Képek csak úgy…

Ma reggelre vastag jégpáncélba burkolódzott minden, egy darab gigantikus jégpálya volt a környék (egyes jelentések szerint az ország). Ez sajnos meghiúsította a balatoni kiruccanásunkat, pedig szívesen megnéztem volna télen. (Bármily meglepõ, tengeren már sétáltam többször is, de a Balatonon még sosem…) Várhatott volna ez még vagy két napot, addigra már elreppentünk volna az idõközben szintén lehült Finnországa.

Hazacipeltünk Finnországból egy kis svéd “ínyencséget”. A Surströmming egy rohadt hal fajta, még a konzerv is fel volt púpozódva (emiatt több légitársaság be is tiltotta a szállítását). Csak pont annyi só van a vizében, hogy a hús még ne kezdjen el rohadni. De hát van ott más rohadnivaló, így rendkívül igényes csatornabûz árasztotta el a környéket a felnyitási procedúra során (csak kültéren fogyasztható). Két és fél ember volt képes enni ebbõl a csodából, itt alant Rudi öblíti le a kenyeret vodkával (a halat nem lehetett leöblíteni, az bizony sokáig velünk maradt). Azért a finnek se semmik a kenyérbe sütött rohadt halukkal, de a svédek ezzel a visznek mindent. Önként készítik és eszik… Ki érti ezt?

Már-már hagyományosan az új év egy (viszonylag) csendes Quimby koncerttel kezdõdik a Gödörben. Bár alapvetõen nem hülyeség, a néptömeg miatt problémás a székkel zsúfolt nézõtér. A maradéknak csak kevés hely jut ácsorogni, az is kényelmetlenül. Sebaj, a zene jó volt. A doboknál elõfordult Líviusz és a “beugrós srác” is (akinek mindig elfelejtem a nevét), és mindketten nagyot doboltak nekünk.
Ha jövõre jövünk, egy fél órával korábbra idõzítünk — bár így legalább táncolni is tudtunk. BUÉK!

Tavaly fényképeztem (valami megérzés lehetett, akkor még szó se volt “kormányzati negyedrõl) nagyjából ugyaninnen a Nyugati pályaudvar “hátulját”, akkor még sínekkel tele. Ha visszaértem Fingországba, felrakom azt a képet is, de ezen is látszik, hogy mi hiányzik…
Ma elsétáltam a körúttól a Vágány utcáig a sínek mentén, ami — ha igazak a híresztelések — legközelebb már csak mindenféle minisztérium lesz. A Vágány utcai híd elött egy bakter(?) is kijött a kis kuckójából, és szomorúan rátámaszkodott a váltóra. Úgy nézte, hogy mi a túrót csinálok ott, de aztán igen jól megértette õ is…

Az MTA karácsonyi díszben. Tavaly a Március 15. tér volt kifényfestve, idén az MTA elötti térség díszeleg.

Ma békesen utazgatok a 18-as vilingeren, amikoris a budai Skálánál (vagy a helyénél) a megállóból elindulván haladt még vagy 10 métert, majd a vezetõ közli lakonikusan, hogy valaki ráparkolt a sínekre, most bizonytalan ideig nem megy tovább a szerelvény… Budapest, te csodás! :-o
Rövid tanakodás után az utazóközönség összedobott erejével (lásd még: “népharag”) odébpakolta a jármûvet, ami még akkor is az elöbb említett módon kiigazított pozícióban tartózkodott, amikor egy óra múlva visszafelé jöttem…

Ma reggel munkába menet tárult elém ez a szép látvány: egy szaki a markolóban ül, és erõsen néz bele egy gödörbe. Ebben a fergeteges munkafolyamatban másik négy szaki segít neki: õk is néznek bele a gödörbe. A lapáton csak azért nem támaszkodnak, mert itt már tényleg teljes a gépesítés – a lapátot is markolóval hoznák úgyis, akkor meg már minek a lapát ugyebár.
A történethez hozzátartozik, hogy azért egy szaki küzdött a gödörben valamivel, de ehhez legalább hathatós támogatást kapott a többiektõl. Szóval úgy néz ki, a melós az egy ilyen állatfajta – világszerte :)

A helsinki repülõréren a security-checken szerencsésen átjutók a sokkból éppen lábadoznának, amikor rögtön egy újabb sokk éri õket: szembetalálkoznak az “igazi” Télapóval :)
A sok kis távolkeleti utas valamint a gyerekes európaiak szépen egymás után járulnak Miklós bácsihoz egy kis elbeszélgetésre. A szégyenlõsebbek a mellette felállított paravánban fényképezik egymást.

A hajó indulás elött még egyszer meglátogattuk a most éppen nyitva tartó tallini vásárt. Belestünk Miklósbá ablakán, és jól hátbafotóztuk, miközben a gyerekek épp nem merték átlépni a küszöböt sem :)