Képek csak úgy…

Ma bejártam a Parlamentet a pincétõl a padlásig. Természetesen nem turistacsoportként, hanem egyénileg (köszönet a Fõtanácsos úrnak) :) A fene gondolta volna, hogy ennyi “hátsó” lépcsõház van, egy kész labirintus ez az épület. Délután ülésezett is a fél parlament [miután Gyurcsány kért szót, a fél ház amúgy is hézagos sorai teljesen kiürültek], pihenésképpen beültem megnézni hogy is zajlik az ilyesmi. Érdekes volt, na.

Mivel már erõsen megtelt a hócipõm a Finnair kajájával (fekete kenyér egy szelet sajttal, ami lehet, hogy qurva egészséges, csak épp teljesen ehetetlen), gondoltam egy merészet, és ezúttal spec kaját rendeltem. Azt már tudtuk, hogy a vegás (VGML) az talán még szarabb, mint a rendes, sószegény diéta nem érdekelt, a hindu kaja feltételezésem szerint ugyancsak sima vegás (késöbb kiderült, hogy nem jártam messze ezzel a gondolattal), így a figyelmem a kóser kaja irányába fordult. Fõleg, hogy az írás szerint spec konyhából lezárva érkezik majd (értelemszerûen). Hát, egy próbát megér.
Nos, míg a többiek egy féltenyérnyi Caesar-salátát kaptak, az én dobozom majdnem nem fért el az asztalon :-) Lazacderék paradicsomos és zöldséges körettel, csokipuding, gyümölcspüré, csípõs/sós zizi, saláta. Élni tudni kell :)

UPDATE: a visszafele úton “elfelejtettek” kóserkaját felrámolni a gépre, megint csak az a halálos feketekenyér jutott ;( Hát, eddig kettõbõl egy sikerült, azért én tovább próbálkozom. :)

A C.W.R. mögött egy nagyobb teremben alakították ki a Churchill múzeumot. Nagyon jó kis múzeum, mindenkinek csak ajánlani tudom. Nem (csak) a szokásos “tárlók között csoszog a nép” stílusú, hanem egy csomó “interaktív” része is van. Ez nem feltétlenül számítógépet meg egeret jelent, lehet, hogy csak kis táblácskákat lehet kihuzogatni további infókért, vagy ilyesmi. Churchill nem csak egy második világháborús miniszterelnök volt, elötte is ott nyüzsgött a politikában. Nem egyszer sikerült neki majdnem teljesen lerombolni a karrierjét, de aztán mindig “feléledt”, visszatért. Eddig errõl az idõszakáról vajmi keveset tudtam csak.
A képen egy gigantikus, interaktív kartoték-rendszer a világ történéseivel, de fõleg Churchill tevékenységével telepakolva. Az oldalán kis touchpadok, azzal lehet válogatni az évek/hónapok/napok kartotékjai és iratai között. Némely oldal csak szöveg, pár fényképpel, esetleg videóval, de néhány oldalt kinyitva az egész asztal megváltozik: például a gyõzelem napját megtekintve hatalmas ováció hangzik fel és a gigantikus asztal angol zászlóba burkolózik — a más napokat böngészõ többi látogató legnagyobb meglepetésére :-D
Churchill megkapta a tiszteletbeli amerikai állampolgárságot a háború után. Az ezt megtestesítõ dokumentumot (egy, a fedõlapján nevesített amerikai útlevelet) láttuk kiállítva pár napja Churchill szülõhelyén, Blenheimben. Nos, ugyanaz a dokumentum ki van állítva itt a Churchill-múzeumban is…

Szerencsére a repülõ csak késõ délután indult, Londonra is jutott idõ. A Downing street alatti második világháborús bunker — a Cabinet War Rooms, ahonnan Churchill vezette a háborút — megtekintését már sikerült kétszer elszalasztani, de ezúttal bejutottam és sikerült is néhány órácskát eltölteni odalent. A fenti kép a Térképszoba, ahol 24 órában ültek az ügyeletes (fõ)tisztek és követték a háború folyását. A falakon térképekbe böködött különféle színû tüvek jelentették a csapatokat, hajókat, frontot, miegymást. El lehet képzelni milyen szépen szét van luggatva mondjuk Amerika és Anglia közötti tengerrész…

És a nehéz munka után megpihentünk. Nem is akárhol, a Royal Standard of England mintegy 900 éves kocsma, a legöregebb Angliában. A helyi sör (illetve Ale: Owd Roger Country Ale) mellé — mivel a hosszú nap alatt megéheztünk — egy kis snack is dukál, így a sajtos pirítóshoz rendeltünk egy féltucat osztrigát is…

Délutánra a Hughenden Manor jutott, ez Viktória királynõ pénzügyminiszterének (valamint miniszterelnöknek), Disraelinek a háza. Ahhoz képest, hogy egy iszonyú nagy birodalmat irányított, egy egészen visszafogott, majdhogynem “szerény” kis viskó. A parkban vagy százféle fenyõ (a ház elötti kert-részben nincs két ugyanolyan fajta fenyõ, pedig áll ott pár), de az egész jó kis vadregényes.

A vidéki Anglia bejárását a Churchill-szülõhely Blenheim kastély bejárásával folytatjuk. Tegnap Hatfield magasra tette a lécet, de ez másként szép ;) És Woodstockban van (bár ez nem az a Woodstock :) ) A spanyol örökösödési háborúban aratott gyõzelemért kapta a környéket Marlborough, a kastély építése 1705-ben kezdõdött. Azóta a 11. marlborough-i hercegnél tart a cím, de már a leendõ 13. is fiatalkorú. A kastélyparkban még saját kisvonat közlekedés is van (a kastélyhoz tartozó park és a különféle kertek is megérnének egy misét.)

Miután az elõzõ helyeken kiderült, hogy ez a lila gaz virágzik, hazafele beugtrottunk Denham falucskába, ahol áll ez a réges-régi házacska, szinte tetõtõl talpig beborítva lilába.

Második állomásunk még egy kicsit északabbra Knebworth, ahol a kastélyon kívül egy kicsit vásáribb a hangulat: dínópark, ugrálóvár meg ilyesmi szórakoztatja a kiskorúakat. A nagykorúakra is gondolnak: minden évben egy nagyszabású rockkoncert (Led Zeppelin, Pink Floyd, ilyesmi), van a parkban akár 50-345 ezer látogatóval…
A kastély is egy kicsit kevésbé volt látványos, de azért nem elfelejtendõ, hogy hajdanán a királynõ is ellátogatott ide.
A parkban a “kerítés” meg rozmaringból volt. Ekkora mennyiségben — pláne virágozva(!) még sose láttam ezt a fûszert. Tisztára báránysült illat terjengett :-)

London (-környéki) utazás a vidéki Anglia megtekintésével kezdõdött ma. Végre sikerült olyankor idejönni amikor már nyitva vannak, de még nem zártak be :-) [Nem volt egyszerû, beletellett pár évbe].
Észak felé elsõ állomásunk a gyöngyszem Hatfield volt, a Cecil család birtoka, olyan 1611 óta… Elég az hozzá, hogy már az elsõ “szobában” az ember lepadlózik…