az egyetlen változó elem a zenekar bemutatásánál elhangzó “spontán” gitárszóló (otthon a Tavaszi szél vizet áraszt címû nagysikerû dalocskát, itt valamelyik híresebb helyi polkát játszotta el Christoffer Lundquist — a fenti képen a baloldali kalapos gitáros).
A húszéves nóták viszont még mindig fülbemászóak, és ezúttal a közönség is jól énekelt.

Egy idõ után lehullott a hátsó lepel, és az aktuális szám háttere egy csillagos ég lett. Ilyesmit már láttam, azt hittem, hogy pár fehér LED-et belevarrtak a backdropba, és így megvan a csillagosodás. Aztán két szám múlva kiderült, hogy ez annál bonyolultabb lepel, egy egész jó kis low-res színes képernyõt varrtak a háttér drapériába. Ez az ötlet igazán tetszett.

A novemberi Esõ (=finnül “Sade“) becsorgott az Arénába.
Konkrétan a 80-as évek smooth jazz, soul énekese, Sade népszerûsítette az új, Soldier of Love címû albumát.

Az építés érdekesen zajlott, mert a turné Tallinból jött, és elõzõ este kettõig rakodtak, aztán a crew repülõvel(!) átugrott Helsinkibe (ez kábé olyan Fehérvár-Budapest repülést jelentene odahaza), a cucc meg kompolt egyet. Fél 11-re gurultak csak be az Aréna elé, máskor ilyentájt már majdnem készen szoktunk lenni. A crew a repülés miatt nem tudott aludni, csak valami két órát, így nem voltak egészen a toppon…
Azért, ha lassan is, de még idõben összeállt a cucc: egy letisztult, egyszerû (=üres), kicsit döntött fekete színpad néhány lifttel, fölötte-körülötte pedig jó sok fény. Erõs a kontraszt a minap itt járt Britney-vel szemben, aki telerámoltatta a színpadot mindenféle vacakkal, mégse volt ott semmi, ez az 50+ éves “lányzó” pedig megtöltötte a töküres színpadot a hangjával…

A koncert egy dörgõs, villámlós esõs jelenettel kezdõdött, aminek a végén Sade feljött a színpad közepén egy lépcsõn az új Solder of Love dalával. Nem tudom, hogy felvilágosították-e õket, hogy mit jelent finnül a hölgy neve, de mindenesetre ez pont megfelelõ kezdés volt :-)

A zenekari liftekkel jól tudtak játszani, eleinte az elsõ élükön színesedtek, késöbb hol eltûntek a süllyesztõben, hol sokkal feljebb tolták velük a zenekar különbözõ tagjait.
Az egyik blokkban “kamarazenéltek” is, úgy hogy csak két liftet nyomtak fel, odagyûlt az összes zenész, gyakorlatilag megfelezve a színpadot. Amúgy 4 set volt, a második a jól ismert Smooth Operator-ral kezdõdött, a közönség nagy megelégedésére.
A koncert végén a színpad jobb alsó sarkánnál a nézõtéren táncikált egy pár, Sade kiszúrta õket (nem volt azért nagyon nehéz, mert a közönség a seggét a székhez ragasztva ült és maximum erõsen figyelt), oda is ballagott a színpad sarkára, hogy szemkontaktussal köszönetét fejezze ki a nézõtér egyetlen mozgó objektumainak ;)

A háttérben a videófal nem a színpadot “közvetítette”, ahogy amúgy elég sokan csak erre használják (ott voltak az oldalsó kivetítõk nagyítónak), hanem tényleg hangulati, színpadképi klippek mentek rajta. A vetített látványhoz egy fehér-áttetszõ függöny is hozzájárult, amit idõnként leengedtek a színpad köré, és azon is elkezdtek peregni a filmek.

Volt egy hirtelen lehulló piros függönykeret is a mûsorban, sajnos azt már nem láttam, hogyan tüntették el a színrõl. A mûsor legelején a színpadtakaró fekete függönyöket például két nagy “porszívó” szippantotta be fent a truss-on, látványos kezdés volt. Gondolom ezekre a piros drapériákra is kitaláltak valami frappáns megoldást, de sajnos addigra már ki kellett hussannom hátra ;(

Az elrámolás eleinte gyorsan haladt, éjfélre már le is bontottuk a színpadot, de valahogy mégis sikerült kettõig elszöszmötölni a berámolással, mert a sok motor és lánc összerakása és végül kamionba tömörítése beletelt egy kis idõbe.
Innen SzentPétervárra haladnak tovább, november végére Pestre is elérnek, jó szórakozást hozzá, megéri.

Betondnál látható egy videó is és még pár kép.

A Stockman áruház elött a kovács-szobornál érdekes csoportosulás volt. Régi játék, hogy bekötött szemmel valami lógatott/lóbált izét szét kell verni, és aztán a kihulló ajándékokat fel lehet szedegetni. Itt a szétvert izébõl kis állatfigurák potyogtak, akiknek a nyakukra volt kötözve mindenféle “zöld üzenet”. Hatásosabb, mint a szórólaposztás, az biztos ;-)