Animatricks: az Animátorok Csatája

October 27th, 2007

Animátorok Csatája - csapatok
Ma este a Glória klubban három társaság csapott össze, hogy fél óra alatt melyikük rakja össze a legjobb animációt. Eszközök beszerzésére 10 eurójuk volt (már a számítógépen és ilyesmin kívül) a csapatoknak. Balra az észt csapat, jobbra a MediaLab, keresztben pedig a turkui Mûvészeti Akadémia csapata. Érdekes volt a filmkészítés; végig azt hittük, hogy a turkuiak lesznek a nyerõk. Használtak fázisrajzokat, söröskorsót (amibõl szívószállal “emelték ki/magukba” a fázisok között szükséges különbséget) , gyurmát és papírkivágásokat is. Végül azonban csak egy nagyon rövidke, igazából történet nélküli filmecske lett belõle.
Animátorok Csatája - Észtek
Az észtek papírkivágással dolgoztak, és ránézésre övék volt a legprofibb felszerelés is. A filmecske jópofa volt, beleszõtték a helyszínt (Gloria) is. A végén a “Fin” (“vége”, de a finn autójelzés is) feliratot elütötte egy “Est” (mint Észtország) felirat. Övék lett a közönségdíj. A közönségdíjat amúgy zajmérõ és sorozatos ovációk segítségével állapították meg. :-)
Animátorok Csatája - MediaLab
A gyõztesek a Media Labosok lettek, kaptak vándor-papírkoronát is. Érdekes gyurma/hulladék összeállítású animációjuk azt a kérdést tette fel, hogy “milyen bajszot szeretnél magadnak?” Ami végül megdobogtatta a zsûri szívét, hogy az egyik bajusz szerepét egy rántott halrudacska játszotta el.

Animatricks: Holland diákok filmjei

October 27th, 2007

Animatricks

A holland beszívott diákok filmjeirõl sajnos nincs képem, pedig volna mirõl. Itt is látszott, hogy a mûvészethez valami múzsát kell fogyasztani :-)
Az elsõ film rögtön meg is mutatja, hogyan: “Az írói válság leküzdésének tíz módja” címet viseli Demian Albers filmje.
Egy nagyon ügyes áldokumentumfilmet is láthattunk: The Order Electrus az elhagyott gyártelepeken “kifejlõdött” fém/kondenzátor rovarok életérõl szól. A rendezõje, Floris Kaayk, az élõkép és animáció kapcsolatát vizsgálgatja filmjeiben, érdemes lesz odafigyelni rá.
Ramon Oranje Undercover Wild rajzfilmje egy akciófilm paródia (a Mission Impossible-tõl a James Bondon keresztül a Charlie angyalaiig, sõt még a Tini Nindzsa Teknõcök jegyei is megtalálhatók benne) és egyben egy pilot-epizód (sajnos úgy néz ki filmsorozat nem lett belõle), melyben Hippo és Frog speciális ügynökök végeznek el egy állati megbízást. Üdítõ etûd volt a néhány elszállt “mûvészfilm” között.
A Square Love és a The Harvest 3D animációi is említésre méltók, valamint a kakukktojás 529 (merthogy ez Belga, a Hollandok között, ráadásul báb és nem rajz) is megnézésre érdemes (csak kár, hogy nem tudom hol lehetne õket megtekinteni…).
Azt elég könnyen megállapíthatjuk, hogy akár a holland diákok között is több értelmes és kellemes filmötlet bújik meg, mint a válogatott finn mezõnyben…

Animatricks: Nordic&Baltic verseny

October 26th, 2007

Dvornjagi
Ma betekintettünk a versenyösszeállításba is. Volt néhány egészen szürreális is, egy-kettõ azonban megfogott. Odafönt a Dvornjagi-ból (Norvégia, 2007, r.:Svanhild Utne) egy kép. Ez a film egy kóborkutyapárról szól, ahogy éldegélnek az utcán, ahogy az hím kolbászt lop a párjának, meghúzzák magukat itt-ott. Aztán egy kis kavarodás után a leányzó eltûnik. Szomorúan járkál az utcákon a kankutya, míg egy kirakatban a tévében meglátja a párját, amint épp lövik fel az ûrbe… Lajka emlékére.

Lonely Feeling
Ez a másik, Lonely Feeling (Lettország, 2006, r.:Kaspars Roga), úgy nézem eredetileg a lett Brainstorm együttes Rudens címû számához egy videoklipp, de aztán néhány rövidfilm-fesztiválon is jól szerepelt. Nem érdemes sokat írni róla, ez fent van a youtube-on, meg lehet nézni :-)

Ezek persze csak kiragadott “kedvencek”, vagy 30-40 film verseng itt. Vasárnap van eredményhirdetés, kíváncsi vagyok, a zsûri végül melyik film mellett teszi le a voksát.

