Képek csak úgy…

Idén November 4-én érkezett…

Gondoltuk, hogy még a fagy beállta elött megyünk egy kis kört a szomszédos nemzeti parkban. A hétvégén a tópartokon kiderült azonban, hogy elkéstünk, már többnek is vékony jege volt (ami egy kõvel még éppen átszakítható. Valami érdekes pengõ hang szabadul fel a kölcsönhatás folyamán).

FRISSHÍR: az elsõ tartós hó ma (November 4.) érkezett Espooba (korábban már szállingózott ugyan, de nem hagyott nyomot a földön). Még vékonyka, de azért fehérlik minden…

Bár ebbõl most nem sok látszik, de ez egy igazi presszó. Az elsõ, amivel találkozunk itt a finneknél!
Kocsma van ezer, kávézónak nevezett dolog is van bõven (Robert’s, Wayne’s, stb), még cukrászda is akad (a hülyék persze azt hiszik, hétköznap napközben elég nyitvatartani).
Presszó viszont, ahol lehet valamit harapni, van jó kávé egy kis sütivel, és még campari-juice is kapható, eddig nem volt.
Lepkevárán a Csellótól délre a park közepén álldogál.

Hát igen, a windows sem mûködhet, ha hiányzik a driver (az ülésbõl)…

Az Arénában a Muse nyomott egy teltházas bulit. Õk valami popposabb, nyálasabb rock banda, bár a teltházból ítélve rajtam kívül mindenki ismeri õket. Aztán kiderült, hogy én is hallottam már néhány számukat csak fingom nem volt az együttes nevérõl (például a Rockband-ben rutinszerûen szoktam dobolni a Hysteria címût, meg a Knights Of Cydonia is a passzív zenetudásom részét képzi. Az Uprising meg mostanában mindenhonnan szól [csak épp a radioblogon nincs fent, helyette kaptok egy Unintended lassút].)


Szóval a show úgy kezdõdött, hogy három háznak öltözött videótorony tetején (illetve közepén) játszogattak egy kicsit, aztán az alja lesüllyedt színpadszintre egy kis lézershow közepette és szegény gitáros végre mászkálhatott egy kicsit többet.
Az osztozkodásnál a SWAT teambe kerültem (ilyennel eddig még nem találkoztunk). És tényleg, mindig ott teremtünk (termettünk?), ahol épp nagy volt a szükség.
Még ment a koncert, amikor ilyen emberméretû lufikat tereltünk be a színpad mellett, és jól megdobáltuk velük a közönséget, oszt ott pattogott a tömegen a sok fehér bogyó. ;)

Aztán kirámoláskor a “kategórián kívüli” (nem hang, fény, videó vagy színpad) dolgokat intéztük, elég nagy respect közepette; mindenki vigyázba vágta magát, amikor a SWAT-team feltûnt a színen :-D
Itt a kép közepén az a három kocka a felette levõ képen piros video-emelvényének maradványai; a színpadot már lebontották körülöttük.

Tizenhat kamionnyi cucc, de fõleg targoncával lehetett rámolni — szerencsére kevés doboz-tologatás volt. Aztán ha a cucc a targoncának is nehéz volt, valaki felugrott a végére ellensúlynak. Munkavédelmi elõírások rulez :)

A Jäähalliban egy szûk félház elött játszott a Porcupine Tree. Amolyan progresszív rockos dolog volt, állítólag rendszeresen turnéznak errefelé. Kellemes hallgatni való számaik (is) vannak, nem az a tombolós arénés zenekar. Szerintem egy kicsit vonatfixációsak, a háttérbe vetített videók jórésze vonatokkal volt tele, de legalább síneken mászkálás zajlott. Nem csoda, hogy az egyik sûrübben játszott számuk címe: Train.
Laza rámolás volt, talán ha tízen voltunk. Egyetlen kamion, de azt úgy kimérték, hogy minden köbcentinek megvolt a gazdája. Nem lehetett semmi egy Tetris gyakorlat ezt elõször kisakkozni, mostmár csak a “térkép” után kellett menni.
Itt sajnos nem lehetett fényképezni. Azé’, hogy ne maradjatok média nélkül, egy kis audió:

Itt kérem egyenjogúság van minden téren. Itt nõk hatalmas markolókat vezetnek, légkalapáccsal ugrálnak; jóformán megsértõdnek, ha elõre engedi õket az emberfia az ajtónál. Sõt, még a piszoárt is használják!

Tavaly decemberben már egyszer nekifutottunk, akkor nem jött össze; most újra eljöttek. Johny bácsi a rózsaszínû szemüvegével és a sárkányos kaftánkájával tiszteletét tette Helsingforsban.
A színpad még mindig óriási, — és ami múltkor nem derült ki, csak most a helyretoláskor –, nem is fért be az Arénába: egy sort a bal szélen vissza kellett bontani belõle :) Három részben épül a stage, a két széle és a közepe külön, ezért aztán csak a végén derült ki a helyszûke. A képen a színpad közepe látszik jól, ez majd egyenesen begurul a helyére. Az aréna felénél a szekrények mögött sejlik a jobb oldal (a bal építése még el sem kezdõdödött), ez majd befordul (mint mondjuk egy ajtó) oda az N betû elé.

Na szóval adva volt ez a nagy fekete felület, és gyakorlatilag az égvilágon semmi nem történt rajta. Sir Elton bejött, körbesétált, majd lehuppant a piros zongorájához a világító csillag közepén — és ott is maradt végig; a zenészek fent a vízszintesen játszódtak, a színpad fele meg üresen tátongott ;-/
Tippket kérek, az óriás videófal (ami szintén csak éppenhogy fért el a csarnokban) felbontása vajon mekkora lehet?
A válasz: Mindössze 1024 pixel széles, és 576 pixel magas. Ahhoz képest, hogy az N900-asnak 800×480-as 3.5″-os kijelzõje van, ez, a mondjuk 50 méteres kijelzõ alig nagyobb felbontású :) (Kijelölöd, látod.)

Ma a gyárba érkezvén frissen lefúrt hórudakat találtam (ezek segítenek a hóhányóknak, amikor akkora a fehérség, hogy nem látszik az út). Akkor szokták lerakni õket, amikor már várható valami havazás…
De hát még csak most kezdõdött Október, könyörgöm hova sietünk ezzel? ;)
(Igaz, a szélvédõrõl már kapargászni kell reggel. Mental note: visszarakni az autóba a fûtõtestet)

Kedvenc angol tanárnõm — akitõl most finnül tanulok — igazából egy lengyel tanárnéni. Volt olyan kedves, és elküldött egy meghívót a lengyel filmhét megnyitójára.
Balra a lengyel nagykövet asszony, Joanna Hofman érdeklõdik; jobbra Waldemar Krzystek, a Kis Moszkva rendezõje beszélget a film bemutatója elött.