Animatricks

October 24th, 2007


Vasárnap lesz az Animáció világnapja (bármit is jelentsen ez). Erre idõzítették a hetedik Animatricks filmfesztivált itt Helsinkiben. Kevés fesztiválok egyike, ahol verseny is van: Nordic & Baltic animációk versenye, kíváncsi vagyok mivel állnak elõ az északiak.
Sikerült ma egy finn válogatásba belenézni, hát ilyen perverz és depressziós filmfolyamot még nem láttam :-(
Szerencsére a fesztivál díszvendége Paul Driessen Hollandiából — aki még a Beatles Yellow submarine klippjével kezdte a karrierjét 1968-ban. Na az õ rajzfilmjeibõl készült válogatás igazán üdítõ volt. Látványosak, ötletesek, elgondolkodtatóak.

Salmijärvi jéghártya

October 21st, 2007

Jeges tó (Salmijärvi)
Bár a szép napos idõ maradt, kissé összébb ugrott a higany az üvegcsövekben ma éjjel. Ez igazán csak akkor realizálódott bennünk, amikor Vihti felé kirándulván elértünk Salmijärvi sarkához, ahol a legnagyobb megdöbbenésünkre már csinos kis jéghártya borította a felszínt (lásd fönt). Szép nagy kört mentünk, útközben megpihentünk Salmiban. Itt van egy igen érdekes “hangulatos” kávézó (annak ellenére, hogy az egyik harmadát olyan “kínai kirakodóvásár” jellegû cuccok borították), kandalló melletti dívánnyal meg egészen tûrhetõ Lohikeitóval.

Ui: Azért Salmijärvi másik fele még folyik és a szélcsend miatt szépen ki is feszült:
Tükrös tó (Salmijärvi)

drAndrea

October 20th, 2007

dr. Vajda Andrea
Ma reggel meghallgattuk drAndi disszertációjának (klíma, Lappföld, meteorológia és erdõtûz kulcsszavakkal) védését a Helsinki Egyetemen. Az elõadás jól sikerült, végre megértettem, hogy mi a fenét is csinált Andi örökké odafent Lappföldön. Az opponens viszont — egy német prof (balra) — kicsit szõrszálhasogatós, kötözködõs hangulatban volt, vagy két órán át kínozta Andit. De a végén (mikor a házigazda (középen) sokadszorra figyelmeztette, hogy ha sokáig akarja folytatni még, akkor õ most szünetet rendel el) csak kifogyott a kérdésekbõl, és Vajda Andrea doktornõ lett. Gratulálunk!

Vitorlás “kiállítás”

October 14th, 2007

Vitorlás "kiállítás"

Sikerült az idei (vagy õszi?) Balti-hering vásárt lekésni egy nappal – a lököttek vasárnaptól csak szombatig árulják a finom heringbefõtteket a belvárosi piactér mellé beparkoló hajócskákról.
Cserébe viszont ma (vasárnap) a nagy vitorlásoké volt az egész piactér-környék. Jókat mászkáltunk a kátrányszagú hajókon és gyönyörködtünk a többi hasonló vitorlásban. Itt-ott kávét meg süteményt is árultak a hajó gyomrában.

Hat év

October 13th, 2007

2001. október 13-án 16:05-kor landolt a Malév MA 742 járata Helsinki betonján. Mire összeszedtük a csomagokat és befészkelõdtünk Tapiolába — az elsõ itteni otthonunkba –, épp hat óra lett. Akkor még nem sejtettük, hogy ezzel be is fejezõdött 20 kilométeres körzetben az élelmiszer (illetve egyáltalán az) árusítás hétfõ reggelig… Csak egy, csak egy pizzéria volt talpon e vidéken – így szerencsésen túléltük a hétvégét :-)
Idén (évente próbáljuk, mindig más a tulaj/személyzet) ismét finom a pizza, jó vastagon megrámolva, vékony ropogós (de nem széttörõs) tészta — pont ahogy szeretjük :)

A képek terjednek…

October 11th, 2007

Hehe, egy tiniújság fórumában egyszercsak felbukkant egy halom képem :-o
Azé’ Pirkko, egy kommentet legalább megereszthettél volna ide. ;)
Az otthoni Finnország-szerelmeseknek üzenem, hogy Finnország sem fenékig tejfel, itt is van egy csomó marhaság, kellemetlenség. Oktatás, egészségügy — hogy csak két frekventált témát említsek — sokkal rosszabb, mint a hírük odahaza. A finnek jók marketingben… Az otthoni “húdeszar” egészségügyi ellátás még mindig fényévekkel jobb, mint az itteni “hiper-szuper”(-nek kikiáltott)!
Teljesen más egy-két hétre idejönni turistáskodni és megint más itt élni.

Itt a tél!

October 11th, 2007

Itt a tél
Finnországba ma hivatalosan is megérkezett a tél. Ma reggel az autók ablakait vakargatta mindenki a parkolóban. Annak fényében, hogy április 10-én havazott utoljára tavaly, ez pont fél év telet jelent. A többi három évszak osztozik a másik féléven…


AWSOM Powered